Nem tudom mennyi idő telt el, de anya ébresztett fel. Aranyló levest hozott nekem fel tele minden jóval. És bár kicsit kómásnak éreztem magam örömmel estem neki és egy cseppnyit nem hagytam a tányérban.

- Anya! - szólaltam meg.

- Tessék kicsim? - nézett rám és láttam rajta izgul az miatt mit készülök mondani.

- Szerintem jövök a szomszédnak egy új biciklivel - böktem ki végül, ő pedig elnevette magát.

- Apád miután Kevint és téged hazahoztunk visszament érte. Itt-ott lett egy-két karcolás rajta, de nagyobb baja nem esett. Szerintem észre se vette, mert reggel ugyanúgy elment vele, mint szokott. Szóval ez miatt ne izgulj - mosolygott rám én pedig vissza rá.

Akárki, akármit mond, nekem ő az anyukám. Felnevelt, tanított, óvott, ápolt, szeretett. És még most is. Nem számít, hogy nem köt hozzájuk vér, mert van valami láthatatlan dolog, ami még szorosabban fűz össze minket. Ez pedig a szeretet.

- Nagyon szeretlek anya - és ölelésre nyújtottam a karom, ha meg is lepődött, nem adta jelét és szorosan magához húzott.

- Én is téged kicsim - éreztem a hangján a sírással küszködik, ahogyan én is tettem.

- Köszönöm az ebédet - nehezen, de elengedtem. - De jobb, ha mész különben Kevin semmit nem hagy apának.

Elmosolyodtam a végére, ő pedig felnevetett. Na igen, azt eddig is tudtuk, hogy Kevinnek feneketlen gyomra van, de most legalább az oka is kiderült. Vérfarkas, ami elég hihetetlennek tűnt még mindig.

Vajon emberi alakban is olyan érzékei vannak, mint a farkasoknak? Gondolom igen, hisz már kiment a konyhából mikor én ott maradtam egyedül. Aztán úgy rontott vissza, mintha levertem volna valamit, pedig csak álltam. Ő mégis tudta valaki figyel. Talán hallotta a neszt, amit a másik keltett.

Akárhogy is, ha ő nincs, akkor ki tudja hogyan végződött volna az az este, sőt már az előtte délután. Inkább nem gondoltam bele mik történhettek volna velem és most milyen lenne az életem, ami már így is fenekestül felfordult.

Vajon meddig lesz velem Kevin? Jönnek értem, vagy ő fog elvinni? Mennyi időm lehet? Megvárják míg a sulit befejezem, vagy két hét múlva mikor a szülinapom lesz, akkor egyszerűen betoppannak értem? Esetleg az utána lévő első holdtölténél?

Annyi kérdésem van, de szerintem ezekre még Kevin se tudja a választ. Vajon tartja a kapcsolatot a falkájával? A szülei nem aggódnak érte? Biztos hiányzik nekik, és neki is a szülei. Vajon van testvére? Lehet ezt megkérdezem tőle.

Mire feleszméltem, hogy megkérjem anyut küldje be Kevint, addigra elment. Na nem baj, ha nagyon akarom én is tudom hívni. Anyu se kiabált, legalábbis nem hangosan mégis itt volt néhány másodperc múlva.

De lehet nem kéne faggatnom. Így is biztos honvágya van, hátha még felemlegetem neki a családi dolgokat, akkor pláne.

Eszembe jutott még valami. Vajon mit mondtak anyuék a suliba? Milyen oka lehet annak, hogy egyikünk se ment. Mondjuk Kevin állapota sok-sok kérdést felvetett volna mindenkiben. Lehet azt mondák elkaptunk valamit?

Mindegy. Ez sem olyan érdekes. Jót is fog tenni egy kis pihenés, mert engem kezdett kikészíteni a készülődés a végzős bálra. Meg a sok kérdés és információ, amit ránk zúdítottak a tovább tanulással kapcsolatban.

Továbbra sem tudtam, de majd lesz valami. Ha nem sikerül döntenem, halasztom egy évvel a jelentkezést és addig elvégzek valami tanfolyamot, vagy elmegyek dolgozni. Azaz nem, ha közben hozzá kell mennem valami vadidegenhez.

Különben is miért aggódom én ezen már most? Ráérek akkor kitalálni valami megoldást, ha már előttem tornyosul a probléma. De addig is, használjuk ki az időt és nézzünk egy kis sorozatot.

Némi matatás után megtaláltam a távirányítót és bekapcsoltam a tévét, a tárból pedig kiválasztottam egy sorozatot, amit már meg akartam nézni, de eddig nem jutott rá időm. De most!

Anya valamivel később benézett szükségem van-e segítségre, vagy szeretnék-e valamit. Én meg elzavartam pihenni, mondván szólok Kevinnek, ha kell valami. Végül nem lett rá szükség, mert egyedül megoldottam mindent. Lassan, bizonytalan léptekkel, kicsit remegő lábbakkal, de eljutottam, ahova kellett.

Másnap már sokkal jobban éreztem magam, bár még mindig kicsit gyengének. Kevin pedig tényleg nem túlzott, mert már kötések nélkül jelent meg. Mint, akinek semmi baja nem esett néhány nappal korábban.

Na jó, a haja hiányzott a sérült részen, de könnyedén orvosolta a problémát, mert kopaszra borotválta az egészet. Engem meg elkapott a röhögő görcs. Nagyon idiótán nézett ki így. Persze lehet csak azért, mert hozzá voltam szokva, hogy két-három centis hajat hordott. És azért ez nagy változásnak számított ahhoz képest.

Mint megtudtam, anyuék azt mondták elkaptunk valamit, ami fertőző, és bár csak én lettem beteg, Kevint se engedték, nehogy mást is megfertőzzön. Na szép. Rám kenik az egészet, mikor nem én néztem úgy ki, mint a lábtörlő, amit egy kutya elkapott és megtépázott.

Viszont ezt azt jelentette, hogy nem csak a héten, de még jövő héten se megyünk, hogy ne legyen gyanús. Addigra Kevin haja is kinő legalább valamennyire és nem fog az egész iskola rajta röhögni.

Azt gondoltam tök jó lesz, de őszintén szólva mikor megkaptuk a házi feladatokat csak néztem. Hiába kaptunk mellé jegyzetet én nem igazodtam ki némelyiken. Főleg a matekon nem. Kevin magyarázta el.

Nem faggattam őt aztán. Úgy gondoltam eleget tudok, és egyelőre nem érdekel több a vérfarkasokkal kapcsolatban. Már így is furcsának tűntek és nem akartam, hogy netán annál nagyobb ellenszenv alakuljon ki bennem, mint amit már így is éreztem a helyzetem kapcsán.

Eljött a nap, betöltöttem a valódi tizennyolcadik szülinapot, majd nem sokkal később bekövetkezett az első utána lévő telihold, de semmi. Senki nem jelent meg, hívott fel, vagy utasította Kevint velem kapcsolatban.

A bálra Kevinnel mentem. Mint kiderült róla, nem tud táncolni, így anya és apa segítségével kapott néhány leckét az előtte lévő napokban. Egész jól belejött, ennek ellenére közöltem vele, ha megtapossa a ruhám alját azon az este, akkor megcibálom a fülét.

Már rég kiválasztottam a ruhám. Gyönyörű halványkék, csipkével díszített báli ruha, könyékig érő kesztyűvel. Anya megcsinálta a hajam. Feltornyozta a fejemre, csupán néhány tincs lógott le a nyakam körül. Mikor lementem, azt hittem apa és Kevin szeme kiesik a helyéről.

Bár meg kell hagyni ő is elképesztően festett a fekete öltönyben, fehér inggel. Akár James Bondnak is elmehetett volna a csokornyakkendőjével együtt, annyi jól festett. Bár ahogy elnéztem ő igazi kínszenvedésnek élte meg, mert többször is az ing nyakához nyúlt.

Mikor anya rászólt ne piszkálja már, azt a választ mutatta fel, hogy úgy érzi mintha bitó kötél lenne rajta. Apa kinevette, nem mintha jobban viselte volna ő is a helyzetet. Anya viszont csak igazított rajta kicsit, majd kijelentette indulhatunk.

Nagyon jól telt az este. Rengeteg bókot kaptam, Kevint meg nem csak a lányok, de a kedves mamák is körbeállták, hogy némi figyelmet csikarjanak ki maguknak. Még az se zavart senkit, hogy egy szót nem tud szólni.

Hulla fáradtan estünk haza, anyuék már előbb eljöttek és le is feküdtek mire mi megérkeztünk. A cipő feltörte a lábamat, Kevin a hátán hozott haza. De semmit nem bántam meg. Nagyon jól éreztem magam, felejthetetlen élmény marad.

Lerogytam a lépcsőre, nem sokkal később Kevin is mellém ült. A csokornyakkendőtől már akkor megszabadult mikor anyuék elmentek és az inget is kigombolta. Most pedig lehúzta a cipőt is és lehuppant mellém.

Soha többé nem veszek fel ilyen cipőt. Se csokornyakkendőt. - mutatta fel a telefonját.

Kikacagtam, de nem sértődött meg. Felhúztam a szoknyám alját, és megmutattam neki mind a két kisujjam és a talpam. Akkora vízhólyagjaim nőttek, hogy szerintem holnap papucsot se fogok tudni húzni, nemhogy cipőt.

És ez neked megérte? Amilyen hosszú volt a szoknya, senkinek fel sem tűnik, ha valami kényelmesebbet húzol a lábadra. - írta le villámsebességgel.

- Ne légy már ilyen. Nem vehetek fel egy ilyen ruhához akármilyen cipőt, csak mert nem látszik. A szépségért szenvedni kell. És, hogy válaszoljak a kérdésedre igen. Megérte. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő - mosolyogtam rá a fáradtság és a sajgó lábam ellenére.

És a hercegnő fel tud tipegni a szobájáig, vagy fuvarra szorul? - vigyorgott rám pofátlanul, hisz hazáig ő hozott, mert már lépni nem tudtam a köröm cipőmben.

- Légy a hős lovagom és ments meg a lépcső nevű szörnytől! - mosolyogtam rá szélesen, mire szem forgatva megcsóválta a fejét.

Aztán a térdem alá, nyúlt a másik karja  hátamra simult és velem együtt állt fel a lépcsőről. Átkaroltam a vállát az egyik kezemmel, bár tudtam úgy se ejtene le, a másikkal meg a szoknyám maradékát fogtam össze, nehogy rálépjen véletlen és orra bukjunk.

- Köszi - mosolyogtam fel rá mikor letett a szobám ajtaja előtt.

Bólintott, majd intett és a sajátja felé vette az irányt. Pár pillanatig néztem a hátát, majd beléptem. Alig néhány hét alatt gyökeresen megváltozott róla a véleményem. Megismertem és egyre jobban tetszett, amit találtam.

És egyre inkább gyűlöltem a napot, amikor megjelenik az állítólagos párom, aki majd átváltoztat és létrejön az esküvővel a szövetség. Nem akartam egy vadidegennel élni, akit lehet soha nem is tudnék megszeretni sem.

Nem mintha szándékomban lenne beadni a derekam. Vajon Kevin érez hasonlót irányomba? Ugyan olyannak tűnt, mint eddig. Neki csak egy munka vagyok, semmi több? Vagy egyszerűen csak nem engedi meg magának a luxust, hogy érezzen, mert ő tudja már mi lesz a vége? Hát biztos nem az, amit ők elterveztek. Erről én gondoskodom.

Elteltek az utolsó hetek is, mindenből sikeresen levizsgáztunk. Kevin kiváló eredménnyel, amiért külön elismerést kapott az igazgatótól. Én kicsit gyengébben, de ahhoz azért kellően jól, hogy netán esélyem legyen valamelyik egyetemen. Végül nem adtam be a jelentkezésem sehova, viszont kinéztem egy tanfolyamot, amit apa azt mondta kifizet nekem.

Kevin terveit nem tudtuk, de gyanítom az én felvigyázásom van az első helyen. Azért ez milyen rossz lehet már. Nem mehet sehova, nem veszíthet szem elől, nehogy bajom legyen. Bár lehet csak én gondolom így, hisz azt mondta, eleve erre nevelték fel, szóval neki természetes lehet.

Akárhogy is, tombol a nyár, a jó idő és anyuék is szabit vettek ki és leruccantunk egy tengerparti városkába, ami alig néhány órára van tőlünk. Anyuék a parton süttették magukat, én viszont körbe akartam nézni.

Megálltunk egy picit pihenni Kevinnel, aki elment venni némi üdítőt, hogy ne haljunk szomjan. Egy árnyékos padot találtam magamnak és kinyújtott lábbal üldögéltem rajta, mikor két edzőcipő került a látóterembe.

- Szia szívi - szólalt meg egy hang, bár a rossz érzés már előtte hatalmába kerített.

Nem volt a homlokára írva, mégis valahol legbelül tudtam ez a srác is vérfarkas. Kevin megmondta, a szagom elárul és vonzana is fogom őket, ezért se lenne szerencsés, ha megpróbálnék elfutni a sorsom elől.

- Kopj le! - próbáltam magabiztos hangot megütni.

Nem jött össze, mert elvigyorodott. Viszont én már láttam a háta mögött közeledni a megmentőmet, akiről neki még egyelőre semmi fogalma sem volt.

- Ugyan már! - és megpróbált leülni mellém, de a mozdulata megakadt.

Lassan fordult meg és tekintete a közeledő Kevinre esett. Kivételesen nem foglalkozott azzal ki mit szól a kitetovált karjához, mert csak egy trikót viselt. Így ennek az ipsének egyből világossá vált, hogy mi a helyzet.

Lépett egyet hátra, majd még egyet. Kevin semmit sem lassított, és úgy állt meg előttem, mintha ott se lenne a másik. Pedig biztosra vettem ugrásra és harcra kész. Aztán miután átnyújtotta a hideg narancslevemet, méltóztatott tudomást venni a srácról, aki mostanra tisztes távban állt.

Tudtam itt nem fognak harcolni, de őszintén szólva nem akartam azt se, hogy Kevin bárhol máshol összecsapjon ezzel és megint megsérüljön miattam. A srác még egy darabig méregette Kevint, majd hátat fordított és elsietett.

- Erről beszéltél, igaz? - kérdeztem ő pedig bólintott. - Nem lehetne valahogy elkerülni a harcot vele?

Ivott a kólájából, majd visszatekerte a kupakot és elővette a telefonját. Én pedig türelmesen vártam arra, mit fog írni.

Nem lesz harc. Egy alacsonyabb szintű vérfarkas, akinek nem lesz bátorsága velem ujjat húzni. Tudja nincs esélye. - kaptam választ.

- Alacsonyabb szintű? - közben megpróbáltam kibontani a saját italom, ami némi erőlködés után összejött.

A vezér és az alfa vérvonalak jó módban élnek, együtt. De rajtuk kívül is rengeteg vérfarkas van, akik a falkához tartoznak. Az ő vérük nem olyan tiszta már, és gyengébbek is, bár néha akad egy-egy erősebb egyed, akit kiemelnek, hátha tudja örökíteni ezt. A lényeg, ő nem az elithez tartozik. Pusztán szerencsésnek gondolta magát mikor meglátott téged. Nem fog harcba bocsátkozni, mert tudja nem győzhetne.

- Aha - nyögtem ki.

Annak utána olvastam, hogy a farkasoknál vannak alfák meg omegák, ez is ilyen lehet, csak itt számít a vér is, nemcsak az erő. Na mindegy. Legalább ebből nem lesz harc, mint az előzőből. De még lehet olyan is. Vajon ha megkérném Kevint tudna szólni?

- Szerinted mikor bukkannak fel? - tettem fel az engem nyomasztó kérdést, ő meg leült mellém.

Nem tudom.

- Nem mintha vágynék rá, csak azért valahol rohadt idegesítő, hogy tudom, ők meg közben szarnak a fejemre - vágtam egy fintort.

Láttam nekiáll írni valamit, de még mielőtt odapillanthattam volna kitörölte és elsötétítette a képernyőt és csak nézett valahova a távolba. Sejtettem mit akarhatott. Tudna szólni, de nem akart. Miért?

Nem lenne szabadabb, ha nem kéne tovább vigyáznia rám? Vagy pont az én társaságomat hiányolná, ha véget érne ez a helyzet? Mennyire kedvel engem? És miért érzek magányosságot és szomorúságot felőle, miközben az arca közömbösnek tűnik?

- Azt hiszem eleget kutyagoltam ebben a melegben. Menjünk vissza a partra és csobbanjunk egyet! - álltam fel lendületesen.

Követte a példámat és visszaindultunk. Mondanom se kell, hogy elfogyott a fél liter mire visszaértünk és úgy éreztem magam, mint aki menten gutaütést kap. Anyuék az árnyékban feküdtek, vizesnek tűntek, szóval nem olyan régen jöhettek ki.

Ledobtam a kalapom, a pólóm, majd letoltam a nacim és már bikinire is vetkőztem. Kevin bermudája is fürdésre alkalmas volt, így ő csak a trikót vette le. Játékosan futásnak eredtem a víz felé, meg amúgy is nagyon meleg volt a homok.

Nem néztem hátra, de biztosra vettem, hogy Kevin a nyomomban van. Elértem a vizet, de alig léptem kettőt és ért a víz lábszárközépig, amikor hátulról két erős kar körbefont és felkapott. Tett velem néhány lépést, majd el lettem hajítva.

Sikítottam még mielőtt bele nem csobbantam a vízbe. Nem volt még nagyon mély, de már nem ütöttem meg magam mire leértem az aljára. Feljöttem és egyből levegőért kaptam, meg a hajam tűrtem el a szemem elől, hogy lássak. Ezt még visszakapja! Lenyomom, kerüljön akármibe.

Közeledett én pedig felálltam. Valamivel a derekam fölé ért a víz. Vigyorgott és roppant elégedettnek tűnt. Dühösen csaptam felé a vizet, mire azért védekezőn felemelte a kezét. Aha, szóval neki is hideg, mert hozzám hasonlóan túl van melegedve a bőre. Nem baj, megérdemli!

Megrohamoztam, hátha be tudom rántani, de nem értem fel az ő erejéhez. Még csak beljebb se tudtam rángatni. Megfogta a csuklom és máris én kerültem szorult helyzetbe. Mire észbe kaptam már megint ölbe kapott és már repültem is.

Hát ezért nagyon megfizet! Itt már magasabbra ért a víz, de még leért a lábam és elszántan evickéltem felé. Ő is araszolt befelé, de nem kapkodta el. Úgy döntöttem valahogy a hátára csimpaszkodom és kibillentem az egyensúlyából, csakhogy megtudja milyen víz alatt lenni.

A terv első része összejött, mert már ott lógtam rajta, de csak nem akart beledőlni a vízbe. Nevetett hangtalanul, és én is vigyorogtam miközben ott imbolyogtam a hátán, ahogy néha lépett egyet.

A karom a nyaka és válla köré kulcsoltam, a lábamat pedig a dereka köré igyekeztem, de vizes volt már ő is és lecsúszott. Éreztem egyszer, hogy elakad  nagylábujjam valamibe. Talán a zsebe lehetett a bermudának és szerintem nekiálltam lehúzni, mert inkább beleguggolt a vízbe nyakig.

Kihasználtam az alkalmat és leraktam a lábam, majd teljes erőmből nyomni kezdtem először a vállát, majd a fejét. Átraktam az egyik lábam a vállán, hátha a súlyom segít lent tartani. A feje víz alá került és azt hittem győztem.

Már épp diadalittasan felkiáltottam volna mikor megéreztem, hogy a karjával a másik lábam alá nyúl és az is a mellkasához került. Aztán nekiálltam emelkedni. Ijedten kapaszkodtam meg az egyetlen dologba, ami a feje volt.

Kiemelkedtem a vízből és ott ültem a nyakában, kissé pánikba esve, hogy most mi a fenére készül. Beljebb lépett, ahol mélyült már a víz, aztán hátat fordított, majd felvigyorgott rám én pedig tudtam mi fog jönni.

- Ne merd! - tiltakoztam, de későn.

Egyszerűen hátradőlt velem együtt én pedig dobtam egy hátast a hullámzó vízbe. Egy még át is csapott a fejem felett, amitől sós víz ment az orromba és prüszkölve jöttem fel. Semmit nem láttam a hajam miatt és itt már a lábam se ért le, így kénytelen tempóznom kellett.

Hogy utálom én őt! Kerestem a tekintetettemmel, de nem láttam. Még körbe is forogtam, de semmi. Aztán valami megfogta a lábam én meg felsikítottam, aztán már újra a víz alatt találtam magam. Most még nyeltem is pár kortyot a húzása miatt.

Nem mintha víz alatt hagyott volna, mert aztán már éreztem is a karját, ahogy a hónom alá nyúl és visz fel. Mély levegőt vettem, majd köhögtem párat. Dühösen meredtem rá, már amennyit láttam belőle. Ő viszont elégedett pofát vágott.

- Azért ez gonosz húzás volt - jegyeztem meg, amint kellő levegőhöz jutottam, de csak megvonta a vállát.

A két hét nyaralásunk valahogy így telt el. Na jó, nem mindig szemétkedett velem, mert rá tudtam venni, hogy tartson bakot és magasra fel tudott dobni az erejének köszönhetően. Egyszer még a szaltó is összejött, amitől roppant büszke voltam magamra.

Aztán hazamentünk és a postaládába egy rakás levél várt ránk. Az egyiket pedig Kevinnek címezték. Tudtam, tudtuk mi lehet benne. Szóval eddig tartott ez a kellemes nyár? Most jön a fekete leves? Amint elolvassa, úgyis megtudom.