- Kevin nem arra lakunk! - váltottam futólépésre mikor megláttam nem arra fordul ki a suli kapuján.

Még azzal sem foglalkoztam, hogy a barátnőim esetleg furcsán néznek utánam. Biztos nagyon furán jött ki a helyzet, de majd később kitalálom hogyan magyarázzam meg nekik a helyzetet.

- Kevin! - értem utol és álltam elé.

Reggelhez képest megszokottan és nyugodtan nézett rám az aranybarna szempár. Aztán előkerült a telefon én pedig fura érzéssel a mellkasomban vártam mit fog írni.

Boltba megyek. Több dolog is elfogyott - olvastam el a lepötyögött szavakat.

Megnyugodtam. Már kezdtem azt gondolni, valami szótlan módon reggel ezek ketten megegyeztek, hogy suli után találkoznak valahol és lerendezik a dolgot. Hogy pontosan mit nem tudom, mert azt sem tudtam az idegen srác mit akar tőlem.

Jó nem vagyok annyira naiv, hogy ne legyen tippem, de csak nem annyira elborult, hogy többszöri próbálkozás után ne adja fel és keressen magának valaki mást. Könnyebb prédát. Főleg, hogy Kevin elég alaposan a tudtára hozza, nem kívánatos és vele gyűlik meg a baja.

Normál esetben nem szoktunk ketten menni, de most csatlakoztam Kevin mellé. Nem akartam kockáztatni, na meg őt sem szem elől téveszteni. A városban egy nagyobb bolt volt, sőt lehetett már kisebb áruháznak is hívni. Néha elmerengtem vajon mennyivel másabb egy városi? Állítólag van olyan, amibe fél napot könnyedén el lehet lődörögni. De kinek jó az?

Kevin kinyitotta az ajtót és előre engedett. Egy húzós kosarat kivettem és megindultam hátrafelé. A zöldség esett útba először, ahol én válogattam, aztán a tej részleg. Itt Kevin annyi mindent bepakolt, hogy azon gondolkodtam hogyan viszünk haza ennyi mindent.

Elképesztő mennyi sajtot el tudott nassolni. A napot fél liter tejjel kezdte, a suliba mindig hozott magával legalább egy kefir italt, abból is  nagyobb csomagolásút. Eddig nem kérdeztem meg tőle miért eszik ennyi tejterméket, de most furdalt a kíváncsiság.

- Hogyan tudsz ennyi tejes cuccot megenni? Nekem már fájna a gyomrom tőle - szólaltam meg.

Nagy a szervezetem kalcium igénye - írta le a választ.

- Nem lenne egyszerűbb akkor valami kalcium tablettát szedned?

Azzal nem lakom jól - fordította felém a képernyőt és még meg is eresztett egy pofátlan mosolyt.

Eh! Pasi! Mellébeszélés volt az egész és valójában csak a hasára tud gondolni. Mondjuk az biztos, hogy sajtot nassolni ezerszer egészségesebb, mint csokit vagy chipset. Nem is akadt súlyproblémája.

Ráadásul még egyszer nem láttam a sulin kívül sportolni vagy edzeni. Mégis úgy nézett ki, mint aki komolyan megdolgozik azokért az izmokért, amikkel ő rendelkezett. Ekkor tudatosult bennem, hogy valószínű a barátnőim odáig meg vissza lennének attól, ha olyan pasival lakhatnának egy fedél alatt, mint én.

Kint az utcán Kevin általában hosszú ujjú felsőt viselt a tetkója miatt és abból is  lazább fajtát, ami jótékonyan takarta a vonalakat is. De otthon nem egyszer láttam rövid ujjú pólóban, ami igencsak megfeszült neki karnál és vállnál egy-egy mozdulat alkalmával. Ráadásul olyan izmos és kockás hassal rendelkezett, ami címlapra kívánkozott.

Tovább ment én pedig gyanúsan méregettem a hátát miközben követtem. Megérezhette, mert kérdő arccal fordult hátra, de egy intéssel leráztam, mire megvonta a vállát és tovább ment. Én meg közben azon agyaltam, hogy vajon mikor és hol szokott ő edzeni, amivel így karban tudja tartani magát.

Otthon nincs semmi felszerelésünk hozzá, a városunknak meg nincs konditerme. Az itteni emberek többsége gépekkel művelt földet, vagy akiknek állataik voltak a közeli farmokon, ott végeztek fizikai munkát, de még ők se néztek így ki, mint Kevin. Szóval csakis valami otthoni edzés lehet mögötte.

Talán esténként lefekvés előtt lehet fekvőtámaszozik, meg felüléseket csinál. Lehet kért apától súlyzókat, amik a szobájában vannak csak én nem tudok róla. Komolyan két éve egy fedél alatt élek vele és most jöttem rá szinte semmit nem tudok róla.

Oké nem nagyon érdekelt, meg nem is próbáltam jobban barátkozni vele, de azért ha valakivel egy házban élsz, akkor azért feltűnik néhány dolog vele kapcsolatban. Persze lehet eddig se kerülte el a figyelmem, csak nem érdekelt annyira, hogy feltűnjön és gondolkozzak rajta.

Megráztam a fejem és inkább arra koncentráltam mi kellhet még otthonra. Hát jónéhány dolog került még a kosárba és a pénztárnál mikor pakoltuk be a papírzacskóba tényleg azon gondolkodtam hogyan fogjuk hazavinni.

Hármat pakoltunk tele, Kevin fizetett, majd a két nehezebbet mondhatni játszi könnyedséggel felkapta és magához fogta. Nekem is maradt egy, de azt se tudtam hogyan fogjam. Féltem, ha nem fogom az alját kiszakad, de ha meg az oldalát nem akkor leborul előre.

Egészen hazáig szerencsétlenkedtem, folyton váltogattam a fogást, ő meg tök természetesen hozta a másik kettőt. Már alig vártam, hogy elérjük az ajtót, persze fogalmam sincs hogyan fogom kinyitni. Majd lehet leteszem addig a földre.

Legnagyobb meglepetésemre az ajtó magától kinyílt én meg elkerekedett szemekkel bámultam anyura, aki fáradtnak tűnt mégis mosolygott.

- Szia kicsim! - vette ki a kezemből a zacsit én meg bambán pislogtam.

Elnéztem oldalra és ott állt a garázs előtt az autó. Nem egy Mini Morrisunk van, hogy ne lehessen könnyen észrevenni. A nagy táv miatt apuék terepjárót vettek, amivel télen is könnyen meg tudják tenni az utat, akár még hóesésben is.

Éreztem, hogy Kevin meglök enyhén így beléptem és arrébb is álltam, hogy be tudjon menni a konyháig és lerakhassa, ami nála van.

- Szia anya - nyögtem aztán ki a meglepettségem után.

- Annyira nem volt vészes a helyzet, mint a telefonban körül írták nekünk, így el tudtunk jönni. Apád lefeküdt, de én meg akartalak várni titeket - szólt ki a konyhából. - Történt valami?

- Nem - vágtam rá, talán túl gyorsan is, mire kilépett és gyanakodva nézett rám.

Kevin jelent meg és a telefonját mutatta fel. Engem meg levert a víz. Mégis mit írhatott meg? Azon agyaltam mit mondja, mikor anya felnevetett, legyintett, majd visszalépett a konyhába.

- Ugyan Carol! Néha velem is megesik, hogy nem figyelek az ételre rendesen és nem úgy sikerül, ahogyan a nagy könyvben meg van írva - és éreztem a hangján a jókedvet.

Megnyugodtam. Ezek szerint Kevin tartotta magát ahhoz, amit kértem. Sőt mondhatni most kihúzott a csávából, mert majdnem elárultam magam. Ránéztem, hogy egy bólintással megköszönjem, de már felfelé tartott a lépcsőn. Gondolom átöltözik meg lerakja a cuccát. Holnap szombat, így tanulni ráérünk vasárnap is.

- Segítesz nekem kicsim? - hallottam meg anyu hangját.

- Persze! - siettem be hozzá.

Abból, ami otthon volt már nekiállt vacsorának valót készíteni, de jól jött, amit hoztunk. Kevin tíz perccel később már ott ült egy megfordított széken és figyelte a ténykedésünket. Nem szerettem, ha néznek, de most örültem neki, mert legalább szem előtt van és nem tud lelépni valami őrültséget csinálni. Az a srác még tuti a városban van. Éreztem.

Anya imádott ilyen apró, egyfalatos desszerteket összeállítani. Most is épp mesterien egymásra pakolt néhány összetevőt, majd odalépett Kevinhez és mondhatom azt, szó szerint a szájába tette. Én meg kissé döbbenten figyeltem a jelenetet, ami helyén valóbb lett volna, ha apával játssza el.

- Milyen? - tudakolta mosolyogva.

Kevin felmutatta a hüvelykujját, de azért a telefont is előkapta, hogy leírja az észrevételét.

- Azt mondod még elvisel egy kis mogyoróvajat? - nevetett fel anyu, mire kapott egy bólintást. - Ismered te egyáltalán a tömény édesség fogalmát?

Kevin csak elvigyorodott és olyan érzésem lett, mintha a tegnap délután, este és a ma reggel meg sem történt volna. Ugyan olyan viszonylag normálisnak tűnt, mint mindig.

Annyira rájuk figyeltem és nem arra, amit csinálok, hogy nem vettem észre és kifröccsent az étel. Természetesen rá a ruhámra. Fújtam egyet bosszúsan és mentem a csaphoz, hogy legalább egy részét most kiszedjem belőle.

- Menj kicsim és öltözz át! Tedd a gépbe és ha van annyi, akár el is indíthatod - kaptam meg az utasítást.

Nem tiltakoztam, pedig utáltam a mosást elindítani, de ezt a felsőt szerettem és nem örültem volna neki, ha a paprika krémes étel nyoma ottmarad. Otthoni, kényelmes öltözetben jöttem le és csak Kevint találtam a konyhába, aki épp előmosogatta azt az edényt, amibe anya a krémet keverte ki.

Elhúztam a szám. Amúgy sem szerettem a mogyoróvajat, pont a töménysége miatt, ő meg még tettet is hozzá belőle. Szerintem egy falattól édesség mérgezést kaptam volna, nemhogy még tisztára nyalogatni a tálat. Anyut ismerve még hagyott is benne neki. Tényleg vajon hova mehetett?

- Felkeltettem apádat, mire magához tér kész is a vacsora - jelent meg anyu és adott választ a ki nem mondott kérdésemre.

És valóban, apu fél órával később kómás fejjel előkerült, addigra megterítettünk és a nagyját el is mosogattam az edényeknek, Kevin pedig eltörölgette őket és a helyükre rakta. Tegnap bezzeg nem segített, de ha anya kért tőle valamit, akkor zokszó nélkül mindent megcsinált neki.

Beszélgettünk vacsi közben, apu kérdezett néhány dolgot. Hogyan áll a végzős bál előkészítése. Tudni-e már mikor lesznek a vizsgák. Kitaláltam-e már hova adom be továbbtanulásra a jelentkezésemet.

Bezzeg Kevint utóbbival nem zargatták, de valószínű csak azért, mert őt csak befogadták és nem akarták erőltetni a dolgot. Pedig aztán ő előbb jutott volna be bárhova, mint én. Nagyon elképzelésem se volt arról mi akarok lenni, mivel foglalkoznék szívesen.

Orvos nem leszek, ahhoz nincs gyomrom. A gyerekekhez nem értek és könnyebben ríkatom meg őket, mint megnevettetni. A mérnöki karokhoz nem rajzolok elég jól. Ügyvéd a fene se akar lenni, a könyvelés meg olyan bonyolultnak tűnik.

Áh nem tudom! Olyan nehéz ez a pályaválasztás és tovább tanulás. Muszáj nekem egyáltalán? Jó nem az volt az álmom, hogy netán takarításból éljek meg. A tanár az egyéni beszélgetésnél azt mondta, hogy jól kommunikálok, és láthatóan az emberek nyitnak felém, megbízhatok tűnök számukra és talán ezt kéne figyelembe vennem pályaválasztásnál.

Lehet valami kommunikációs szakembernek kéne elmennem? Esetleg újságírónak vagy riporternek? Mondjuk a spanyol nyelv jól megy. Lehet a turizmust kéne megcéloznom? Idegenvezetőként utazgathatnék egy csomó helyre. Ez nem is olyan rossz ötlet.

- Föld Carolnak - figyeltem fel anya hangjára mire kérdő arcot vágtam.

- Igen?

- Merre jártál?

- Csak apu kérdése miatt a továbbtanuláson gondolkodtam el.

- És mire jutottál? - tudakolta anya.

- Hát mit szólnátok, ha mondjuk idegenvezető lennék?

- Akkor már miért nem leszel antropológus vagy archeológus? - nézett rám apu.

- Nem akarok én csontokat vagy romokat kiásni a földből - húztam el a számat. - Jó helyen vannak azok ott, ahol vannak.

Kinevettek. Tök kedvesek néha a szüleim, de komolyan. Kevin is vigyorgott és szinte vártam, hogy leírja a telefonjára a kérdést. Csak nem félsz a szellemektől? Nem mintha hinnék bennük.

Sosem értettem mi lehet olyan izgalmas az ásatásokban. Kutatni azt, hogy vajon mik éltek előttünk. Léteztek-e óriások, vagy gyíkemberek. És vajon milyen egykoron élt állatok ihlették a mitikus lényeket. Az ilyen álmodozó képzelgéseket meghagyom az íróknak, meg a múlton merengő emberkéknek.

A vacsora lassan véget ért. Apu ment is vissza aludni, mert nem tudhatni nem-e hívják be őket reggel, bár elvileg szabadnaposak lesznek. Anyu is elérte a határát és megkért minket rakjunk rendet, majd ő is felment.

- Kevin! - szólaltam meg mikor végeztünk, ő pedig felém fordult.

Igazából nem tudom mit akartam neki mondani. Köszönöm, amiért kihúzott délután a pácból? Vagy azt, hogy ne csinálj hülyeséget? Igazából azt sem tudom miért szólaltam meg egyáltalán. Motoszkált bennem egy érzés, de egyszerűen nem tudtam megfogalmazni mi az. Vagy, hogy egyáltalán mihez kapcsolódik és van-e köze a történtekhez.

- Semmi - legyintettem aztán, mire gyanakodva felhúzta az egyik szemöldökét.

Majd megrántotta a vállát és otthagyott. Egyedül maradtam a konyhában, ami nem először történt meg. Most mégis hideg kúszott fel a gerincem mentén és menekülhetnékem támadt. Ugyanakkor kényszert éreztem, hogy az ablak felé forduljak. Az agyam már előre rémképeket vetített le nekem, hogy egy világító szempár fog rám meredni, ha odanézek.

Még mielőtt megmozdulhattam volna Kevin jelent meg a konyha bejáratában hirtelen és az arca olyan komornak tűnt, mint reggel. A következő pillanatban pedig az ajtó felé rohant, én meg utána.

- Kevin! - kiáltottam és még a cipőm felhúzásával sem bajlódtam, anélkül mentem utána.

Nem akartam hinni a szememnek, a lámpa fényénél egy futó alakot vettem észre, aki után Kevin vetette magát. Ösztönösen tudtam, hogy az az idegen srác lesz. Szóval mégse a képzeletem játszott, hanem tényleg figyeltek az ablakon keresztül?

Különben is hogyan képes ilyen gyorsan futni? Kevin meg tartotta vele a lépést. Ez abszurd! Ember ilyenre nem képes. Feltűnt, hogy a szomszéd kint hagyta a biciklijét, én meg gondolkodás nélkül arra vette az irányt. Felpattantam és tekertem ezerrel.

Utol kell érnem őket. Nem hagyhatom, hogy Kevin bármi ostobaságot csináljon. Az nem számított, hogy én is azt teszek, mert sokkal bölcsebb és logikusabb lett volna anyuéknak szólni, vagy a seriffet felhívni.

De nem! Úgy tekertem, mint még soha, de még így sem tudtam velük tartani a sebességet, mert folyamatosan távolodtak tőlem. Kiértünk a városból és az út mellett futó erdő felé vették az irányt. Én meg azon imádkoztam, hogy ne tűnjenek el a szemem elől, közben meg azon gondolkodtam, hogy vajon be fogok tudni menni biciklivel a fák közé? Végül is kiderül, ha odaérek.