A kajához szerencsére volt itthon minden. Persze, ha bármi hiányzott volna, akkor ugrasztom Kevint, hisz ő akarta ezt enni, de jelen helyzetben egy percre sem akartam a társaságát mellőzni.

Nem igazán tudtam azt az idegen srácot kiverni a fejemből és akárhányszor bevillant a tekintete és az a fogazat mindig elkapott a félelem. Tudtam, nem képzeltem. Tényleg olyanná vált a szemem előtt, mint egy vadállaté. Őrültség, képtelenség, de mégis igaz.

Csikordult a padlón a szék én meg összerezzentem. Hátra fordultam, de csak Kevin ült le és rakott maga elé egy rakat füzetet. A házi feladatoknak állt neki. Ő bezzeg velem ellentétben mindig megcsinálta, soha nem hanyagolta el, pedig pont egy vele egyidős sráctól várná ezt az ember.

- Ha már úgyis én főzök, akkor cserébe megcsinálhatnád a matek házimat - szóltam hátra, majd visszafordultam a deszka felé és aprítottam tovább a töltelék hozzávalóit.

Még, ha írt is választ, sem vártam meg. Ebből a távból meg amúgy sem tudtam volna elolvasni, hiába mutatná fel. Felvetődött az is két éve, hogy meg kéne tanulnia a jelnyelvet. Aztán le lett szavazva az ötlet, mert az még oké, hogy mi itthon vele együtt elsajátítjuk legalább az olvasását, de a suliban ez senkitől nem várható el.

Szóval maradt az, hogy leírja a választ, ha valaki kérdez tőle valamit. Elképesztő sebességgel tudott írni telefonon. Állítom a barátnőimnek nem megy olyan gyorsan, mint neki, pedig aztán ők tényleg mindig a neten lógnak, amikor csak tehetik.

Betöltöttem a húsba a tölteléket, majd betettem sülni. Letöröltem a pultot és előszedtem a salátához valót. Hátrasandítottam és láttam Kevin elhúzza a száját, mikor tudatosult benne mi lesz a köret.

Hát így jártál édesem. Nem csak a te kívánságaidnak kell mindig teljesülni. Nem mintha bármi kaját meghagyott volna a tányéron, mert még akkor is megette, ha nem szerette. Na erre én nem voltam képes.

A saláta összekészítése után leültem és odahúztam magam elé a biológia könyvet. Kevin kipakolta az enyémet is a táskából, ami rendes tőle jelen esetben. Bár nem szerettem, ha ezt csinálja utalva arra, álljak neki tanulni, de most örültem neki.

Kinyitottam az aktuális anyagnál és nekiálltam olvasni, de aztán néhány sor után kikapcsolt az agyam és bámultam az oldalt. Egyszerűen nem tudtam napirendre térni a fura srác felett, meg ami velem történt.

Arra lettem figyelmes, hogy Kevin a közelemben a ceruzája végével kopog. Felemeltem a fejem, mire a sütő felé bökött. Bambán pislogtam rá, aztán ránéztem az órára. Hogy mi? Ennyi idő eltelt? Felpattantam és a sütőhöz rohantam.

Hát mondhatni a fólia alatt olyan puhára párolódott a hús, hogy már a töltelék is kifolyt belőle és szinte szétesett. Na mindegy, őt ismerve így is meg fogja enni, így visszaraktam sülni. Persze moroghattam volna vele miért nem szólt előbb, de nem lett volna túl fair.

Egyrészt nem ért hozzá, másrészt mivel anya nincs itthon az én feladatom a vacsora készítés. Visszaültem a székre és hangosabban fújtam ki a levegőt, mint szoktam. Újra a könyvre pillantottam és őszintén szólva semmi nem rémlett még abból a néhány sorból sem, amit elolvastam. Lehet hanyagolom az egészet.

Kevin odatolt elém két füzetet. Nemcsak a matek házimat csinálta meg, de a nyelvtant is. Másból nem kaptunk most írásbelit, csak tanulnivalót. Nem mintha a tanárok bármelyike ellenőrizte volna valaha a házinkat, mert azt a nézetet vallották a mi érdekünk megcsinálni, nem az övék. Egyedül az irodalmi beadandókat nézte át a tanár, de most abból nem kaptunk semmit.

- Köszi - mosolyogtam rá, mire csak legyintett.

Rendes srác volt, talán túlontúl is. Ennek ellenére körül lengte valami megmagyarázhatatlan aura, ami miatt inkább tartottam tőle a távot. De most ez a dolog inkább nyugtatólag hatott rám. Tényleg az az érzés járt át mellette, hogy biztonságban vagyok.

Félre tettem a könyveket és inkább a vacsora koncentráltam, hogy legalább ne égessem oda. Szép aranybarnára pirult és mennyei illatot árasztott, még úgy is, hogy kifolyt a töltelék nagy része.

És igazam lett. Kevint egyáltalán nem zavarta, mert simán kikanalazta a tányérjára. Szelt magának két hatalmas szelet kenyeret is, amit döbbenten néztem. Komolyan azt is megeszi mellé? Csak mert eléggé megpúpozta a tányérját.

Ha így telezabálja magát hogyan fog aludni? Én mást se csinálnék csak forgolódnék kínomban. Anya egyszer azt mondta a pasikat másképp rakták össze, mint a nőket és ne akarjam megérteni a működésüket.

Pedig orvos és én sem vagyok hülye, pontosan tudom a test felépítése és a szervek elhelyezkedése ugyanaz majdnem csak. Szóval nem igazán értem miért különböznek tőlünk mégis ennyire bizonyos dolgokban. Na mindegy, a rejtély megoldását a nálam okosabbakra hagyom.

Elmosogattam, majd a könyveimet összeszedve felmentem a szobámba. Éreztem a hátamon Kevin pillantását. Lehet látta rajtam nem vagyok épp önmagam, és talán arra várt elmondom neki, de pont vele nem akartam ezt megbeszélni.

Igen, odaírta megvéd, de ettől nekem még nem kéne teljesen megnyugodnom. Nem tudunk arról a srácról semmit. Lehet valami elvetemült pszichopata, vagy én nem tudom mi. Simán fegyvere is lehet és, ha bekattan lelövi Kevint velem meg ki tudja mit csinál.

Megtorpantam a szobám ajtaja előtt és remegni kezdtem a gondolatra. Ki kell vernem ezeket a fejemből. Semmi ilyen nem fog történni, mert nem egy hülye filmben vagyunk és amúgy is mennyi ennek az esélye?

Csak a félelem szüli ezeket a rémképeket bennem, semmi valóságalapjuk nincs. Meg kell nyugodnom, különben aludni sem fogok tudni. Oké, holnap nem írunk semmiből, de akkor sem szerencsés kómásan ülni az órákon.

Ha apuék hazajönnének, akkor biztos sokkal jobban érezném magam és csak ez frusztrál, hogy most rájuk nem számíthatok. Ha nagyon szeretném felhívhatnám anyát, de nem akartam ezzel terhelni. Biztos nem ér rá és azt sem akartam, hogy aggódjon miattam.

Elnyúltam az ágyon és a plafont bámultam. Még a tévét sem volt kedvem bekapcsolni. Jól esett a csend, és örültem volna, ha a fejembe se kavarognak a gondolatok, de nem tudtam magam leállítani.

Arra lettem figyelmes, hogy besötétedett, így összeszedtem magam és a fürdő felé vettem az irányt. Egy alapos zuhany jót fog tenni, talán segít az agyamat is kikapcsolni. És igazam lett. Egész megnyugodtam tőle.

Felhúztam a pizsamám és bebújtam a takaró alá, majd az éjjeli szekrényemen álló könyvet vettem ölbe. Már hetek óta húztam a befejezését. A főszereplők épp kényes helyzetbe kerültek és féltem a srác halálával fog végződni, azt meg nem akartam. Annyira megérdemelték volna, hogy együtt maradhassanak és boldogan éljenek.

Kinyitottam a jelölőnél és nekiálltam olvasni, de mos is úgy jártam, mint délután. Egyszerűen néhány sor után kikapcsolt az agyam. De legalább most nem kattogott az eseményeken, hanem üresjáratba tette magát.

Nem tudom mennyi idő telt el így, de becsuktam a könyvet és visszaraktam a szekrényre. Úgy döntöttem kinyitom az ablakot és szívok egy kis friss levegőt, hátha segít. Elhúztam a függönyt és kipillantottam, majd meg is merevedtem.

A délutáni srác állt a házunk előtt és egyenesen felnézett rám. Amint találkozott a tekintetünk lassan elmosolyodott, nekem pedig remegni kezdett a kezem, majd átterjedt a testemre. Tudtam hívni kéne a seriffet, de megmozdulni sem tudtam, nemhogy mást.

Lépett egyet az ajtónk felé, majd megtorpant. Egy pillanatra meglepettséget láttam az arcán, majd dühöt. Nem tudtam mi történhetett pontosan, de sejtettem Kevin léphetett ki. Talán ő is látta és direkt kiállt az ajtóba? Annyira csak nem hülye, hogy kötözködjön egy ilyen alakkal.

Mondjuk az alapján, amit láttam délután az arcán, lehet gondolkodás nélkül összeverekedne vele, ha úgy alakul a helyzet. Oké, hogy jó, de azért nem kéne kockáztatnia. Az előbbi mosoly után tényleg elborult elméjűnek tűnt ez a srác.

Délután azzal nyugtattam magam, hogy a seriff biztos figyelteti majd, de ha ide visszajött, akkor semmi ilyen nem történt. Hiú ábránd volt ez részemről? Vagy esetleg simán kijátszotta a hatóságot?

Az idegen srác enyhén oldalra fordította a fejét, mintha hallana valamit, aztán vágott még egy dühös grimaszt, majd a szomszéd kertje felé vette az irányt. Úgy ugrottá át a sövényt, mintha csak egy tíz centis valamit kellett volna átlépnie.

Döbbenten pislogtam és még mindig remegtem minden porcikámban. Aztán feltűnt egy autó fénye, a szívem pedig hatalmasat dobbant, mikor lassítani kezdett. Azt gondoltam anyuék mégis haza tudtak jönni, de a szomszédban parkolt le.

Csalódást éreztem és félelmet. Közben Kevin is megjelent lent és kidobta a szemetet. Görcsösen engedtem el a függönyt és bizonytalan léptekkel indultam az ajtó felé. Ezek után képtelen leszek elaludni. Mi lesz, ha visszajön?

Vajon Kevin mit szólna, ha megkérném aludjunk együtt? El is vetettem az ötletet. Félre értené, meg amúgy is, elég nevetségesen festettem volna a kérésemmel. Itt vagyok tizennyolc évesen és félek egyedül elaludni, mert egy idegen srác erre lődörög és nem tűnik normálisnak.

Mégsem akartam egyedül lenni. Mi van, ha visszajön? Mi van, ha felmászik az ablakomhoz valahogyan? Vagy, ha bejut valami módon a bejáraton és feloson? Kevin nem fog egész éjjel fent maradni, aludnia neki is kell és amúgy sem biztos, hogy észrevenné, ha belopózna.

Mire észbe kaptam már félig kiléptem a folyosóra. Kevin jött fel a lépcsőn, kezében a telefonnal. Az aranybarna szempár felpillantott rám és éreztem fürkészik. Aggodalmat láttam rajta, és bár nem néztem le a kezemre, de tuti fal fehér lettem és úgy nézek ki, mint egy szellem.

Már épp visszavonulót fújtam, amikor felért és odalépett, majd elém tartotta a kijelzőt. Automatikusan néztem le és olvastam el a mondatokat.

Holnap nincs első óránk. Akarsz filmet nézni?

Nem tudtam hirtelen mit gondoljak, érezzek. Hálás voltam neki, amiért gondolt rám. Vajon tudta, hogy én is láttam a srácot? Vagy eleve ez volt a terve? Nem tudtam, de most nem is számított. Megszólalni nem tudtam, csak bólintani.

Nem leszek egyedül, és talán meg is nyugszom. Sőt, ha szerencsém van, még be is alszok filmnézés közbe, mert amúgy tuti nem sikerül rávenni magam. Most kezdett a remegésem elmúlni és elképesztő fáradtnak éreztem magam és gyengének. Mint, aki most futotta le a maratont legalább kétszer egymás után.

Mit akarsz nézni? - jött az újabb kérdés.

Nem tudtam mit válaszolni, nagyon gondolkodni se. Egy épkézláb filmcím nem jutott eszembe, amit most szívesen megnéztem volna.

- Csak ne horrort - nyögtem végül ki, mire bólintott.

Hátat fordított nekem, majd lefelé indult a lépcsőn én pedig utána. Bár sokkal inkább tűnt botorkálásnak az, amit én műveltem. Valahogyan mégis lejutottam és mire a nappalihoz értem már mindent előkészített.

A tévé képernyőn már ott díszelgett a kiválasztott film címe. Valami sci-finek tűnt az alapján. Végülis tényleg mindegy mit nézünk, csak terelje el a gondolatomat.

Általában a fotelből tévéztem, de most a kanapéra ültem, hogy Kevint a közelemben tudjam. Azért arra nem fogok vetemedni, hogy hozzábújjak. Nem, ennyi önuralmam talán még maradt.

Felhúztam a lábam és becsavartam magam az odakészített takaróba. Nem volt hideg, sőt nappal már kifejezetten jónak lehetett mondani a hőmérsékletet, de az én lábam még negyven fokban is jéghideg tudott lenni. Most pedig még csak zoknit sem húztam, hisz lefekvéshez készülődtem.

Kevin is megérkezett. Rövid ujjú póló, boxer. Már ennyitől kirázott a hideg, de mikor megláttam, hogy semmit nem húzott a lábára megborzongtam. Hogy a pokolba nem fázik? És még csak maga alá sem húzta, hanem felpakolta az asztalra. Ezt látná anya, biztos mondaná a magáét.

Ő viszont most teljes nyugalommal helyezte kényelembe magát. Ráadásul behozott valami dobozos üdítőt, meg egy hatalmas tál pattogatott kukoricát. Komolyan képes ilyen későn még enni? Ráadásul azok után amennyit vacsorázott? Valami feketelyuk a gyomra, ami mindent elnyel, vagy mi?

Megráztam a fejem és inkább nem szóltam egy szót sem. A film közben elkezdődött, így inkább arra figyeltem. Egy pörgős, látványos akciójelenettel indult, ami felkeltette az érdeklődésem és le is kötötte az agyamat.

Valamikor mégis elaludtam, bár nem tudom mikor. Az még rémlett, hogy a főhős srác megmenti a csajt és a legnagyobb csetepaté közepette elcsattant a csók, de hogy mi lett a vége, az már nem.

Különben is hogyan kerültem az ágyamba? Kevin felhozott volna? Oké sportos, de azért nem gondoltam, hogy ennyire jó kondiban van. Mennyi lehet az idő? Ránéztem az órára és elkeseredtem.

Nagyjából tíz perccel a beállított idő előtt ébredtem. Legszívesebben kinyomnám már most és visszacsuknám a szemem és fel sem kelnék. Olyan fáradtnak éreztem magam, pedig nagyon elzuhanhattam, ha nem ébredtem fel még arra sem, hogy Kevin felhozott.

Aztán eszembe jutott a tegnap este és az idegen srác. Újra bekúszott a mellkasomba a félelem. Vajon visszajött? Figyelt? Vagy már nem mert kockáztatni? Mi lesz, ha ma este is felbukkan? Lehet beszélnem kéne Kevinnel róla? Eléggé elszántnak tűnt tegnap délután.

Áh nem! Anyuék ma hazajönnek és minden rendbe lesz. Akkor már nem mer kockáztatni a srác sem. Legalábbis nagyon remélem. Viszont lehet mondanom kéne Kevinnek ne említse nekik az esetet. Nem kell, hogy feleslegesen aggódjanak.

Levágtam magamról a takarót és kiültem az ágy szélére. Még noszogattam magam ott egy picit, hogy álljak neki összekészülni, végül megtettem. Nem túl jókedvűen értem le.

- Jó reggelt! - motyogtam oda Kevinnek, aki olyannak tűnt, mint akit most húztak elő egy címlapról.

Hogy a pokolba csinálja, hogy mindig jól néz ki? Sosem láttam még fáradtnak, nyűgösnek, szétszórtnak. Komolyan még tegnap este is, amikor csak egy pólót meg boxert viselt se nézett úgy ki, mint aki slampos vagy alul öltözött. Én hozzá képest... Na mindegy.

Intett viszonzásképp, majd egy igencsak mély tányért teleszórt gabonapehellyel és ráöntötte a tejet. A harmadától jóllaktam volna. Bár most éhesnek sem éreztem magam. Biztos azért, mert megint eszembe jutott a srác.

- Kevin! - kezdtem bele, mire az aranybarna szempár rám nézett miközben egy kanálnyi reggelizőpelyhet tolt a szájába. - Szeretném, ha anyuéknak nem mondanád el, ami tegnap történt.

Vártam, hogy kétkedő fejet vág, vagy nekiáll pötyögni, de aztán csak bólintott és folytatta az evést. Komolyan ennyi? Lehet nem is tulajdonít neki nagyobb jelentőséget? Bár nem hiszem, látta milyen hatással volt rám, különben nem hív filmet nézni.

Rossz érzés kerített hatalmába. Lehet tervez magában valamit? Remélem semmi hülyeséget, mert annyit nem ér ez a srác. Akkor már inkább szólok a seriffnek és majd ők intézkednek. Nem akartam, hogy baja essen.

- Ugye nem jár semmi hülyeség a fejedben? - kérdeztem azért rá.

Felhúzott szemöldökkel pillantott fel rám, mint aki nem érti a kérdést. Pedig tudom, hogy nem hülye és tisztában van vele mire gondoltam.

- Az a srác! El fog menni - itt elkomorult az arca és a táljára nézett. - Nem kell neked semmit sem csinálni! Hallod?

Nem nézett rám. Bezárkózott, ezt az arckifejezése egyértelműen elárulta. Szóval igenis forgatott valamit a fejében, és talán csak arra várt, hogy anyuék megjöjjenek és ne legyek egyedül. Márpedig nem fogom hagyni, hogy bármi ostobaságot csináljon. Az a srác veszélyes. Ezt súgta az ösztönöm, minden porcikám.

- Kevin! - támaszkodtam meg az asztalon és emeltem fel a hangom.

De nem nézett rám. Odanyúlt a telefonhoz és egy szót pötyögött rá. Egyél! Nem nézett fel rám, én pedig eddig is úgy éreztem nem megy le egy falat se a torkomon, ezek után meg végképp nem. Most aggódhatok miatta is. Valahogyan le kell beszélnem arról, amit tervez. Legyen az bármi. Jobban belegondolva, tuti verekedés lesz a vége.

Kétségbeesve mentem a hűtőhöz, a kezem remegni kezdett bár igyekeztem uralkodni rajta. Nem tudtam odaülni hozzá az asztalhoz. Valahogyan letuszkoltam egy kis doboz joghurtot a torkomon, bár kétségeim támadtak benn is marad-e.

Nem sokkal később elindultunk iskolába, ő ment elől, én meg leginkább utána kullogtam. Járt az agyam, hogy mégis mi a fenét kéne csinálnom. Hogyan bírhatnám jobb belátásra? Lehet mégis el kéne mondani apunak, hátha ő tud a fejével beszélni?

Annyira elgondolkodtam, hogy majdnem nekimentem. Felnéztem a válla tartása kifejezetten merevnek tűnt és valamit nézett az utca túloldalán jóval arrébb. Megremegtem belülről és félve fordítottam arra a fejem.

Nem tévedtem, a srác állt ott és Kevinnel nézett farkas szemet. Most nem ült gúnyos, kéjes mosoly az ajkán. Sokkal inkább tűnt olyannak, mint aki azt fontolgatja hogyan ölje meg a másikat. Szinte vibrált közöttük a levegő.

Miért van olyan érzésem, hogy ezek ketten tudnak a másikról valamit, amit én nem? Komolyan, mintha ösztönből lennének ellenségek, ami hülyeség, ha azt nézem nem is ismerik egymást és még soha nem is találkoztak. Legalábbis az idegen srác nem adta jelét annak, hogy ismerné Kevint.

Megszólalt a behívó csengő és én összerezzentem. Fel se tűnt, hogy már a suli előtt állunk. Néhányan még most érkeztek és megálltak egy pillanatra, hogy megnézzék mi a helyzet. Aztán mintha megérezték volna a veszélyt, sietős léptekkel igyekeztek befelé. Véletlenül sem akartak szemtanúi lenni egy verekedésnek, vagy rosszabbnak.

- Kevin! - fogtam meg a hosszú ujjú pólóját az alkarjánál.

Éreztem, hogy könyörgő a hangom és ha kell tényleg meg is teszem, ha ezzel ráveszem jöjjön be. A keze anélkül fogott rá a karomra, hogy rám nézett volna, majd enyhén meglökött, hogy induljak befelé.

Engedelmeskedtem, de közbe le sem vettem a szemem róla. Megmozdult, de nem fordított hátat az idegen srácnak. Lassan hátrált be, mígnem az iskolai kerítés el nem takarta őket egymás elöl. Ugyan némileg megfordult, de láttam rajta továbbra is hátra felé figyel.

- Kevin kérlek ne balhézz össze vele! - motyogtam neki halkan, mert néhányan még voltak az udvaron és megfogtam a karját. - Veszélyes.

Kirántotta a kezemből és nem nézett rám. Az az aranybarna szempár most roppant veszélyesnek tűnt, az arca meg komornak, mint egy szoboré. Annyira más lett a kisugárzása, mint ami szokott lenni.

A magabiztos fensőbbség átment valami másba. Valami halálosba. Ezt más is érezte, mert mindenki kilépett az útjából, pedig rájuk sem nézett. Én meg úgy mentem utána, mint valami kiskutya és nagyon reméltem meg tudom akadályozni bármire is készül.

Beültünk az órára, de képtelennek bizonyultam koncentrálni. Ő látszólag figyelt, de én már ismertem annyira tudjam egyáltalán nincs itt fejben. Annyira szerettem volna most a gondolataiba belelátni.

Bár lehet jobban járok, hogy mégse megy. Ki tudja mit olvasnék ki belőle. Semmi jót, az biztos. Akármi is lesz, nem rázhat le. Rátapadok, mint egy pióca és nem veszítem szem elől. Lerázhatatlanabb leszek, mint egy nyomozó kutya. Igen, meg fogom akadályozni, hogy hülyeséget csináljon!