- Lassítson! - szólt a tengerésztiszt. - Ha jól értem, akkor épített egy kabint és mindenféle hatósági engedély nélkül, a húgával a fedélzetén leengedte a Challenger szakadékba?

- Igen, ezt mondom már öt perce! - méltatlankodott Sam.

- Aztán jött egy zagyár, ami elsodorta a kabint, a huzal elszakadt és maga riasztott minket.

- Az a huzal nem elszakadt, hanem valami elharapta.

- Valami elharapta? - kérdezett szkeptikusan vissza.

- Igen, egy mélytengeri szörny, vagy megalodon.

- Aha - és a tiszt továbbra sem hitt neki.

- Nézze, nem kell elhinnie, csak hozzák fel a húgomat. Megvan az utolsó hely, ahol a rádió leadta a jelet és az irány, amerre az iszap vitte.

- Megtesszük, amit tudunk, de mivel megszegte a törvényt és felelőtlenül veszélybe sodort egy életet, így le kell tartoztatnunk.

- Igen, tisztában vagyok vele, de hadd maradjak itt, amíg felszínre hozzák! Mégis hova tudnék szökni a nyílt tengeren.

- Rendben - morogta a tiszt.

- Uram! - lépett oda egy katona, jóváhagyó intés után folytatta. - A radarokkal végigpásztáztuk a terepet, de semmi jel nem utal arra, hogy bármilyen fémből készült szerkezet lenne a mélybe.

- Az iszap biztos beborítja! A húgomnak ott kell lent lennie. Hozzanak valami fenékkotrót vagy valamit.

- Nézze, ha beborította az iszap és a szakadék széléig sodorta, akkor könnyen a szikláknak csaphatta és már nem él a húga.

- A húgom él, én építettem azt a vackot, tudom mit bír ki. Ott lenn van, retteg és várja, hogy megmentsék! Álljanak már neki!

- Idő míg ideérnek és akár napokba is telhet, mennyi levegője van a húgának?

- Három napra elegendő, van nála némi víz és étel is.

- Meglátjuk, de őszinte leszek, szerintem már nem él a húga - azzal a tiszt otthagyta egy katona őrizetében.

Lazuli lassan tért magához, szeme riadtan tapadt egyből az ablakra. Az iszapot az a valami lekaparta róla, a lámpa erőtlenül villogott. Óvatosan lesett ki, és legnagyobb meglepetésére egy barlang körvonalait vette ki, amibe beszorult egy légbuborék.

Félt, de tudta nem maradhat örökké a kabinba, így lassan kinyitotta az ajtót, körbe kémlelt, majd ugrásra készen kimászott. Semmi mozgást nem látott, csupán néhány fura növényt, talán gombafélét, ami halványan foszforeszkált.

Akárki is hozta ide, a kabint kirakta a barlang száraz részére, aminek lejtő partját a fekete víz mosta. Nyelt egyet és várta, hogy meglátja azt a neon kék szempárt, de semmi.

Visszament és megpróbálta a rádiót beüzemelni. Csak sistergés és recsegésre futotta az eszköztől. Bánta, hogy nem ért hozzá, mert akkor nekiállt volna az adóvevőt megjavítani, de azt se tudta hogyan néz ki, nem azt, hova építette be a bátyja.

Lekuporodott, átölelte a térdét és azon gondolkodott, hogy most mi lesz vele? Meg fogják találni? Vagy itt fog éhen halni? Netán az a valami fel fogja őt falni?

Aztán azt vette észre, azon gondolkodik, hogy vajon mennyire lehet intelligens? És vajon mi lehet? Sellő? Szirén? Valami más? Mi lehet igaz a legendákból és mesékből?

Egy biztos, Arielnek nem világított neon kéken a szeme és hártyája sem volt. Bár valami szirénes horrorfilmben a csaj ujjai között ott feszült.

~ Biztos szirén - rázta ki a hideg. ~ Meg fog ölni! Csak idő kérdése. Tuti megöl! Nem zárkózhatok be örökké a kabinba. Ébren sem tudok lenni napokig. Csak idő kérdése, kifigyel és megöl. Talán már meg is tette volna, ha képes kinyitni az ajtót.

Elgondolkodott, hogy vajon a bátyja mit csinálna? Ő tuti nekiállna javítani, de félt, csak még nagyobb kárt okoz. Talán be tudják mérni a műszerek jeleit, a filmekben is mindig ezt csinálják. Ugye a valóságban is működik a dolog?

Vajon mennyi ideig nem volt magánál? Talán már keresik is és hamarosan megtalálják! Igen, így kell lennie. Sam megígérte, ha bármi baj történne, riasztja a hatóságokat és az sem érdekli, ha lecsukják. Ő pedig sosem hazudik. Nem hagyná itt, csakhogy mentse magát.

Visszaült a kabinba és magára zárta. Próbált szép és jó dolgokra gondolni, aztán imádkozni, de gondolatai újra és újra visszakanyarodtak a lényhez. Mi ő? Mióta él itt? Egyedül van, vagy kész fajról lehet szó? Mit tudnak? Mennyire veszélyesek? Vagy barátságosak?

Ránézett a készleteire, nagyjából két liter víz, ami még ha csak fél litert is iszik egy nap, akkor is csak négy nap. És már akkor is esélyes, hogy legyengül és nekiáll kiszáradni. Lehet nem is az éhen halástól kéne tartani, hanem a kiszáradástól? Akkor már lehet jobban jár, ha hagyja magát felfalni? Az csak nem olyan rossz, vagy igen?

Nem tudta meddig ült ott, a sötét, homályban elvesztette az időérzéket. Az idegesség és bizonytalanság ellenére is, a szervezete élni akarása jelzett, gyomra hangosan megkordult. Megkereste az egyik zacskó chipset és kibontotta. Nekiállt majszolni és az járt a fejében, hogy Sam miért nem valami gyümölcsöt pakolt neki? Erre csak szomjas lesz, a vízkészlete enélkül is csekély.

Uralkodott magán és csak néhány kortyot ivott. Aztán gondolatai újra nem hagytak neki nyugtot. Alig lehetett itt pár órája, de már most úgy érezte, hogy be fog csavarodni. Minden apró neszre fülelt, és lélegzet visszafojtva várta, hogy az a neonkék szempár újra benéz.

Valamikor elnyomta az álom, és órákkal később elzsibbadva ébredt. Az első dolog, ami feltűnt, hogy a lámpa megadta magát és már nem villogott, sötéten meredt előre. Fényt már csak a gombák adtak, és neki muszáj volt kimennie elvégezni a dolgát.

Gyűjtött némi bátorságot, majd kinyitotta az ajtót és a barlang legtávolabbi pontjára igyekezett, ahol leguggolt. Egész idő alatt a vizet bámulta, hátha megmozdul a felszíne, jobban fodrozódni kezd és kibukkan valami hátúszó vagy fej. De semmi.

Felállt és ugrásra készen a széle felé indult. Meg akarta mosni a kezét, az arcát. Szomjas volt, de csak magának árt, ha iszik a sós vízből. Remegett a lába, a keze, szinte már akarta, hogy valami felbukkanjon. Még az is jobb lett volna, mint a bizonytalanság.

Már-már csalódottan indult vissza a kabin felé, amikor belelépett valamibe. Sikítva ugrott arrébb, de megcsúszott és elesett. Kiáltása sokszorosan visszhangzott miközben pánik hangulatban húzta arrébb magát.

Akármire lépett is rá az nem mozgott, vagy vetette utána magát. Így pár perccel később, miután nagyjából lenyugodott, négykézláb arra araszolt. Meresztette a szemét, először nem tudta kivenni mi az, aztán rájött, hogy valami undorító mélytengeri hal, ami már ok lett volna a hányingerre, de még szerencsétlent a súlyával szét is trancsírozta.

Nyeldekelve, mély levegőket véve hagyta ott. Mégis hogy került ide? Csak úgy nem vethette partra magát. Lehet az a lény hozta, hogy később megeszi? Ezek szerint itt lakik és biztos, hogy előbb-utóbb összefut vele.

Beült, de nem csukta be az ajtót. Elege volt a bezártságból, sőt mindenből. Miért kellett a bátyjának ebbe belerángatnia? Miért pont vele történik ez? És mi van, ha csak beverte a fejét és ezt az egészet álmodja? Lehet rég a hajó fedélzetén van, csak eszméletlen?

Honnan tudja valaki, hogy kómában van, és nem a való világát éli? Tudja egyáltalán? Esetleg sokan azért nem térnek magukhoz, mert nem is tudják mi történt velük? Ők lehet szerencsések és sokkal jobb életet élnek a képzeletükben, mint ami valójában várna rájuk?

De akkor most ő tényleg ébren van? Vagy csak annyira szerencsétlen, hogy a legnagyobb félelmét kénytelen átélni ájultan? Már, ha tényleg eszméletét vesztette. Hogyan tudná kideríteni?

- Ááááá, ebbe bele fogok őrülni! - túrt bele a hajába. - Nyugodj meg Lazuli! Kapcsold ki az agyad, ne gondolkozz! Sam is ezt mondaná.

Behunyta a szemét és próbált a légzésére koncentrálni, de az agyát nem tudta leállítani, újra és újra lepörögtek a kabinban átélt események.

- Mi van, ha nekem hozta azt az izét? - pattant fel a szeme. - Lehet nem akarja, hogy éhen haljak? Akkor nem akar megenni? Vagy csak fel akar hizlalni? Vagy csalinak tette ki, hogy kimenjek és lecsapjon rám, csak megunta a várakozást? Édes Istenem, mit csináljak?