Hosszú idő telt el és a lény nem jött. Lazuli kezdett már nagyon éhes és szomjas lenni. Mi van, ha történt vele valami? Tőle függ az élete, ha baj érte, netán meghalt, akkor azzal az ő sorsa is megpecsételődött.

Utálta a tehetetlenséget, ha legalább valami hajtómű lenne ezen a kabinon megpróbálhatna kilavírozni, hátha kijut innen, majd fel a felszínre. De nem, a bátyjának olyat kellett építeni, amit csal huzalon leengedni lehet, aztán felhúzni!

Fújt egyet. Pontosan tudta így is, hogy a bátyja mennyit költött erre is és ki tudja hol állt volna meg a számla végösszege, ha még ezt is tesz bele, meg azt is. Bár, akkor lehet nem lenne ebbe a helyzetben.

Egyszer megkérdezte, hogy miért nem keres támogatókat, akkor azt mondta, nem akar senkinek szívességgel tartozni, és ne más diktálja a szabályokat és a tempót. Függetlenség. Mindig is makacsul ragaszkodott hozzá a bátyja, aminek most ő issza a levét.

Már épp álmosan bemászott volna a kabinba, amikor ismerős kék villanást látott meg, és hamarosan a felszín felé emelkedett és kivehetővé vált a világító szempár is. A lény közel úszott és egy kólás palackot rakott ki a partra meg egy nagyobb halat. Lazuli mit meg nem adott volna, akár csak egy száraz zsemléért, mert már nagyon unta az egyoldalú étkezést, hiába tudta, itt nincs más.

~ Sajnálom - jött a gondolat, mire a lány legyintett. ~ Figyeltek. Lehet gyanút fogtak.

Erre viszont megmerevedett. Legutóbb egyértelműen figyelmeztette, hogy mások meg akarják őt ölni, ha megtudják itt van. Vajon, ha rájönnek, hogy közülük egy épp rejteget egy embert, akkor mit tesznek vele? Ekkor jött rá, még a nevét sem tudja. Vajon van neki?

- Hogy hívnak? Az én nevem...

~ Lazuli - fejezte be helyette. ~ Tudom. Én Ila.

- Örülök, hogy megismerhetlek Ila - aztán szarkasztikusan felnevetett, amikor meglátta, hogy a lény kétkedve oldalra billenti a fejét.

Hát igen, egyáltalán nem örült annak, hogy itt van, de legalább élt és mindezt Ilanak köszönhette. Nélküle már mind a ketten a bátyjával halottak lennének és egy kószáló megalodon gyomrában végzik. Vajon mennyi óriási mega-giga cápa él a mély vizekben?

~ Nem sok - jött a válasz. ~ Régen több volt és nagyobbak.

Lazulit nem tudta megnyugtatni ez az információ. Ha a bátyjánál látott képek valósak, akkor ezek az izék kétszer-háromszor nagyobbak, mint a legnagyobb fehér cápák, amiktől az emberek már így is rettegnek, hála a filmeknek, meg a támadásoknak.

Már épp kérdezni akarta, hogy nem-e tudná hazajuttatni, vagy legalább el valami szárazföldre, akár szigetre, amikor hirtelen Ila idegesen megfordult a víz alatt. Lazuli nem tudta mi lehet az oka, amíg meg nem látta az árulkodó neonkék csíkokat.

Ila az érkező felé vette az irányt és hiába minden figyelmeztetés Lazuli, egészen a vízig ment. Tudni akarta mi fog történni és aggódott is a lányért, lényért. Nem igazán tudta, hogy mivel is illesse, állati vagy emberi jelzővel.

Meresztette a szemét, és már egész jól alkalmazkodott ehhez az állandó homályhoz. Az érkező kétszer olyan hosszú volt és szélesebb is, mint Ila. Minden mozdulata fenyegetőnek hatott, ahogyan körbeúszta kisebb fajtársát. Aztán megálltak egymással szemben és Lazuli úgy vélte egyfajta párbeszéd kezdődött meg közöttük. Mikor az idegen neonkék szempár rávillant, megfagyott a vér az ereiben és ösztönösen elhátrált.

De a lény nem jött utána, így összeszedte magát és újra közelebb araszolt, csakhogy újra megfagyjon az ereiben a vér. A nagyobb egyed testéből borotvaéles tüskék álltak ki és egy nagyon veszélyesnek tűnő taraj is előkerült, ami a nyakától indult egészen szinte a farka végéig. Eddig talán a hátára simult, de most, hogy a hangulat odalent kezdett elmérgesedni előkerültek a természet adta fegyverek.

Lazuli látta, hogy Ila karján, oldalán és farkúszóján is jelennek meg tüskék, de tarajt nem látott. Idegesen csapott a kezével, tipikus női mozdulat volt, ami nagyjából annyit jelenthetett, értsd már meg, hogy ebből nem engedek. Szinte mozdulatlanná váltak a víz alatt, ahogyan farkas szemet néztek.

Nyelnie kellett és már szinte várta, hogy a nagyobb támadni fog, ő pedig elhatározta, akkor a vízbe ugrik és lesz, ami lesz, de segít. Aztán a tarajos megmozdult, de csupán a karját emelte meg és gyengéden végigsimított Ila arcán, aztán újra felnézett rá, majd megindult.

Ennyi bőven elég volt, hogy elszálljon minden bátorsága és máris három lépéssel hátrébb állt. Nem mintha sokat ért volna, mert a lény félig kicsusszant a partra és kihúzta magát. Akkora, sőt még nagyobb is volt, mint ő állva, és a teste nagy része még mindig a vízben maradt. Nyelnie kellett és azon gondolkodott, hogy mennyire tud bejönni, még mielőtt újra vissza kell térnie.

Ila is kiemelkedett és hozzá ért a társához, aki ránézett, majd visszahúzta a tüskéit és visszacsusszant a vízbe. Nem mintha ettől nagyon megnyugodott volna, viszont rájött valamire. Ez az idegen, valószínű egy férfi vagy hímnemű egyed, és talán a taraj az, ami megkülönbözteti őket. Egy óceánkutató minden bizonyára élne-halna egy ilyen felfedezésért, vagy információért.

~ Ő Kra - szólalt meg Ila a fejében.

- Aha - nem tudott értelmesebbet kinyögni.

~ A párom - tájékoztatta tovább.

- Tessék? De hát, kétszer akkora, mint te! - akadt ki.

Persze, hogy egyből az jutott eszébe, hogy min mehet Ila keresztül, ha egy nála kétszer akkora ellenkező neművel kell párosodnia. Aztán legnagyobb megdöbbenésére kacagást hallott az elméjében.

~ Én még növök majd - a jókedv pedig Ila felől jött. ~ Kra kifejlett példány. Az erősebbek és nagyobbak közé tartozik. Szerencsés vagyok.

Lazuli nem igazán tudta mit mondhatna erre. Inkább a vízben mélyebben lebegő hím felé nézett, aki felől továbbra is ellenségességet érzett. Oké, hogy Ilat szereti, talán. De nem jelenti azt, hogy nem fogja a többieknek elárulni, ő hol van. Főleg, ha itt is úgy gondolkodnak a pasik, mint az embereknél.

Őt veszélyesnek titulálja, és hogy Ilanak ne legyen baja, majd szépen, csendben eltávolítja őt. Aztán mossa kezeit, mint aki nem csinált semmi rosszat, csupán megvédte, aki fontos neki. Az, hogy ezzel netán Ila érzéseibe taposs, már teljesen lényegtelen, hisz meg lesz róla győződve, azt tette, ami szerinte mindenkinek a legjobb. Kivéve neki, mert nagy valószínűséggel bele fog halni.

- Ila - szólalt meg mire a lény kíváncsian pillantott felé. - Tudom, hogy nem akarjátok, tudjanak rólatok, nem mintha bárki elhinné nekem, ha ezt elmesélném, de. Nem mehetnék haza? Vagy akárcsak egy szigetre? Nem tudom meddig elég itt a levegő és őszintén hiányzik a napfény, a szél.

Érezte, hogy elkapja a sírógörcs a honvágy miatt, pedig úgy gondolta már túl van minden ilyenen, de ezek szerint nem. Ila biztos megérti az ő érzéseit, de vajon a párja is? Vagy nem fogja engedni? Mert, akkor inkább megkéri, hogy ölje meg. Képtelen lenne éveken keresztül itt élni, még, ha a levegő valahogy cserélődik vagy újra termelődik itt.

~ Mélyhez vagyunk szokva - és a fejében megszólaló hang egyértelműen férfihoz tartozott, így csak Kra lehetett. ~ Alkalmazkodnunk kell felfelé.

Igen, ez logikusan hangzott. Valamit a bátyja is magyarázott arról, hogy nem lehet csak úgy sity-suty őt leengedni, meg kihúzni, mert nagy a nyomáskülönbség, amihez alkalmazkodni kell. És ekkor jött rá, hogy Ilának, hányszor kellett már megtennie oda-vissza az utat, azért, hogy neki vizet szerezzen, azt is ki tudja honnan. Talán kisebb hajókról, vagy part közeli búvárok csónakjából. Elképesztő sokat megtett érte, csak úgy, nem várva semmit cserébe.

Aztán eszébe jutott valami. A kabinban voltak palackok, amik biztosították neki bent az oxigént, de azokat nem zárta el, mostanra teljesen lehet ki is ürültek. Nem lesz képes újak nélkül órákat túlélni odabent, ami azt jelenti nincs számára innen menekülés.

~ Mutasd mi kell! - Kra hangja parancsoló volt a fejében. ~ A vízben minden van már. Lassan eléri a fekete vizeket is.

Lazuli bement a kabinba, némi feszegetés után rájött, hogyan kell a palackokat rögzítő karokat meglazítani, majd kicitálta a barlangba. Ahol megmutatta a vízből kiemelkedő két lénynek. Azt is megmutatta hol kell elzárni, hogy az oxigén ne szökjön ki belőle. Ha furcsa vagy idegen is volt nekik, nem kérdeztek semmit.

Kra nem finomkodott, dobott egy hátast, ahogy fordult az úszójával hatalmasat csapott lefröcskölve a lányt, majd két pislantás alatt már el is tűnt. Lazuli letörölte az arcáról a vizet, majd ránézett Ilara, aki mintha bocsánatkérőn elmosolyodott volna, bár ebben nem lehetett biztos.

~ Kicsit mogorva, de a szelídebbek közé tartozik.

~ Szelídebbek? - hüledezett magában Lazuli.

Vajon, akkor a többi ilyen lény milyen lehet, ha Kra még a kevésbé harciasak és agresszívak közé tartozik. Beleborzongott a gondolatba, ahogyan elképzelte a támadást, amit több száz ilyen tüskés, tarajos, négy méter hosszú lény indít egy hajó ellen. Miközben megalodonok tucatjai úsznak velük együtt és még ki tudja micsoda.

Torpedók ide vagy oda, ezek az izék könnyedén kitérnek előle, és még egy tengeralattjárót is simán kettétörnek a lényeikkel. Ha csak abból indul ki, hogy azt a huzalt, ami a bátyja szerint elszakíthatatlan, elharapta egy ilyen cápácska.

~ Ne félj! - jött Ilatól a gondolat, majd mintha intett volna. ~ Mennem kell!

Azzal Lazuli magára maradt. Kra megjelenéséig nem vette komolyan Ila figyelmeztetését, hogy maradjon távol a víztől, de most már igen. Akadt már üres palack bőven, így megtöltött párat kézmosáshoz, aztán bölcsen beljebb költözött és ott állt neki a halnak. A kóla igazi változatosságot jelentett a sima vízhez képest. Vajon fog még más kaját is enni? Jelen helyzetében elérhetetlen álomnak tűnt.