Túl korán jött el a másnap reggel. Több, mint egy hét után ez volt az első éjszaka, amikor normális ágyban aludhattam, és úgy éreztem délig ki sem akarok bújni a dunyha alól, de nem lehetett. Megcsapott a hűvös levegő, ahogy Az'Ail kiszállt mellőlem, én pedig utána a fejem búbjáig húztam a takarót. Hallottam, hogy megmossa az arcát, és felöltözik. A hideg levegő figyelmeztetett, de nem voltam elég gyors, és nem tudtam felhúzni a lábam időben, így megcsikizte a talpam.

− Jó-jó kelek – adtam meg magam, és lejjebb engedtem a takarót és kinyitottam a szemem. Az'Ail addigra már ott volt és közelről nézett.

− Helyes. Időben legyen kész a reggeli – nézett rám, de sem a hangjában, sem a tekintetében nem volt keménység. Inkább csak piszkálódott kicsit.

− Ahogy akarod uram! – mosolyogtam rá, mire lehajolt és egy csókot nyomott a homlokomra és otthagyott.

Szívem szerint visszahúztam volna a takarót, de ahhoz túlontúl szerettem, semhogy csalódást okozzak neki. Így vettem egy nagy levegőt, levágtam magamról a súlyos leplet és gyorsan felvettem a ruháimat. Utána elrendeztem az ágyat, és már mentem is a konyhába.

Nem keltettem fel Mary-t, legalább ő had aludjon nyugodtan, ameddig akar. Találtam tojást és szalonnát, ebből reggelire rántottát tudtam csinálni. Sejtettem, hogy a testvérek is átjönnek, viszont az ő hatalmas étvágyukhoz a harminc tojás nem lesz elég, úgy, hogy Marynek és nekem is enni kell. Nincs több, így be kell érniük ennyivel.

Felkockáztam a szalonnát és serpenyőbe dobtam, míg pirult feltörtem a tojásokat egy tálba, összekevertem és ráöntöttem. Mire végeztem, már jöttek is mind a hárman. Mikor hátrafordultam láttam, hogy a két idősebbnél egy-egy vászonba burkolt csomag van, az illat pedig hamar elárulta, hogy frissen sült kenyér.

Összefutott a számban a nyál és rájöttem, hogy én is milyen éhes vagyok, pedig tegnap elég sokat ettem, lévén folyamatosan kínáltak mindenfélével. Leültek az asztalhoz és megtörték a még meleg kenyeret.

Mary is előkerült hálóingben, de legalább a cipőjébe belebújt. Gyorsan kerítettem egy takarót és köré csavartam, majd Az'Ail ölébe ültettem, ahol egyből a kenyér belsejét kezdte el kicsipegetni. Négy tányérra osztottam el az omlettet, az én adagom volt a legkisebb, a testvérekét igyekeztem egyenlően elosztani, Az'Ail kicsit többet kapott Mary miatt.

Halkan beszélgettek és várták, hogy kivigyem az ételt. Még evés közben is a lehetőségeiket latolgatták, és azt hogyan oldják meg a hegyek megnézését, mert éjszaka őrtüzek égtek és a falakon folyamatosan járőröztek. Végül abban állapodtak meg, hogy pár napig megfigyelik a szokásokat, és kitapasztalják hol tudnának észrevétlen felszállni.

Abban is megállapodtak, hogy egyszerre csak egyikük megy el körbenézni, így a másik kettő tudja fedezni, ha közben valami történne. Még elég sok dolog maradt mire elfogyott a reggeli, ők pedig mentek, hogy megkérdezzék Ridertől mit csináljanak.

Én felöltöztettem Mary-t kiadtam neki, hogy mosson arcot és fésülködjön meg. Hisztizett egy kicsit, hogy túl hideg a víz, de aztán végül megcsinálta. Közben raktam fel egy fazékkal melegedni, hogy elmosogathassak.

Keresgélnem kellett a szekrényekben, de végül megtaláltam a dézsát. És bár tegnap felsepertem, azóta hoztunk be koszt, így a kisasszony kezébe nyomtam a seprűt, hogy álljon neki és a szobájával kezdje. Nem ellenkezett, számomra érthetetlen okból imádott sepregetni, még a sarkokra is ügyelt, hogy ne maradjon ott valami.

Épp mosogattam, amikor kopogtak, odakiabáltam Mary-nek, hogy nyissa ki az ajtót, ő pedig futott is egyből. Morgan asszony jött be nagy sebbel-lobbal, és úgy nézett ki, mint egy pulykakakas, ami felfújta magát.

− Te leány! – szegezte rám az egyik ujját, a másik keze pedig a csípőjén pihent, a hangja pedig nem sok jót sejtetett. Elképzelni sem tudtam, hogy mit csinálhattam, amiért így fel van dúlva. – Kallee azt merészelte ma nekem mondani, hogy te sokkal finomabb kenyeret sütöttél, míg ott volt, mint amilyet én tudok. Most rögtön meg kell mondanod, hogy sütöd a kenyeret!

Hirtelen nem tudtam mit mondjak, azt se, hogy nevessek vagy sírjak, csak álltam a dézsa felett vizes kézzel és próbáltam eldönteni, hogy most ez jó vagy rossz dolog. Esetleg mindkettő.

− Anya szokott beletenni egy kevés búzakorpát is, attól más az íze – kotyogta ki Mary, mire az asszonyság felé fordult.

− Búzakorpát?

− Igen – szólaltam meg végre én is. – Két adag búzaliszt mellé, egy adag búzakorpát keverek, de minden mást ugyanúgy szoktam csinálni, mint bárki más.

− Érdekes. Eddig azt az állatoknak adtuk, de majd kipróbálom – láttam, hogy elgondolkodik. – Ha végeztél a leányzó mehet segíteni a többi lánynak baromfit etetni, meg a libákat kihajtani hátra a legelőre, te meg gyere a pékségbe. Elkél ott a segítség, hogy vacsorára is legyen elég kenyér, és jóllakjon ez a sok férfinépség.

− Rendben – mondtam, de közben kiindult. Mary ügyesen kikísérte és becsukta az ajtót, majd a konyhaajtóban állva rám nézett. – Mi az kicsi szívem?

− Mostantól nekem is dolgozni kell? – nézett rám, úgy ahogy csak egy ártatlan gyermek tud, mire rámosolyogtam.

− Nekem is segítettél megetetni a tyúkokat, az nem olyan nehéz munka. És hallottad a többi lány is ott lesz. Biztos hamar végeztek és utána játszhattok.

− Igaz – állt elgondolkodva.

− Fejezd be kérlek gyorsan a seprést, mindjárt én is végzek.

− Oh, persze! – kapott észbe és már ment is, láthatóan jobb kedvre derítette a tény, hogy a többi lány is ott lesz.

Végeztünk, segítettem megkeresni a helyet, ahol a baromfit tartották, hogy legalább első nap ne kelljen egyedül mennie, utána pedig siettem a pékséghez, pedig én sem tudtam merre is kéne mennem pontosan. Kicsit úgy éreztem, hogy ez a település nagy már falunak, sokkal inkább egy kisebb város. Már vártak az asszonyok és minden szempár felém fordult mikor beléptem. Éreztem, hogy izzadni kezd a tenyerem.

− Gyere-gyere! – intett oda Morgan asszony. – Szereztünk búzakorpát, meg van itt minden, ami a kenyérhez kell. Mutasd meg, hogy csinálod!

Én ugyan elfelejtettem kötényt hozni magammal, de kérés nélkül kaptam egyet, Nem rám volt méretezve, mert a kötője kétszer körbeérte a derekamat, de annyi baj legyen, legalább nem leszek lisztes.

Tálat kértem, majd egy poharat, kicsit furcsán néztek rám, de kaptam mind a kettőt. A pohárral kimértem a liszteket és a tálba raktam, adtam hozzá sót, majd összekevertem, lukat fúrtam a közepébe és a kovászt oda raktam, kevés zsírral bekentem a kezem és nekiálltam összegyúrni. Minden mozdulatomat úgy figyelték mintha azt várták volna, hogy csinálok valami csodafélét. Mikor lejött a kezemről már minden ragacs, akkor letakartam és rájuk néztem.

− Kíváncsi leszek az ízére – mondta az egyik fiatalabb asszony, többen helyeslően mormogtak.

− Munkára! – csapta össze a kezét Morgan asszony. – Fogynak a száraztészta készletek pótolnunk kell őket. Abba is raksz valami mást a liszten, a són, és a tojáson kívül? – nézett rám, én pedig megráztam a fejem. – Remek! Állj be a sorba te is. Ludmilla, Ella készítsetek valami süteményt! Mindegy mit, bármit megesznek a férfiak, ha éhesek.

− Elég rossz minőségű idén az alma, mi lenne, ha almás pitét csinálnánk? – javasolta, mint később megtudtam Ella.

− Remek! Keríts pár idősebb lányt, hogy megpucolják az almát. Lehet a nővéred Elza tud is adni egy-kettőt, ma nem kell annyit főznie, mert maradt még tegnapról is ez-az – a nő bólintott és elsietett.

Nem kevés munkával járt több száz embernek ételt készíteni, és estére a cipóknak is kész kell lennie. Előre féltem, hogy vajon bírni fogja-e a kezem, de egy másik fiatalabb nő megnyugtatott, hogy váltásban jönnek. Holnap nem, majd csak utána kell jönnöm megint. Így kerültem én be a pékséghez, és persze a kenyerem is elnyerte a tetszésüket, de mivel a búzakorpa nagy részét az állatoknak szánták télire, így némi számolgatás után úgy döntöttek, hogy csak minden harmadnap lesz olyan kenyér, amilyet én szoktam sütni.

Már ebéd környékén sajogtak a karjaim, így jó volt szusszanni egyet. Mary viszont elszontyolodva került elő, és azt mondta, ő holnap nem akar menni. Némi unszolás után kiderült, hogy megkergették a libák és ezért nem akar menni.

A testvérek is előkerültek Az'Ael a védők közé került be, Az'Ail a kovácsműhelybe, miután kiderült, hogy ért hozzá, így a kovácsmesternek segített elvégezni a nem is olyan kevés munkát. Az'Arelt a tetők megjavításával bízták meg, miután leszedett egy a fán ragadt kismacskát és egészen az ág széléig kimerészkedett, nem félve a magasságtól. Mókás is lett volna, ha azt állítja magáról, hogy fél a magasban.

Elmondhattuk magunkról, hogy gond nélkül beilleszkedtünk és ennek megfelelően teltek a napjaink. A tél beállta előtt kétszer támadták meg a falut, akkor is rabló zsoldos bandák próbálkoztak és nem a nagyurak egyike. Minden gond nélkül vissza lettek verve, és a testvérek karddal a kezükben is nagyon jól megállták a helyüket. Sőt Rider és Morven szerint nagyon jól képzettek voltak, és meg is lettek dicsérve.

Persze Olinnak ez sem tetszett, és továbbra is méregette őket tisztes távolból. Nem érintkezett velük, ha nem volt muszáj, a testvérek pedig nem is akarták a társaságát keresni. Megtalálták a hangot a többi emberrel, leginkább Az'Arel, de neki soha nem is esett nehezére, hogy beszéljen. Az pedig szinte mindegy volt számára, hogy kivel.

A tél beköszöntével, a korai sötétedésnek hála a testvérek korábban ki tudtak menni, hogy körbenézzenek. Az'Ail talált is egy megfelelő helyet, de úgy ítélte meg, hogy akkor is sok munka lenne vele, ha egész nap dolgozhatnának rajta.

Az orom egyik oldala védve volt egy magasabbra törő fal által, ami élesen csipkézett részével igen veszélyes terepnek bizonyult, ha valaki meg akarta mászni. A laposabb rész sem volt egyenes és pont a fal felé lejtett, és ha nem akarták, hogy az olvadó hó leve az új Fészek felé folyjon, akkor azt le kellett fejteniük mielőtt nekiállnak.

Már a tél elején hótakarót kapott, így olvadás előtt neki se tudnának állni. Jelenleg nem volt más megfelelő hely, így megállapodtak abban, hogy várnak, addig pedig kitalálják hogyan oldják meg, a minél előbbi felépítést, anélkül, hogy a falubeliek rájönnének mi folyik a hátuk mögött.