- Ne, ne, ne! - hallottam magam alatt Kallee hangját.

Nem tudtam miért mondta, de hamar rájöttem. A remegés kihatott a teljes vár szerkezetére, így oda is ahova a kard be volt szúrva. Lejjebb csúsztunk, de nem pár centivel, mint az előző két alkalommal, hanem legalább egy tenyérnyivel.

Nem mertem megmozdulni, nagyon még levegőt sem venni. Mary továbbra is sírva szipogott, és az én torkom is összeszorult. Lehet felesleges volt minden eddigi erőfeszítés és itt és most meg fogunk halni?

Behunytam a szemem és fohászkodtam, de nem talált meghallgattatásra, mert a kard kicsúszott és mi zuhanni kezdtünk. Mary sikított és hallottam a saját hangomat ahogyan én is. Elengedtem a kötelet, hátha lejjebb, ahol már sziklásabb meg tudok kapaszkodni, meg tudom állítani a zuhanásom.

Egyszer ahogy körbefordultam megpillantottam Kallee-t, aki ugyan ezt tette. Arccal lefelé fordultam megint és láttam, hogy egy élesen bordázott kiugró rész van alattunk. Menthetetlenül tudtam, azon halálra fogjuk magunkat zúzni.

Becsuktam a szemem és ekkor valami megfogott és irányt váltottam. Már nem lefele, hanem oldalirányba zuhantam. Nem! Nem zuhantam! Repültem!

Kinyitottam a szemem és Az'Ail karjaiban találtam magam, ahogy magához fogott engem és Mary-t. Vízszintesen szeltük a levegőt, alattunk pedig Az'Ael suhant Kallee-vel a karjaiban. Körbenéztem, de nem láttam Az'Arelt. Vajon hol lehetett?

Kanyarodni kezdtünk, majd emelkedni. Ráláttam az oromra, ahonnan megtámadtak minket. Az emberek fel-alá rohangáltak a kis területen, mutogattak és lehet kiabáltak is, én semmi mást nem hallottam csak a mellettem elzúgó levegő hangját.

Még mindig meg voltam ijedve, de kezdtem megnyugodni a jól ismert karok biztonságában. Hirtelen élesen oldalra dőltünk, és valami elsuhant mellettünk. Újból irányt váltottunk és még magasabbra emelkedtünk.

Furcsa hangot hallottam, ami mellőlünk jött, így csak Az'Ael adhatta ki. Valamivel később pedig előkerült Az'Arel, és felzárkózott mellénk. A testvérek még magasabbra emelkedtek, egyre nehezebben kaptam levegőt és egyre jobban fáztam. Majd megint úgy éreztem magam, mint mikor zuhantunk.

Most sem történt más, csupán Az'Ail mindezt irányítottan vitte véghez. Hegyek suhantak el mellettünk, de nem voltak ismerősek. Lassítottak és még lejjebb ereszkedtek, majd függőlegesbe váltottak és leszálltunk.

Nem tartott meg a lábam, lerogytam. Nem éreztem magamban erőt, mégis remegő kézzel, de igyekeztem lefejteni magamról a kárpitot. Muszáj volt látnom, hogy Mary jól van. Nem tudtam kibogozni a csomót. Az'Ail megoldotta a dolgot és a karmai könnyedén vágták át az anyagot.

Megfordultam és magamhoz öleltem a lánykám, aki szipogott, de már nem sírt. Csókolgattam és ringattam, hogy teljesen megnyugodjon. Az'Ail is átölelt minket és beborított a szárnyaival, hogy átmelegedjünk.

− Hagynod kellett volna, hogy végezzek minddel! – hallottam meg Az'Arel hangját, és mivel még mindig a démoni kinézetű formáját viselte, így kicsit mélyebbnek és morgósnak hatott.

− Nem! – Az'Ael szó szerint rámordult az öccsére és az az érzésem támadt, hogy egymásnak fognak esni.

- Felgyújtották a Fészket! Meg akartak ölni minket! És Lize-t és Mary-t majdnem sikerült is! – ellenkezett a bátyjával, még sosem láttam ilyennek előtte.

− Pont azért jöttünk el, hogy őket biztonságba helyezzük – Az'Ael emberi formát öltött közben, ami veszélyes húzás részéről, mert ha Az'Arel mégis támadásra adja a fejét, akkor könnyen végezhet vele. – Egyedül pedig nem győzhettél volna. Azt a kettőt is csak azért tudtad megölni, mert sikerült meglepned őket. Ha nem vetted volna észre Az'Ailt majdnem el is találták. Ha közelről lőnek rád, esélyed sincs kitérni és meghalsz.

− Most már biztonságban vannak. Mehetnénk vissza bosszút állni! Mégis miért változtál át? – követelt választ a legkisebb, a bátyja továbbra is nyugodt maradt.

− Majd fogunk. Türelem. Időnk van bőven. A magam részéről fáradt vagyok, és szívesen ennék valamit. De, ha te úgy érzed, hogy tombol benned az energia, akkor hozz valamit, amit megsüthetünk és megehetünk.

Nem tudom, hogy a nyugodtsága, vagy az érvei, de hatottak Az'Arelre, mert visszább lépett és bólintott. Néhány szárnycsapással felszállt.

Az'Ail is nekiállt emberi alakot ölteni és mikor a szemébe néztem, láttam a fel nem tett kérdést. Bólintottam, mert némi ijedtségen kívül nem volt semmi bajunk. Mary közbe elengedett és hozzábújt az apja mellkasához, ott keresve biztonságot, és én teljesen megértettem. Mikor Az'Ail megfogta a kezem és tenyérrel felfelé fordította, akkor jutott eszembe, hogy a kötél mennyire felsértette.

− Úristen! – rohant oda hozzám Kallee – Én hülye! Mondhattam volna, hogy tekerd körbe vászonnal a kezed. Sajnálom az én hibám.

Ekkor láttam, hogy az övét bebugyolálta és ennek köszönhetően szinte semmi baja nem esett. Rámosolyogtam és meg akartam nyugtatni, hogy semmi baj. Nem az ő hibája, mert nekem is eszembe juthatott volna, de ekkor Az'Ail még feljebb emelte, majd gyengéden végignyalt rajta. Láttam, hogy Kallee megdöbben és hátrahőköl. Lehet arra számított, hogy lakmározni is fog belőlem?

− A nyálunk elősegíti a gyógyulást – tájékoztatta a harcos lányt Az'Ael.

− Oh! Értem – aztán döbbenetet láttam a szemében, és megremegett a szája, majd mintha vér szökött volna az arcába, de ebben nem lehettem biztos, mert a hideg miatt is ki volt eleve pirosodva. Nem tudtam mi baja, míg meg nem szólalt.

− A-a-akkor a sebeim... A-a-azért gyógyultak be...?

A kérdést nem fejezte be, de tudtam mire gondol. Az'Ael egy torokköszörülés kíséretében enyhén elfordult, Az'Ail pedig mosolygott miközben megfogta a másik kezem és nekiállt a tenyeremen lévő sebeket ott is benyálazni. Most, hogy jobban belegondoltam, tényleg volt valami intim ebben az egész folyamatban.

− Te perverz szörnyeteg! – pattant fel Kallee és nekiment Az'Aelnek, ami számomra érthetetlen volt annak fényében, hogy már kétszer is megmentette az életét.

Ő viszont nem tett mást, mint megfogta a karjait a csuklójánál fogva és így tartotta távol magától, ahogy én láttam könnyedén, erőfeszítés nélkül.

− Hűha, lemaradtam valamiről? – tért vissza nagyon hamar Az'Arel és egy hegyi kecskét dobott le a földre mielőtt leszállt volna és magára öltötte az emberi alakját.

− Megtudta miért gyógyult gyorsan – tájékoztatta Az'Ail és elengedte a kezem.

A hideg csípte és nagyon fájt, meg húzódott az egész, de a vérzés abbamaradt. Mikor elvágtam az ujjam az alig pár perc alatt teljesen begyógyult, de ennek biztos több idő kell. Viszont így nem tudom megcsinálni a kecskét, nem mintha lett volna hol megcsinálni.

− Aha – vigyorgott Az'Arel, majd visszatért az elejtett állathoz és szakszerűen nekiállt kibelezni és megnyúzni.

Ügyeltem rá, hogy Mary semmit ne lásson. A bél bűzével nem tudtam mit kezdeni, hogy ne vegye észre. Fintorgott is miatta, de nem lett rosszul. Az'Ail elment fáért és nem sokkal később hatalmas máglyát rakott, a melegének nagyon örültem.

Közben Kallee is megnyugodott és letett arról, hogy Az'Aelt megölje az miatt. Helyette a tűz másik oldalán ült és mikor megláttam a pózt, tudtam mit érezhet. Én is így ültem miután először rám mászott egy férfi.

Összetörtnek, megalázottnak éreztem magam, és szégyelltem is. Szerettem volna semmisé tenni a tényt, hogy egy vadidegen alak látott meztelenül, sőt megbecstelenített. Ő is hasonlóan érezhette most magát, annak ellenére, hogy Az'Ael nem nyúlt hozzá. Úgy, legalábbis nem. Ezt tudtam biztosra.

A testvérek nyársra húzták a kecskét, ami immár a feje és a bőre nélkül sült a tűz felett.

− Hova fogunk menni? – tette fel a legfontosabb kérdést Az'Arel.

− Úgy emlékszem van a környéken egy vadászház. Első körbe oda. Aztán keresünk majd egy másik, biztonságosabb helyett, ahol új Fészket építünk – válaszolta nyugodtan Az'Ael.

Irigyeltem, hogy szinte minden helyzetbe ilyen hidegfejű tudott maradni.

− Jó, és addig? Vagy az egyikünk mindig vigyázni fog rá, hogy ne kószáljon el? – bökött az öcs a fejével Kallee-re.

Minden szempár a legidősebb fiút nézte, még a harcos lány is, Mary is. Kimondatlanul is ő volt a vezér, a családunk feje.

− Igen, hisz Lize-t és Mary-t is meg kell védeni, lévén idegen terepen vagyunk.

− Javasolhatok valamit? – szólalt meg Kallee és most minden szempár felé fordult. – A városomban meghúzhatjátok magatokat, a környékén pedig sok a hegy, kereshettek új helyet magatoknak ott.

− A városodban? Na persze! – szólta le Az'Arel – Aztán, amint betesszük oda a lábunkat ránk uszítasz mindenkit, hogy öljenek meg minket, és ti lesztek a hősök, akiknek sikerült legyilkolnia a három vámpírt. Ennyire hülyének nézel minket?

Én nem bántam volna, ha újra emberek között élhettünk volna, ha csak kis ideig is, mert Marynek biztos jót tett volna, ha ismerkedhet és vele egykorúakkal játszik. De igaza volt. Túl veszélyes lett volna ez mindenkire nézve.

− Nem! – pattant fel és kelt ki magából a lány, de mikor három összeszűkülő szempár nézett rá meggondolta magát és visszaült. A testvérek egyértelműen nem voltak jó hangulatban. – Szörnyek vagytok. Mészárosok. Kegyetlen gyilkosok.

− Hízelgő, hogy ilyeneket mondasz rólunk egy gyerek előtt – vágott közbe Az'Ael, és Mary kérdőn nézett rám.

Nem értette miért mondanak ilyet az apukájáról és a testvéreiről. Ő még nem tudta azt, amit én igen, és annak örültem volna a legjobban, ha soha nem is kell megtudnia.

− Nos, akárhogy is – köszörülte meg a torkát Kallee – Megmentették az életem kétszer is, és ez nem olyan tény, amiről nem vehetek tudomást. Nem vagyok hálátlan, és nem is szeretek adós maradni. Fel tudom ajánlani, hogy gyertek oda. Élhettek ott biztonságban, amíg új helyet nem találtok magatoknak, mert tőlem senki sem fogja megtudni, hogy mik is vagytok valójában. Én... - itt láttam rajta a bizonytalanságot

– Vissza akarok menni! Vissza kell mennem, mert szükségük van rám! Minden harcosra szükségük van, mert szinte folyamatosan támadás alatt állunk. Három nagyobb földesúr is a városunkat akarja, de nekünk jó úgy ahogy van. A magunk urai vagyunk, nem tartozunk hűséggel egyiknek sem, és nem is akarunk. Szívesen látnának három másik harcost is, persze ehhez az kell, hogy ne változatok át, és anélkül küzdjetek. Épp új harcosokat, lakosokat voltunk toborozni, mikor megtámadtak minket, és aztán jöttetek ti.

A három fivér összenézett, de végül Az'Ail szólalt meg. A téma azóta nem került elő, hogy Kallee először találkozott velük miután felkelt.

− Ezek szerint nem a ti városotok bérelt fel minket?

− Nem! – rázta meg a fejét. – Nekünk ilyenre nem is lenne pénzünk.

− Akkor végül is jókkal végeztünk, nem? – tudakolta Az'Arel – Ők csak véletlenül keveredtek pont akkor, pont oda...

− Meglehet – hagyta rá a bátyja és láttam rajta elgondolkodtatja a dolog.

Nem tudtam mi jár a fejében. Lehet, hogy a másik csapat volt rosszkor, rossz helyen és valójában Kallee-ék voltak az eredeti célpont, hogy így gyengítsék a várost, és az egyik földesúr végre magához csatolja őket?

Sajnáltam őket, amiért állandó harc lehet az életük, így viszont már értettem, miért lett belőle is harcos, és miért akart ennyire lejutni a Fészekből. De miért nem mondta el legalább nekem? Én tudtam, hogy a testvérek nem szívtelenek, csupán nincs más miből élhetnének. Sehol sem fogadnák el őket, így nem maradt más választásuk, mint azt kamatoztatták, amit kaptak.

− Átgondolom, és megbeszélem a fivéreimmel, aztán közlöm a döntésem, de most...

− Te komolyan fontolóra akarod venni, amit mondott? – kelt ki magából megint Az'Arel, de aztán hamar visszavonulót fújt, mert Az'Ael szeme veszélyesen villant. Nem szerette, ha a szavába vágtak.

− A tél jön – szúrta közbe Az'Ail, mert ő pontosan tudta miért veszi számba a bátyja ezt a lehetőséget is.

Még nekik is könnyebb a túlélés, ha olyan helyen tölthetik, ahol vannak tartalékok. Egy vadászház pedig nem sok védelmet nyújthat télen.

− Együnk! – fejezte be az előbbi mondatát Az'Ael és egy késsel levágott egy nagyobb darabot a húsból, a hegyére tűzte és átnyújtotta Marynek. – Vigyázz! Nagyon meleg. Fújd meg!

Akármennyire komoly és távolságtartó volt ő, a maga módján mindig megtalálta hogyan mutassa ki a kedvesebb oldalát, és ezt Mary irányába tette leggyakrabban.

− Oké! – vette tőle el a lánykám – Anya segítesz megfújni?

− Persze kicsim – simogattam meg a fejét a kézfejemmel, hisz a tenyerem fájt, és együtt fújtuk, hogy hamarabb meghűljön.

Az'Ail is szerzett egy nagyobb darabot, a karmai előkerültek és a bőre is ellenállóbb lett, így a forró étel nem tudott benne nagyobb kárt tenni. Az én kezem még mindig sebes volt, de már csak akkor fájt, ha mozgattam.

Az uram nem hagyta, hogy éhezzek, falatokat tépet le nekem és etetett. Éhes voltam, és még így, sótlanul, és kissé rágósan is nagyon jól esett. Kallee-nak nem voltak sem karmai, sem kése, hisz a támadás után Az'Ael elvette tőle, és most Marynél volt.

Nagyon úgy tűnt, hogy míg alább nem hagy a tűz és ki nem hűl az étel annyira, hogy ő is tudjon szedni magának, addig éhen marad. Ezt gondoltam, de aztán Az'Ael neki is szedett egy kisebb darabot, ami gyorsabban kihűlhetett, de még így is egy darabig egyik kezéből a másikba dobálta mire meg tudta tartósan fogni.

Az étkezés további része csendben telt, utána pedig Az'Ail újra kezelésbe vette a tenyerem, hogy minél előbb meggyógyuljon. Lassan besötétedett és kissé meglepett, hogy hagyták kialudni a tüzet. Amint kihunyt az utolsó parázs felálltak és átváltoztak.

− A vadászházhoz megyünk! – tájékoztatott minket Az'Ael.

− Repülsz velem kis virágszál? – térdelt le Az'Arel Mary elé, aki kicsit álmosan, de mosolyogva igent mondott, majd belekapaszkodott a nagybácsija nyakába.

Az'Ail átölelte a derekam, majd ölbe vett. Sütött a hold, világánál láttam, hogy Kallee visszakozik, de nem igazán maradt más választása, mint elfogadni a tényt, hogy Az'Ael őt fogja vinni.

Épphogy a környező fenyvesek fölé emelkedtünk, és úgy repültünk. Némán szelték át velünk az eget, én pedig a csillagokat néztem, ahogy helyenként kikukucskáltak a felhők között. Nem tudom mennyi ideig tartott az út, de egy kisebb vadászház előtt szálltunk le.

Omladozónak tűnt, mint amit már évek óta nem használtak. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, és semmivel sem tűnt bent melegebbnek a levegő, mint kint. Tüzet raktak a fivérek, és a fénye megvilágította félkörben az előteret.

Poros volt minden, egy alapos takarítás ráfért volna, nem mintha erre most lett volna idő. Mary elaludt Az'Arel karjában, és most is ott szuszogott. Ahogy leült vele a tűz közelébe egyértelmű volt, hogy az éjszaka további részében ott is fog aludni.

Az'Ail is helyet foglalt és mutatta üljek az ölébe, én pedig örömmel fúrtam magam oda és igyekeztem elhelyezkedni a legkényelmesebben. Elfáradtam, és bár idegen helyen voltunk nem számított. Az én uram ott volt, és vigyázott rám.

Kallee igyekezett tisztes távolságot tartani mind a három testvértől, ami nem bizonyult könnyűnek, mert a tűz melege épphogy csak érezhető volt egy kis körben. Nem tudom ő vagy a fivérek mikor aludtak el, ha aludtak egyáltalán, mert engem elnyomott az álom.

Kissé elgémberedve, de kipihenten ébredtem, és az első dolog, amit láttam Az'Ail kék szeme, amint engem néz. Rámosolyogtam, mire ő szájon csókolt én pedig vissza.

Az egész tegnapi nap olyan távolinak tűnt ennek fényében, és csupán a vadászház kopár egyszerűsége emlékeztetett arra, hogy nem otthon vagyunk. Vonakodva hagytam el az ölelő karokat és nyújtóztam egyet.

A húzódó érzés emlékeztetett arra, hogy a tenyerem sebes. Mikor megnéztem már egész szépen nézett ki, a nagy részén már új bőr nőtt. Ránéztem a fal mellett ücsörgő Az'Arelre, akin Mary még most is édesdeden aludt, még a száját is eltátotta.

− Összenyálazott – mondta mosolyogva a nagybácsi, aki egyáltalán nem bánta a dolgot.

− Majd kimosom, ha lesz rá lehetőségem – ígértem meg neki, amire ő csak bólintott.

A levegő egész kellemesre melegedett, mert egész éjjel nem hagyták a tüzet kihunyni és még most is lobogott. Az ajtó nyitódására lettem figyelmes és megfordultam. Az'Ael jött be és Kallee. Tömlőkben vizet hoztak inni és mosakodni. Mind a kettő nagyon jól esett és frissnek éreztem magam utána. A csend kissé kínos telepedett ránk, de senkinek nem volt semmi mondanivalója.

− Amint Mary felébred Az'Arellel visszamegyünk és körbenézünk maradt-e bármi használható. – közölte hirtelen velem Az'Ael.

Ez azt jelentette, hogy mi maradunk és Az'Ail vigyáz ránk. Azaz, leginkább Kallee-t fogja szemmel tartani. Bólintottam és elhatároztam, hogyha találok egy seprűt akkor leszedem a pókhálókat, meg a port ahonnan lehet kiseprem. Akkor is, ha csak néhány napig maradunk itt. A döntés ellen senkinek nem volt kifogása, és egy órával később már el is ment a két testvér én pedig nekiálltam, hogy megvalósítsam, amit kigondoltam.

− Hagyd! – vette ki a kezemből a seprűt Az'Ail. – Döntöttünk és megyünk.

− Hova megyünk apa? Haza? – kapta fel a fejét Mary és azt a rongybabát szorongatta, ami tegnap nála volt a támadás alatt.

− Nem kincsem – térdelt le hozzá az uram, és szívem szakadt meg, mikor megláttam az én lánykám szomorú arcát – Kallee nénihez megyünk.

Láttam, hogy megrándul az arca a néni titulus hallatán, és nem tudtam megállni, hogy halványan ne mosolyodjak el. Talán velem egyidős lehetett, vagy egy kicsivel fiatalabb is, így érthető volt a reakciója.

Én egészen addig nem tudtam számolni, írni és olvasni, míg a fivérekhez nem kerültem, ők tanítottak meg mindegyikre. Azt meg tudtam nekik mondani, hogy melyik évben születtem és mikor, így ők kiszámolták nekem az akkori korom. Azóta hét év telt el, és túl vagyok a huszonötödik születésnapomon. Alig egy hónappal azelőtt volt, hogy Kallee hozzánk került.

− Ő hol lakik? – faggatta tovább az apját Mary.

− Messze innen, de repülve hamar ott lehetünk – csatlakozott be a beszélgetésbe Kallee.

− Nem repülünk – közölte egyszerűen Az'Ail.

− De miért? Sokkal gyorsabb. Gyalog akár két hétbe is bele telhet, attól függ, mennyit tudunk megtenni egy nap alatt. De még lóháton is legalább egy hét innen. És hozzátenném, hogy nincsenek lovaink.

− Veszélyes nappal. Majd veszünk lovat.

− Miért van rá pénzed? Mert nekem nincs! – nem értettem miért vált hirtelen ilyen ellenségessé. Nem is ellenségessé, sokkal inkább borúlátóvá.

− Lesz – jött a tömör válasz, és tudtam Az'Ail ezzel letudta a beszélgetést. Mary is csak megvonta a vállát, majd leült tisztább helyre és a babájával játszott.

− Mindig ilyen szűkszavú? – lépett oda hozzám Kallee.

− Igen.

− Élvezet lehet vele beszélgetni – nem tetszett nekem ez a rosszindulatú megjegyzés és én is ellenséges tartást vettem fel.

− Nem szükséges egy kapcsolathoz, hogy mindig beszélgessenek a felek, és sokkal fontosabb, hogy mindig ott legyen melletted, amikor kell, mint az, hogy jártatja a száját, de aztán a tettek meg elmaradnak.

Nem tudott nekem mit válaszolni, de nem is hagytam rá lehetőséget, mert otthagytam és kimentem, hogy szívjak egy kis friss levegőt. A kecskéből maradt valamennyi, amit tegnap el is hoztunk, de az is elfogyott reggelire, és lassan már dél volt. Tudtam, hogy Mary éhes lesz, és neki mindenképp adnom kéne valamit.

Az'Ail szokásához híven olvasott a gondolataimban, mert eltűnt egy időre és néhány kisebb madárral tért vissza. A csirkékhez hasonlóan megkopasztottam és kizsigereltem, majd némi vízforralás után elöblögettem az egyik kisebb bográcsot, majd feltettem főni a húst. Mikor puhára párolódott levettem és nyárson kicsit még átsütöttem, így a külseje ropogós a belseje pedig puha lett.

Mary kettőt is megevett jóízűen, a másik kettőn megosztoztunk Kallee-vel. Az'Ail intett, hogy nem kell, nem éhes egyem meg nyugodtan egyedül az egészet, aztán kiment, hogy hasítson még tüzelőnek valót.