Ez volt az első alkalom, mikor férfi nem erőszakosan akart megcsókolni, hanem érzéssel. Behunytam a szemem és kinyíltak az ajkaim, utat engedtem neki és élt a lehetőséggel. Az egész olyan új volt, egy eddig számomra ismeretlen oldala tárult fel előttem.

Lépett egyet és gyengéden hátrálásra kényszerített az ágy felé. Nem ellenkeztem, és nem is értettem miért. Miért is kéne akarnom, mikor eddig semmi jót nem tapasztaltam a férfiakkal? Miért is nem próbálok ellenkezni, vagy akár segítségért kiabálni? Vajon bármelyik testvére megakadályozná, vagy inkább ők is csatlakoznának hozzá?

Abszurdnak tűnt az egész. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy nem hagynák. Nem olyannak ismertem meg őket, és már abban is biztos voltam, ha most nemet mondanék, Az'Ail egy szó nélkül elmenne. A maguk módján tisztességesek voltak.

A lábam az ágynak ütközött, kis híján hanyatt estem, de átkarolt, felemelt és lefektetett. Fölém hajolt és éreztem a súlyát magamon. Újra és újra megcsókolt, majd az ajka lejjebb vándorolt, a nyakamra.

A szívem hevesen dobogott és az járt a fejemben, hogy vajon most belém fog harapni és a véremet veszi? Utána vajon én is olyan leszek, mint ők? Akadtak dolgok amiket eddig még Az'Areltől sem mertem megkérdezni.

Nem igazán tudtam mit kéne csinálnom, bizonytalanul emeltem fel a kezem és értem hozzá. Felemelte a fejét és rám nézett, majd elmosolyodott. Eddig is láthattam, hogy mindannyian izmosak, de érinteni teljesen más élménynek bizonyult.

Mintha olvasott volna a fejemben, mert feltérdelt és egy mozdulattal áthúzta az ingjét a fején. A karján minden izom jól látszott, a mellkasa széles, a hasa pedig lapos. Késztetést éreztem, hogy megérintsem és mielőtt észbe kaphattam volna meg is tettem, ő pedig hagyta.

Egy idő után lefogta a kezem és a fejem mellé szorította gyengéden, és újra szájon csókolt, majd megint a nyakamat, aztán még lejjebb, amíg a ruhám útját nem állta. Ekkor elengedte a csuklóm, hogy kioldja a fűzőmet.

Az évek alatt elszenvedett verések nyomott hagytak rajtam itt-ott, nem akartam, hogy lássa. Megpróbáltam megakadályozni, hogy megszabadítson a felsőmtől, de könnyedén elsöpörte a kezem és nem sokkal később elérte a célját.

Szégyenkeztem és elfordítottam a fejem, de ő nem zavartatta magát és tovább folytatta. Elakadt a lélegzetem mikor az ajka a mellemhez ért, és mikor nyelvével nedves útvonalat rajzolt körben felnyögtem. A szám elé kaptam a kezem, nem akartam elhinni, hogy azt a hangot tényleg én adtam ki.

Kaján mosollyal nézett fel rám, és tudtam ez csak a kezdett. Remegés futott végig bennem, talán tényleg jó lehet a férfival való egyesülés számomra is? Már amit eddig kiváltott belőlem is jólesett.

Tovább kényeztetett, simogatott, csókolgatott. Feljebb jött, végig nyalt a nyakamon és forró lehelete égetett. Tompa, sajgó érzés alakult ki a lábam között, amit nem ő okozott. Nem akartam elhinni, hogy az vágy akart lenni, hogy érintsen meg ott is, pedig tagadhatatlanul azt akartam.

− Megengeded? – továbbra is a nyakamnál időzött és ebből az egy szóból is tudtam mit akar.

Megnyaltam az ajkam és úgy éreztem hirtelen kiszáradt a szám. Nem tudtam szólni csak bólintottam. A kezeim alatt az izmok megnőttek és nem csak ez változott meg a testén. Éreztem a bőrömön, hogy kinőnek a karmai, és a nyakamon a megnyúlt szemfogakat, de semmi más nem történt.

Vártam a fájdalmat amikor majd a nyakamba harap, de elmaradt. Épphogy csak felkaristolta a bőrömet és úgy vette a véremet. Éreztem ahogy szívja és hallottam a halk nyögést. Nem kellett mondania, tudtam ízlik neki a vérem. Vajon milyen íze lehetett a számára? Képes lesz úrrá lenni a vérszomján, vagy számomra ez lesz itt a vég, ha kibújik belőle a démoni szárnyas rém?

Talán percek telhettek el mikor végignyalt a sebemen, ami az ujjamhoz hasonlóan nekiállt begyógyulni. Később mikor megnéztem láttam, hogy alig látható nyoma maradt és pár nappal később már annyi sem.

Nem ringattam magam abba a hitbe, hogy ennyivel beéri és itt most véget ért a dolog, és egyszerűn távozni fog. Nem változott vissza, ebben a félig átváltozott állapotban maradt. Nem nézett rám. Talán nem akarta, hogy lássam a vágottá váló pupilláját, vagy csak azt akarta elkerülni féljek tőle, pedig azt már rég nem tettem.

Óvatosan simított végig rajtam, nehogy felsértsen a karmaival, majd felhajtotta a szoknyámat. Hozzámért ott lent én pedig ösztönösen összerándultam. Nem tántorította el, simogatni kezdett, ami eddig ismeretlen, jó érzést váltott ki belőlem, a sajgó érzés pedig folyamatosan nőtt bennem.

Halk sóhajt hallattam, és bár nem emelte fel a fejét éreztem rajta megint mosolyog. Elvette a kezét és csalódottság lett úrrá rajtam. Épphogy valami jót tapasztalhattam meg és ő megfoszt tőle. Aztán egy jól ismert érzés jött, ahogy belém furakodott. Rossz emlékek törtek fel bennem, és megpróbáltam ellenkezni, és eltolni a kezemmel, de nem érhettem fel az ő erejéhez.

− Ssh, lazíts! – súgta a fülembe, és meg se mozdult.

Igyekeztem úrrá lenni magamon, és engedelmeskedni neki. Lassan megnyugodtam, elhessegetem az elmémből a képeket és azt mondogattam magamban ő nem olyan, mint azok a férfiak. Az is jó volt, amit eddig adott nekem.

Behunytam a szemem és tudatosan igyekeztem ellazulni ott lent. Ekkor lassan megmozdult, én pedig csak feküdtem. Mozogni kezdett, én pedig befelé figyeltem, és azt vettem észre, hogy hasonló érzések kezdenek hullámozni bennem, mint amit a csókjai, és a keze érintése váltott ki belőlem.

Az egész pedig onnan lentről indult. Ott ahol ő volt bennem, és mozgott. Egész eddig csak elviseltem és igyekeztem nem tudomást venni a férfiakról, akik magukévá tettek, de most nem. Az egész más volt, és más értelmet kapott.

Megint azon kaptam magam, hogy sóhaj és apró nyögés hagyja el az ajkamat. Mary jutott az eszembe, és kinéztem rá. Vajon fel fog ébredni? Mit érzékelhet abból, amit mi épp a közelében művelünk?

Az'Ail egyre gyorsabban mozgott és egyre mélyebbre furakodott bennem, míg végül össze nem ért a testünk. Jó volt az érzés, nem tagadhattam. Köré fontam a lábam és átkaroltam a nyakát, ő pedig elvarázsolt, és olyan helyre repített ahol még nem jártam.

Az egész testemet gyönyör borította be, és nem tudtam magamnak parancsolni. Csókkal zárta le az ajkam, hogy elfojtsa a nyögéseim, és a sajátját is. Izzadságban úsztunk, és végül eljutottam egy pontra, amikor már nem bírtam tovább.

Valami elpattant bennem, ívbe feszültem alatta és még erősebben szorítottam magamhoz a lábaimmal, és belekapaszkodtam. A körmeim a bőrébe mélyedtek, de nem tudtam megsebezni őt. Lökött még egy utolsót és csatlakozott hozzám.

Belém pumpálta a magját, de most először nem éreztem úgy magam ettől, hogy összemocskoltak. Természetesnek és helyénvalónak tűnt. Mikor végett ért elgyengülve hanyatlottam le. Ő pedig rám.

Lassan visszavette az emberi alakját. Eltűntek a karmai és a szemfogai is visszahúzódtak. Egy kérdés motoszkált bennem. Ennyi volt, most, hogy megkapott, vagy lesz folytatás?

− Eljössz hozzám uram megint? – féltem a választól, de tudni akartam.

− El.

Olyan jó érzés volt ezt hallani, bízhattam benne, hogy legközelebb is ilyen lesz, és újra és újra át akartam élni vele. Meg se fordult a fejemben, hogy ezek után a testvérei is eljönnek hozzám. Ők nem olyanok.

− Mikor? – muszáj volt tudnom, hogy meddig kell rá várnom. Talán mohónak tűnhettem a szemében, de nem tette szóvá.

− Majd, ha megint utána leszel – tudtam mire gondolt, és azt is miért akkor.

Nem akart többet kockáztatni, mint szükséges. Nem akart teherbe ejteni, hogy aztán egy ki tudja milyen gyermeknek adjak életet. Újabb bizonyságot szerezhettem arról nem olyanok, mint amilyennek az emberek gondolják őket. És valóban tartotta is a szavát.

Másnap láttam a testvérei szemében, hogy tudják, de nem szóltak. Még mindig furcsának tűnt az az elfogadás, amire képesek voltak egymással, és velem szemben is. Teltek tovább a napok, mígnem Az'Ail a bátyja elé állt.

− Leviszem Lize-t a vásárba – reménykedve néztem Az'Aelre, mert minden rajta múlott.

Régóta vágytam rá, hogy elhagyjam ezeket a falakat egy kis időre. Jó volt velük, de hiányzott az, hogy más emberekkel is találkozzam.

− Rendben. Addig vigyázunk Mary-re. Készíts elő mindent hozzá! – nézett rám.

− Igen, uram – és elsiettem még mielőtt meggondolja magát.

Aztán izgatottan összekészültem. Az'Ail hozott egy pokrócot és körém csavarta, nehogy megfázzak, míg levisz innen engem. Nagyon ki se láttam, de nem érdekelt, hisz mehettem, ráadásul egy vásárba. Biztos sok látnivaló lesz.

Átváltozott, magasabb és izmosabb lett, és kinőttek a szárnyai. Egyszer-kétszer elgondolkodtam rajta, hogy vajon fájhat-e nekik, de soha nem láttam rajtuk a jelét. Persze lehet csak nem mutatták.

Ugyanúgy, mint annakidején könnyedén felkapott, majd a meredély széléről lelépett és kitárta a szárnyait. Szembeszél fújt, így csapnia kellett, hogy tarthassa az irányt. Ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk tudatosult csak bennem milyen magasan is voltam eddig.

Lentebb alábbhagyott a szél, ő pedig könnyedén szelte a távolságot. Erdők felett repültünk, majd leszálltunk egy tisztáson. Sütött a nap, és kellemesen, melegen simogatta az arcomat. Mélyen beszívtam az erdő és a virágok illatát, csukott szemmel hallgattam a madarakat. Eddig nem is tudatosult bennem mennyire hiányoztak ezek a dolgok. Gyengéden hozzám ért, és ekkor már emberi alakban állt mellettem

− Innen gyalog megyünk – bólintottam, logikus, ha nem akarta magát elárulni. – És szólíts Evannak.

Ahogyan ez is. Furcsa nevük volt, és biztos gyanút ébresztettek volna az emberekben, ha úgy mutatkoznak be. Élveztem a sétát, még akkor is, ha majd egy órába telt, míg odaértünk.

A legszélesebb utcán árusok kínálták ideiglenes bódéjukból a portékájukat, emberek színes forgataga áramlott. Nevettek, beszélgettek, zsibongtak. Innen-onnan elkaptam egy-egy szót, de nem nagyon figyeltem rájuk.

Mint egy gyermek, aki először jár vásárban nézelődtem izgatottan. Mindenhova odafurakodtam, hogy lássam mi lehet ott, ő pedig a nyomomban maradt, nem veszített szem elől, éreztem biztonságot nyújtó jelenlétét.

− Kérhetsz bármit – mondta nekem, mikor kellően közel tudott lépni.

Boldogan mosolyogtam rá. Egész eddigi életemben, csak szemlélhettem az egészet, mert sose volt semmim, vagy túl kevés ahhoz, hogy vegyek bármit. Édes illat vonzott magához, és nem tudtam ellenállni. Mézbe mártott sült almát kínáltak. Kézen fogtam Az'Ailt és magam után húztam.

− Ilyet kérek – éreztem, hogy elég gyerekesen hangzik, és meg is mosolygott érte haloványan.

Kiválasztottam a legnagyobbat, ő pedig kifizette. Élvezettel fogyasztottam el, a végére ragadt a kezem és a szám környéke, de nem bántam. Leszopogattam az ujjaimról az utolsó darabkákat is, majd megtöröltem egy zsebkendőbe magamat.

Közben a forgatag tovább sodort magával, és én élveztem. Nevetni lett volna kedvem. Egy asztalnál szalagokat árultak, minden féle színben. Voltak sajátjaim, amit azoknak a szoknyáknak az aljából varttam, amik túl hosszúnak bizonyultak nekem, de ezek teljesen mások anyagból készültek. Volt ott selyemből is, egy halványkék és egy piros ragadta meg a tekintetem. Félve simítottam végig rajta.

− Szeretnéd? – kérdezte meg tőlem én pedig vágyakozva bólintottam. Egy gömbölyded asszonyság lépett oda.

− Ezt a kettőt szeretném – mondtam.

Ő pedig némileg kétkedve, hogy ki tudom fizetni, közölte az árát. Nekem, nagyon soknak tűnt, és már-már visszakoztam volna, de Az'Ail átnyújtotta az összeget.

− Nocsak! – nézett meglepetten az asszonyság. – Hát pont belőled nem néztem ki, hogy fogsz magadnak egy lányt. De már nagyon ideje volt. Te meg a testvéreid szép száll legények vagytok, kár lett volna értetek, ha arra adjátok a fejetek, hogy magányosan éljetek.

Meglepett, hogy ismerte Az'Ailt, de aztán eszembe jutott, hogy valahonnan be kellett szerezniük az élelmet, és ezek szerint innen. Szokásához híven nem szólt semmit, de a hölgy nem zavartatta magát ez miatt és folytatta.

− Igazán csinos – bökte oda, mire ő csak bólintott, majd rám nézett.

Kétkedve viszonoztam a pillantását. Az asszonyság közben odébb libbent egy következő lehetséges vásárlóhoz. Valamivel arrébb ruhákat árultak, és ő az ottani tükörre mutatott. A várban nem találtam egyet sem, mikor pedig szóvá tettem, azt mondták nem bíznak a tükrökben, mert átjárók lehetnek.

Butaságnak tartottam, de nem mondtam meg nekik. Ők is nagyon sok dolgot szó nélkül elfogadtak velem kapcsolatban, és ezért nem is erőszakoskodtam, hanem egyszerűen tudomásul vettem. Anélkül is rendbe tudtam tartani a hajamat, és nem voltam hiú, hogy nézegessem magamat.

Elindultam a tükör felé, nem sok jóra számítva. Soha nem tudtam jól lakni és ez miatt mindig is vézna voltam, egyszer-kétszer láttam magam. Vékony karom, beesett arcom. Nem tartottam magam soha szépnek.

Amióta velük éltem, és rendesen ehettem, felszedtem pár kilót és már nem voltam olyan vézna, de ettől nem változhattam meg. Nem válhattam miatta széppé. Hitetlenkedve néztem meg magam.

Valóban én vagyok az, aki visszanézett rám a tükörből? Már nem volt sovány az arcom, és bár a bőröm fehér, sima és egészséges. A hajam is selymesen csillogott, a szülés miatt pedig mind mellben, mind csípőben kikerekedtem.

Láttam ugyan a forgatagban, hogy néhány férfi megnéz, majd gyorsan elkapják a tekintetük. Utóbbit Az'Ail jelenlétének tudtam be, de eszembe se jutott, hogy azért néznek meg, mert netán tetszem nekik.

Ahogy ott álltam, kék szoknyámban és fehér blúzomban, felette a kis kék kabáttal csinosnak láttam magam. Ő pedig odahajolt hozzám és a fülembe súgta.

− Szép vagy.

Annyira jól esett, hogy majdnem elsírtam magam, de végül csak rámosolyogtam. Itt is előkerült a tulaj, egy vékony férfi, és egyből ajánlgatni kezdte a ruháit, de volt nekem elég. Udvariasan visszautasítottam, majd tovább álltunk.

Elnézegettem egy darabig a mutatványosokat, és megmosolyogtam a gyerekeket, aki tátott szájjal nézték őket. Arra gondoltam, hogyha Mary kellően idős lesz, akkor vajon lehozhatom, hogy ő is lássa őket? Nem tudom mennyi idő telt el, Az'Ail érintett meg, én pedig felnéztem rá.

− Mennünk kell! – bólintottam.

Ez az idő is csodálatosan tellett számomra, és nem sajnálkoztam, hogy csak ennyi jutott, és nem maradhatok estig, amikor is biztos lesznek tűztáncosok és tűznyelők. Hálát éreztem ezért is és titkon reméltem talán lesz még alkalom, amikor lejöhetek.

Elhatároztam, hogy igyekszem kiérdemelni ezt a bizalmat, mert azt kaptam. Azzal, hogy tudtam azt, amit senki más, és elárulhattam volna őket, ezzel veszélybe sodorva a létüket, igen nagy dolog. Nem mintha bármi ilyesmit eszembe jutott volna tenni.

Alig egy órával később már újra a levegőbe emelkedtünk, én pedig elégedetten bújtam Az'Ailhez. A visszaút sokkal gyorsabbnak tűnt, mint az odaút. Alig léptünk be az ajtón Az'Arel már meg is jelent.

− De jó, hogy jössz! – azt hittem baj van Maryvel, de hamar kiderül nem ez miatt sietett elénk. – Ugye csinálsz vacsorát? Már olyan éhes vagyok.

Panaszkodása mosolygásra késztetett, a bátyja viszont csak megcsóválta a fejét. Semmit sem változott az elmúlt időszakban. Nem lett komolyabb, vagy megfontoltabb.

− Igen uram! – és azzal már mentem is a konyhába.

Az'Ael épp szórakoztatta Maryt, aki vidáman hadonászott a kezecskéivel. Olyan jó volt ezt látni. Egy óra múlva pedig fel is szolgáltam a gőzölgő ételt, amit mindannyian jóízűen faltak be. Soha nem mondták azt nem jó, amit készítettem.

Mindig mindent az utolsó morzsáig eltűntettek, és szinte tisztán kaptam vissza a tálakat. Az étvágyukra sem lehetett panaszom, készíthettem bármekkora adagot, az mindig elfogyott és nem maradt belőle a következő étkezésre. Minden alkalommal odaültettek magukhoz, én pedig csendben fogyasztottam el az én kis szerény adagomat.

Az'Arel mindig kínálgatott, hogy egyek még, mert sovány vagyok, és én mindig visszautasítottam, mert bőven elégnek éreztem azt, amit magamnak mertem. És most már azt is tudtam, hogy nem vagyok vézna. A fülemben visszhangzott Az'Ail mondata; szép vagy.