Délelőtt folyamán fájó fejjel, és arcomra száradt könnyekkel ébredtem. Még mindig olyan hihetetlennek tűnt az egész. Nem, az nem lehet, hogy Connor meghalt! Az egész csak egy rossz álom.

Megmostam a fogam, majd a konyha felé vettem az irányt. Az első dolgom volt valamit keresni a fejfájásomra. Mire megtaláltam apa jelent meg. Szomorúságot láttam a szemében, és úgy éreztem menten elkap megint a sírógörcs.

- Apa...

- Semmi baj kicsim - ölelt át és olyan jó volt hozzábújni.

- El akarok menni a szüleihez - szipogtam.

- Semmi szükség arra, majd a hatóságok értesítik.

- Nem érted apa! - húzódtam el és néztem rá.

- Connor az osztálytársam volt. Egész eddig úgy gondoltam ő csak egy beképzelt, hülye, önző pöcs.

- Kicsim, hogy beszélhetsz így? - döbbent le apa, hisz még sose hallott csúnyán beszélni.

- Ez az igazság! Igazi tapló módjára tudott viselkedni. Én sose gondoltam volna, hogy ilyenre képes értem. Most jöttem rá valójában nem is ismertem. Csak egy felszínt, és ki tudja mi lapult a mélyben. Talán csak megjátszotta magát, és csupán egy szerep volt számára.

- Gondolod el akart valamit titkolni? Rossz családi körülményeket? Esetleg bűnöző szülőket?

- Nem tudom, de úgy érzem - itt elhallgattam, hisz magam sem tudtam mit érzek. - Beszélnem kell a szüleivel!

- Rendben, ha téged ez megnyugtat, akkor legyen. Kiderítem a címét és adok melléd kíséretet - törölte le egy könnyemet.

- Kösz apa - csak szomorúan elmosolyodott és megsimította az arcomat.

Nem sokkal később elment, hallottam telefonálni. Aztán jött egy katona, én pedig pont láttam. Kíváncsi voltam, így az apám irodája felé vettem az irányt. Jelentést tett neki, hogy mindent átkutattak fényes nappal is, de nem találták meg a holtestet.

Vajon elvitte a víz? Vagy valami cápa csapott le rá, amikor megérezte a vért? Szegény szülei, így nem lesz nekik mit eltemetni, csak az üres koporsót.

Visszamentem a szobámba és türelmesen vártam. Ránéztem a telefonomra, de nem volt erőm megnézni, pedig vörösen villogott a jelzőfény, tudatva olvasatlan üzeneteim vannak. Tuti Paige. Biztos lelkiismeret furdalása van, pedig ő nem hibás. Csak én, meg talán Alex, egy kicsit.

Apa kopogott be az enyhét nyitva hagyott ajtómon, intett a fejével, és tudtam mehetek. Megvan a cím és megszervezte a kíséretemet is. Felmarkoltam a telefont megszokásból, a farzsebembe vágtam.

Egész úton bámultam kifelé az ablakon. Az éjjel megjöhetett a vihar is, bár nem emlékszem rá, de még mindig szürke felhők takarták az eget. Még az időjárás is gyászolta Connort.

Feltűnt, hogy egy szegényebb körletbe értünk. Tehát ez lett volna az oka a viselkedésének?

Megállt az autó én pedig kiszálltam és felnéztem a lepukkant épületre. Harmadik emelet, 303-as ajtó, emlékeztettem magam, majd elindultam. A katonák, akik kísértek tiszteletben tartották, hogy privát módon szeretnék beszélni a szüleivel, így megálltak a folyosó végén. Mély levegőt vettem és bekopogtam. Kis idő múlva egy vékony, enyhén őszülő nő nyitott ajtót.

- Jó napot, elnézést a zavarásért, de én - mély levegőt vettem, láttam a zavart az arcán, tehát még nem tudja. - Ilya Dialo vagyok, a fiának az osztálytársa voltam az egyetemen és...

- Valami tévedés lesz! - vágott a szavamba.

Lehet Connor meg se mondta a szüleinek, hogy bejutott egy magánegyetemre ösztöndíjasként? Talán a szülei nem helyeselték volna, és inkább azt várták el tőle dolgozzon ahogyan ők is? Na mindegy! Jobb lesz rákérdeznem, hogy Connor a fia-e.

- Az Ön fia Connor O'Raiyle, nem? - bizonytalanodtam el, hisz lehet hamis címet adott meg.

- Igen, így hívták a fiamat, de ő még azelőtt meghalt, hogy beiratkozhatott volna az egyetemre - közölte velem.

Döbbenten meredtem rá és próbáltam felfogni a szavakat. Mi a fene folyik itt? Connor elkerülte apám katonáit, mikor megtámadtak az egyetemen. Most meg kiderül, hogy talán nem is az, akinek mondja magát?

- Bocsánat, de a fiának voltak barátai, akik esetleg tudhattak erről és visszaéltek azzal, hogy felvették őt az egyetemre? - komolyan kezdek paranoiás lenni, mint az apám.

- Csak internetes barátai voltak. A fiam immun betegnek született, az orvosok azt mondták az egy éves kort sem éri meg, de ő erre rácáfolt. Itthon tanult, és közben erősödött. Jelentkezett az egyetem ösztöndíj programjára, mert az orvosok is azt mondták elég erős már a szervezete. Felvették, örült, hogy végre személyesen barátkozhat majd. Aztán három nappal a beiratkozás előtt hirtelen rosszul lett és meghalt. Pont nem voltam itthon, pedig lehet segíthettem volna rajta.

- Én ezt nem értem! - ráztam meg a fejem. - A beiratkozáshoz kellett a levél, amit az egyetem kiküld, azt valakinek el kellett vinnie. Valamelyik internetes barátjának nem lehet, hogy kiadta a címét? Mennyire voltak megbízhatóak?

- Semennyire. Valami hülye, erőszakos játék keretén belül ismerkedett meg velük. De nekem úgy tűnt befogadták, mert jól játszott. Volt egy, akivel rendszeresen beszélgetett privát chaten keresztül is. De jöjjön be, megnézzük megvan-e a levél, mert azóta se nagyon csináltam a szobájában semmit.

Intettem az egyik katonának, aki elindult az ajtó felé, hogyha bármi van, be tudjon rontani azonnal. Be kellett vallanom kicsit paráztam, amiért egyedül kell bemennem, pedig ez a nő nem tűnt olyannak, de hát ki tudja.

- Ez volt a gépe? - kérdeztem, mire bólintott. - Bekapcsolhatom?

- Megpróbálhatja, de jelszóval védte.

- Van egy ismerősöm, aki ezen segíthet. Megvan a levél? - ültem le a székre és közben előhúztam a telefonom.

- Nincs, pedig itt kéne lennie az asztalán. Emlékszem ide tette, hogy minden nap láthassa, és erőt adjon neki. Nem tudom hova lett - zavartnak tűnt én pedig nem válaszoltam neki.

Feloldottam a telefonom és ledermedtem. Connortól jött egy üzenet, amit remegő kézzel nyitottam meg. Egy részletes leírás jött arról hogyan jutok ki a házból észrevétlen. Miért küldte el nekem? Aztán megláttam a dátumot.

A buli kezdés időpontja előtt küldte néhány órával, de én akkor már úton lehettem. A kocsiban pedig nem hallottam a jelzést, aztán meg nem néztem már a telefonom. Talán úgy gondolta az apám úgy sem engedne el, segít kijutni és elvisz?

Aztán rájöhetett, hogy már ott vagyok, és azért ért oda jóval később. De honnan tudott egyáltalán a buliról, ha Paige nem szólt neki? A többiek se említették neki tuti. Senki nem kívánta oda, csak a levegőt rontotta volna.

Mindegy, most nem agyalhatok ezen, meg már felesleges is. Fel kell hívnom Stievet, ő még távolról is be fog tudni ebbe a gépbe jutni, meg a játékba is. Talán van ott nyoma privát beszélgetéseknek, amik elvezetnek Connorhoz, aki nem is az. Mondjuk megmagyarázná miért nem hallgatott rá, mikor tiltakoztam.

- Szia Stieve! - köszöntem neki, amint felvette.

- Szi-szia Ilya - szegény tuti meglepődött, hogy felhívtam. - Segíthetek?

- Igazából igen, be kéne jutni egy gépbe.

- Ööö...

- Nyugi nem lesz belőle bajod, tartom a hátam.

- Oké. Kéne az IP cím.

- Ha tudnék én olyat. Mi lenne, ha összekapcsolnám a telefonommal és azon keresztül próbálnál meg bejutni.

- Ahhoz előbb be kell jutnom a telefonodba.

- Gondot okoz?

- Katonai biztonsági rendszer védi, kapcsold ki és utána már simán menni fog.

- Oké, hol kell? - tettem fel a kérdést.

Kihangosítottam, hogy halljam hova menjek, mit nyomjak, aztán kerestem egy USB csatlakozót, amivel össze tudtam dugni a telóm a géppel. Húsz perccel később pedig Stieve már be is juttatott, mire én rákattintottam volna egérrel a játék ikonjára ő már meg is tette. Itt is elment egy kis idő, míg megfejtette a jelszót, de bejutott.

Innentől átvettem és nekiálltam a privát üzeneteket keresgetni. Akadt jó pár, mind a halála előtti időponttal. A legtöbb pedig cserebere egyezkedés volt itemekről, meg potikról meg mit tudom én miről.

Nagy nehezen találtam egyet, ahol más is szóba került. A karakternév nem mondott semmit, nagyon meg nem mertem kutakodni, így is tuti már valaki észrevehette, hogy aktiválódott a felhasználó. Csak idő kérdése mikor írnak rám.

- Ilya, találtam a játékhoz tartozó képi és hang fájlokat, mivel harc közben nem igazán van idő írni. És az utolsó nagyon creepy, ha kellően erősnek érzed magad, akkor megmutatom neked.

- Rosszabb, mint látni lezuhanni Connort? - nem mondhattam meg neki, hogy ő valójában nem az, akinek megismertük.

- Igen - és hallottam, hogy hangosan nyel.

Behozott nekem egy videót, ami a valódi Connor O'Raiyle-t mutatta. Szegény, biztos agyon cikizték volna, ha ő iratkozik be az egyetemre. Amúgy rendes srácnak tűnt.

Figyeltem a beszélgetést, mondta a többieknek, hogy nincs jól, lelép, ami miatt a társaság egyik tagja sem tiltakozott. Bizonyára tudtak az állapotáról.

- Most jön a legrosszabb rész - hallottam meg Stieve hangját. - A csoport chatből kilépett, de a kamerát már nem állította le.

Ez pedig azt jelentette, hogy felvette mi történt utána. Felvette azt amikor meghalt. Lehetett látni távolodik a számítógéptől és próbál eljutni az ágyáig, de nem jött össze. Feltűnt, hogy látszik az asztala egy része. Vajon mennyi ideig ment a kamera míg ki nem kapcsolt, amikor a gép elaludt?

Rossz volt nézni a szenvedését, a fájdalmát, aztán a teste elernyedt. Borzalmas lehetett tudni, hogy meghal és egyedül van. Talán jobb lett volna, ha az anyukáját kiküldöm. A könnyeit nyeldekelve állt mellettem és az én torkom is összeszorult és a sírás kerülgetett.

Visszanéztem a felvételre és a semmiből megjelent egy férfi, de a kamera szöge miatt, csak deréktől lefelé lehetett látni. Odasétált az ágyhoz, megállt egy pillanatra, majd az asztal felé nyúlt és elvette a levelet. A következő pillanatban szó szerint eltűnt. Nem, nem kisétált, vagy gyorsan kifutott, hanem szó szerint eltűnt.

Csak néztem magam elé döbbenten. Senki nem képes csak úgy semmivé válni, kivéve...

Csupán egy embert láttam semmivé válni. Az aranyszeműt. Na jó, nem szó szerint, de kizárt, hogy valaki csak úgy egy nyílt folyosón eltűnjön, de neki mégis sikerült. Connor, aki nem az, lenne az aranyszemű? Akiről meg nem tudom kicsoda. Talán Stalin fia, de még ez se biztos.

Az még oké, hogy mondjuk kontaktlencsével megváltoztatta a szemszínét, de a kisugárzását mégis hogyan? Connorból mindig áradt az agresszió, mintha mindig dühös lenne, vagy feszítené belülről valami. Az aranyszemű viszont biztonságot árasztott, nyugalmat. Annyira ellentétesnek tűntek kizártnak tartottam, egy személy legyen a kettő. Hacsak...

Hacsak Connor nem az aranyszeműnek dolgozik, aki lehet a közelben volt a buli napján és ezzel a képességével megmentette. Ezért sem találtak holttestet sem a vízben, sem a sziklákon.

Aztán ott van az is, hogy a suliból is nyom nélkül eltűnt. Talán magával vitte az aranyszemű miután engem megmentett. És talán pont ezért nem akart Connor apám embereivel találkozni.

Hisz miért kockáztatná meg az aranyszemű, hogy álruhába egyetemre járjon, ahol bármikor katonákkal találkozhat? Ráadásul az orvosi vizsgálaton az aranyszínű vérét is kiszúrták volna. Szóval, szüksége volt valakire, aki az egyetemen az embere lesz.

Tudhatta, hogy én is oda fogok járni. Figyelhette még kik jelentkeznek és kapóra jött neki szegény srác halála. Már csak egy ember kellett, aki kiadja magát Connor O'Raiyle-nak, átesik a vizsgálatokon és bejár az órákra.

Connor mindig meg akart védeni, és talán azért csábított kifelé a házból, hogy elvigyen az aranyszeműnek. De miért kellek neki? Miért védelmez? Mit tudhatok a tudtomon kívül, ami számára fontos?

Annyi kérdésem van, és válaszokat csak az aranyszemű, vagy az általam ismert Connor adhat. Vajon aktív még a telefonja? Be tudnám méretni? De mégis mit mondjak apának? Vagy kérjem meg Stievet?

- Ilya? Ilya ott vagy? - a srác hangja térített magamhoz.

- Öööö, igen, csak elgondolkodtam. Köszi Stieve, majd még beszélünk. Oh és ugye nem kell mondanom ne beszélj erről senkinek, főleg, hogy akkor kiderül mit is csináltál...

Ez aljas volt tőlem, de úgy éreztem muszáj biztosra mennem. Nem kell, hogy valahogy eljusson apám fülébe.

- Persze, ne izgulj! - szegény, ő viszont tiszta ideg lett.

- Kösz, szia!

- Szia!

Gyorsan visszaállítottam a biztonsági beállítást, nehogy véletlen kíváncsiskodjon mi történik még a telefonomon. Aztán az asszonyra néztem, aki kétségbeesve nézett rám.

- Semmi rosszat nem csináltak a fia nevében - mosolyodtam el. - Épp ellenkezőleg. Az illetőnek köszönhetem, hogy élek.

Megenyhült az arca és megszorította a kezem, láttam még a könnyek nyomát a szemében és nem tudtam ellenállni. Megöleltem, ő pedig visszaölelt.

- Köszönök mindent és sajnálom, hogy ezt végig kellett néznie - megrázta a fejét, jelezve semmi baj. - Mennem kell!

- Menjen csak és találja meg a megmentőjét!

- Köszönöm.

Búcsút intettem és mentem. A katona az ajtó előtt már kicsit idegesnek tűnt, amiért ennyi ideig benn voltam. Nem tudtam miért, de jobb kedvem lett, így rámosolyogtam. Majd intettem, hogy menjünk. Beállt elém, a folyosó másik végén lévő őr pedig mögém.

Folyamatosan figyeltek és rádióztak a kocsiknál lévőkkel. Nem szokott soha érdekelni, sőt untatott is egészen eddig a dolog, de most én is nézelődtem. Vajon az aranyszemű folyamatosan szemmel tart? Esetleg számolt azzal, hogy eljutok ide és kijött ő, vagy megbízta Connort?

Nem láttam semmit aztán. Kicsit még csalódottnak is éreztem magam és megfordult a fejemben talán én képzelem az egészet a dolog mögé. Mégis annyira hihetőnek tűnt, figyelembe véve azt is, hogy az apám mennyire védelmez Stalin Sergovic miatt.

Vajon az aranyszemű a fia? De ha igen, ő miért véd meg az apjától? Esetleg fogadtak ki tud megszerezni élve vagy holtan? Erre kirázott a hideg.

Ennyire beteg emberek csak nem lehetnek. Még Stalin oké, mert apu szerint megőrült, de a fia is? Már ha az. Vagy esetleg ez öröklődő? Ezért akarja apu elkapni és bezárni, hogy ne két ellenféllel kelljen harcolnia?

Ááá! Meg fog fájdulni a fejem ettől a sok gondolkodástól és meg nem válaszolható kérdéstől. Most még apuhoz sem fordulhatok, mert még a szobámból se jöhetek ki, ha kiderül mennyi mindent tudok abból, amit ő el akar titkolni. De még mindig úgy érzem, hogy valójában semmit sem tudok.

A kezembe vettem a telefonom, válaszoltam Paige-nek megnyugtattam jól vagyok, elküldtem a többieknek is, akik rám írtak. Mindenkivel váltottam pár szót, aztán már otthon is voltunk. Én pedig végre bezárkózhattam a szobámba.

Egy darabig csak bámultam a kijelzőt. Féltem írni. Mi van, ha minden feltételezésem hamis, és Connor tényleg halott és nem fog válaszolni? És mi a fenét csinálok, ha mégis válaszol valaki? Hirtelen üzenetem jött én meg ijedtemben majdnem eldobtam a telefont.

"Akarod tudni az igazat?"

Majdnem elájultam mikor megláttam ki az üzenet küldője. Úristen! Talán most is figyel? Esetleg a gondolataimba lát? Vagy Connor révén ennyire jól kiismert? Mit csináljak?

"Keresd meg édesanyád cuccai között az utolsó kutatási eredményeit és egy régi naplót. Ha megvan, írj és elmegyek érted!"

Csak ültem ott döbbenten és fogalmam sem volt mit írjak vissza, vagy egyáltalán visszaírjak-e? Az édesanyám cuccai között lenne a válasz? Azt apa elrakta valahova, de remélem elzárva nincs, mert akkor nem fogok hozzáférni.

Ráadásul mit mondok, ha netán lebukom, hogy azok között turkálok? Ki kell találnom valami okosat, na meg megkeresni hova is rakta őket. Volt egy tippem, és úgy döntöttem ott kezdem a keresést.