A sulit a hétre lefújták, ami érthető, hisz még a tanárokat is megviselte a támadás, nemhogy minket diákokat.

Így megúsztuk mind a nyolc ZH-t, pedig háromra még tanultam is! Na mindegy, jól fog esni a szünet. Remélem Paige nem fújja le a bulit. Jobb ha megkérdezem.

"Szia Paige!"

"Szia, mizu?"

"Ugye a péntek esti buli nincs lefújva?"

"Hát... szerintem senki nem jönne el a történtek után."

"Ugyan már! Mindenkinek jól fog esni. Kicsit segít felejteni."

"Na jó, dobok egy körüzit. Gondolod apád elenged?"

"Megoldom, van egy ötletem hogyan vehetem rá."

"Oké, majd írok mire jutottam a többiekkel."

"Oksi. Puszi."

"Puszi."

Ez elrendezve. Ideje aput megkörnyékezni. Ha nem jön be az ötletem, akkor nem tudom mit csinálok, mert a hiszti tuti nem fog most bejönni.

Kisomfordáltam a szobámból, hogy megkeressem. Hol máshol lett volna, mint az irodájában?

- Apaaaa - kezdtem bele a mondandómba.

- Nem!

- De hát még nem is mondtam semmit.

- Tudom mit szeretnél, de akkor sem.

- Neked is van szuper gondolatolvasó erőd? - kordeztem meg ártatlan, ő meg erre elég csúnyán nézett rám, hogy ne vicceljek ilyennel.

- Nem, de ismerlek és a pénteki buliról van szó, igaz?

- Igaz - jöttem beljebb és leültem a vele szemben lévő székre az asztal túloldalán. - De, ha tényleg annyira meg akar ölni ez a Stalin, akkor be fog vetni nagyobb csapatot, akik lehet sikeresen be is jutnak ide.

- Kicsim ide, nem olyan könnyű bejutni.

- Tudom apa, de én ettől még simán elmehetek bulizni. És mielőtt rávágnád, hogy nem, hallgass végig! - hadartam gyorsan mielőtt apa közbevághatott volna.

- Rendben, de kétlem, hogy változtatni fog a véleményemen a mondandód.

- Meglátjuk - eresztettem meg egy mosolyt. - Szóval ő most tudja, hogy itt vagyok. Igaz?

- Igaz.

- Azt is tudja, mindig nagy kísérettel mehetek bárhova. Igaz?

- Igaz.

- Ismer téged és feltételezni fogja, hogy nem engedsz el a buliba. Igaz?

- Igaz. Hova akarsz kilyukadni?

- Ha nem adsz mellém látványos kíséretet, csak távozok, mondjuk katonai ruhában, mint egy beosztottad, akkor anélkül tudok elmenni, hogy tudna róla. Péntekig meg van idő, ha nagyon akarsz civilként telepíthetsz be embereket Paige nyaralójuk közelébe.

Csak nézett rám, olyan érdekesen. Nem tudtam eldönteni, hogy most gondolkodik a szavaimon, vagy épp az esti meccs lehetséges kimenetelei járnak a fejében, mert abszolút nem is figyelt rám.

- Az anyád érvelési érzéket örökölted. Bármit mondtam, csináltam, mindig megtalálta a kiskaput, hogy kijátssza, vagy a maga javára fordítsa - szólalt meg nagy sokára.

Ezzel meglepett, mert nem ilyesmire számítottam. De vajon ez azt is jelenti, hogy látja a logikám helyességét? Ezek szerint elenged?

- Még meggondolom! - szólalt meg még mielőtt rákérdezhettem volna.

Elmosolyodtam, megkerültem az asztalt és nyomtam egy puszit az arcára. Ha már ezt mondja, akkor kilencven százalék esélyem van, hogy elenged. Attól függ meg tudja-e oldani az észrevétlen kitelepítését a katonáinak.

És persze, hogy megoldotta! Az én apukám a legjobb! Nem véletlenül ő a katonai erők főparancsnoka.
Tiszta happy voltam. És még azt az utasítását is betartottam, hogy nem mondhatom meg Paige-nek, megyek a bulira. Én leszek a meglepi vendég.

Katonai ruhában távoztam egy szem őrrel. A csaj, akinek a helyét átvettem meg a lakásban maradt. Apu szerint ha hőkamerával is figyelik a helyet, nem fognak rájönni a cserére.

Hátramásztam, hogy átöltözhessek, ami nem bizonyult könnyűnek, a sminkelés meg pláne. Miért nem tudnak jobb lengés csillapítást betenni a katonai terepjárókba? Azért valamit sikerült összehoznom a néhány órás út alatt.

Paige szüleinek nyaralója a tengerparton állt. Na ne egy homokosat képzeljetek el, hanem sziklákat. A hullámok ott mosták közvetlen alattunk a falat.

Jártam már itt. Félelmetes egy látvány még jó időben is, hát még viharosban, ami most nagyon készülődött kitörni. Na nem baj, a házban nem fog zavarni minket.

- Hello! - toppantam be széles mosollyal.

Kaptam néhány meglepett pillantást, aztán a lányok szinte szó szerint a nyakamba vetették magukat. Azért ilyen kitörő örömre nem számítottam tőlük, de jól esett.

- Szia! - jelent meg Alex a látóteremben egy mosollyal, majd egy italt nyújtott felém.

- Szia! Köszi - vettem el és lesütöttem a pillám egy-két pillanatra. - Hallom szembe szálltál néhány rossz fiúval. Nagyon bátor vagy.

- Ugyan! - legyintett lazán. - Az apám fontosnak tartotta a sportolást, így aztán a karatét választottam. Úgy voltam vele, annak egyszer talán hasznát is veszem.

- Ne szerénykedj! - lökte meg barátságosan Amilla, mire majdnem leöntötte magát. - Nekünk már elárulta, hogy a fekete öves vizsgát is letette belőle.

- Tényleg? Akkor igazi nindzsa vagy? - kérdeztem mosolyogva.

- Hehe, nem. A nindzsák a nindzsucut használják, nem a karatét - mosolygott és nekem hevesebben kezdett el kalapálni a szívem.

- Aha - nem igazán tudtam mást kinyögni.

- Hű te nagyon jártas vagy ebbe! - ámult el Amilla. - És melyik a jobb? A karate, vagy ez a nindzsucu?

- Ez nem így működik. Mindegyik jó. A művelőtől függ milyen szintre jut el benne.

- Ezek szerint a támadók utóbbit használták? - tette fel Paige a kérdést.

Mivel Alex tekintette elkomorult, tudtam Paige telibe talált. Nagyon irigyeltem, hogy képes a helyzetet ilyen könnyedén átlátni. Nekem ez eszembe se jutott volna. Connor szavai viszont igen. Vigyázzak Alex-szel, mert veszélyes.

Talán ő tudta, hogy karatézik? Kizárt, hisz akkor találkoztak először! Bár Connornál semmi sem az, hisz a házunkat őrző katonák mozgását is ismeri.

Bár nem tudom hogyan lehetséges mindez? Majd legközelebb megkérdezem tőle. Igaz ehhez kettesbe kéne vele maradnom, amihez viszont nem fűlött a fogam.

- Inkább bulizzunk! - mosolyodtam el és senkinek nem emelt kifogást a javaslatomra, és így ejtettük a témát.

Belekortyoltam az italba. Paige szülei gondoskodtak róla, hogy ne gyorsan részegedjünk le, mert nagyon kevés alkoholt éreztem a puncsban.

No nem baj, nem is azért jöttem, hanem jól érezni magamat. Táncoltunk, beszélgettünk. Ettem az apró sütikből, mellette azért iszogattam is. Kezdtem érezni, hogy kifejti a hatását.

Akkor jöttem rá mikor Alex felkért egy lassú táncra, én meg gondolkodás nélkül rávágtam, hogy persze. Utólag jutott el a tudatomig, ez miatt össze fog érni a testünk, ha nem is teljesen. A keze tuti a derekamon lesz, az enyém meg az ő vállán. Talán még érezni is fogom a meleg leheletét a nyakamon.

A számnak, ha a fele mehetett le, amikor bevágódott az ajtó, és szinte minden táncoló pár szétrebbent a félhomályban és arra fordult. Nem akartam elhinni, mikor megláttam ki az.

- Te meghívtad Connort? - súgtam a kérdést Paige-nek, aki mellém lépett.

- Hívta a fene! Kell őt egyáltalán? Szerintem úgy gondolja neki mindenhova ingyen belépője van.

Ezzel nem tudtam vitatkozni, ráadásul Connor nagyon dühösnek tűnt. Sötét szemei most még inkább annak látszottak, ami félelmetes hatást keltett, ha valaki belenézett.

Ehhez jött még hozzá, hogy amúgy is kicsit agresszív, rossz fiús aurája még inkább érződött. Egyenesen a közelemben álló Alexre nézett, aki még mindig fogta a derekam az egyik kezével.

- Vedd le róla a mocskos mancsod! - és megindult felénk.

- Connor! - kezdte Paige, de ő csak felemelte a kezét, hogy ne folytassa, felesleges.

- Figyelj! - kezdte Alex közben néhényat előre lépett úgy, hogy én takarásba kerüljek.

A következő pillanatban pedig elszabadult a pokol, mert Connor behúzott Alexnek egy jobb egyenessel, amit egy bal horog követett, de az már kivédésre került. Bizonyára a sok éves gyakorlás és karate tudásnak köszönhetően.

Még a végén elpáholja Connort és be kellett vallanom ráfért volna, hogy valaki letörje a szarvait és megmutassa, nem ő az egyetlen nagyfiú az egyetemen.

Aztán meglepetten láttam, hogy Alex hiába támad vissza, az ütését blokkolják. Egy olyan harc kezdett kibontakozni a szemem előtt, amit a karatés filmekben láttam eddig.

El kellett ismernem, hogy Connor is tud. Méghozzá nagyon jól.

Aztán Alextől olyan mozdulatot láttam, amit a folyóson az aranyszemű csinált. Megfogta Connor karját és magához szorította, majd a másikat a vállára tette, tudtam miért. De nem az következett be, amit akkor láttam.

Connor előre hajolt, Alex emelte a lábát, hogy orrba térdelje, de a fekete hajú megállt a mozdulatban, megfeszítette magát, majd kisöpörte a lábával a másikét. Hallottam, hogy reccsen valami, biztos voltam benne Connor válla eltört. Alex a földre került, a fekete hajú pedig arrébb lépett.

Alex lendületet vett és simán talpra állt, Connor pedig megfogta a vállát a másik kezével. Újabb reccsenés, majd körzött néhányat a vállával. Aha, akkor csak kiugrott a helyéről, de ez akkor is creepy.

Őrület volt az egész! Connornak vérzett a homloka, Alex ingjét az orrából folyó vér pettyezte meg. Mikor kapott oda ütést? Na jó, le kell állítanom még mielőtt nagyobb bajuk nem esik! Márpedig, ahogy egymásra mosolyogtak tudtam, nem fognak leállni.

Alex támadott egy oldal rúgással, Connor viszonozta. Kirázott a hideg. Belegondoltam hogyan is csattant egymásnak a két csont. Nem hiszem el, hogy nem fáj nekik! Vagy ennyire hozzászoktak?

Aztán újabb ismerős mozdulatot láttam, de most Connor oldaláról, a következőben pedig Alex az egyik asztal felé repült, ami recsegve tört össze alatta. Üvegtálak és poharak csilingelve zuhantak a földre és törtek szilánkosra.

Connor már támadt is, de Alex valahogy kisöpörte a lábát, így már mind a ketten a földön fetrengtek. Abszolút nem zavartatva magukat az miatt, hogy az üvegszilánkok megvághatják őket. Komolyan ezek mind a ketten megőrültek! Mégis hol vannak Paige szüleinek biztonsági emberei?

Hemperegni kezdtek a földön, én pedig elérkezettnek láttam az időt a közbeavatkozásra. Alex volt éppen felül, reméltem rá fogok tudni hatni.

Elkövettem a hibát, hogy túl közel mentem. Hátrarántotta a kezét ütésre, amivel engem talált el, és megtántorodtam. Pechemre pár lépésre volt a tengerre nyíló erkély, amit csupán alacsony kovácsolt vas rács keretezett. Az ajtó meg persze nyitva, hogy cserélődjön a levegő.

Éreztem, hogy nekimegyek, majd kezdek átbukni rajta. Nem tudom mi történt, még mintha láttam volna, hogy Connor lelöki magáról Alexet, aztán már fejjel lefelé találtam magam és zuhantam, ami megtorpant egy pillanattal később.

Alig kaptam levegőt a pániktól, a ruhám a nyakamba hullott, kilátszott a fehérneműm, de ez érdekelt most a legkevésbé. Próbáltam felnézni mi történt, hisz csak annyit éreztem, egy kéz tart a bokámnál fogva.

Megláttam Connort, aki valamikor átszelte a távot, átugrott a kovácsolt vason és annak egyik függőleges rácsába megkapaszkodott, miközben engem tartott.

Zsibongás ütötte meg a fülem, de leginkább csak saját vérem dobolását hallottam, így nem tudtam kivenni egy szót sem. Nem nagyon tudtam követni az eseményeket, az ijedtség miatt, de aztán több kéz is ráfogott a lábamra és nekiálltak felhúzni.

Úgy fordult a testem, hogy rá tudtam Connorra nézni, azokba a sötét szemekbe, amik mindig komoran néztek, vagy épp perverzen. Most mintha megnyugodott volna, hogy biztos kezekbe kerültem és megmenekültem.

Aztán egy horrorfilmbe illő jelenet játszódott le előttem. Connor nem tudta tovább tartani magát azzal a vállával, ami az előbb kiugrott. Láttam lezuhanni, talán még kiáltottam is a nevét, már nem emlékszem.

Kiesett egy rész. Hallottam Paige hangját, ahogyan szólogat és próbált megnyugtatni azt mondogatva nincs semmi baj.

Alex is ott guggolt mellette, de képtelen voltam ránézni. Egy dolog járt a fejemben.

Connor utánam ugrott, hogy megmentsen aztán lezuhant. A sziklákra. De még ha azt meg is úszta, még mindig ott a víz és az erős hullámzás, ami a falnak csaphatta. Meghalt, hogy engem megmenthessen.

Elkapott a sírógörcs, valaki ölbe vett, de már ez sem érdekelt. Kocsiba raktak, valahogy, valamikor hazakerültem, de igazából semmit nem érzékeltem belőle.

Az a hülye fasz! Miért csinálta? Mindig beképzeltnek tűnt, aki nem gondolja komolyan az egészet velem, csak trófeának akar. De, ha érzett irántam valamit, miért nem mondta ki? Miért nem úgy viselkedett, hogy érezzem tényleg számítok neki?

Annyi kérdésem lett volna hozzá, de most már egyiket sem fogja megválaszolni, mert meghalt. Az, hogy életben maradjon annak az esélye nulla, hacsak nem történt isteni beavatkozás.

Ennyi! Soha többé nem fog a fölényes, beképzelt mosolyával magához húzni, hogy szia szívi. Soha többé nem mérgelődhetek miatta.

Fájt, és kicsit úgy éreztem meghaltam belülről. Akármennyire is utáltam, most rá kellett jönnöm valójában kedveltem és hiányozni fog.

Vajon apa is ezt érzi nap, mint nap, amióta elvesztette anyát? Hogy lehet megtanulni ezzel élni?

Hülye rohadék! Nem történik meg, ha nem jön a buli helyére. Ha Alex-szal nem verekednek össze. És, ha én hülye nem akarom őket szétválasztani.

Az egész miattam történt, az én hibám és meg kell tanulnom valahogy élni ezzel a tudattal. Képes leszek rá?