Az előkészítés megint Nialra maradt, különösebben nem bánta. Egy részét ismételten nyársra húzták, de volt néhány nagyobb, amit kőre fektettek és tűz helyett parázzsal körbevéve sütöttek meg. A vacsora lassan telt, a szálkák miatt senki sem kapkodta el. Aztán a férfi utasítására két csoportban rendbe szedték magukat, majd a tűz köré csoportosultak.

Nial rá akarta venni őket egy kis éneklésre, de nem sok hajlandóságot mutattak. Kivéve Tisa, aki nekiállt énekelni egy olyan dalt, amit még egyikük sem hallott, ráadásul idegen volt a hangzása is. A végén a férfi rákérdezett milyen nyelven szólt és honnan ismeri, mire a lány felvilágosította, hogy egy ősi indián ének, amit még egy idős őslakostól tanult.

Egy dolgot viszont Tisa elért, a gyerekek is kedvet kaptak az énekléshez. Egy kisebb vita után kiegyeztek egy mai slágerben, amit mindenki ismert. Nial csak szép csendben szállt be, ahogy a lány is, hogy hagyják érvényesülni a gyerekeket. Nem hangzott túl egységesnek, de láthatóan aztán roppant élvezték.

A férfi a végén felnézett, és ugyan már besötétedett, egyelőre nem sok csillagot lehetett szabad szemmel kivenni, így a csillagképek keresése váratott magára. Viszont addig is el kellett ütni valamivel az időt.

– Tisa nem akarsz nekünk valami érdekes történetet mesélni? – nézett rá a lányra, aki csak megvonta a vállát

Normális esetben a gyerekek elhúzták volna a szájukat, de mivel Tisáról volt szó, izgatottan várták. A lány bebizonyította, hogy még a legunalmasabb történelmi téma is érdekes lehet, ha megfelelően adják elő.

– Nem bánom. Miről szeretnétek, hogy meséljek? – Nézett rájuk várakozón.

– Mondjuk Atlantiszról! – Szólalt meg egy idegen férfihang.

Nial egy pillanat alatt talpon termett, de meg is merevedett, mert egy fegyver csöve meredt rá és az idegen olyannak tűnt, aki nem fél használni.

– Jobban jársz, ha nem ugrálsz! – Közölte vele a férfi hideg hangon. – Te pedig, ha velünk jössz!

A társa megindult Tisa felé, aki szintén felállt és riadtan pillantgatott a férfira, majd Nialra. Egy kéz fonódott a karjára és nekiállt húzni, ő pedig nem ellenkezett.

– Tisa! – lépett Nial egyet közelebb.

– A-a-a! – Az idegen pedig felé tett egy lépést.

Nial Tisa szemébe nézett, de a lány nemet intett. Egy dolog, hogy meg tudja magát védeni, egy másik, hogy a férfi hajlandó kockáztatni az életét, de itt voltak a gyerekek is, akik felé most intett. Nial is feléjük nézett, majd újra a férfira. Az esélyeket latolgatta, amit a másik észrevehetett rajta.

– Csak nyugodtan, ha meg akarsz halni, de utána a kölykök jönnek, mert nekünk csak a csaj kell. – Nézett rá kihívóan.

– Ne! – Fakadt ki Tisa. – Nem kell senkit sem bántanod, veletek megyek. Csak ne bántsatok senkit!

– Látod, neki van esze, és neked? – Állt még mindig kihívóan Niallal szemben a férfi.

Ő végül felemelte a kezét és lépett egyet hátra. Közben átkozta magát és az egész helyzetet. Talán, ha jobban figyel meghallja a közeledő lépteket és elejét veheti az egésznek.

– Bölcs döntés. – A férfi intett a fejével a társának.

Az nekiállt Tisat kifelé rángatni, aki hagyta magát, de alig fordult irányba elhangzott egy lövés, majd egy fájdalmas kiáltás. Megpördült és még a karját is sikerült kitépnie a fogvatartója markából.

Riadtan nézett körbe, Nial a földre került és a combját fogta. Arca fájdalomról tanúskodott, Tisa szeme előtt képek villantak fel.

"A férfi fogta a kezét és húzta maga után, másikban a pajzsát tartotta maga előtt. Kifordultak a ház sarkánál, majd Nassor vissza is hátrált, a lány kis híján felkenődött rá.

De így is későn viszakoztak, mert a férfi fájdalmas kifejezéssel az arcán dőlt neki a falnak, combjából egy nyílvessző állt ki, ami a pajzs alatt talált célt magának.

– Nassor! – kiáltott fel a lány.

– Semmiség! Fogd a pajzsot magad mögé és fuss! Utánad vetik magukat én pedig oldalba kapom őket. Téged élve akarnak, nem fognak rád lőni, rám pedig nem tudnak, ha már közel leszek hozzájuk.

– Meggyógyítom a lábad előbb!

– Arra nincs idő! – Ellenkezett a férfi.

– Csak pár pillanat – és már ki is rántotta a vesszőt, amitől a férfi felnyögött.

Kezét a sebre tette, ami pillanatok alatt valóban begyógyult. Még csak nyoma sem maradt. Némi vér árulkodott egyedül a találatról.

– Köszönöm, de most már menj! Szállj fel a hajóra és indulj egyből! Amint végeztem velük, megyek utánad a másikkal.

– Megígéred?

– Meg! Bárhol is köss ki, bármennyi ideig is tartson, de megtalállak. Ígérem! – Mosolygott rá a lányra, majd a közeledők felé fordult és kilesett a sarkon.

Egy kéz simult a hátára, melegséget érzett, ami egy pillanatra égetővé vált és feljajdult."

– Ezt most miért kellett? Mondtam, hogy veletek megyek! – Fakadt ki kétségbeesetten, miután a képek eltűntek.

– Hogy még csak eszébe se jusson utánunk jönni, így legalább nem is tud. – Vigyorgott a férfi. – Na nyomás! Elég időt pazaroltunk.

– Hadd lássam el a sebét, így elvérzik! – Fogta könyörgőre.

– Kapott kiképzést, hogy ellássa magát. – Morogta a férfi.

– Nem fog tudni utánunk jönni akkor se, ha én látom el! Nyugodtabban mennék veletek én is. – Erősködött csak azért is. – Semmi nem fog ezen a pár percen múlni.

– Rendben, de gyorsan! – Morogta a férfi és intett a társának, hogy hagyja Tisat odamenni. – De semmi trükk, különben a kölykök bánják!

A lány odasietett a földön fekvő Nialhoz és nekiállt egy csíkot letépni a szoknyájából. Egy másikat felgöngyölt, hogy nyomókötést tudjon csinálni.

– Tisa! – kezdett bele Nial, de a lány megrázta a fejét mintha csak olvasott volna a gondolataiban.

Gyorsan és szakszerűen kötözte be a lábát, és mikor végzett a férfi rátette a kezét az övére, hogy megállítsa.

– Megkereslek és megmentelek ezektől. Ígérem! – suttogta.

Tisa belenézett a mélybarna szemekbe, és furcsa érzés járta át. Sírni szeretett volna, mégis mosolygott és bólintott, pedig tudta, hogy valószínű soha többé nem fogja Nialt látni.

– Gyerünk már! – Rángatta meg a karját a fegyveres férfi.

Tisa vonakodva állt fel, egy pillanatig még a seb felett tartotta a kezét, amitől Nial lábát melegség járta át.

A férfi tehetetlenül nézte hogyan távoznak a lánnyal. Alig tűntek el szem elől, amikor dühödten csapott ököllel maga mellett a földbe.

– Rohadt életbe! – káromkodta el magát, és még a gyerekek jelenléte se érdekelte.

Elvitték Tisat és ő nem tudta megakadályozni, sőt még nagyon utánuk se tud menni. Ennek ellenére megpróbált felállni, mert a gyerekek még itt voltak, róluk gondoskodnia kell. Meglepte, hogy fájdalom nélkül sikerült talpra nyomnia magát, bár kicsit húzódott az a rész. Nekiállt leszedni a kötést.

– Ne! – Futott oda Jack, de nem foglalkozott vele.

Leszedte és legnagyobb meglepetésére a nyomókötés alatt ott lapult a golyó a combja pedig teljesen meggyógyult, bár kicsit még érzékenynek bizonyult. Meglepetten nézte és még meg is tapogatta, hogy biztos legyen abban, amit lát. Jack is értetlenül bámulta.

– Te szuper katona vagy? – Suttogta a kérdést áhítattal.

– Nem. Tisa gyógyított meg – nyögte, bár eléggé hihetetlenül hangzott, de nem tudott jobb magyarázatot. – Jack!

– Igen? – Reagált még mindig kicsit kábán a srác.

– Gyere! – húzta magával a tinédzsert a sátor felé. – Emlékszel mit tanítottam neked vész esetére?

– I-igen. – Zavartan nézte, hogy túr a táskában Nial.

– Tessék, itt a telefonom. Ahogy tanítottam, hívd fel a számot. Műholdas, így be tudják mérni. Mond el mi történt és azt, hogy a tóhoz mentek. Vidd oda a többieket! Te vagy a főnök!

– Re-rendben. Te? – És igyekezett felnőni a rá bízott feladathoz.

– Utánuk megyek! – került elő darabjaiban egy fegyver, amit rutinosan és gyorsan kezdett el összerakni. – Menjetek!

Jack lassan hátrált, majd megszaporázta, aztán hangos szóval nógatta a többieket, hogy induljanak a tó felé. Bár még mindig meg voltak ijedve, megindultak utána, remegő lábakkal és egymásba kapaszkodva. Nyugtatta őket a tudat, hogy Nial jól van és nem fog bajuk esni most már.

Az autó felé indult, mert gyanította ők is azzal jöttek a gyorsabb távozás miatt is. Nem verték össze és nem lukasztották ki a gumikat, ami több, mint gyanús. Nem véletlenül lőtte az alak combon, gyanította. De akkor azt is sejthette, hogy még sebesülten is utána akar menni, amit Jack segítségével meg is tudott volna oldani.

Tisa a hátsó ülésen ült a fegyveres férfival, a társa elől a vezetőülésben. Kényelmetlenül érezte magát a pillantástól, amit az alak vetett rá. Igyekezett nem tudomást venni róla. Nem ez volt az első eset, hogy a tudása miatt el akarták kapni és eddig mindig kivágta magát még mielőtt eljutottak volna vele a megrendelőhöz. Most sem lesz másképp csak a megfelelő alkalmat kell kivárnia.

Persze utána új lakhely után kell néznie, lehetőleg másik országban. Aztán új munkát szerezni, új név és kezdődik minden elölről. Ezért is volt szomorú. Ez miatt nem láthatja többet Nialt, pedig nagyon élvezte a társaságát.

Hirtelen robbanás hangja ütötte meg a fülét, mire hátrakapta a fejét és hatalmas tűzcsóvát látott felcsapni. Mellette pedig a férfi felröhögött.

– Ennyi volt a kis barátod. Annyira kiszámítható. Remélem a kölykök is a közelben voltak. – Jegyezte meg rosszindulatúan.

Tisa nem jutott szóhoz. Mint, aki kővé vált, úgy ült ott és próbálta felfognia a tényt, amit a férfi közölt vele az előbb.

"A hegy rejtett egy belső öblöt, ahol a két hajó kikötve ringott. Nassor ötlete volt, hogy készüljenek fel egy esetleges titkos távozásra, ha megtámadnák őket, vagy katasztrófa következne be. És most nagyon is jól jött.

Már kifelé hajózott, amikor megremegett a sziget. Tudta mit jelent. Az apja betartotta az igéretét, hogyha kell az egészet felrobbantja az ő védelme érdekében. Nem kerülhetett a fáraó kezébe, mert akkor fegyverként használja fel az ellenségeivel szemben. A tudása és a képessége megvolt hozzá.

Újra megremegett az egész sziget, már majdnem elérte a barlang száját. A járat felé nézett és meglátta a férfit. Fogta az oldalát, de élt és ő megkönnyebbült.

Aztán fülsiketítő robbanás hallatszott. Sziklák kezdtek el a mennyezetről potyogni. Idegesen kapta a fejét a férfi felé.

Egy nagyobb kő a hajójára zuhant és léket ütött rajta. Ahogy megbillent az egész a vízbe esett. Egyből a felszín felé lökte magát. A másik hajó sértetlennek tűnt.

Nassor féltávnál járt, amikor lángnyelv csapott ki a járatból, majd felszakadt a föld és onnan is. Beterítette a férfit, a lány pedig felsikított, aztán összecsaptak felette a keletkező hullámok."

Tisa felsikított. Fájdalom mart a mellkasába, aztán düh lobbant a helyébe. Haragosan villant a szeme a férfira, aki meg is ijedt tőle egy pillanatra.

– Te! – és az el rablója felé mozdult.

A férfi ráfogta a fegyvert, de Tisa gyorsabbnak bizonyult. Oldalra csapta a kezét, a pisztoly elsült, eltalálva a másikat. Az autó meglódult, ahogy a tehetetlenné váló test súlya alatt benyomódott a gázpedál.

A lány karvaly módjára esett a férfi nyakának, aki megpróbálta lefejteni a kezét, de nem járt sikerrel. Ezek után meg akarta ütni, de az autó letért az útról és mind a ketten előrefelé zuhantak.

Tisa a két ülés közé esett, a férfi neki a háttámlának. Felrepedt az idegen homloka és kissé szédelgett, de azon volt, hogy a lányt a lábánál fogva visszahúzza. Tisa nekiállt vakon rugdalni, és sikerült orrba térdelnie, de olyan erővel, hogy nekicsapódott az üvegnek.

A lány igyekezett előre kimászni, kinyitotta az ajtót, és négykézláb ért földet. Felállt és futásnak eredt, nem törődve a szerzett zúzódásokkal és sebbekkel. Egy dolog járt a fejében, Nial.

A szíve zakatolt és remélte, hogy túlélte a robbanást és meg tudja gyógyítani. Nem halhat meg ő is! Az nem lehet, hogy őt sem képes megmenteni! Aztán valaki elsodorta és a földre került. Ösztönösen nekiállt rúgkapálni, a könnytől nem látott semmit.

– Tisa! – Hallotta meg a nevét, de nem kapcsolt. – Tisa!

Aztán egy fájdalmas nyögésre végül felfigyelt és végre rájött, hogy ki szólította. Pislogott és a mellette görnyedő férfira nézett.

– Nial! Megsérültél? Hol? – kérdezte kétségbeesetten, mire Nial fájdalmasan felnevetett.

– Sikeresen tökön rúgtál. – Nyögte. – De talán túlélem.

Tisa zavarba jött és elpirult, ezek után szóba se jöhetett a gyógyítás, ahhoz oda kellett volna tennie a kezét.

– Te jól vagy? –  A férfi végigsimított a lány arcán, ahol megütötte, amikor előre esett az autóban, bepirosodott.

Csak valami igen félét hümmögött és nem mert továbbra sem a srácra nézni. Aztán eszébe jutott valami.

– Te hogyan? – nem tudta hogyan fejezze be a mondatot.

– Azt én is szeretném tudni. – közeledett az idegen férfi és a fegyver megint kezében volt, és amit rájuk szegezett.

Nial nekiállt felállni, de a szemét nem vette le a másikról. Saját fegyvere hátul pihent, ahol a férfi nem láthatta. Érezte, hogy Tisa is feláll és ösztönösen maga mögé tolta.

– Tudod gyanús volt, hogy sértetlen a kisbusz. Se az ablakok bezúzva, se a kerekek kiszúrva. Te pedig túl előre látónak bizonyultál, amikor lábon lőttél. Így jobbnak láttam, távolról kinyítni és igazam lett.

– Okos. – Ismerte el az alak. – De hogyan lehetsz itt? Biztos, hogy nem tévesztettem el a célt, mikor rád lőttem.

– Léteznek csodák – mosolyodott el Nial titokzatosan.

A férfi nem szólt, a szeme a lányra villant, gyanúsan méregette. Aztán hitetlenkedés ült ki az arcára.

– Az nem lehet! – Lehelte. – Te tényleg mágus, ahogy azt, az az egyiptomi fickó állítja.

– Mágus? Mit szívtál? – méregette a férfit Nial.

Az csak felkacagott, majd gonosz mosolyra húzódott a szája és határozottan szegezte a fegyvert Nial mellkasának irányába.

– Ezek után még többet fogok kérni érte.

Azzal minden figyelmeztetés nélkül elsütötte a fegyvert. Nialnak nem maradt ideje mozdulni, lassított felvételnek tűnt minden. A golyó mintha valami sűrű anyagba ütközött volna, látta közeledni, aztán megállt.

Tisa állt mellette előre tartott kézzel, különös fény táncolt a szemében. Arcán eltökéltség és még valami, amit a srác haragnak minősített.

A következő pillanatban a támadó férfi felnyögött és lenézett a mellkasára. Hitetlenkedve emelte fel a tekintetét a lányra, hisz a saját golyója csapódott bele, aztán holtan esett össze.

Nial is csak nézte Tisat, furcsa érzések kavarogtak benne. Leginkább hitetlenkedés és öröm. Megfogta a lány kezét, de ő elhúzódott.

– Tisa! Nem tudom ki vagy, de nem is számít. És akárki akar elraboltatni, én megvédelek tőle! – bár utóbbi az előbbiek fényében kicsit nevetségesnek hatott.

– Nial, tudom, hogy csak azért akarsz segíteni, mert a barátodnak tartasz, de...

Nem tudta befejezni a mondatod, mert a srác megfogta gyengéden az arcát és megcsókolta. Meglepődött, aztán lassan elnyitotta a száját és átadta magát. Annyira ismerős volt az egész helyzet és a vele járó érzés.

"A lány az ablak mellett a falnak támaszkodott és a cipőjét nézte zavarában. Nassor előtte állt, magabiztos mosollyal. Kicsit úgy érezte az ő zavarán mulat, pedig nem.

A férfi az egyik kezével megtámaszkodott a falon, a másikkal az álla alá nyúlt gyengéden és felemelte a fejét.

– Nézz rám! – Kérte, ő pedig felemelte rá a tekintetét. – Gyönyörű vagy.

Vér szökött az arcába és elfordult volna, ha hagyják, de a férfi nem engedte. Aztán lassan közelebb hajolt.

Tudta mi fog történni és érezte, még inkább elpirul. Aztán a férfi ajka megérintette az övét, mire sután elnyitotta a száját.

A férfi gyengéden csókolta meg, nyelvével finoman hatolt be és fedezte fel a száját és csalogatta őt is kifelé.

Bátortalanul viszonozta, félt, hogy valamit rosszul fog csinálni. De Nassor nem sürgette, vagy szakadt el tőle csalódottan. Épp ellenkezőleg, mikor véget ért, úgy nézett a lányra, hogy annak beleremegtek a térdei.

A férfi újabb csókért hajolt, a lány pedig becsukta a szemét, így meglepetésként érte, hogy a másik felmordult.

– Hogy Anubis rántaná le a lelküket az alvilágba!

A lány nem tudta mi történt, így ő is kinézett az ablakon. Hajók közeledtek, hármat számolt. Nem maradt ideje kérdezni, mert Nassor megfogta a kezét és maga után húzta.

– Zarkan! – Vágta ki a terem ajtaját, mire az idős mágus megfordult. – Tudják! Jönnek!

– Juttasd le az öbölbe és szálljatok fel a hajóra. Én feltartom őket, ameddig tudom.

– Sokan vannak és ha észrevesznek minket, könnyedén utolérnek a birodalmi hajókkal.

– Ha kell felrobbantom a szigetet, hogy egy se tudja élve elhagyni ezt a helyet.

– Apa!

– Nem! – Vágott a kérlelés elébe. – Nassorral tudtuk, hogy az Uralkodó rá fog jönni előbb vagy utóbb. És nekem, mint az apádnak ezt meg kell tennem, érted. És meg kell ígérned, történjék bármi, nem hagyod, hogy felhasználjanak aljas célokra, hatalomvágyból. Ígérd meg!

– Igérem! – a sírás kerülgette.

Érezte, hogy Nassor megfogja a kezét és maga után húzza. A szeme könnyezett és átkozta magában az egész helyzetet.

Erre sosem került volna sor, ha az a varázslat nem sül el rosszul és bénul le. Ha az a kő, az égből sosem csapodik be a szigetre, vagy ha soha senkinek nem tűnik fel. Akkor ő és az apja soha nem jöttek volna erre a szigetre a fáraó utasítására.

De nem így volt, és ő most különlegessé vált, az miatt. Menekülnie kell lehet egész életén át. De legalább Nassor vele volt és ez vigasztalta.

– Az istenek kegyelmezzenek a lelkednek, apám – suttogta, majd letörölte a könnyeit."

Nial lassan elvállt az ajkától és mélyen a szemébe nézett. Zavarban volt, de most nem sütötte le a tekintetét, hanem állta a férfi pillantását.

– Sokkal többet érzek irántad, mint barátság – Közölte és őszintének tűnt. – Szeretlek.

Tisa nem tudta mit mondjon, sírjon, netán nevessen. Utasítsa vissza, csakhogy megóvja attól, hogy baja essen. Bár kételkedett abban le tudná rázni és amúgy is olyan régóta élt egyedül.

– Köszönöm, hogy megtartottad az ígéreted – mondta ki végül.

Nial ráncolta a homlokát, hogy vajon mire gondol. A táborban tett egy ígéretet, de azt nem sikerült teljesítenie.

– Te mentetted meg magad... – Nem tudta befejezni, mert Tisa közbevágott.

– Nem azt! A másikat.

– Milyen másikat? – Nézett rá értetlenül.

– Hogy megkeresel, kerüljön bármennyi időbe is.

– Én nem... – De elhallgatott amikor a lány mosolyogva megrázta a fejét.

– De igen! Réges-régen...

~ Nassor – de ezt már csak magában tette hozzá.

– Ezt nem igazán értem. – Vakarta meg a fejét.

Helikopterek hangja ütötte meg a fülüket, mire mind a ketten felnéztek. Az egyik a tó felé repült, a másik az idevezető csapást pásztázta. Fény vetült rájuk, mire kénytelenek voltak árnyékolni a kezükkel.

– Erre még visszatérünk! – Kiabálta a fülébe, a lány csak bólintott.