Mindenki hallott már az Apokalipszis négy lovasáról, akik az első négy pecsét feltörésével, vágtató lovaikon a Földre érkeznek, hogy megalapozzák annak végső pusztulását.Hódítás, fehér lován elsőként érkezett.Őt követte Háború, vörös paripáján. Nyomában Ínség jött, fekete hátasán. Utolsónak Halál érkezett fakó gebéjén.Így szólnak róluk a mítoszok, de kik ők? Hatalommal felruházott emberek? A Végítélet angyalai? Vagy csupán arctalan alakok, akikkel meg kívánták magyarázni egyesek, a csapásokat, amik az emberiséget érték?De, ha valóságosak, akkor vajon dolguk végeztével elhagyták a Földet? Vagy még mindig itt vannak és várják, hogy feltörjön a hetedik pecsét is és befejezzék, amit elkezdtek? Gonoszak, vagy csupán teszik a dolgukat?

W kilépett a szobájából, öltöny felsőjének ujját igazgatta, ahogyan haladt a folyóson. A fehér márvány padló szöges ellentétben állt fekete öltözékével, amin az se sokat segített, hogy vérvörös inget vett fel.

- Te, ez a nő már megint itt van - ütötte meg a fülét az egyik biztonsági emberének a hangja.

- Szerinted még hányszor kell elvitetnünk a rendőrséggel, hogy feladja? - tette fel a kérdést a társa.

- Milyen nő? - szólalt meg W a hátuk mögött hirtelen, mire összerezzentek.

- U-uram! - húzták ki magukat meglepetten és talán kissé riadtan is.

Pedig W megjelenésében semmi ijesztő nem volt. Alig száznyolcvan centi, sportos alkattal rendelkezett. Sötétbarna haja a legújabb trend szerint vágva.

Mindig megborotválkozva, ápolt külsővel jelent meg. Mégis a legtöbb ember félt tőle, talán a kisugárzása tette. Magabiztos, megfélemlíthetetlen és halálosan nyugodt.

Még soha nem emelte meg a hangját egy üzleti partnerével, vagy alkalmazottjával szemben sem, mégis féltek tőle. Pedig még csak nem is sejthették ki is ő valójában.

- Nos? - nézett várakozón rájuk.

- Csa-csak egy háborgó nő, aki szerint Ön gyilkos - nyögte ki az idősebb.

- Gyilkos? Valóban? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Természe... - kezdett volna az őr tiltakozásba.

- Érdekes. Hozzák be az irodámba! - azzal W otthagyta a két biztonsági embert.

Ha meg is lepte a döntésével őket, akkor sem tették szóvá és hallotta még, ahogyan rádión leadták az utasítását a falaknál és kapunál álló társaiknak.

Kényelembe helyezte magát és kinyitotta a határidőnaplóját, hogy lássa mit is tervezett be mára, amit a titkárnője minden nap beírt és ha kellett módosított az ő utasítása szerint. Csupán egy konferencia beszélgetés volt bejegyezve, az is ebéd utánra.

- Engedje be! - szólt ki még mielőtt a kopogás felhangzott volna.

Az ajtó kinyílt és egy nagydarab biztonsági őr vezetett be karon fogva egy nőt, aki a mellkasának a közepéig ért és feleakkora sem volt, mint ő. Ennek ellenére úgy tűnt W számára, hogy kihívást jelentett idáig elhozni.

- Engedje el a karomat! Ez a személyi szabadságom korlátozása, amihez semmi joga! - őr csak nézett rá, W pedig majdnem felnevetett, de csupán alig észrevehetően mosolygott.

- Uram, ez az a nő - közölte vele.

A nő meglepetten pillantott és mérte végig, majd ha lehetséges még ellenségesebbé vált, mint az őrrel szemben tette. Megindult felé nagy lendülettel, de még mindig fogták a karját és visszarántották egy mordulás kíséretében.

- Maga! - sziszegte W felé.

- Egy hölggyel nem bánunk így. Engedje el! - utasította az őrt, aki meglepetten nézett rá, aztán mikor a szemöldök épphogy megemelkedett már engedelmeskedett is.

- Ha azt hiszi... - indult meg felé.

- Semmit nem hiszek hölgyem - vágott a szavába - Foglaljon helyet.

Azzal asztala túloldalán álló egyik kényelmes székre mutatott. Sikerült annyira zavarba hoznia a nőt, hogy az engedelmeskedett. Látta az arcán, mikor rájött mit tett és gyanította csak azért nem pattant fel, nehogy bolondot csináljon magából. Így is olyannak tűnt, mint egy pulykakas, ami felfújta magát, és ezt roppant szórakoztatónak találta.

- Ön azt mondja gyilkos vagyok? - szegezte neki a kérdést.

- Igen, az! - és máris magabiztosabbnak tűnt, hogy olyan téma van, amiben otthonosan érzi magát.

- Kifejtené miért? - nézett rá kérdőn.

- Ezt most komolyan kérdi! Fegyverekkel kereskedik!

- Igen, azzal - ismerte el. - De a ravaszt nem én húzom meg.

- De a kezükbe adja, és ezzel máris bűnrészes lesz.

- A hadsereg is tőlem vesz fegyvert, akkor ők gyilkosokat alkalmaznak? - szegezte neki a kérdést.

- Ők egy országot védenek, ne vegye egy kalap alá őket a terroristákkal, akiknek szintén szállít! - nézett rá dühösen. - És ne tagadja, pontosan tudja kiknek adja el! És akkor még ott vannak az amúgy is szegénységben élő országok! Nekik is ad el, ezzel csak újabb nyomort hoz rájuk! Van magának szíve?

A férfi csendben végighallgatta és közben nézte a vékony arcot, a pisze orrot, a szépen ívelt szemöldököt, a hosszú pillákat, amik alól egy tengerzöld szempár meredt rá.

- Figyel rám egyáltalán? - és mondhatni kiabált vele.

- Igen, úgy érzem még itt dobog - válaszolt, mire pár pillanatig zavartan néztek rá.

- Ne szórakozzon velem! - fakadt ki a nő.

- Semmi ilyen nem állt szándékomban. Válaszoltam a kérdésére, igaz kicsit késve, de előtte meg kellett bizonyosodnom róla. És igen, természetesen figyelek Önre.

Úgy tűnt számára a nő nem tudja kezelni azt a nyugalmat, amivel az ő vádjait kezeli. Talán másra számított. Ködös magyarázkodásra, netán arra, hogy majd pénzt ajánl neki a hallgatásért cserébe, pedig egyik sem állt szándékában.

- Honnan tudja, hogy valóban minden ügyfelem rossz szándékkal vesz fegyvert?

- Én semmi ilyet nem mondtam! És megvannak a magam forrásai, akiket nem fogok kiadni. De pontosan tudom, hogy milyen terrorista vezérekkel tárgyal újabb adag lőszerek és fegyverek ügyében - és diadalmasan nézett rá, mintha győzött volna.

- Ön ismeri az összes terrorista vezért? - húzta fel a szemöldökét.

- Természetesen nem - jött zavarba.

- Akkor honnan tudja, hogy azok? Vagy némi pletykára alapozza az állítását?

- Nem. A forrásom... - itt elakadt. - Mindegy! Akkor sem fogom békén hagyni magát, míg el nem érem a célom. Ha pedig ehhez pokollá kell tennem az életét, akkor azt fogom tenni! - ígérte meg és elszántan összeszorította a száját.

- Érdekes - maradt W nyugodt.

A lány még ült egy darabig, aztán mivel kifogyott a mondandóból és mivel a vele szemben ülő férfi sem szólt semmit felállt és kifelé indult.

- Most mégis hova megy? - és W intésére elállták a nő útját.

- Nem tarthat itt akaratom ellenére! - pördült meg harciasan, ami mulattatta.

- Nem áll szándékomban ilyet tenni. De, ha elmegy, akkor hogyan fogja pokollá tenni az életem? - és mosolygott.

Kifejezetten mulattatta a nő arcára kiülő kifejezés, de nem akarta ennél is jobban felmérgelni. Még a végén agyvérzést kap itt és az is az ő hibája lesz.

- Maradhat és szabadon jöhet-mehet a házban. Sőt! Megengedem, hogy részt vegyen a délutáni üzleti tárgyalásomon.

A nőnél talán a biztonsági őr vágott elképedtebb arcot. Egyikük sem számított ilyen húzásra. W viszont úgy gondolta nem fog tudni ártani az üzletének. Sőt lehet a szónoklatával épp az ellenkezőjét fogja elérni.

- Szabad a nevét? - tudakolta.

- Jane.

- Nos Jane. Megy vagy marad? - kérdezett rá.

- Maradok. De, ha azt hiszi lekenyerezhet, akkor téved - fonta védekezőn össze maga előtt a karjait.

- Semmi ilyen nem áll szándékomban - biztosította W.

Intett mire elálltak a lány útjából, aki kiment a folyosóra és ott meg is torpant. Mégis hova menjen? Kutassa át a szobákat? De attól ő nem tűnne fel jó színben. Már most utálta ezt az alakot, láthatóan ezt pontosan tudta és ő belesétált a csapdájába.

Egy fekete mellényt viselő férfi jelent meg és kérte menjen vele, megmutatja a szobáját, amiben lakhat az itt tartózkodása esetén. Várta, hogy egy őr is velük megy, de semmi ilyen nem történt. Odaérve megkérdezte kér-e valamit, netán szeretné-e felfrissíteni magát, ami miatt Jane kényelmetlenül érezte magát, így nemet mondott.

Leült az egyszerűen, de elegánsan berendezett szobában és azon gondolkodott mit kéne csinálnia. Ez a fazon nagyon normálisnak tűnt, talán túlságosan is. Nem épp ilyenre számított, hanem sokkal inkább egy pénzéhes, számító alakra.

De az mintha nem is érdekelte volna. Felajánlotta vegyen részt a tárgyalásán, pedig akár meg is akadályozhatja az üzletkötést. És mindent meg is fog tenni ennek érdekében.

Nem tudott sokat ülni bent, így elindult körbenézni. Talált egy kényelmes nappalit, néhány polccal, amin olvasnivalók sorakoztak. Aztán kiment a ház mögött elterülő kertben. Medencére számított, de csak egy szökőkutat talált, gondosan nyírt bokrokat és rendben tartott virágágyásokat. Meg egy lugast, melynek hívogató, árnyékos nyugalmának nem tudott ellenállni.

Itt találtak rá, amikor jelezték az ebédet hamarosan felszolgálják. Kicsit kényelmetlenül ült le az asztalhoz, ahol mindössze két főre terítettek. Neki és ennek az alaknak, akiről tudta csak W-nek hívatja magát. Az igazi nevét pedig még neki sem sikerült kideríteni.

A férfi feltett neki néhány semmitmondó kérdést, csakhogy udvarias legyen, ő pedig válaszolt rá. De ezt leszámítva csendben telt az ebéd, ami után inkább a szobájába ment. Most viszont tényleg úgy érezte nemárt kicsit rendbe szednie magát, hisz nem nézhet ki akárhogy a délutáni tárgyalásoan.

Legnagyobb meglepetésére kopogtak és most egy cselédlány állt az ajtóban. Döbbenetére ruhákat hozott magával, amik az ő mérete volt. Sőt azt is megkérdezte segítsen-e bármelyiket felvenni. Megköszönte és vissza is utasította.

Nem értette. A férfi akár hagyhatta is volna őt a saját ruhájában, de láthatóan néhány óra alatt elintézte kapjon. Ráadásul tényleg jók voltak rá és az ízlését is eltalálta. Megborzongott. Vajon mennyi mindent derített róla ki W? Talán mégse volt jó ötlet elfogadni az ajánlatát és maradni?

Most már kár lett volna visszakozni. Kiválasztott egy ruhát, rendbe szedte magát és mire eljött a tárgyalás időpontja már készen állt. Ismételten az inas jött érte és elvezette abba a szobába, ahol először találkozott a férfival, aki két arab férfi társaságában ült bent.

Megremegett belülről és hirtelen nem érezte magát ehhez elég felkészültnek. Legnagyobb döbbenetére W kertelés nélkül elmondta miért van itt ő. A két férfi érdeklődve mérte végig, ő pedig legszívesebben kimenekül, de nem tette.

Inkább összeszedte az érveit miért nem jó fegyvert venni, háborúzni. Felhozta, ha megteszik a szomszéd is ezt fogja tenni és soha nem lesz vége. Egy ördögi körben fognak részt venni, amiből később nem fognak tudni kiszállni, csak hatalmas veszteségek és áldozatok árán.

W csendben hallgatta és nem szólalt meg még akkor sem, amikor a két férfi ellenkezni kezdett vele. Nem érvelt az üzlet megkötése mellett. Jane pedig a végén kénytelen volt szembesülni azzal nem ért célt. Pont az ellenkezőjét érte el, mert az eredetinél több fegyvert akart a két férfi. Méghozzá azért, mert ő azt mondta így a szomszéd is vesz. Na már most, akkor jobban jár, ha neki van több.

Nem tudott megszólalni. Nem tudta felfogni, hogyan nem értették meg az ő logikáját. Sőt mintha pont azt használták volna fel. Csak ült és nézett maga. Közben az üzletet megkötötték és a két férfi távozott.

- Nos, még mindig úgy gondolja én vagyok a rossz? - fordult felé W. - Mint látja senkit nem kellet győzködnöm. Én egyszerűen csak kiszolgálom az igényüket.

- Nem kéne! - akadt ki.

- Akkor meg tenné más. És lehet messze nem adna megbízható fegyvereket nekik, márpedig akkor még nagyobb veszteségeket szenvednének, mint így.

- Abszolút senkinek sem kéne, ha végre felfognák az emberek nincs értelme háborúzni! Mindent meg lehet beszélni! - kardoskodott a maga igaza mellett.

- Az a baj hölgyem, hogy az emberek úgy vannak beállítva, hogy ha valamit nem tudnak szép szóval megszerezni, akkor erővel teszik. Ezen nem fog tudni változtatni, bármennyire is szeretne. Ha békét akar, javaslom vonuljon el az emberiségtől és a sajátja megtalálásával foglalkozzon.

- Hogy lehet ennyire közönyös! - vágta a fejéhez.

- Nagyon egyszerű a válasz. Ez a feladatom.

- A feladata?

- Igen.

- Az, hogy támogatja a háborúkat! Netán kirobbantani is segít? - amikor a férfi elmosolyodott megdöbbent.

Nem kapott megerősítést, de nem is kellett. Ennyiből is tudta telibe talált a célzása. Nem tudta mit mondjon, vagy tegyen. Egy dologra viszont rájött. Teljesen feleslegesen van itt, mert semmit nem tud tenni a férfi ellen.

Egyszerűen nem volt semmi a kezében, amit felhasználhatna ellene. Ezt tudta W is, azért is engedte meg, hogy maradjon. Azért tartotta szórakoztatónak, mikor azt mondta pokollá teszi az életét.

- Most azt gondolja kegyetlen vagyok, érzéketlen. Pedig pusztán csak látom az egyes oldalak érdekeit. Ön azt mondja feleslegesen háborúznak, de nem az ő szemszögükből. Vannak helyzetek, amikor érdemes csatába vonulni és kiállni az mellett, amit igaznak gondolunk. Az teljesen más kérdés, hogy a másik fél úgy gondolja neki van igaza. A valóság pedig az, hogy mind a kettőjüknek az van, és mégsem.

Jane csak pislogott. Nem egészen értette mire gondol a férfi. Mégis hogy lehetne egyszerre mind a két félnek igaza és mégsem? Igen, ismerte a mondást, hogy az éremnek két oldala van, és az egyik oldalon álló azt látja, a másik a másikat. Mind a ketten igazat mondanak, amikor közlik mit látnak. De, ha megfordítják, akkor azt is látják a másik sem hazudott. 

- Elmegyek! - közölte, mert úgy érezte teljesen összezavarodott.

- Csak tessék! És bár tudom fáj szembesülni a tényekkel, elfogadni pedig nehéz, de jobb, ha megteszi. Meg nem változtathatja az embereket. Ahhoz már késő. Talán legközelebb másképp alakul.

Jane zavartan nézett rá. Nem tudta mire gondol. Ráadásul tényleg fájt szembesülni azzal kevés ahhoz, hogy bármit elérjen. Nem volt egyedül, ezt tudta. De annyira elenyésző azok száma, akik osztják a véleményét.

Elindult kifelé, amikor zajok jutottak be. Nem tudta mi lehet, de aztán rájött. W felállt és már ott állt mellette és megfogta a karját a könyökénél és kifelé tuszkolta a szobából. Nem látta rajta, hogy félne. Talán egy kicsit feszültnek tűnt.

- Jobb, ha mégis itt marad még egy darabig - és nem engedte el.

Nem a szobája felé vitte, hanem az alsó szintre a nappaliba. Lent még inkább hallotta a lövéseket, amik egyre közelebbről szóltak.

- Maradjon itt, az ablakok golyóállók, a falak meg vannak erősítve, ahogy az ajtó is.

Azzal ő kilépett, de előtte még megnyomott egy kapcsolót. Jane legnagyobb megdöbbenésére fentről egy acél ajtó ereszkedett le. Ő pedig ott maradt egyedül és be kellett vallania félt. Ráadásul az élete olyantól függött, akit ő tönkre akart tenni. Abszurdnak tűnt az egész.

Nem tudott leülni. Idegesen járkált, aztán megremegett alatta a talaj. A zaj pedig elárulta robbanás történt valahol. Nyelt egyet. Újabb remegés és csattanás. Az egyik ablak megrepedt, de más nem történt.

Aztán döndült az ajtó és megjelent rajta egy horpadás. Hátrált, egészen a falig. Újabb mélyedések jelentek meg rajta, ami ökölnek tűnt. Kizárt, hogy bárki puszta kézzel kárt tegyen egy ilyen ajtóban.

Riadtan nézett körbe valami lehetséges fegyver után kutatva. Újabb robbanások, majd fegyverek hangja jutott el hozzá. Akárki próbált meg bejutni, most megzavarták benne. Remélte nem jut be az illető, őt viszont kiviszik innen.

Izzó vonal jelent meg az ajtón, ami téglalap alakot formált, aztán belökték a kivágott darabot, ami hangos döndüléssel ért földet. 

- Hello! - köszönt rá a mögötte álló férfi.

Tudta nem a jók közé tartozik. Ráadásul nagyon furcsának találta a szemét. Belépett ő pedig felkapta a tőle nem messze lévő szobrocskát, mintha bármit érne vele. Ki is nevették miatta.

Aztán a férfi átvágott a szobán és könnyedén vette el tőle. Ráfogott a karjára és nekiállt kiráncigálni. Nem tudott az erejével szembe szállni. Kiérve pedig minden ellenállása megszűnt.

Halottak feküdtek minden fele. Az a biztonsági őr is, aki bevezette W-hez. Ott volt az inas is, és még sokan. Mindannyiukat megölték. Nem kegyelmeztek nekik.

A ház is romokban állt, nem volt felette tető. Hiányoztak a falak. Kisebb csodának tartotta, hogy a nappali mennyezete nem szakadt a nyakába. Bár W említette a falak meg vannak erősítve, de nem gondolta, hogy ennyire.

Kellett a férfira gondolnia megjelent és dühösnek tűnt. Drága öltönye több helyen elszakadt, kormosnak tűnt, de láthatóan nem esett nagyobb baja.

Az őt fogva tartó férfi elmosolyodott, majd intett az egyik társának, aki egy rakétavetővel vette célba W-t. Jane hallotta a hangját, ahogy azt kiálltja ne, de nem tehetett semmit. A rakéta kilőtt és mellkason találta, hátravetette miközben rá is robbant. Tudta ezt nem élheti túl.

Sírni akart, kiabálni, de a torka kiszáradt és semmi erőt nem érzett magában. Úgy gondolta most ő jön, de tévednie kellett. Felkapták és elindultak vele kifelé. Mégis mit akarnak tőle? Ő senki és semmi. Tiltakozni és kapálózni kezdett, de csak azt érte el, hogy a tarkójára csaptak és elsötétült minden.

W dühösen kászálódott ki a törmelékek közül. A ruhájából nem maradt semmi. Sőt belőle se maradt volna néhány húscafaton kívül más, ha nem az, aki. Nem tudta honnan kerültek ide ezek a démonok, de egy dolgot igen.

Elvitték Janet, amivel nagyon kihúzták nála a gyufát. A lányt szórakoztatónak találta, de nem akart tőle különösebben semmit. Mégis úgy gondolták lehet közöttük valami és a gyenge pontja, ezért elrabolták. Már ez is dühítette, de az még inkább, hogy valaki olyanra emeltek kezet, aki a védelmét élvezte.

És ahogy mondta a lánynak. Vannak dolgok, amiért érdemes háborúba kezdeni. Ez pedig pont ilyen. Nagyon rosszal húztak ujjat. Kiszabadítja a lányt, de szüksége lesz D segítségére. Persze a múltkori után lehet nem számíthat rá, de akkor megoldja egyedül.

Alig néhány órával később egy kies tájon állt. Mögötte pedig felhangzott egy autó hangja és a köves talaj ropogása, ahogyan haladt rajta. Aztán megállt és az ajtócsapódás jelezte kiszállt belőle a tulajdonosa.

A másik férfi mellé sétált és a tőlük néhány kilométerre, de még látótávolságban lévő kisebb erődre nézett, ahogyan ő is.

- Szóval pontosan mit akarsz? Csak mert az üzeneted elég tömörre és semmitmondóra sikerült.

- Lerombolták az otthonom és elraboltak egy lányt, aki a védelmem élvezte. Ezzel pedig eléggé felhúztak.

- Ismerlek annyira W, hogy tudjam nem hívsz, ha hétköznapi eset lenne.

- Valóban nem az. Ugyanis démonok voltak. Pontosabban a többségük általuk megszállt emberek.

- Hogy kerülhettek ide?

- Nem tudom, de nem szeretem mikor beleköpnek a levesembe és keresztbe tesznek nekem.

- Még mindig nem tudom pontosan mit vársz tőlem W.

- Kisebb sereg védi az erődöt. Szerezhettem volna ellenük embereket, de nem sokat érnének. Viszont, ha harcba szállok velük, akkor a lánnyal megzsarolhatnak.

- Szóval azt akarod én csatázzak, te pedig közben átrepülsz felettük és megmented a lányt?

- Igen. Neked nem okoz gondot lefoglalni mindegyiküket, hisz kész sereget idézhetsz meg.

- Te is tudod, hogy a Holtak kapuját nem nyithatom meg csak úgy, ahhoz nyomos ok kell. Egy lány pedig nem az - közben pedig Theara gondolt, mert érte akár ki is ürítené a Holtak Birodalmát.

- De a démonok igen. Vagy talán hagyod a megszállt embereket szenvedni és pokolra kerülni?

- A többségük amúgy is azt érdemli, de legalábbis a purgatóriumot. De legyen. Segítek.

- D csinálhatok képeket? - hangzott fel egy női hang, W pedig döbbenten fordult hátra.

- Te ide hoztál egy halandót? - nézett a társára.

- Thea nem halandó. Megkaptam őt - tájékoztatta D. - Nem, most nem csinálhatsz képeket.

- Oké - és már le is rakta a gépet. - Bemutatsz?

- W, ő Thea. Thea, ez itt W - ejtette meg a bemutatást.

- Üdv - mosolygott a lány. - Mire készültök? Háborúra?

- Olyasmire - ismerte el D, a társa pedig még mindig nem jutott szóhoz.

- Veszélyesnek hangzik.

- Az is, de mellettem nem lesz bajod.

- Tudom - és Thea mosolygott, majd óvatosan araszolva közeledett. - Miért háborúztok?

- Egy lány miatt - tájékoztatta D.

- Oh, ez olyan romantikus - sóhajtott.

- Semmi romantika nincs benne! - találta meg W a hangját. - Velem volt, sőt mondhatni miattam vitték el, mert félreértelmezték a helyzetet. Ez a minimum, hogy megmentem.

- Aha - hagyta rá Thea és továbbra is sokat tudóan mosolygott.

- Tényleg csak ennyi! - tiltakozott W, D pedig intett neki engedje el a dolgot.

- Maradj itt és várd meg, míg a nagyját lefoglalom, mert semmit nem fog érni a jelenlétem, ha idő előtt lecsapsz, mert akkor visszahívja az ölebeit.

- Ezzel én is tisztában vagyok. A háború a szakterületem - nézett rá csúnyán W.

Közben D nekiállt felvenni az igazi alakját. Saját társára nem jelentett veszélyt és immár Theara sem, hisz ezen alakját sem látta. Bal kezében a kaszáját fogta, míg jobbal magához vonta a lányt, aki ösztönösen és láthatóan félelem nélkül kapaszkodott meg benne.

A fakó szárnyak mozgásba lendültek és néhány csapás után magasba emelték a tulajdonosát. D valamivel arrébb szállt le, ott ahol már kiszúrhatták. Tűz alá vették mindennel, ami rendelkezésükre állt, de egyszerűen pajzsot hozott létre maga köré, ami még a hőtől is megvédte őt és Theat.

Mivel démoni megszállás alatt álltak az emberek nem estek holtan össze a jelenléte miatt. Bosszantó dolog, de attól még nem fogják megúszni a halált. Felemelte kaszáját és  maga mellett széles ívben csapott, nyomán pedig megnyílt egy hasadék.

Mögötte régen meghalt emberek testei, melyeket most az ő ereje mozgásra és cselekvésre bírt. Nem halhattak meg még egyszer, hiába lőttek rájuk, nem álltak meg. Rakéták süvítettek, csapódtak be hatalmas robbanást okozva.

Csontok repültek szanaszét, de aztán újra összeálltak, a töröttek összeforrtak. D ereje átjárta őket és nem nyugodtak, míg eleget nem tettek a kérésének. A csontvázsereg rendületlenül menetelt és hamarosan az erőd tövében ádáz harc alakult ki.

W csak erre várt. Már felöltötte valódi alakját ő is, fényes páncél borította a testét. Hátán megjelent vörös szárnya melyet lángoló tollak alkottak. Sokkal inkább keltett lenyűgöző látványt, mint félelmeteset, ami D-t jellemezte. 

Csapott párat és már el is emelkedett, elképesztő sebességgel néhány pillanat alatt elérte az erődöt és mint valami bomba érkezett annak udvarára. Meglepte az ott lévőket, akik hamar összeszedték magukat és tüzet nyitottak.

Előhúzta pallosát, amin lendített egyet. Energia söpört végig az udvaron és leterített mindenkit, aki az útjába került. Az épület felé vette az irányt és senki és semmi nem állhatta az útját. Volt egy sejtése melyik részen tarthatják fogva a lányt, így arra vette az irányt.

Nem is tévedett. Jane-t egy székhez kikötve találta, a szemét bekötötték. Mögötte két oldalt pedig két démon állt. Az egyik tagbaszakadt, hatalmas izomkötegekkel és négy karral. Kisebb társa viszont mozgékony alkatnak tűnt és egy kardot pihentetett a vállán és vigyorgott rá.

- Reméltem, hogy eljössz.

- Nagyon rosszal kezdtetek ki.

- W? - és Jane hangja hitetlenkedőnek tűnt. - Lehetetlen.

- Semmi sem az bogaram - hajolt le hozzá a kisebb démon, majd nekiállt leoldani a szemet takaró kendőt. - Nézd csak meg magad! Keveseknek adatik meg, hogy a Háború angyalát való alakjában lássák.

Jane-nek pislognia kellett párat a hirtelen fény miatt, aztán ránézett az előtte álló férfira. A vonások egyértelműen W-hez tartoztak. És már a páncél viselete is abszurdnak tűnt, de a lángoló tollakból álló szárnyaktól még inkább leesett az álla.

Pislogott párat, hátha rosszul lát. A férfi nem nézett rá, így ő a mellette álló felé fordult és újabb döbbenet érte. Emberszerűnek tűnt, de nem úgy nézett ki, mint amikor kirángatta a szobából. A bőre vörösnek tűnt és szarvak nőttek ki a halántékából. Átnézett a másik oldalára és újabb sokk érte.

- Nem, nem, nem! - hunyta be a szemét. - Ez az egész csak egy rossz álom.

- Oh nem picinyem! Nagyon is a valóság - suttogta mellette a démon, de ő inkább nem akart erről tudomást venni.

- Elég a felesleges beszédből! - és W felemelte a pallosát és rámutatott vele a kisebb démonra. - Harcolni akartatok, hát itt vagyok.

- Nem lesz itt harc - mosolygott rá az eddig is beszélő pokoli lény. - Egyszerűen megölünk, mert ha bármi ellenállást mutatsz, akkor a lány kínok kínját átélve fog meghalni.

- Ugyan! Ketten vagytok ellenem és nem mertek harcba szállni? Így csak elismerést fogtok kapni a megölésemért, dicsőséget nem.

Szavai miatt a nagydarab ránézett kisebb társára. W pedig örült, hogy sikerült felpiszkálni őket. Nem ismerte az erejüket, de ketten gondot okozhatnak neki. Viszont, ha ki tud tartani addig, míg D ideér, akkor már elintézik őket könnyedén. Legalábbis nagyon remélte, hogy a társa nem elégszik meg azzal, hogy a kintieket kiiktatja.

Végül a kisebb vállat vont, mire a nagyobb támadásba lendült W pedig felkészült a fogadására. A pallost maga elé emelte, azon csattant az ütés, de jött a társa, aki oldalról próbálta meg a kardjával megsebezni.

Hátraszökkent, így elkerülte a csapást, de nem hagytak neki teret nyerni, mert tudták, ha meglendíti a fegyverét, akkor hatalmas pusztításra képes. Az láthatóan eszükbe sem jutott, hogy nem tesz ilyet, mert azzal Janet is megölné, nem csak őket sebezné meg.

Folyamatos védekezésre szorult. Egyszer kinézett a lány felé, hogy vajon jól van-e. Találkozott a tekintete a tengerzöld szempárral, aki még mindig hitetlenkedve figyelte a harcot. Ez a pillanatnyi figyelmetlenség viszont azt eredményezte, hogy megsebezték.

A démon pengéje rést talált a páncél illesztése között és ezüst angyali vére gyors ütemben itatta át a környéken fehér felsőjét. Fájt a seb, de annyira nem sikerült mélyre, hogy ettől ne tudná használni a karját. Annyi, hogy jobban meg fogja érezni az ütéseket, amiket hárítania kell.

- W! - nyögte kétségbeesetten Jane, miközben tehetetlenül figyelte hogyan szorongatják továbbra is a férfit, akinek korábbi szavai kezdtek értelmet nyerni.

Hihetetlennek tűnt, mégis most itt zajlott előtte olyan csata, amiről úgy gondolta eddig, csak fantázia szüleménye. De nem. Nagyon is ismerte a négy lovas, az apokalipszis hírnökei, a végzet angyalai történetét. Mégis hihetetlennek tűnt, hogy sorsa az egyikhez vezette. Méghozzá ahhoz, aki ellen a leginkább harcolni próbált.

- Ezt tegyük inkább fel - hallott meg egy hangot a háta mögött.

De mire felemelte a fejét és hátranézhetett volna, az anyag már takarta a szemét és semmit nem látott. Tiltakozni próbált, de nem kegyelmeztek neki és szorosra kötötték a kendőt. Aztán megérzett egy női kezet a vállán.

- Semmi baj - hallotta meg a hozzá tartozó kedves hangot. - Barátok vagyunk és segíteni jöttünk.

Ez kicsit megnyugtatta, de nem tette boldoggá, hogy nem látja mi történik. Aggódott W-ért még így is, hogy tudta kapott erősítést. De vajon kitől? Talán egy másik angyal jött? Ha igen, akkor ki? Kérdések tömkelege kavargott a fejében, közben az agya pedig továbbra is próbálta feldolgozni a tényeket, amivel szembesült.

W kapott egy ütést, mire nekicsattant a falnak, ami berepedt mögötte és be is omlott, ő pedig azzal együtt ért földet. Felnyomta magát és látta közeledni a négykarút, amikor is hirtelen egy kasza repült el a démon előtt és állt a falba, mire megtorpant.

- Hello - köszönt be D, majd intésére a kasza visszareppent a kezébe.

- Már ideje volt - nyögte W, miközben felállt.

Egyáltalán nem számított rá, hogy ennyire erős a két démon. Ráadásul nagyon jól össze tudtak dolgozni, és ő leginkább csak védekezett több-kevesebb sikerrel. Viszont D érkezésével az erőviszonyok kiegyenlítődnek most.

A négykarú démon vicsorgott és nem számított mit mondott kisebb társa a Halál angyala felé vette az irányt. Rohamozott, léptei alatt döngött a föld. Ütésre emelte karjait, kettővel le is csapott.

Villant a kasza, egy végtag a földön végezte, a másikat foszladozó hússal borított csontváz kéz állította meg. D elmosolyodott, majd mikor a másik oldali két kar csapott le egyszerűen hátralökte magát, így kerülve el az ütéseket.

Társa átkozódott és a távozás mellett döntött, de W egy villanással előtte termet. Arca egyértelművé tette nem fogja hagyni elmenekülni. Vagy harcol, vagy egyszerűen levágja. A pallos már emelkedett is, a démon pedig védekezésre kényszerült.

Innentől a harc állása megváltozott és bár W-t lefárasztották, azért így már le tudta győzni a kisebb démont. D-nek viszont láthatóan nem okozott problémát nagydarab társa, mert mire ő végzett, addigra már a kaszájára támaszkodva várakozott.

- Nem segítettél volna, mi? - nézett rá morcosan.

- Nem akartalak megfosztani a harc örömétől - és D rámosolygott, ami jelen állapotában igen hátborzongatóra sikerült.

- Köszi - majd Jane felé fordult, aki mögött ott állt Thea és ügyelt rá.

W tudta vár rá egy beszélgetés, ami nem lesz kellemes. Talán könnyebb lesz túlesni rajta, ha emberi alakot ölt. Páncélja és szárnyai eltűntek és azt viselte, amit az előbb. Sérülése megmaradt, de tudta hamar meggyógyul majd.

D követte a példáját, és a számára kényelmes és megszokott katonai ruházatot viselte. Odasétált Theahoz és finoman magához vonta és gyengéden nézett le rá.

W számára ez furcsa és irigylésre méltó jelenetnek tűnt. De legalább leveheti Jane szemét fedő kötést, mert társa így már nem fogja a halálát okozni. Mély levegőt vett és kioldotta, majd a köteleit könnyedén tépte el.

A tengerzöld szempár pislogott párat, majd rámeredt. Nem épp arra számított, hogy először aggódva mérik végig, majd megkönnyebbülve.

- Jane! - kezdett bele.

- Hihetetlen! - szólalt meg a lány. - De már értem, legalábbis azt hiszem értem a szavaidat.

W zavartan nézett rá és hirtelen nem tudta mit mondjon. Márpedig ritkán akadt benne a szó.

- El kell mondanod mindent!

- Mindent? - vágott elképedt arcot, D pedig a háttérben halkan felnevetett, ő már keresztül ment ezen.

- Igen! Nem rázhatsz le! Annyi mindent tudhatsz! Egyelőre az agyam még tiltakozik, de meg akarom érteni az egészet! Neked pedig el kell mondanod! Muszáj! Tudom ki vagy valójában, szóval felelősséggel tartozol értem mostantól. Hisz ki tudja legközelebb is lehet...

- Jane! Jane! - vágott közbe W.

- Igaza van - szólt bele D. - Legalábbis abban, hogy felelősséggel tartozol érte.

- Ezzel nem segítesz, ugye tudod? - nézett rá lesújtóan W, de a társa csak megrántotta a vállát.

- Ha valaki, én tudom, hogy a sorsát senki sem kerülheti el. Még te sem, szóval törődj bele.

W csak sóhajtott egyet. Úgy tűnik élete legrosszabb döntését hozta meg, amikor felhozatta a lányt és felajánlotta neki maradhat. Akkor csak szórakozni akart a próbálkozásán, de elég rosszul sült el ez az egész. De igaza lehet D-nek és nem véletlenül történt az, ami.

Jane a háború ellen van. Talán túlzásba esett? Vagy esetleg meg kell tanulnia néha nemet mondani, mert nem mindig a harc a megoldás? Dehát ő a Háború angyala, ez a feladata. Persze tudja nem mindegy miért folyik a háború. És talán néhány dolog tényleg nem éri meg.

- Jól van! - adta be a derekát.

- Ez az! - robbant ki Jane-ből az eddigi feszült várakozás. - Te amúgy ki vagy?

A kérdése a másik férfinak szólt és várakozón nézett rá.

- D - kapott tömör választ.

- D? - vágott elgondolkodó arcot, aztán elsápadt. - Úgy érted?

- Igen, úgy érti. Ő a Halál angyala, de jelen állapotában veszélytelen rád nézve. De mi lenne, ha mennénk?

- Nahát W, feszültnek tűnsz, ami nem jellemző rád - vigyorodott el D.

- Fogd be! - szólt rá.

- Pedig, ha valaki te tudhatnád, hogy egy háborúban mindig felbukkanhat egy olyan tényező, amivel senki nem számolt és  megváltoztathatja a kimenetelt.

- Ez a kimenetel nem tetszik - morgott még mindig.

- Szerintem csinos - mérte végig D Jane-t, közben pedig Thea derekát fogva vezette őt.

Ezzel W nem szállhatott vitába és akaratlanul a lányra nézett, aki ugyan jött utána, de most a füle hegyéig elpirult. Láthatóan kicsit tartott D-től, de nem esett pánikba. Persze lehet csak még nem sikerült ténylegesen felfognia ki a másik.

Lehet jobban járt volna, ha C-től kér embereket a helyzet megoldásához? Akkor mondjuk nem így alakulnak az események, mert vagy Jane hal meg, vagy ő marad alul. Talán mégis így volt a legjobb. Ha pedig okkal vezérelték mellé a lányt, akkor kár tiltakoznia.

Végigmérte még egyszer, majd a feszültség kioldott belőle. Egy biztos, kellemes és intelligens társaság lesz és nem kell előtte titkolnia ki és szerepet játszania. Önmaga lehet, ahogyan D is Thea mellett. Már értette miért ilyen gyengéd vele. Vajon Jane és közte is kialakul valami hasonló? Remélte igen.