Nem kellett egy óra se és kialakult öt csapat, akik hatékonyan tudnak majd összedolgozni. Aztán megindult mindenki megindult a vérfarkasok után, akik tudtak két olyan bejáratot is föld alatti folyosókon, amiről én még csak pletykát sem hallottam.

Fél órával később már görnyedten araszoltam előre, néhány magasabb évfolyamtársam szinte derékból hajolt le. A vérfarkasok is átváltozva négykézláb közlekedtek. Valamibe beleléptem mire vágtam egy fintort és nem akartam tudni mi lehetett.

Nyögést hallottam hátulról, de még ha hátranézek a félhomályos folyosón akkor se láttam volna mi történt. Tippelni tudtam, hogy vagy beverte valamijét vagy pedig elcsúszott. Egyikért se irigyeltem, de most legalább láttam a kis termetem előnyét.

Az első csapatba kerültem, velünk jött Julien is, de Killian a másik úton érkező két csapattal érkezett. Egy dohos pincébe jutottunk, onnan óvatosan mentünk fel az alagsorba, amit senki nem szeretett a fura szagok miatt. Itt kellett bevárnunk a többieket, akik kicsit hosszabb úton érkeztek.

Idegesen vártam és féltem, hogy lebukunk. Ugyan mi voltunk többen, szóval ha ránk támadnának ki tudnánk tartani Killianék érkezéséig. Mikor megjöttek kicsit megkönnyebbültem, de tényleg csak egy kicsit, hisz most jött a neheze.

Araszoltunk a lehető legnagyobb csendben felfelé, a vérfarkasok kiváltak előre meghatározott sorrendben. Julien pedig bevetette a sötétséghozó képességét, és bár felénk nem terjedt, mégis nyelnem kellett, mert így is hátborzongatónak tűnt.

Killian vezetésével a vérfarkasok megindultak befelé, bár óvatosan tették, felettük a reptilianok araszoltak, és a néhány vámpír is ott csapkodott körülöttük. Julien lépett be utolsónak a sötétségbe és ahogy haladt úgy terjedt előre vele az élő csápokra emlékeztető varázslat, mögötte pedig lassan oszlott, hogy mi is tudjunk haladni.

Szinte mindenki fenntartott egy azonnal bevethető védelmi igét, ha úgy alakulna a helyzet. Aztán meghallottam az első meglepett kiáltást, majd még többet. Morgás hangzott fel, dulakodás hangjai és az jutott eszembe, hogy nehogy véletlen egymást támadják meg a vak sötétben.

Fény villant, tudtam boszorkány próbálhatta meg eloszlatni a sötétséget, nem járt sikerrel. Sikítást hallottam és elképzelni sem tudtam mi történhetett. Talán egy reptilián vetette rá magát, vagy az egyik vámpír. Kicsit sajnáltam.

Felgyorsultak az események, a sötétség kisebb területet borított be, ezek szerint ellenállásba ütköztek. Jelző szó hangozott fel, mire többen is a Julien által lefedett szakasz elé védőpajzsokat vontak. Valami villant.

Na ne már! Valaki villámot idézett az épületen belül? Eszénél van? Jobb, ha bevetjük magunkat mi is. Nyeltem egyet, majd beléptem a sötétségbe és reménykedtem benne, hogy nem támadnak meg. Néhányan követtek, mert hallottam meglepett nyögéseket. Nekem is összeszorult a gyomrom, és majdnem felkiáltottam amikor egy vörös szempár jelent meg előttem.

A sötétség hirtelen előre tört és ott álltunk a halvány fényben úszó folyosón, míg az előttünk lévő részek takarásba kerültek. Ekkor láttam meg, hogy bizony más vérfarkasok érkeztek, akik most ádáz csatát vívtak Killianékkal. Néhány reptilian is közéjük keveredett és sziszegve kerülgették a csapásokat. A gyorsaság mellettük szólt, ha erőben nem is tudtak versenyezni.

A vámpírok is beszálltak a harcba, de ők elsősorban az ellenséges tündérkéket vették célba, akik fénybűbájjal igyekeztek maguktól távol tartani őket. Megláttam néhány boszorkányt és már készítettem is elő a támadásaimat.

Felhúztam megint a tűz aurát, néhányan ijedten léptek tőlem arrébb, Julien is közéjük tartozott. Kicsit meg is lepett, hogy távot tart tőle, de arra gondoltam talán a fény miatt és nem közvetlen a lángoktól tart.

Megfelelő mozdulatokkal életre keltettem egy nagyobb láng kígyót, ami a vérfarkasok felett suhant el, hogy az ellenséges diákok közép csapódhasson. Közülük valaki megpróbálta széllel kioltani, de annyit ért el, hogy még nagyobbra dagadt. Aztán valakinek volt esze és pajzsot húzott fel, de nem elég nagyot. Akik a szélén álltak megperzselődtek.

Mellettem egy varázsló zavaró igét küldött rájuk, de a másik oldal is próbálkozott hasonlóval. Hátul a gyógyításra kijelöltek már mormolták is az ellenigét. Lépésről-lépésre de araszoltunk előre és szorítottuk őket vissza.

Kereszteződéshez értünk és ők szét váltak, ezzel minket is meg akartak osztani. Pontosan ezért alakítottuk ki a csapatokat, hogy ne az legyen az egyik oldal védtelenné válik. Julien továbbra is fenntartotta a háttérben a sötétséget, hogy akik újként érkeznek először azon kelljen átjutniuk. Talán lelassítja és elbizonytalanítja őket.

Nem tudom mióta harcoltunk, kezdtem fáradni és úgy éreztem nem fogynak el. Az elszántság, hogy ez a mi iskolánk és a szervezettség nekünk adott előnyt. Aztán megtört a jég, hirtelen nagyobb léptékben jutottunk előre, reméltem megfutamodtak.

Néhány vérfarkas utánuk rohant volna, de Killian egy morgással visszafogta őket. Valóban ostobaság lett volna. Ha már megyünk utánuk, akkor csapatosan. Voltak, akik hátramaradtak, mert megsérültek, vagy olyan szinten kimerültek, hogy már lépni nem maradt erejük.

Én is küzdöttem, mégis makacsul vittem előre magam. Killian csapatával tartottam, aki ugyan hátranézett rám, de aztán nem szólt semmit. Volt egy próbálkozás, hogy lecsapnak ránk, de védésre került és gyorsan futásnak eredtek az eredménytelenséget látva.

Siettünk utánuk, de egy lesben álló tündérke jeget idézett a lábunk alá. A vérfarkasok karma fülbántóan csikorgott rajta. Én is kalimpáltam, hogy ne bukjak orra. Mögöttem valaki a hátsójára esett, egy bundás pedig elhasalt, ahogy kicsúsztak alóla a lábai és karjai.

Sikerült talpon maradnom, igen hülye pózban. A térdem enyhén hajtva, én előre hajolva, kezeim félig oldalt, félig hátul. Levegőt is óvatosan mertem venni, nehogy most vágódjak el. A többség hasonlóan hozzám igen csak furcsán állva, térdelve, négykézláb várta, hogy valaki felolvassza alólunk.

Helyette azt vettem észre, hogy nekiállok csúszni, mintha a hátam mögött megemelkedett volna a padló. Valaki felsikkantott, ugyan így járt. Mint valami síelő csúsztam egy vérfarkas felé, aki a karmait a jégbe vágva talált fogást, most pedig riadtan nézett rám.

Mondhatni szemből érkeztem neki és nem akartam átbukni rajta, így inkább hátradőltem. Fenékre ültem, de így sem tudtam megállítani a lendületem. A két karja között érkeztem, de az egyiket így is kihúztam alóla, és a lábait is kirúgtam.

Elterült rajtam, a súlya miatt nem kaptam levegőt és még nyögni se maradt erőm. Érzékeltem, hogy változik vissza, hogy ne nyomjon agyon. Kiértünk a jeges területről és megállt a csúszásunk. Meg kellett volna könnyebbülnöm.

− Vedd ki az arcod a melleim közül! − replikáztam, a kezemet a vállára tettem, hogy elnyomjam, közben felhúztam a lábamat is, mire felnyögött.

− A térded − szűrte a fogai között. − Elég rossz helyen van.

− Oh! − nem mintha annyira sajnáltam volna, főleg, mert Killian terpeszkedett felettem.

Amint megtettem, amit kért már nyomta is fel magát. Valaki mellénk érkezett, de az idézet jégréteg közben megadta magát, vagy pedig valaki végre ellenigét mondott, így a többiek nem érkeztek a nyakunkra és temettek maguk alá.

Mindenki igyekezett feltápászkodni és nem tudomást venni arról, milyen kellemetlen pózokba is kerültek a jégnek köszönhetően. Szerencsére senkinek nem tört semmije, viszont a padlót helyre kéne hozni. Elképzelni sem tudtam hogyan emelték ki a folyosó egy részét, de így nem maradhat. Mint valami akadály, de majd a tündérkék megoldják.

Óvatosabban haladtunk előre, de nem futottunk bele senkibe. Aztán megjelent egy vámpír és közölte berepülték az épületet, elmentek. Azt is elmondta, hogy Julien végigküldte a sötétséget az épület minden szintjén, átnézte az összes szobát és ő sem talált senkit.

Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy nyertünk. Visszafelé indultunk, néhány másik iskolából jött diák eszméletlenül feküdt, senkinek eszébe se jutott megölni. De páran közülük is meghaltak. Sajnos ez elkerülhetetlennek bizonyult. Bántott a lelkiismeret, pedig pontosan tudtam a mi világunk ilyen. Hozzátartozik az ölés és a halál.

Közben ránk hajnalodott, ugyan még a tényleges napfelkeltéig akadt pár óra, de Julienék nem értek volna vissza a saját iskolájukig. Felajánlottuk, hogy néhány szobát lesötétítünk és ott tölthetik a napot, de azt mondta az alagsort biztonságosabbnak érzik, és nem vitatkoztunk velük.

Az ő döntésük. Még azt is visszautasították, hogy matracot vigyünk le nekik. Sőt rejtelmes mosollyal közölte velem Julien, hogy ők nem éppen úgy alszanak, mint mi. Simán el tudtam képzelni, hogy a vámpírok denevér alakba a plafonról lógva. De, hogy ő féldémonként hogyan, azt nem.

Visszavonultunk volna a szobákba, amikor megjelentek a tanárok. Egyáltalán nem tűntek meglepettnek, amikor végignéztek rajtunk. Aztán az egyikük közölte, hogy aki él, az átment a vizsgán, erre több helyről is ellenséges mormogás hangzott fel. Barátokat veszítettek és igazuk is volt, mert ez így kegyetlen és barbár mód a vizsgázásra.

Bezuhantam az ágyamba és a fél napot végig aludtam, nem egyedül. Délután néhányan előkerültek, a vérfarkasok szinte rohanva mentek az étkező felé, amint megcsapta az orrukat a kaja szag. Sokan csatlakoztak hozzájuk, köztük én is.

Senki nem beszélgetett a történtekről. Én sem tudtam mit lehetne mondani, hogy gratulálok mindenkinek, jók voltunk? Hülyén hangzott már gondolatban is. Inkább csendben ettem meg az ebédem, ami inkább uzsonnaidőre esett.

Amikor felálltam a pillantásom találkozott Killianéval, aki elgondolkodva nézett. Talán még mindig azon gondolkodott, hogy tényleg terhes vagyok vagy sem. Hát, ha az is voltam, nem hiszem, hogy jött tett neki a tegnapi harc.

Este megérkeztek a szüleink is. Láttam rajtuk, tudják min mentünk keresztül. Összefacsarodott a szívem a síró arcok láttán, ők elvesztették a gyermeküket és nem feltétlen azért, mert nem bizonyult elég jónak. Lehet egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, vagy olyan túlerővel nézett szembe egyedül, hogy esélye sem maradt a túlélésre.

Összepakoltam a cuccom, anya segített, aztán beültünk az autóba és hazaindultunk. Örülnöm kellett volna. Végre vége. Túl vagyok rajta és nem kell többé elviselnem Killiant meg a haverjait. Mégis inkább szomorúságot éreztem. Annyi közös élményen mentem át a többiekkel együtt, hogy hiányozni fognak, még akkor is, ha igazi barátságot senkivel sem kötöttem.

Valamikor hajnalban értünk haza, én az út nagy részét végigaludtam. Aztán néhány nappal később kézhez kaptam postán a vizsgákról a papírjaimat, így jelentkezhettem az egyetemre. Több helyre is beadtam, hogy biztos felvegyenek valahova.