Ezt most nem hiszem el. Most komolyan, mióta szokás a tündéket szobafogságra ítélni?! Ekkora hülyeséget! De az benne a legrosszabb, hogy még csak meg sem lóghatok, mivel óránként bedugja a szobámba egy őr a fejét, és nyájas szavakkal megkérdezi, hogy minden rendben van-e velem, szükségem van-e valamire. Hát persze, nekem most nagyon kell valami, szükségem van rá, és ezt úgy hívják, hogy SZABADSÁG. Ezt persze nem adnak.

- Mi nagyon szívesen megadnánk ezt Önnek, Uram, azonban nem áll ez módunkban, mert nekünk nem Ön, hanem az Édesapja parancsol, tegnapelőttől holnaputánig, míg a birodalom áll, s míg az Úr át nem adja trónját Önnek újra.- szokták mondani az őreim, már-már dalolva.

Tegnapelőttől holnaputánig. Ez egy általános szófordulat a tündekirályok uralkodásának kifejezésére általában. De itt mást is takar. Apám tegnapelőtt kapta vissza a trónját, mert az azelőtti napon én uralkodhattam. És az Atyának hála, nem ment tönkre az egész királyság. Csak én mentem össze apám szemében.

Reggel apa és Estel már megint veszekedtek. Egyszerűen elviselhetetlen ez az állapot. Apánk el akarta küldeni Stelt Lórienbe, hogy felelevenítse a harctudását, és hogy Galadriel úrnővel lehessen egy ideig. Legalábbis ő így mondta, de mindenki más ki tudta szűrni a szavaiból, hogy csak nem bírja elviselni, hogy a lánya már több mint egy hete itthon van. Estel meg természetesen nem akart menni, itt akart maradni a palotában, el akarta érni, hogy bekerüljön a tanácsba és valami hasznosat tehessen a királyságért. Apánk persze ezt nem érti meg. Szerinte nincs szükség arra, hogy egy ostoba kis tündenő beleszóljon az ő uralkodásába. Rossz fényt vetne rá. Estel pedig született vezető, és elege van abból, hogy itthon egyfolytában csak alantos munkákat kap, és az évnek legalább háromnegyedét a határainkon túl kell töltenie. Tehát, mondhatni, csak egy szokványos veszekedés volt, azonban a fejem már majd szétrobbant. Higyjétek el, én csak jót akartam. Semmi mást, csak jót, mindenkinek. És eszembe jutott, hogy mit is tehetnék. És ehhez pont kapóra jött, hogy aznap király voltam. Arra gondoltam, hogy esetleg... na mindegy, ezt még át kell gondolnom. Lementem a könyvtárba, ellenőrizni az ötletem minőségét. Kinyitottam az ablakot, hogy az őszi szellő a társam lehessen a keresésben. Alig fél órája kutattam a kódexeket, amikor egy nyílvessző süvített el a fülem mellett. Dühössen néztem ki az ablakon, hogy megláthassam azt, aki megzavart. Csak épp azt nem vettem számításba, hogy az ablak a kiképzőpályákra nyílt. Amikor a suhancok megláttak az ablakban, mind meghajoltak, és a kiképzőik sűrű bocsánatkérésbe kezdtek. Na ez is egy dolog, amit utálok abban, hogy király vagyok. Még azok is, akiket a barátaimnak nevezek, hajlongnak, relytéjesen és keveset beszélnek, félnek és zavartak. Én sosem akartam király lenni, huzamosabb ideig meg főleg nem. De aznap pont jól jött, hogy király lehettem. A nyílvessző egy olyan kódex oldalába fúródott, amit eddig észre sem vettem. Talán maga a Földönfutó küldte ezt, mintegy jelet. Pont annak a könyvnek a dohos pergamenlapjain találtam meg azt, amit kerestem. A nap még magasan járt az égen, és jelezte, hogy az időm is nemsokára letellik. Már csak fél napom maradt a szertartási ceremóniára és a szerződéskötésekre. De mindezek előtt még elő kellett kerítenem Estelt. Szerencsémre, és ezért a furfangos Leánynak hála, nem volt álruhában. Az udvaron gyakorolta a vívást Berennel. Bevallásuk szerint már jó ideje küzdöttek, csaknem két órája, és még mindig nem dőlt el a verseny. Igaz, a húgom a legjobb kardforgató a királyságban, de Berent, a személyi testőrömet sem szabad alulbecsülni. Amikor megláttak, Beren rögtön fejethajtott, Estel ezt csak percekkel később tette meg, cinikus mosollyal az arcán. Ezen normális esetben én is nevettem volna, de aznap király voltam, és magamon éreztem apám fürkésző szemeit.

- Hercegnő, kérlek jöjj velem - mondtam hivatalos hangnemben - Beren, neked pedig további jó edzést, erőt és jó egészséget!

Beren furcsán pillantott rám, és nekem csak percekkel később esett le, hogy ezt más királyságban mondják. De mára már a sok nép, a sok kultúra és a sok szokás teljesen összekeveredett a fejemben.

- Királyom, az Istenek óvják Önt, uralma tartson tegnapelőttől holnaputánig - felelte helyesen Beren.

Miután Estelt felkísértem a szobájába (és miután megivott vagy két liter vizet) megkértem, hogy vegyen fel egy elegáns, tiszteletet követelő ruhát, és kimentem az ajtó elé, hogy nyugodtan átöltözhessen. Amikor kijött az ajtón, még sikerült emgem is meglepnie a kinézetével. Egy gyönyörű mélykék ruhát visselt, amit megannyi ezüst kő díszített, mint az éjszakai égboltot a csillagok. A haja elegáns konytba volt csavarva. Végignéztem magamon is, nehogy pont én ne legyek a ceremónián elfogadhatóan felöltözve. Tetőtől talpig fehérben voltam, csak a palástom volt vörös. Kicsit megigazítottam a koronát, és bevezettem a húgomat a csarnokba,cahol már mindenki ott volt, akit vártam. A tanács tagjai, a pap, a sereg főbb tisztjei, a kamarás, és az épp aznap érkezett völgyzugolyi követ, illetve régi lórieni barátom, Haldír. És az apám is, aki azt hitte, hogy valami, a fiához méltó nagy kijelentést fogok tenni. Mondjuk végül is nagy kijelentést tettem, csak nem éppen úgy, ahogy ő remélte. Félre ne értsetek, én szeretem apámat, és nála tiszteletre méltóbbat keveset ismerek, de elegem volt a véget nem érő vitákból és abból, amit a húgommal tett.
Kijelentettem, hogy az ország délnyugati részéből levágok egy darabot, és teljesen független királyságot hozok rajta létre, az Ezüst-erdei Királyságot, aminek az élére kihelyezem uralkodóvá a húgomat, Estelt. Ez a terület minden befolyástól független, harc nélkül az országhoz visszacsatolhatatlan. A szavaim pedig visszavonhatatlanok és örökéletűek. Megesküdtem erre az Istenek színe előtt, a tündék színe előtt, és a többi tündekirályság képvisselői előtt. A szavaimat írásba bocsáltottam. Estelt megkoronáztuk egy egyszerű, de mégis gyönyörű ezüstkoronával. Ő pedig ott helyben nyilatkozott a királyságáról. Megmondta, hogy mindenki, aki csak ott él, és nem akarja őt szolgálni, szabadon távozhat. Akik ottmaradnak, szabadok, és nem pedig szolgálók. A királyságának ajtaja mindig nyitva áll majd a menedéket és otthont keresők előtt, legyenek azok akár tündék, akár emberek, akár törpök vagy akár bármilyen szabad népek. Mert az Ezüst-erdő egy szabad királyság lesz.
Miután végzett, Estelt a leggyorsabb lóval küldtem el új otthonába, hogy még holdközép előtt odaérjen. És amint a hold az ég tetejére ért, én újra csak herceg lettem.

A kérdezz-felelekhez még várom a kérdéseket! :)