- Mégis honnan? - kérdeztem elhűlve és értetlen tekintettel a barna hajú férfitól.

- Dazai-san! - mordult fel Akutagawa aki még mindig védelmezően állt pár centivel mögöttem képességét használva.

- Szóval tényleg nem tudsz semmiről. - vont vállat majd úgy tett mintha menni készülne engem válaszok nélkül hagyva.

- Várj! - nyúltam felé megmarkolva kabátjának lelógó ujj részét. Dazai megtorpant és kajánul elmosolyodva hátra nézett rám.

- Mondjon el mindent.

- A kisasszonyért bármit. De lehet jobban tenné ha egy bizonyos személy mondaná el Önnek. -  rám kacsintott. Megzavart a közelsége és az hogy milyen könnyedén beszél hozzám holott most látom életemben először. Magamon is meglepődtem hogy a férfi jelenléte egyáltalán nem zavar.

- Tessék?

- Jöjjön. -nyújtotta felém kezét. Tenyerébe simítottam sajátomat. Olyan puha. Magamban elcsodálkozva kezdtem követni a barna hajút.

- Te is gyere. - szólt hátra a fiatalabbiknak aki megszüntetve képességét követett még mindig pár centivel lemaradva csak.

Dazai-san boldogan lépkedett a kávézó felé viszont amint elértük volna a bejáratát elfordultunk és magába az épületbe mentünk be. Rengeteg irodahelységre számítottam de az egész épület alsó szintje kongott az ürességtől és a csendtől. Lépcsők vezettek fel az emeletre mellettünk pedig felvonók közlekedtek fel le. Bár kétlem hogy egy utast is szállítottak volna. Amint a legfelső emeltre értünk mintha csak egy teljesen más világba és helyre csöppentem volna. Élettel teli volt az egész folyosó. Több ajtó nyílt jobb oldalról ahonnét a zajok forrásai is kihallatszódtak. Dazai kopogás nélkül tárta ki előttünk az ajtót majd behúzott maga után. Észre sem vettem hogy mindeddig a kezemet fogta.

- Mindenki! Vendégeket hoztam! - kiálltott be mire a szoba elcsendesült. Egy röpke másodpercre ugyan de mindenki felénk vezette a tekintetét akik ráláttak a bejárati ajtóra.

- Akutagawa?! - kiáltott fel egy fehér hajú fiú pár papírlappal a kezébe amiket a meglepettségtől el is ejtett.

- Jinko. -szűrte ki halkan a fogai között a védelmezőm. Jinko? Ez mit akar jelenteni? Tigris ember? Honnan ismerik egymást?

- Oh~ Atsushi-kun foglald le légyszives a vendégünket. - taszigálta a fehér hajút közelebb hozzám és Akuhoz. Majd ismét felém fordult megfogva kezem.

- Vigyázok rá. -nézett lágyan a mögöttem lévőre. Ryu lyukat égetett ezidő alatt a hátamba. Felé néztem mire csak bólintott egyet. Ki lehet ez a férfi hogy még egy gyilkos is hallgat rá és megbízik benne?

- Jöjjön [Név]-san. Erre. - vitt a helység másik felébe. Egy íróasztal állt azon a részen egy szekrény társaságában. Mögötte hatalmas ablak ahonnan az utcára lehetett látni. Az asztalnál ülő személy viszont sokkal jobban lekötötte a figyelmemet mint bármely kilátás.

- [Név]...

- Ranpo?

- Jó szórakozást. - simított a vállamra a másik majd kettesben hagyott volt párommal.

*******

- Elmondanád végre mi ez az egész? Az igazat Ranpo!

- [Név] nem hiszem...

- Nem érdekel semmilyen kifogás! El nem tudod képzelni mennyire dühös vagyok! Hazugságban éltem 2 évig majd ismét egy hazugság miatt hagytalak el. Vagy te engem. Nem is tudom már! - kezdtem maszírozni orrnyergemet és fel alá járni az iroda helység egyik külön szobájában.

- Majdnem megerőszakolt két víziló majd Chuuya jött és lemészárolta őket elvitt a Maffiába ahol mindenki tök kedves velem de csak azért mert a Főnökkel vagyok. Az első nap egy rúdhoz voltam kötve! Érted? Egy rúdhoz!

-[Név]...

- Ne! Még nem fejeztem be! Mindezek után kaptam egy ajánlatot az alvilág egyik fejétől hogy amúgy jó lenne ha belé szeretnék fél év alatt amit lehetetlenségnek gondoltam de mégsem az! Kapok egy fekete mappát amibe a te képed van egy teljesen más személyiség azonossággal és egy hatósági jelvénnyel vagy mivel!Majd egy másik tag kettős öngyilkosságot ajánl fel és mindez után idehoz! Valaha is szerettél te engem Ranpo? Tényleg megcsaltál? Tényleg így kellett bánnod velem? Ki vagy te? Kit szerettem egész végig? - Ranpo óvatosan az arcomhoz ért és gyengéden letörölte a kósza könnycseppjeimet amik elhagyták szemeim.

- A nevem Edogawa Ranpo és a Fegyveres Nyomozó Iroda tagja vagyok. Ez egy áldottakkal foglalkozó szervezet. Együtt működünk a rendőrséggel. Mi vagyunk a jó fiúk úgymond.

- Akkor te is áldott vagy? - szipogtam kicsit újból a zöld szempárba nézve. Láttam rajta a meglepettséget de számíthatott volna rá hogy a Maffiában nem hagynak tudatlanul ha már Chuuya maga mellé kíván.

- Nem. Csak felettébb tapasztalt vagyok. És remek nyomozói készségem van.

- Pont ezért Ranpo-sant küldtük Londonba hogy beépüljön és kiderítsen egy sarjadzó ügyet. - szólt közbe Dazai aki belépett a szobába. Még mindig nem zavart különösebben a jelenléte.

- Tessék? - néztem hol egyikükre hol másikukra.

- A főnökünk. Több külföldi útja során nem egyszer fordult meg Yokohamába. Mint tudomásunkra jutott nem is épp tiszta ügyekben. Feltehetőleg egy bűnszövetkezet egyik jelentős tagjaként volt jelen minden egyes alkalommal.

- Mr. Jefferson?

- Mr. Jefferson.

- A bűnszövetkezet neve: Patkányok a hullaházban. Egy orosz alvilági létesítmény amit egy Fyodor Dosztojevszkij nevű ember irányít. Rosszabb mint az ördög. - Dazai sokkal halkabban és komolyabban beszélt mint eddig. Rideg volt és ez talán jobban megijesztett mint az újonnan kapott információk.

- Mégis mi köze lenne ehhez Mr. Jeffersonnak?

- A teljes neve Jefferson Jevgenyij. Az apja orosz származású volt és minden bizonnyal Fyodor Dosztojevszkij embere.

- Akkor ha jól értem te kémnek mentél  el anno Londonba?- fordultam Ranpo felé.

- Igen. Valami olyasmi. - sütötte le szemeit.

- Csak épp közbejött egy kis bökkenő. - vette át a szót a másik szobában tartózkodó férfi.

- Én. -halkultam el mikor felfogtam a szavak jelentését.

- Pontosan [Név]-san. A mi Ranpo-sanunk nem igazán számított arra hogy bele fog szeretni egy újoncba akit neki kell tanítania egy nap amiért a saját mentora lebetegedett.

- [Név]! Az érzéseim sosem voltak hamisak! - szólalt fel hirtelen és hangosan Ranpo. Ez idő alatt mint aki teljesen jól végezte dolgát Dazai kiment. Végtére is szükségünk volt rá. Nem biztos hogy nélküle haladt volna előlre egyáltalán ez a beszélgetés.

- Nem értelek.

- Lebuktam!

- Mi?

- Óvatlan voltam és Jefferson rájött ki is vagyok valójában ezért egy mondva csinált okból kirúgott hogy a többi alkalmazottnak ne tűnjön fel semmi amit róla kiderítettem. A Londoni hatóság még a létezését sem tudja a Patkányoknak. Nem tettek volna semmit. Mint utolsó esély arra hogy megmaradjon a felépített álcám kezdtem el perelni amit az Iroda sikeresen finanszírozott is. De sosem voltam olyan helyzetbe hogy tényleg meg akarjam nyerni. Minden képpen el kellett ezek után tűnnöm.

- El az országból a biztonságod érdekében. De ott voltam én is akit nem hagyhattál ott de magaddal sem hozhattál volna.

- Pontosan. [ Név].. Egész életemben azt fogom a leginkább sajnálni hogy átvágtalak téged. Hogy hazugságban kellett élned egy olyan férfi mellett akiről semmit sem tudsz igazán.

- Ezért kezdtél másképp viselkedni... Miattam.

- Azt gondoltam ha elmarlak magam mellől akkor könnyebb lesz neked is tovább lépned.

- Ezeket miért nem mondtad el? Könnyebb lett volna.

- Ismertelek és ismerlek már annyira hogy mindenképp együtt helyre akartad volna hozni. Semmint elhagyni egy szó nélkül. Túl sok szeretet és kedvesség van a pici szívedbe ami folyton édességgel etetett. - erre halkan elnevettem magam. Ranpo mosolygott és végig simított ismét arcomon.

- És az alkohol? Yosano?

- Sosem ittam igazán. Minden este a sarki kisbolt raktárában segítettem az idős hölgynek pakolni. Cserébe ingyen sört kaptam. Magamra fújva azt a borzalmas illatot vagy néha sikeresen öntve teljesen olyan szagom lehetett mint egy részegnek. A többi pedig már csak a színjáték művészete. Minden este megszakadt a szívem mikor leráncigáltad rólam a büdös ruhákat ágyba fektettél majd kimostálkimostál mindent. Legszívesebben segítettem volna. De úgy gondoltam hogy...

- Hogy így majd egyszerűbb lesz megutáltatni velem magadat. Sikerült is! Hülye! - csaptam rá vállára öklömmel. Tudtam hogy ennyi még nem fáj igazán neki.

- Na és Yosano?

- Az Irodában dolgozik. - ilyen nincs. Éreztem ahogyan a szégyen miatt pirosodik ki az arcom. A pokolba kívántam egy erős nőt aki ki tudja mit tehet velem a képességével. Ez fenomenális [Név]. Gratulálok.

- Áldott és mikor az Igazgató megtudta hogy bajban vagyok Yosanot küldte utánam. Mikor először találkoztam vele elmondta hogy minél hamarabb vissza kell jönnünk lehetőleg egyben. A képessége miatt ez mindenképp sikerült volna. De megkértem hogy segítsen a te ügyedben. Így lett belőle ügyvédnő. Soha nem feküdtem le vele. Sőt azt is meggondolnám százszor hogy ha az utolsó nő lenne a földön akkor meg tenném-e. Néha bizar egy nőszemély hihetetlen nagy vásárlási mániával.

- Ranpo... Ez nem tudod mennyire kínos most nekem. - nevettem fel keserűen kínomba miközben összeállt a fejembe minden.

- Na és Chuuya?

- Chuuya? Mármint Nakahara-san?

- Igen.

- Nem tudom pontosan honnan ismert  meg téged. Velem volt egy régebbi közös ügye és amint megkaptam a hivatalos levelét tudtam hogy jobb kezekben vagy mint velem vagy az Irodával bármikor is lennél. Bár sosem gondoltam volna hogy egyszer pont az én [ Név] egy maffiózó mellett fog kikötni.

- Még mindig annyira zavaros. - sóhajtottam. Ha Chuuya tudta ezeket akkor miért nem mondta el? Pont amiatt mint Ranpo?

- Szereted?

- Tessék? - néztem kérdőn rá.

- Szereted Nakahara Chuuyát? - nemet akartam mondani de képtelen voltam rá. Ahogy elmélyedtem a zöld íriszekben egyre jobban kívántam a tenger kék tekintetet. Szerettem Ranpot. Sőt még most is szeretem. De nem úgy ahogyan Chuuyát. És nem éppen úgy ahogyan kellene.

- Nem tudom. Lehet.

- Szerintem tudod te jól [Név].- mosolyodott el. Ekkor jöttem rá mindenre ami eddig nem volt számomra világos. És mindennél jobban haza szerettem volna menni. Haza Chuuyához és a Maffiához.

- Köszönöm Ranpo. - közelebb hajolva hozzá egy puszit adtam arcára és szorosan magamhoz szorítottam.

Mindketten tudtuk hogy mit is jelent ez. Végleges búcsúja volt ez egy szerelemnek egy életnek és egy hazugságnak.