-Sajnálom [Név]- sama de ezt nem áll módomban Önnel megosztani. Sajnálom. -hajolt meg egy picit előttem és noha valahonnét éreztem hogy előző kérdésemre nem kapok választ mégis csalódott voltam. Az egész létrejött helyzetben a legfurcsább és legérdekesebb maga az volt aki megteremtette mindezt. Nakahara Chuuya hozott ide megelőzve azt hogy kelletlen férfiállatok hozzám érjenek. Bár azt sem mondanám hogy ő maga különb lenne tőlük a reggeli viselkedése után. Szavai még mindig folyamatosan lejátszódtak bennem ahogyan a férfi képe is megjelent előttem a vörös hajjal, szálkás alkattal és azokkal a győnyőrű kék szemekkel. Többet szerettem volna róla tudni és arról miért pont nekem kell most Akutagawa mellett sétálnom egy Japán Maffia bázisán. Miért pont én? Miért pont most? Ha nem vesztem volna össze Ranpoval és nem jöttem volna el akkor most egy másik nő lenne a helyemen? Vagy nem lenne senki? Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott szüntelen a fejemben. Idegesített a tudatlanság és az összeszedettlenség. Nem voltam ura a saját életemnek és igazából azt sem tudtam hogy a mostani körülményeket nevezhetem e még saját életnek. Feldúlt voltam és azonnali válaszokat szerettem volna kapni amiről jól tudtam hogy lehetetlen. Már ha nem akarok már ma meghalni valami hülyeség miatt.

- Akutagawa! -szóltam a férfinak aki előttem haladt megállás nélkül. Szólításomra megállt és felém fordult. Ónix szemei még mindig lenyűgöztek és olyan mélyen belém láttak hogy szinte nem is csodálkoztam azon hogy tényleg tud válaszolni a magamban feltett kérdéseimre.

- Igen [Név]-sama?

- Ismételt kérdés. -vigyorodtam el bohókásan. Nem is igazán értettem miért tettem ezt de leginkább oldani akartam a bennem keletkezett feszültséget.

- 1.Hová megyünk? 2.Miért hívsz mindig "-samának"?

- Nos épp hozzám jöttek [Név]-sama.- lépett elő egy idősebb férfi az árnyékból. A folyosó sötét falai miatt nem is voltak észrevehetőek a szétszórt ajtók amik innen nyíltak. Az idősebb férfi is az egyik ilyen ajtó mögül lépett elő.

Meglepetten néztem rá és végigmértem nem tagadva hogy ténylegesen bámulom őt az illemet félre dobva. A fémrúdhoz való bilincselés sem épp tartozik a bevett illemszabályok közé tudtommal így jogosnak gondoltam azt hogy én sem feltétlenül tartom be őket.

Negyvenes évei végén járhatott az előttem álló. Haja és gondosan borotvált szakálla őszes volt és alig lehetett látni milyen is volt haja fiatalabb korában. Egy okulárt viselt aminek lánca apró gyöngyökkel volt díszítve. Ismerős volt és gondolataimban keresgélve rájöttem hol láttam már ezt a gyöngy fűzért. Chuuya kalapjáról is hasonló díszítés lógott le. A Dokk Maffia egyik jellegzetessége lenne ez? Akutagawára sandítva végig vezettem rajta is mégegyszer a tekintetemet. Nem találtam semmi hasonlóságot vagy gyöngyözött holmit. Nincs logika ebben a szervezetben.

- Hirotsu Ryūrō vagyok. A Főnök jobb keze és az alszervezet vezetője.

- Roppant érdekes tények de miért is adta tudtomra?

- Nem akarjuk hogy ellenségként érezze magát itt. Fontos az Ön kényelme és az hogy komfortosan érezhesse magát.

- Már nem azért. Értékelem a kedvességét meg mindent de el lettem rabolva. Az életem romba és a Főnökük olyat kért tőlem ami lehetetlenség.

- Természetes felháborodás ez [Név]-sama.

- Mi ez a sama pontosan?

- Lényegében a kisasszony megszólítást helyettesíti nálunk. Egy magas rang amit feljebb való embereknél használunk.

- Akkor ne használják nálam.

- De ez a feladatunk.

- Az a feladatuk tudtommal hogy konfortosan tudjam magam érezni itt. -néztem körbe a helységben- szóval ne használja ezt.

- Értettem. Kövessen akkor [Név]-san.

- Ez sem épp jobb. -sóhajtottam majd elindultam az idősebbik után. Egy fél órával ezelőtt még paranoiás elméleteket gyártva feszengtem volna attól hogy mögöttem lépked valaki engem figyelve. Azonban most egészen megnyugtatott a tény hogy Akutagawa nem hagyott magamra és szemmel tart noha elég bizar is ahogyan tekintetével égeti hátamat. Őt ismertem legjobban erről a helyről és nem tudtam volna megmondani róla hogy körözött gyilkos lenne. Zord külső szép belső. És örültem hogy velem maradt.

- Hova megyünk most? - kérdeztem immár Hirotsu-sant.

- Mivel én állok a szervezet tagjai közül a legközelebb a Főnökhöz ezért én viszem el Önt hozzá.

- Most akkor hozzá megyünk? - nem számítottam egy ismételt találkozáshoz Nakahara Chuuyával. Ilyen rövid időn belül legalábbis nem.

Pár percnyi folyamatos gyaloglás után felmerült bennem hogy mégis milyen hosszú lehet ez a kurva folyosó és milyen elmeháborodott ember volt képes mindezt megtervezni és megcsinálni. Az irodába többször is kaptam marketinges papírmunkákat és ügyfeleket is. Építészek kivitelezők és tervezők. Minddel volt már elég dolgom ahhoz hogy tudjam nem is olcsó és nem is egyszerű munka lehetett az hogy most én itt sétálhassak. Ahogy gondolataimba voltam elmélyedve hirtelen szinte villámként csapott belém a felismerés amire eddig még gondolni sem gondoltam. A munkám! Haza kell mindenképp jutnom. Beszélnem kell Chuuyával és lelépnem innen minél hamarabb.

Erőteljes hangok és kiabálás hallatszódott előlünk. Felnézve már nem a megszokott látvány fogadott. A padlót kémleltem eddig így észre sem vettem hogy elhagytuk a megszokott folyosó képét és a vörös térből egy sötét kék térbe értünk. Hátra nézve a fekete hajú fiú a lépcső tetejéről nézett rám. Mikor jöttem le egy lépcsőn? Zavarodottan néztem magam elé ahol Hirotsu-san takarta ki előlem a zaj forrását. Felpipiskedve átnéztem az idősebb válla felett és találkozott a tekintetem Chuuyával. [Szemszíned] szemeim játszi gyorsasággal mérték végig változást keresve rajta. Semmit sem találtam ami nem egyezett volna meg a reggeli kinézetével. Előtte egy magasabb vékony testalkatú férfi állt teli dobozokkal a háta mögött. Egy doboz volt csupán felbontva az is a vörös előtt hevert.

- Nem megmondtam hogy ne citrom legyen?! Kaji hányszor kell még elmondanom neked hogy elegem van a citromokból! És a vevőknek is! Felőlem lehet narancs vagy alma vagy bármi. Érted.. Bármi! Csak ne citrom! - fogott a kezébe egy gyümölcsöt Chuuya és másik szabad kezével az orrnyergét dörzsölte becsukott szemmel. Nem igazán értettem miért volt akkora kavarodás és vita néhány doboz gyümölcs miatt. Mit keres gyümölcs egy Maffiában? Egészséges életmód egy bűnszervezetbe?

- Azok speciális bombák amiknek csak az alakjuk olyan mint egy citrom. -súgta halkabban a mellettem lévő. Itt mindenki képes a gondolatolvasásra vagy mi az isten?! Végülis hatásos tisztító lenne ha megenné bárki is. Helyben felrobbanna.

Vissza néztem és ekkor találkoztam a kék igéző szempárral. Kissé elnyíltak ajkaim ahogyan magával ragadott  szemeinek csillogása.

- Főnök. - hajtott fejet Hirotsu-san. Nem tudtam mi lenne a helyes de abban biztos voltam hogy nem hajtok fejet az elrablóm felé. Még mindig utáltam ahogyan ezt a helyet is. Akármennyire is akartak velem kedvesek lenni és akármennyire is képes voltam elfelejteni azt ami történt velem meg nem történté semmi sem teszi. Tudni akartam miért vagyok itt és haza akartam jutni.

- [Teljes név] így közelebbről mégragyogóbb.- lépdelt kimérten felém és elmosolyodott.

- Miért vagyok itt? - komor lett a hangom és próbáltam a legmagabiztosabbnak tűnni. Vegyen komolyan.

A vörös csak intett mire mind két férfi eltűnt. Átkarolva derekamat terelt egy ajtó felé ami a reggeli szobáméhoz hasonló helységbe vezetett.

- Tudni akarod miért vagy itt? -mutatott egy fotel felé amin aranyozott szövet volt. Zavartan foglaltam helyet és dühös arckifejezésem megenyhült egy másodpercre.

- Innod kéne szerintem. Bort? - nyújtott felém egy poharat amiben a piros folyadék volt.

- Passz. -böktem ki válasz gyanánt. Ha ennyire durva a helyzet épp ésszel akarom felfogni. Semmi kedvem ahhoz hogy leitasson egy idegen fószer aki embereket öl kedvtelésből.

Elhúzódott tőlem az italt félre téve.

- Amit most fogok mondani az annyira hihetetlen lesz hogy.. -megakadt és nem folytatta. Hátra nézett egyenesen rám.

- Nem hittem hogy valaha is foglak még látni vagy hogy nem csak a képzeletem szüleménye vagy.

- Tessék?

- Fél éve az életem teljesen megváltozott. Az apámként tisztelt volt Főnök meghalt. Lelőtték és engem is eltaláltak. Halott voltam szinte és téged láttalak akkor meg. - képtelenségnek tartottam hogy valóban engem látott. Sosem láttam még ezelőtt őt.

- Az egész világot átkutattam érted. Éreztem hogy valahol létezel és nem csak a halálközeli események okozták az egészet. Biztos voltam benne hogy egyszer előttem fogsz állni és az enyém leszel. - nézett komolyan a szemembe. Elhűlten hallgattam a meséjét amit olyan komolysággal mondott hogy kezdtem teljesen elhinni. De a történtek és maga ez a hely túlságosan is abszúrd volt ahhoz hogy felfogjam.

- Most viccelsz. El kell hogy szomorítsalak de mást kell találnod a Keresztanyáskodásra vagy midre. Nem vagyok tárgy. Senki sem birtokolhat. Nem szerezhetsz meg így. Elraboltál és most hogy itt tartasz azt hiszed hogy a tiéd vagyok. Tévedsz. - élesen szívtam be a levegőt. El sem tudtam képzelni hogy bárki is ilyen önző módon viselkedjen.

- Eddig baby.

- Ne nevezz így!-csattantam fel. Tényleg a határokat súrolta amit jobban tesz ha nem lép át. - Nekem élettársam van aki minden bizonnyal keres! Családom és munkám! Vannak barátaim! És saját életem.

- Nem hiszem. A párod nem véletlenül tette azt amit. Velem biztonságosabb.- egy fekete mappát dobott oda amit esetlenül kaptam el. Kinyitva elkerekedtek szemeim és nem tudtam hova tenni az egészet. Meg akartam szólalni de nem igazán tudtam. Honnan van ez?

- Én..ez? Ez mi?- ejtettem ki kezemből a mappát majd csak álltam felette. A kékekbe belenézve pedig inkább futásnak eredtem. Messze Chuuyától aki mindent felkavart bennem. Ranpo.. Mégis miért nem mondtál semmit?