Már egészen lila volt az ég amikor oda jutottunk, hogy bemenjünk a sötét és sűrű erdőbe. Párossával jártuk a terepet, mellém egy Grayson nevű fiú került. Beszélgettünk útközben, és mint kiderült, osztálytársak leszünk. A játék lényege az volt, hogy kis hétköznapi dolgokat rejtettek el az avarba, vagy akár a fára. Minden tárgy különböző értékkel bírt, a cél pedig az volt, hogy minél több pontot gyűjtsenek a csapatok. Egész ügyesek voltunk mi ketten, összesen 70 ponttal gazdagítottuk a csapatunkat. Sajnos nem mi nyertük meg, de így is elég jól szórakoztunk, és szerintem ez a lényeg. A pólók még nem száradtak meg, így a tábortűznél nem azt viseltük. Szalonnát és pillecukrot sütögettünk a felcsapó lángok felett és beszélgettünk a mai napon történtekről. Megtárgyaltuk, hogy mindenki jól érezte magát, majd mikor a tanárok elaltatták a tüzet takarodót fújtak. Floridával bementünk a saját kis faházunkba, ahol már két ugyanolyan lány várt minket. Valószínűleg ikrek lehettek. Mindketten hosszú szőke hajat viseltek és a szemük színe is egyezett.

- Sziasztok! Én Lydia vagyok és ő itt Peyton. - mutatkoztak be. Nem repestem az örömtől, amikor megtudtam, hogy a lányt úgy hívják mint engem. Megszoktam, hogy ez egy különleges név és, hogy nagyon ritkán viselik magukon. De hát nem haragudhatok rá a neve miatt. Mi is bemutatkoztunk, megtudtuk, hogy ők a nyaralásuk miatt érkeztek később, ugyanis nemrég tértek vissza Norvégiából. Elmesélték, hogy a táj gyönyörű volt és, hogy bármikor visszamennének oda.

Mikor már mindenki aludt, lassan belebújtattam lábaim a nyuszis mamuszomba és kicsoszogtam a teraszig. Volt ott egy rozoga hintaszék és néhány műanyag ülőke. Leültem az egyikre, de aztán eszembe jutott, hogy bent hagytam valamit. Már éppen léptem volna be az ajtón amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet suttogja. A hang irányába fordultam, viszont nem ismertem fel ki lehetett az. Lassan fellépett a terasz lépcsőjére, majd mikor a molyriasztó fáklya egy picit megvilágította arcát, rájöttem, hogy csak Arden az.

- Mit csinálsz kint ilyen későn? - kérdezte.

- Cigiszünet. - fordultam vissza.

- Cigi nélkül? - nevetett fel.

- Bent hagytam. - válaszolgattam röviden, mintha egy kihallgatáson lettem volna.

- Hagyd, a vendégem vagy. Csak az a baj, hogy sodrott, ha megfelel a nagyvárosi lánykának. - viccelődött.

- Ha érdekel, falusi vagyok. Szeptembertől kollégiumos leszek. - vettem el tőle. - Tüzed van? - egy darabig kotorászott a zsebében, majd kihúzott egy gyufásdobozt. Itt már nem bírtam ki, elnevettem magam. A dobozban egy árva szál gyufa nem volt, ezért bementem az öngyújtómért, amit érkezéskor gondosan elrejtettem az asztal lába és a fal közé. Sikerült elsőre működésre bírni, így nem kellett szenvedni a tűzért.

- Milyen tagozatra mész amúgy? - kérdezte.

- Rajz, te?

- Humán. Szeretsz rajzolni?

- Igen, már egész kicsi korom óta.

- Na az jó. Én inkább a festészetet pártolom. Majd egyszer megmutathatnád egy-két munkád.

- Rendben.

Néhány szó után elköszöntünk egymástól, és visszamentünk a saját lakrészünkre. Szerencsére Florida nem ébredt fel, én pedig pár perc múlva álomba zuhantam.