Sziasztok!
Nagyon spontán jött az ötlet, hogy akkor én most új Miraculous ficit írok. Eredetileg a másik történetembe akartam a cselekményeket beleszőni, azonban nem illett volna az ott kialakult szituációhoz. Így hát Szilveszter alkalmából ezt a sztorit hoztam Nektek, remélem elnyeri majd a tetszéseteket. :)
Boldog Új Évet Kívánok mindannyiótoknak! <3

Tikki apró, piros "kezeivel" bökdöste Marinette -t, aki még mindig nem akart felébredni. Csak lustán megdörgölte a szemeit, és egy álmos sóhaj kíséretében visszaaludt.
- Néézd, itt van Adrien!
A kis kwami száját hagyták el ezek a szavak, amik természetesen nem voltak igaziak, csak a copfos felkelése érdekében mondta ezt.
Kijelentésére a fekete hajú szeméből nyomban kiment az álmosság, és már ki is pattant a pihe-puha ágyikóból, amikor is feltűnt neki a piros lény sumákolása.
- Hé! Csak nem megint átvertél? -vonta fel egyik szemöldökét a lány, ami mellé még párosult kócos haja... az összhatás pedig egy zombiéra hasonlított.
- Én.. izé.. -kezdte Tikki, de akkora Marinette elkapta, és csiklandozni kezdte. Jól tudta ugyanis, hogy ez az ő gyenge pontja. Az elmúlt napokban a katica kwami sokat rosszalkodott, többször is átverte ezzel a szöveggel hű gazdáját. Így hát az már jól kitapasztalta a lény érzékeny pontjait.
Tikki össze-vissza forgolódott, és nagyokat kacagott. Végül aztán sikerült elrepülnie a lány kezei közül.

Marinette, mivel már nem tudott visszaaludni - hála Tikkinek - ezért a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy hajat mosson. Aznap ugyanis még javában tombolt a téli szünet, mégis sok dolga volt: el kellett mennie a legújabb házi feladatához beszerezni a szükséges anyagokat. A feladat az volt, hogy egy szilveszteri arcmaszkot kell megtervezni, amelyet az év első tanítási napján fel kell venni, és úgy iskolába menni.

A fekete hajú ötlete az volt, hogy egy Katica arcmaszkot csinál. Bár először úgy gondolta, mindenki nyomban felismeri, végül mégis emellett döntött.

Gyorsan elkészült, majd pedig kedvenc boltja, a Kreatív Karnevál felé vette az irányt.

***

- Szia! - köszönt mosolyogva Marinette az eladó srácnak. Hirtelen nagyot dobbant a szíve, ahogy a másik rámosolygott: amíg Adrien -t nem ismerte, ez a fiú volt a kiszemeltje. Mostanra már csak barátként tekintett rá, de olykor-olykor eszébe jutottak a régi emlékek.
- Szia, Mari - vigyorgott rá a másik. - Mit adhatok?
A két fiatal csacsogott még egy darabig, fél óra elteltével pedig a copfos lány két jókora szatyorral lépett ki az útra.

Otthon aztán nekilátott a munkának: vágta, szabdalta az anyagokat, varrt, díszített. Egyszer még a Katicablogra is felment, hogy ellenőrizze, biztos minden részlet helyes. Ezt a módszert biztonságosabbnak találta, mint átváltozva készíteni magáról egy fényképet. Hisz' azt bárki megláthatja!

Tikki eközben szorgosan adta Marinette kezébe az általa kért dolgokat.
- Olló - hangzott a következő kérés. A kwami elröpült, és felemelte az említett tárgyat - bár, ami azt illeti, elég nehézkesen ment neki, majdnem levágta a saját szárnyát.

***

Három óra elteltével a maszk kész is volt: teljes valójában az asztalon pompázott. A lány nagyon elégedett volt a művével, a tükör előtt többször is pózolt vele.
- Mari, nem gondolod, hogy... túl élethű lett? Rád fognak ismerni!
- Mit javasolsz? - nézett rá tanácstalanul a copfos. Csak strasszköveket használhatott volna fel, amivel viszont a jelmez túl csicsás lett volna a végeredmény.
- Nem is tudom. Esetleg varrhatnál bele valamit - ajánlotta a piros apróság. Marinette megrázta a fejét.
- Majd később kitalálok valamit...

Az ötlet hamarosan meg is született: kis
gyöngyszemeket fog a maszk szélére varrni.
Belebújt hát a csizmájába, és ismét meglátogatta kedvenc boltját. Amikor benyitott, apró csilingelés jelezte jöttét, amire a pult mögött álló fiú felkapta a fejét.
- Szia! Megint te? - kérdezte, majd sietve hozzátette: - Félre ne értsd, szeretem, ha itt vagy, de nem szoktál ilyen gyakran jönni.
- Gyöngyökért jöttem... Piros gyöngyökért - felelte a kék szemű.
- Máris hozom - villantotta rá mosolyát az eladó.

Ameddig a fiú a raktárban tartózkodott, ő leült a várakozónak kialakított helyiségben. Egy aránylag nagy bőrfotelen helyezkedett el, és elmélázva szemlélte a kirakatot: különféle csillámok, anyagok, színes ceruzák, festékek kaptak ott helyet.
Arra kapta fel a fejét, hogy valaki végigsimít a haján.
- Jaj, ne haragudj. Izé... Itt vannak a gyöngyök - nyújtotta át a zacskót a fiú.
- Köszi, Lucas. Mennyi lesz?
- Ezt most én állom. Figyu... most zárom a boltot. Lenne kedved elmenni valahová? Mondjuk moziba.
- Ne haragudj... Most nem. Talán majd máskor. Köszi a gyöngyöket - szólt Marinette, azzal kiviharzott a boltból.

***

Másnap reggel karikás szemekkel ébredt. Kivételesen nem Tikki keltette, ő még mélyen szunyókált.
A lány egész éjszaka gondolkozott: fejében végigpörgött minden Lucas -sal eltöltött pillanat. Ő Adrien -t szereti, ebben teljesen biztos. Csakhogy van valami a másikban, ami a szőke hajúban nincs...
Hónapok óta próbál Adrien közelébe férkőzni, de mégis, a zöld szemű semmit nem érez iránta. Lucas viszont... nyit felé. Próbálja megismerni.
Végül is... nincs veszteni valója.

Felkapta a kabátját, belebújt a cipőjébe, és meg sem állt a Kreatív Karnevál ajtaja előtt. A keresett fiú éppen a zárral bajlódott, mikor megpillantotta a feléje igyekvő lányt.
- Szia, Marinette - köszönt neki. Közel sem volt olyan boldog, mint szokott, hangjából kihallatszódott a csalódottság.
- Helló. Izé... Tegnap kérdezted, hogy elmennénk -e moziba. Esetleg... ha szeretnéd, ma elmehetnünk - szólt a copfos félénken.
- Komolyan gondolod? - csillant fel a szeme.

***

- Hogy áll rajtam? - kérdezte Marinette a felette röpködő, piros kis kwamit.
- Nem rossz, deee... Az előző jobb volt.
- Szerintem is - bólintott elégedetten, és gyorsan ruhát cserélt. Eközben Tikki eltakarta a szemét, ugyanis jól tudta, hogy a fekete hajú mennyire szégyenlős.
- Kész is vagyok - hallatszott a lány hangja, mire az apróság is megnézte a végeredményt. Gazdáján egy egyszerű, piros póló volt fekete nadrággal, és egy kristályköves nyaklánccal.
A sminkjét nem vitte túlzásba, elvégre ez csak egy mozi lesz. Haja azonban ámulatba ejtő volt: a mindig copfban lévő tincsei most hullámokban hullottak a vállára.
- Mari... nem akarlak sürgetni, de... - kezdte a kis lény, addigra viszont már az említett is észbe kapott, és táskáját felkapva a földszintre sietett.

***

- Csodaszép vagy, Marinette - üdvözölte a lányt Lucas. Szemei másodpercek elteltével is rajta pihentek, ami miatt a fekete hajú kissé kínosan érezte magát. Ideje volt elindulni.
- Szia, Lucas. Mehetünk?

A kocsiban a világ leghíresebb bandájának legújabb albumát hallgatták. Marinette halkan dalolászott az ülésen, és lágyan ringatózott a zene ütemére.

Mikor megérkeztek a bevásárlóközpont bejáratához, a fiú leparkolt, majd, miután mindketten kiszálltak, kezét összekulcsolta a lányéval. Marinette kicsit meglepődött ugyan, de ezt próbálta nem mutatni, ezért hagyta, hogy kezei a másikén pihenjenek.
Amit furcsának talált, hogy a fiú érintésére nem dobbant meg a szíve. Sőt, még csak a szerelem szikráját sem érezte. Pedig a barna hajú nagyon helyes volt csokoládébarna szemével és mosolyával.
- Tessék? Ja, igen. Két jegy lesz.
Ezekra a szavakra kapta fel a fejét. Lucas már a jegyeket intézte. A lány gyorsan megrázta a fejét, hogy gondolatai kitisztuljanak, és csak az estére koncentrálhasson.

A szülei egyébként nem nagyon támogatták az ötletet, miszerint Lucas -sal randizzon. Ők is jól tudták, hogy a lány fülig szerelmes Adrien -be, de mikor a kék szemű ráfogta, hogy ez csak baráti találka, semmi több, beleegyeztek.

- Mari, itt vagy? Nagyon elméláztál - mosolygott rá a fiú.
- Ja, persze, minden oké.
- Akkor mehetünk?
- De csak a popcorn és kóla beszerzése után! - nevetett Marinette.