Ahogy a szintén homokszínű, árnyékos helyen mentem, orrom megcsapták a különféle illatok. Meglepődve tapasztaltam, hogy egészen a vásárból is elérnek engem a különböző aromák. Fűszerek, hal, húsok, növények. Egyszerűen csodálatos volt ez a sokféleség, ami fogadott engem. Aztán a következő, amit éreztem, az édes és mámorító.

A levegőbe szagolva kerestem a forrását, amit gyorsan megleltem. Kihajoltam a folyosón lévő nyitott ablakon, kezem közben a forró sugarak melengették, majd tekintetem az udvaron növekedő virágokra esett. Igen, ez az. Jázmin, rózsa, levendula.

A különböző illatok egyvelegéből egyenként vettem ki a különböző növényeket, amik a szemem elé tárulkoztak. Gyönyörűek voltak, mint mindig, általában a közösség tagjai locsolták ezeket a szépségeket, de külön kertész is foglalkozott velük.

Egyelőre úgy döntöttem, haladok tovább, majd később rájuk nézek, milyen állapotban vannak. Kicsivel arrébb már más csapta meg az orrom. Oda sem kellett néznem, anélkül is felismertem a cserepekben növekedő fűszernövények jellegzetességeit, a rozmaring erősségét, a menta frissítő, de csípős szagát, amit én személy szerint nem szerettem, de emellett ott növekedett még a babér és lestyán.

Ezek közül az utóbbihoz nyúltam, majd leszakítottam egy levelet, és azt szagolgattam. Ez a szép, zöld növény a finom levesekre emlékeztet, amelyeket édesanyám főz betegség idején vagy akár télen, mikor valamennyivel hűvösebb itt az idő. Habár sosem mondhattam volna hidegnek, ami itt volt, de egyértelműen változott a hőmérséklet.

Az előbbiek arra ösztönöztek, hogy én is álljak neki főzni valami finomat, esetleg keverjem salátába a zöldségeket. Ezért visszafordultam, még pár levelet összeszedtem, aztán a folyosó végén élő petrezselyemből úgyszintén gyűjtöttem magamnak keveset.

Az is lehet, hogy kiszárítom, majd bármilyen ételre rátehetek belőle egy csipetnyit. Úgyis kifogytam a dolgok többségéből, fahéjam még van, paprikaporom szintén, de a zöldfűszerekből szükségem volt egy adagra. Mivel ezek a növények mindenkit tápláltak, így csak annyit vettem, amennyit tápláltam ezeket a csodás lényeket. Mert a természet visszaadja a törődést, én pedig ugyanígy teszek az embertársaimmal.

Ezen okból, mikor minden a kezem ügyébe került, befejeztem sétám a félhomály által uralt folyosón, és a fából készült, barna ajtóm előtt álltam meg. Babráltam kicsit a zárral, aztán nagyra tártam azt. Kezemben a sok illatos fűszert hordozva leültem az asztalomhoz, majd egy tálba helyeztem őket.

Nem számított, ha keverednek, volt elég időm meg energiám szétválogatni azokat. Sőt, sokszor ezekből születtek a legnagyobb újítások, a legfinomabb ételek. Így nyugodtan láttam neki, közben elhatároztam, hogy ellátogatok a vásárba, ugyanis korábban nem tudtam elég jól megfigyelni az árusok portékáit, továbbá senkivel sem beszélgettem a mai nap folyamán.