Reggelente nagyon nehezen kelek fel. Természetesen ez most sem volt másképp. Nem szeretem a reggeleket, de sajnos mint sok más sem, ez sem kedv kérdése.
Felkelés után egyből a fürdő felé vettem az irányt, és egy kicsit rendbe szedtem magam. Mivel nincs tehetségem a sminkhez, és nem is szeretem, így ezt mindig átugrom..bár lehet a jelenlegi állapotomba nem ártana. Mindegy..úgyse akarok senkinek tetszeni.
Egy szimpla, laza öltözetet választottam a mai szett gyanánt. Mivel már tavasz közepénél járunk, így nem kell annyira melegen öltözni.
A táskám gyors a hátamra kapva rohantam is le lépcsőn a konyha felé.
- Jó reggelt, Skylar! - Anyukám a reggelimet tette le az asztalra, de én ezt is inkább kihagyom.
- Nem eszek anya, sietek.
- Reggeli nélkül akarsz elmenni?
- Majd bent a suliban eszek, van pénzem.
- Skylar, mostanában alig eszel. Nagyon sovány vagy, apáddal nagyon aggódunk érted.
- Ne aggódjatok, nincs semmi bajom. Én megyek, még suli előtt próbálok egy kicsit a gitáron. Puszilom apát, szeretlek! - Nyomtam anya arcára egy puszit, és már suhantam is ki az ajtón. Arcomat hirtelen megcsapta az a tipikus tavaszi levegő, ami a hideg téli hónapok után nagyon jól esett.
A sulis napjaim általában ugyanabban a monoton ütemben zajlanak: Reggel felkelek, bekullogok a suliba, általában reggel órák előtt próbálok egy sort, tanulok, aztán jövök haza. Nincsenek nagyon barátaim, így mindig egyedül tengődök szinte. Kivétel akkor, mikor a legjobb, és talán egyetlen barátom odacsapódik hozzám.
- Hé, Skylar, várj meg! - Na, az emlegetett szamár.
- Szia, Layla! - Laylát már elég régóta ismerem, egészen pontosan általános iskolás korom óta. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig felhőtlen viszonyunk volt. Egy időszakban nagyon nem beszéltünk, de szerencsére tavaly nyáron újra összehozott minket az élet. Nagyon hiányzott, hogy őszinte legyek.
- Hogy vagy? Mi jót csináltál a hétvégén? - Nem is értem igazából, hogy Layla miért barátkozik velem. Nagyon különböző a személyiségünk. Ő tipikus csajos csaj, csak a divat, a pasik, meg a bulizás érdekli. Mindig úgy néz ki mint egy modell, tökéletes alakja van, a fiúk, és a lányok társaságában is egyaránt népszerű. Én meg hát..a fiúk messziről kerülnek, a lányok egy lúzernek tartanak. Sokszor beszóltak már emiatt Laylának is, hogy miért barátkozik egy ilyen magamfajta lánnyal. Ő valamiért mindig megvédett, és akármennyire egy pláza cicának tűnik, egy nagyon jó barát, és iszonyat hálás vagyok neki.
- Megvagyok, a hétvégén egész végig próbáltam.
- Annyira nem értem mit szeretsz ennyire a gitárodban, Sky. Hogyha pasid lesz akkor is nagyobb figyelmet fogsz szentelni a húrok pengetésének, mint a srácnak?
- Hát öhm-
- Ohh, mindegy is, figyi Sky, mutatok valakit. A suliban van egy srác, már végzős, és vele kavarok. Megmutatom, figyi! - Hát igen..hiába kérdez rá Layla mizujs velem, körülbelül minden szituációból magát hozza ki. De hát igen..a fiúk..nagyon nincs róluk véleményem. Az igazat megvallva eddig 16 évem alatt nem hogy nem volt barátom, de nagyon nem is vonzott még ez a kapcsolat dolog. Randiztam már egy sráccal, de borzalmas volt. Egyszerűen nem voltam önmagam abban az egész színjátékban.
Layla a képembe nyomta a telefont, amin egy magas, izmos fiú volt. Teljesen Layla ideálja. Legalábbis gondolom, igazából nehezen tudom követni, szinte hetente mással kavar, pedig fiatalabb is nálam majdnem egy évvel. Én meg még konkrétan annyit se éreztem egy srác iránt, hogy tényleg tetszik..tiszta gáznak érzem magam ilyenkor. Layla persze erről semmit sem tud, nem azért nem beszélek az érzéseimről, mert nem bízok benne, csak szimplán nem értené meg azt az oltáris nagy katyvaszt, ami a fejemben van. Remélem, hogy egyszer ennek is el fog jönni az ideje. Jó érzés lenne tényleg azt érezni, hogy szeretve vagyok. Nem mintha a szüleimtől nem kapnék elég szeretetet, esetleg Laylától, de mégis..szeretném megtapasztalni milyen érzés, mikor valaki tényleg szerelmes beléd, és te vagy a mindene.
- Layla, szerintem induljunk a suliba, el fogunk késni, hogyha tovább merengünk. - Layla átkarolt a vállamnál fogva, és így ballagtunk az iskola felé. Apropó, iskola. Szeretek amúgy oda járni annak ellenére, hogy a közösségbe nem igazán sikerült beilleszkednem..de az igazat megvallva sosem az volt a célom, hogy a figyelem középpontjába legyek. Általános iskolában is az a tipikus szürke kisegér voltam, nem tartoztam nagyon egy klikkbe sem, ellentétben Laylával. Ő mindig tartozott valahova, folyamatosan ment felfelé a "ranglétrán". Ezért is akadtak ki sokan, és akadnak ki még mai napig azon, hogy barátnők vagyunk. Ez engem viszont egyáltalán nem zavar, 7-8 év alatt megtanultam elengedni a fülem mellett az engem bemocskoló szavakat, és ehhez tartom is magam. Tanárokkal nincs bajom, diákok meg nem érdekelnek. Ebben a mentalitásban élem egy átlagos amerikai gimnazista lány életét. Egyedül a gitáromnak élek, nekem az a mindenem. Sokan leszoktak nézni, ami miatt például egy hétvégém nem abból áll, hogy buliból buliba megyek, vagy naponta mással kavarok, hanem gitározok. Ezek az emberek annyira befordultak, szűklátókörűek, hogy sejtésük sincs arról, hogy egy hangszerrel mennyi mindent ki lehet fejezni. Örömöt, szomorúságot, haragot, csalódottságot, és még estig lehet sorolni. Vagy szimplán tökéletes unalom űző, kitisztítja a gondolataid, 15 perc játék után is tisztábban lát utána az ember. De persze mindenki hülyének nézett akkor is, ahányszor hasonlóan érveltem mikor beszóltak nekem. Mindegy, mint mondtam, elengedem.
- Én még akarok próbálni órák előtt. - Fordultam Layla felé, aki éppen a cuccait pakolta be a szekrényébe.
- Minek?
- Mert csak úgy tudok koncentrálni az adott napra, te is tudod, de majd megyek utánad.
- Hah, okés. Akkor majd bent találkozunk. - Layla sem érti meg sajnos a zene iránti rajongásom. Az a baj, ezt csak a hasonlóan megszállott emberek fogják megérteni. Ez művészet.
Gyorsan én is lepakoltam a cuccaimat, és kerestem egy üres termet. Hamar találtam is egyet, a második emeleten. Sajnos későn vettem észre, hogy a terem nem üres, és már mondhatni teljes testtel bent voltam a terembe. Nem akartam, hogy hülyének nézzenek, ezért leültem, látásból ismerem őket, akik ott álltak, Laylát nagyon szeretik. Engem már kevésbé. Ahogy beléptem, tekintetük rám szegeződött. Nem értettem mit mondtak, nagyon nem is figyeltem rájuk, következő képkocka amit láttam az az, hogy mennek ki a teremből szemüket forgatva, és sóhajtozva. Mindegy, már megszoktam.
Nem sokáig agyaltam ezen, hiszen elmeredtem a gondolataimba miközben elkezdtem játszani a gitáromon. Tudom, hogy sose maradok egyedül, hiszen a zene mindig itt lesz nekem, hogy segítsen. Sosem hagy cserben.
15 percen keresztül csak a húrokat pengettem, mikor egy hangos ajtó csapódásra lettem figyelmes. Tudtam jól, hogy ez mit jelent, már csak otthon tudok majd játszani, hiszen délután kettőig végig óráim lesznek. Egy csapat diák rontott be, nagy hanggal, én meg amilyen gyorsan csak tudtam igyekeztem összeszedni a cuccom, és eltűnni onnan.
Miközben húztam össze a táskám, egy nagy, magas fekete árnyék takarta el az ablakon beszivárgó fényt.
- Leülnék. - Mordult rám szigorú hanggal az egyik lány, miközben egy óvatos pillantást vetettem rá.
- Egy pillanat, és megyek. - Tényleg nagyon siettem, nyilván, hogy a táskámnak is most kellett szarakodnia.
- Bocs, de nem érek erre a szarságra rá. - A lány egy laza mozdulattal megfogta a pulcsimat a vállánál, és konkrétan lelökött a székről.
- Ezt is vidd magaddal. - A táskáimat pedig rám dobta, és nem volt valami olcsó hangja.
Nagyon drága dolgok vannak benne, és semmi kedvem anyáékat ezzel terhelni, valamint a spórolt pénzem is teljesen másra kell, majd az egyetemi tanulmányaimra.
Mindegy, hátamra kaptam a táskáimat, és kimentem a teremből. Ameddig tudom tartom magam, hiszen egy embernek fontos, hogy legyen ön fegyelme, és tartása, nem szabad lealacsonyodni az ilyen emberekhez.
Az órámra pillantva láttam, hogy fél perc múlva kezdődik az óra, és nekem még meg kell mászni egy emeletet, fasza.
Muszáj voltam elkezdeni szaladni, a cuccaimat se volt időm lerakni, nem akartam még ott is problémát okozni, már így is elegen utálnak.
A terembe óvatosan be nyitottam, szerencsére nem volt mèg bent a tanár, de már mindenki a helyén ült. Layla szokásosan a fiúkat szédítette, én közvetlen előtte ülök. Vetettünk egymásra egy halvány mosolyt, integetett, én pedig leültem. A gitáromat nem volt időm lerakni, így elég nagy helyet foglal a padok között. Az óra után mindenképp le kell tennem.
Éppen, hogy csak kiraktam a cuccaim a padra, a tanár már be is érkezett. Azonnal elhallgatott mindenki, és a tanárra szegeztük tekintetünket.
- Szép jó reggelt mindenkinek!
- Jó reggelt, Tanárnő! - Az egész osztály egyszerre köszönt vissza. A látszat ellenére nem ilyen jó az osztályközösség. A klikkek száma határtalan, már nem is tudom követni ki kivel van jóba, hiszen akiket barátnak gondolok, azok is kibeszélik egymást, ha a másik nincs ott. Többször fültanúja voltam ilyesminek, de szerencsére ez engem nem érint, ez nem az én saram.
- Kié az a gitár tok ott középen? - Éreztem, ahogy másodpercek alatt minden tekintet rám szegeződik. Úgy utálom, hogyha én vagyok a figyelem középpontja. Nyilván mindenki tudja, hogyha gitárról van szó, csak is velem kapcsolatos lehet.
- Az enyém. - Emeltem fel a kezemet remegve, közben éreztem azt a sok megvető tekintetet, pedig semmit sem csináltam, mégis így érzem.
- Következő óra előtt tedd be a szekrényedbe Skylar, nem akarom, hogy történjen vele valami, és gondolom te sem.
- Értem, természetesen. - Sütöttem le a szememet azzal a mozdulattal. Csak nekem ennyire gáz az ilyen, és ehhez hasonló szituációk?
Az óra hamar eltelt, igyekeztem figyelni, de nem nagyon ment, valahogy most máshol járt az eszem, pedig sosem szoktam el kalandozni. Meg is látszik, hogy ma teljesen máshol jártam, hiszen többször felszólítottak, és sosem tudtam válaszolni a kérdésre, csak bambultam előre.

Az órák nagy része így telt..teremből teremre járkáltam, nem szóltam egésznap senkihez, Laylát nem is láttam, mindig másokkal volt. Én meg szokásosan egyedül, senki nem szólt hozzám.
Utolsó óra előtt valami különös érzés fogta el a hasamat. Jól tudtam mi ez, stressz által keletkezett kis gyomorgörcsök. Remélem nem az, amire gondolok.
- Sziasztok gyerekek, ahogy ígértem mára dolgozat, nem lesz nehéz, de már nagyon régóta húzzuk. Mindenki pakoljon el mindent, csak egy toll maradhat a kezetekben! - Mindenki követte a Tanárnő utasításait, kivéve én. Nagyon ritkán fordul ilyen elő, hogy elfelejtek egy dolgozatot, vagy felelést, vagy akármit. A jegyeimen is meglátszik, nagyon szorgosan igyekszem tanulni, és építeni a jövőm.
- Skylar? Van valami probléma? Nem hallottad amit mondtam?
- D-de Tanárnő, a-azonnal. - Remegve belecsúsztattam a cuccaim a táskámba, és csak egy toll maradt a kezembe. Idegességembe Laylára pillantottam, aki szokásosan végig pofázott. Milyen jó neki, hogy ilyen nyugodt, én mindjárt elhányom magam az idegességtől. Reszketve felírtam a nevem, az osztályom, és a dátumot a papír sarkába, és vártam a csendes haláltusám, hiszen idegességembe azt is elfelejtettem, hogy milyen órán ülök.
- Na gyerekek, diktálom, 10 kérdés lesz, ne stresszeljetek, nem lesz olyan nehéz. - A Tanárnő egyből rám pillantott, miután elhagyta a szája ezt a mondatot. Valószínű jelenleg én vagyok az idegesség definíciója a szemébe.
Még csak a második kérdésnél tartunk, de én már elvéreztem. Ez egyáltalán nem az én napom. Sikerült beégnem jó sok ember előtt, felhívtam magamra a figyelmet is, és még egy jó nagy karó is becsúszott, RÁADÁSUL lehet, hogy a gitáromnak is baja lett. Rohadt jó.
Lassan, figyelem mentesen körbenéztem a terembe, és láttam, hogy mindenki ír, még a leggyengébb osztálytársaim is, SŐT még Layla is pedig ő aztán nem sűrűn nyitogat könyveket.
Igyekeztem azért úgy tenni, mint aki ír, de kibaszott nagy baromságokat írtam a kérdésekre. Nagyon időm sem volt gondolkozni, 1-2 percek teltek el a válaszok között. Azt legalább a doga végére kiderítettem, hogy egy töri dolgozatnál ülök.

- Jól van gyerekek, adjátok le, és elhagyhatjátok a termet, szép napot mindenkinek! - Remegve tettem le utolsóként a lapot a kupac tetejére, tényleg ájulás szélén álltam. Éreztem, hogy a tanár szokásához híven bele fog nézni a kupacba, így amilyen gyorsan csak tudtam eliszkoltam onnan, még mielőtt elolvassa azt a sok faszságot amit írtam.
- Na, hogy ment? - Támadott le Layla, aki kivételesen tök boldog volt, pedig dogàk után általàban én szoktam felvidítani.
- Nagyon rosszul, elfelejtettem, hogy ma kellett volna készülni..
- Láttam rajtad, hogy tiszta ideg vagy. Nekem volt puskám azért voltam olyan nyugodt. Szívesen segítettem volna, csak az a vén asszony folyamat járőrözött. Mindegy, egy szar jegy nem a világ vége. - Aranyos Layla, hogy így próbál nyugtatgatni, de ez jelenleg teljesen hasztalan. Folyamatosan azon kattogok, hogy mi lesz velem, sajnos nagyon rá tudok stresszelni az ilyenekre.
- Gyere, menjünk ebédelni, fal fehér vagy. - Layla megfogta a csuklómat, és az ebédlő felé kezdett el húzni. Nagyon jók a megérzései, farkas éhes vagyok.

Ki is kértük a kajákat, nem valami bizalomgerjesztő, de mivel otthon se reggeliztem, rám fér. Tényleg mostanában alig eszek. Layla szokásosan a pasikról kezdett el beszélni, én meg csak hallgattam. A gondolataim teljesen máshol jártak, nem is tudom hol.
- Layla! - Kaptuk oda mindketten a fejünket egy kellemes hangnemre, ami egy magas, barna hajú barna szemű lánytól jött. Itt mindenki ismer mindenkit, ha személyesen nem is, látásból biztosan. Ez a lány is egy évvel felettünk jár.
- Oh, szia! - Állt fel Layla az asztaltól, és borultak egymás nyakába. Személy szerint ez a lány is olyan megvető tekintettel néz rám. Viszont..nagyon szép, azt meg kell hagyni.
- Csak azt akartam megkérdezni, hogy nincs-e kedved velünk ebédelni.
- Hát az az igazság, hogy-
- Gyere na, majd később beszéltek. - Layla vetett rám egy kérdő pillantást, én pedig csak bólintottam. Nem akartam kimutatni, hogy most kurvára fájna ha itt hagyna, de nem akarom megfosztani a többi barátjától. Teljesen különböző személyiségek vagyunk, neki szüksége van a pezsgésre, nekem nem, ezt el kell fogadnom.
Miután bólintottam a kérdő tekintetére, kiszabadult a lány karjai közül, megkerülte az asztalt, majd nyomott az arcomra egy puszit. Nem igazán szokott ilyet csinálni, így nagyon meglepődtem...hogy ne legyen annyira kínos, csak vigyorogtam, mint egy idióta. Közben viszont éreztem, hogy az idegen lány tekintete éget magamon. Keményen az arcomat figyelte, szinte minden mimikámat kísérelte a tekintetével. Nem tudtam kínomba mit csináljak, így előkaptam a telefonom, és belebújtam.
- Akkor majd beszélünk Sky, puszi! - Integettem Laylának, és annak az idegen lánynak, aki még azóta is csak engem nézett. Nem tudtam kivenni a tekintetéből, hogy most undorodik-e tőlem, vagy sem. Mindegy, megint egyedül maradtam. Csendben eszegettem a kajámat, sokáig csak a telefonom pörgettem, de semmi újdonság nem történt. Ahogy körbenéztem a menza területén rá kellett jönnöm, hogy csak én vagyok ilyen halálraítélt szerencsétlen, akivel egy darab árva lélek sem ül le enni. Layláék asztalára tökéletes rálátásom volt, nem mintha meg akarnám figyelni, egyszerűen csak nincs jobb dolgom. Layla nevetésre betöltötte az egész ebédlőt. Úgy imádom hallgatni, mikor nevet.
Ebben a mentalitásban 10 perc után be is fejeztem a kajálást, gondoltam ideje indulni haza, és magam mögött hagyni ezt a borzalmas napot. Amint betoltam a székem, akarva akaratlanul is, de megint Layláék asztalára pillantottam. Viszont most az a hosszú barna hajú lány sehol nem volt, egyszerűen csak eltűnt. Mindegy, elvégre semmi közöm ehhez az egészhez, kivittem a maradékot, és indultam a cuccaimért, hogy aztán magam mögött tudhassak mindent, ami ma történt.
A szekrényemből gyorsan kikaptam a gitárom, és már mentem is. A főbejáratnál láttam, hogy valaki nagyon pakol. Az a lány volt az, aki Laylát elvitte tőlem, valószínű ő is megy valahová. Nem törődtem túl sokat vele, de sajnos nem voltam elég gyors, egyszerre értünk az ajtóhoz, amit befelé kellett húzni. A lány hátranézett rám, és kinyitotta nekem az ajtót, így előre kerültem. Nem értettem ezt az egészet, nem vagyok ehhez hozzászokva.
- K-köszönöm. - Hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni, mikor ott álltam vele szemtől szembe. Megnéztem az arca minden porcikáját, nagyon szép lány, ha..fiú lennék tuti megpróbálnám nála a dolgokat.
- Szívesen. Viszont haladhatnál, ugyanis sietnem kéne. - Zavaromba gyorsan kiléptem az ajtón, mégegyszer megköszöntem a lány kedvességét, aki vagy nem látta, vagy le is szarta, de nagyon sietett az ellenkező irányba.
Én is inkább elindultam hazafelé.
Fura egy nap volt ez. Olyan volt, mintha eddig nem a kis szokványos életem éltem volna, és ez megijeszt. Megijeszt ez a gondolat, ez az érzés. Megpróbálnám elmagyarázni, hogy mit érzek, de nem menne. Mondom, az én fejembe van a legnagyobb katyvasz szerintem a földön. Talán csak kicsit szánalmasnak érzem magam, hogy ennyire elbaszott vagyok, és szerintem mindenki ezt gondolja rólam, hiszen mondtam, itt mindenki ismer mindenkit, ez az iskola olyan mint egy falu, annak ellenére, hogy sok a kétszínű kígyó.
Hazafelé csak ezen gondolkoztam, hogy mi a faszom volt ez a nap, de aztàn amint betettem a lábam a házba, rögtön el is engedtem. Tudom, hogy itt végre önmagam lehetek, főleg úgy, hogy most enyém az egész ház.
A cipőmet levettem, és fel siettem az emeletre. Vissza öltöztem kényelmesbe, hajamat egy laza kontyba kötöttem, és végig terültem az ágyon. Nem tudom mi ez az érzés, de egyre jobban feszíti a szívemet.