Shou szemszöge:

Körülbelül estig dolgozhattam bent. Az őrökön kívül senki sem volt már ott csak én még pluszba. Mikor mindennel végeztem amit akartam megcsinálni, összekaptam gyorsan a cuccomat és kimentem onnan. 

Alig tudtam odafigyelni a munkaidő alatt bármi is...mikor bejött valaki, például mint az előbb...észre se vettem és csak bambultam előre rajta gondolkozva...de de miért? Miért jár rajta az eszem a találkozásunk óta? A biztonság kedvéért kikértem minden aktát és infót róla...viszont nagyon kevés van...bármi ami említi az már eltűnt vagy nem is volt. Mintha tényleg el akarnák tüntetni, de az embereim jók. Megszerzik amiket akarok, bármikor hiszen ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket nem?

Csak sétáltam hazafelé mint mindig, igazából otthon is dolgozhatnék az olyan szobámban ami pont erre lett kitalálva,  viszont úgy érzem sokkal jobb ha bejárok, mivel akkor láthatok mindent ami bent történik és azonnal értesülök is róla személyesen. Bár ha nagyon van kedvem otthon is nekiszoktam néha állni pár dolognak és max bent folytatom. -mentem és mentem mikor egy két lövés hangot hallottam meg ott és pöppet megtorpantam. -előkaptam a fegyveremet és néztem előre. 

Halk volt, messzebbről jöhetett vagyis nem felém és nem engem céloztak, de akkor kicsodát? Áh miért is gondolok erre? Lehet megint pár fiatal összekapott szokásosan ahogy máskor is...Nem meglepő itt ez. -szedtem tovább a lábaimat, viszont már óvatosabban és. 

Elértem egy olyan helyre ahol senki nem szokott lenni, ez a rövidebb út a lakásomhoz ami közel is van a munka épülethez, de ha már nem ültem kocsiba akkor nem leszek célpont, hogy még több ideig vagyok az utcán, vagyis úgy nagyobb az esélye az elkapásomnak vagy stb. 

Ott egy kis idő múlva hangokat kezdtem el hallani, fura volt, mivel itt senki nem szokott lenni. Ezt a helyet nem is ismeri senki, pedig szerintem ez egy tökéletes búvóhely lenne ha valami támadás ütne ki. Pont olyan amire senki nem gondolna és nem is ismerik, más szóval tökéletes erre a célra. 

Egy hang ütötte meg a fülemet...tiszta hangszín ami ismerős volt valahonnan...nagyon is...és azonnal tudtam is, hogy kihez tartozik...hogy is feledhetném el a gondolataimon uralkodó fiú hangját...ami szólongatott valakit...vagyis nem is tudom...Picurnak hívta...és hát biztos nem egy gyerekhez beszélt, de ez most pont nem is érdekel. 

Inkább az a fontos nekem, hogy a szépség aki teljesen megbabonázott azon a napon, na Ő mit keres itt? Lehet a lövöldözés elől menekült ide, viszont akkor Ő vagy ők a bandája keveredtek bajba, már pedig elhiszem, hogy az nem lenne jó nekik. Csak azt az egyet nem tudom, hogy mégis kivel tudtak ennyire összekapni. Velünk biztos nem...nálunk ma éjjel senki nincs kint csak pár, viszont nem ezen a környéken. 

Egy erő kerített hatalmába, valami, ami arra késztetett menjek oda hozzá és vigasztaljam meg...hallottam rajta, nincs jól...a hangja mindent elárult...sírt...

El sem tudom képzelni ki lehetett az aki Őt bántani bírta...és hogy merték...? Viszont Ryoto azt mondta ellenséges személy és nem lehet megtörni, de én nem úgy látom..csodálatos. Egy keményebb személységével, hogy igen is érzékeny, amit eddig fogadok senkinek sem mutatott meg, csak magának. Szerencsésnek érzem magam...láthatok egy vadmacskát könnyekkel küzdve, mikor bezzeg láttam vakmerő és erős volt. Tipikus, ha valaki megtudná a gyengéjét egyből azt támadná így keresztbe téve neki...szokásos módszereke. Aki kitalálta őket okos volt, de egy nagy szemét is. Ha valakivel csinálod az még jó is részben, mert jól járhatsz vele, de ha veled csinálják az nagyon nem jó...azt érezni, hogy miattad nem lesz valami így és neki baja esik csakis a te makacsságod miatt...szörnyű...de mégis ki sirathatta meg így szegénykémet...mi történhetett vele, hogy ennyire megtört? Vagy csak így engedi ki a gőzt...? Nem is tudom...nem nagyon értek az érzelmekhez...azt sem értem Ő miért vonzz engem...és miért gondolok rá folyamatosan..a tudatlanságba fuldoklom és úgy érzem míg nem látom újra, addig itt is maradok...-akaratlanul is mozdult a lábam és közelebb mentem hozzá. -megreccsent alattam egy ág mire azonnal felkapta a fejét és fegyvert rántott. -lassan közeledtem mire Ő is felkelt és így tett. -csak bámultuk egymást e holdfényes éjszakán. 

Szemei megcsillantak olykor és most bátorságot tükrözte, de zavartságot is láttam bennük, mint aki erre sohasem számított. Elhiheted kicsi cica, nem gondoltam ismét ilyen hamar találkozunk. Egyikünk sem tett egy mozdulatot sem csak mereven figyeltük egymást. Forrt köztünk a levegő, mintha egy szerelmes pár lennénk teljesen, viszont nem vagyunk- -gondoltam volna, de megtorpantam beül...nem gondolom ezt komolyan...annyira nem is...hiszen nem tudom mi az ami összeköt minket, de nem az ellenségi viszony ezt tudom...-figyeltem az arcát amin egy könnycsepp folyt le lassan...-pislogva figyeltem és nem értettem, de mielőtt elgondolkodhattam volna okán...beszélgetést kezdeményezett, vagyis most nevezzük annak...

Akiya szemszöge:

Egyenesen a szemeibe néztem...vérfagyasztó látvány lehetett másoknak, de én nem féltem. Nem szabad ezt az érzést magamba engedni, hogy belülről pusztítson el teljesen és így legyen vége az egésznek, mindennek amit felépítettem. 

Elgondolkodtam...Ő aki a nyugati maffia vezére...mit is keresne itt egy sötét éjszakán...hát mi mást...gyilkol és csapatokat vezet, ahogy mindenki elvárja tőlük, igaz? 

Ren...te voltál te rohadék, igaz? Hát ki más? Persze tudom, hogy nem a semmiért van itt...szépen leakartak lőni az aznapi incidens miatt...és Ren rossz helyen volt...nem tudtam megvédeni...miattam sérült meg, az Ő keze által...Esküszöm, hogy nem jut ki innen élve. -ahogy erre gondoltam és Renre, ahogy a földön fekszik véresen elöntött a düh és egyenesen rá néztem. 

-Te voltál igaz?! Aki ránk lőtt! És aki miatt megsérült ő is! Hát tudod addig nem nyugszom míg nem téplek szét teljesen. Aztán majd a barátaid család tagjaid is érezhetik amit én érzek most! -ordítottam rá mire kicsit meglepődött és pislogva figyelte minden mozdulatomat. -csak figyelt, de választ nem kaptam. -Legalább valld be te rohadék!! -üvöltöttem és ráfogtam a fegyveremet. 

Legalább mondaná el...annyi vér lenne be hogy bevallja a köcsög fajtája, de még erre sem képesek. Mindegyik ugyanolyan...csak gyilkol, nem gondol bele...kinek mi fáj olyankor...kegyetlen gyilkos az össze aki írtja az embereket...és néha olyanok is odavesznek...akik rosszkor voltak rossz helyen...és véletlen tévedtek oda...vagy nem is ők voltak a célpontok...

-Nem tudom miről beszélsz, nem én lőttem, hallottam a hangját, de nem én voltam, szóval ne vádolgass meg ilyenekkel. -mondta teljes komolysággal a hangjába és engem vizslatott a szemeivel. -persze, és ki hiszi el, hogy drága nyugati maffia főnöke egy helyszíntől ahol lőttek csak random sétálgat...még a süket sem hiszi el ha mondják neki. 

-Hazudsz! Mint mindenki mikor ilyet tesz! Csak egy hazug vagy te is aki egyben egy gyilkos...ha én kellek ne mást lőjjé le! Itt vagyok én és leszarom bármi is lesz nem fog érdekelni, leszarom, de másokat hagyj békén! -mondta neki hangosan már a könnyeimmel küszködve teljesen, amiknek nem kellet sok..útjukra engedtek őket és lefolytak az arcomon. -ezzel a lendülettel a fegyverem ravaszára helyeztem az ujjamat és felé tartottam...elmémet teljesen ellepte a düh...nem tudtam tisztán gondolkodni...-már sütöttem volna el a fegyveremet rá mikor lövést hallottam...és már csak egy égő érzést éreztem a vállamban, viszont a pláne más volt...

Nem csak ezt éreztem...égett a vállam az igaz, viszont nem nagyon...mintha a hirtelenben elrántottak volna és karcolt csak a golyó...de...de...? És már csak egyet fedeztem fel...-egy szorító ölelésben vagyok...azéban aki az előbb elhúzott onnan ezzel megvédve...de de miért én az előbb majdnem lelőttem...-nem tudtam ellenkezni, szorosan az ölelésébe bújtam...megnyugtat...érzem...engem most nagyon. -csak rá vezettem a tekintetemet, viszont Shou inkább körbe tekingetett, mint aki a mozgásokat figyeli, hogy támadnak-e még vagy csak ennyi volt...és ezért is nem rántott el...ha mozogsz lehet könnyebben kapsz sebet, mert azok kiszíthatják a lépéseid..ha meg állsz úgy is, de ha ügyes vagy el tudsz ugrani...

majd rám...vezette a gyönyörű kék íriszeit...mint az óceán kékje amiben el tudnék veszni úgy, hogy ottan már senki sem talál rá sohasem...-az arcomat vizslatta, majd a vállamat...-egy kis aggódást véltem felfedezni a szemeibe..és nem engedett el, bár nem is akartam szorosan bújtam a biztonságot és megnyugvást adó ölelésbe most...-pár lépést hallottam és Ő csak megfogta Kenmát gyorsan és behúzott egy helyre ami védett...

A kezeimmel szorítottam kicsit a felsőjét és nem hagytam, hogy elmenjen...össze vagyok zavarodva...most már semmit sem értek...még a viselkedését sem...De egy valamit tudtam...azt, hogy a második találkozás megpecsételte a sorsomat...

Sziasztok Gyümiteák!

Meghoztam a következő részt! Remélem tetszik nektek! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is:

Sziasztok!<3<3<3