Akiya szemszöge:

Aki akkor mi a program mára? -kérdezte a tömegből az egyik srác

-Ma, aki amit akar, felőlem bármi lehet, de tudjátok a szabályokat ti is én is. Szóval akkor csak induljunk el valamerre. -mosolyodtam el mire mindenki bólintott és én megindultam ők meg  követtek. -sétáltam minden fel és mindenre néztem ahogy szoktam is, hátha épp megtámadna minket valaki, bár ilyen eddig nem nagyon volt egyszer sem. -a többiek olykor olykor beszélgettek és Ren odajött mellém. -odakaptam a fejemet és felnéztem rá. -halvány mosoly ült az arcán és engem nézett. 

-Ryotoról ne kérdezzek igaz? -nézett rám mire csak lehajtottam a fejemet. 

-Még ne...nem sikerült kihozni, de majd megpróbálom valahogy máshogy. 

-Aki...miért nem kérsz segítséget Apukádtól...tudod egyedül- -kezdte el a mondatot mire belevágtam a szavába

-Tudom Ren, tudom, de nem akarok senkit sem bajba sodorni, én csináltam a problémát akkor én is hozom helyre. -vezettem rá a tekintetemet mire elmosolyodott. -Most mi az? -kérdeztem rá halkan

-Tényleg olyan vagy mint egy igazi vezető, viszont akkor is tudod jól hogy a te épséged nagyon fontos. 

-Igen igen. -mosolyodtam el és ezentúl egy kis ideig némán sétáltunk egymás ellen. 

Ren mindig kedves volt velem, megértette ha valami baj volt és mindig segíteni próbált. Egy igazi barát, bár annak örülnék a legjobban ha én is tudnék rajta valahogy segíteni, de sohasem engedi nekem. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást...a szülei Apám emberei voltak akiket valakik éjnek évadján egy küldetés alatt megöltek...utána este behozták hozzám a vöröses hajú kisfiút aki azt sem tudja, hogy éppen mi történik körülötte. Hamar összebarátkoztunk ezután és azóta is úgy tekintek rá mintha a testvérem lenne, bár ahhoz képest hogy idősebb nálam néha még is én vagyok a felnőttebb, de legtöbbször ő és sokszor kapom meg a szent beszédet tőle. Igaz, semmiért sem cserélném el őt, kiváló ember, ahhoz képest hogy miken ment keresztül nem bánkódik ezen és nem hajtja a bosszúvágy, hisz a karmában, hogy az biztos megtalálja majd azokat akik ezt okozták neki. -gondolkodtam tovább magamban mire egy kisebb zajra lettem figyelmes. -megálltam és azonnal felkaptam a fejemet. -a mellettem lévő azonnal azt csinálta amit én is és elő vette a fegyverét ahogy a többiek is mögöttünk. -lassan figyeltem minden fel hátha megint valami mozgást hallunk, viszont semmit sem. 

Lehet csak valami állat volt ami éppen erre jár? Kicsit kezdek már paranoiás lenni szerintem, bár fő a biztonság. -hátranéztem és bólintottam egyet mire nyugodt helyzetbe vágták magukat. -egy kis idő után újra indultunk volna el mikor egy lövést hallottam meg eldördülni. -odakaptam a fejemet, de mire észbe kaptam, hogy engem céloznak és el tudtam volna gyorsan vetődni vagy ugrani...már csak azt láttam, hogy Ren beállt elém és utána csak egy szisszenés...és összeesett előtte...

-Ren! -ordítottam neki és azonnal leguggoltam mellé. -Ren...Ren kérlek ne...-simítottam az arcára.

-Srácok! Vigyétek már el innen!...Aki...kérlek menekülj...rád céloztak...veszélyben vagy! Menj most! -mondta egyre halkabban és a szeme lecsukódni látszott....-a könnyek utat törtek a szemembe és lassan lefolytak az arcomon. 

-Ren...ne nem hagyhatsz itt! Ne hagyj itt kérlek! -kiabáltam neki...de nem felelt rá...vér...folyik a sebéből amit miattam kapot....hogy rohadna meg az aki tette!...Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy fel sem tudtam fogni...nem akartam elmenni mellőle...segítséget kell hoznom neki azonnal...-már csak arra lettem figyelmes, hogy engem elcipeltek onnan és nem láttam őt...

-Héj eresszetek! -szóltam rájuk mire megrázták csak a fejüket. -Engedjetek már el!

-Aki...sokkal jobb így...nyugodj meg nem lesz baja. Hidd el páran már éppen segítenek rajta, a többiek meg elmentek megkeresni azokat akik lőttek ránk. -szóltak hozzám nyugodt hangon, de ez nem tudott segíteni

-Egyesével fogom kinyírni az össze mocskot, úgy hogy előtte láthassák a saját társuk halálát...Rohadékok! -másztam ki a kezükből és megindultam a saját fejem után

-Aki most mégis hova mész? Nem szabad! -mondták nekem mire csak megráztam a fejemet...

-Egy olyan helyre ahol el tudok bújni...nem ezt akarjátok ti is? Hogy ne találjanak ott rám? Tudjátok hol van az a hely...ha minden okés szóljatok...kérlek...és vigyázzatok rá...kérlek...-indultam el arra a helyre ahol soha senki nem szokott járni...ez olyan kis titkos rejtekhely amit egyszer még fakkor fedeztem fel mikor elszöktem otthonról egy veszekedés miatt...nem szeretem ha valaki veszekszik...annyira fájdalmas valamiért...akkor találtam meg és el is aludtam ott...aztán meg mindenki megrémülve keresett engem, hogy hát i volt az a szerencsétlen aki hagyta eltűnni stb...stb...-sóhajtottam egy és mikor odaértem leültem oda a falhoz...

Itt senki sem szokott járni, ez nyugodt hely...lélektelen, embertelen...pont ez kell most nekem...nem hiszem el, hogy még az életét is feláldozta értem....de ne kérlek ne legyen ez...Ren...kérlek nagyon kérlek maradj életben...nem lesz baj....komolyan ott hagytam...vagyis nem én hanem elküldött és a többiek elvittek....Vissza vissza kell mennem hozzá, de nem tehetem...Apa is megmondta a többiek is, viszont ez rohadt gyávaság...vajon ő is azt akarná, hogy maradjak? Igen mondta is nekem....még mindig nem tudom elhinni...az a pillanat ahogy összeesett előtte...egy sokkos állapotot hozott nekem...még mindig nem tudom feldolgozni és fáj is nagyon....Mint egy kés amit a szívembe döftek...eddig soha sem történt semmi baj...ilyenkor mikor kint voltunk, senkinek nem esett baja...Mégis honnan a francból tudtak meg mindent rólunk...és kik voltak ezek? 

Ha a kezembe kerülnek esküszöm hullazsákban kerülnek ki onnan...-csak néztem lassan magam elé és letöröltem a könnyeimet amik még ki tudtak szabadulni a könnycsatornámból...-a gondolatok csak úgy záporoztak a fejemben...egy kis idő után egy hirtelen zörrenésre kaptam fel a fejemet és azonnal a hang irányába néztem...-kisebb léptek zaja ütötte meg a fülemet...-gyorsan kirántottam a fegyveremet és éberen odaszegeztem arra aki éppen közeledett felém. -pár másodperc múlva meg is láttam a támadómat...kellemes meglepetésemre...ő nem egy ember volt...hanem egy kismacska...-csak pislogva néztem ahogy egyre egyre közeledik felém és végül mikor elért hozzám a lábamhoz dörgölőzött...-felcsillant a szemem és lassan, úgy hogy ne ijesszem meg végigsimítottam a bundáján...aminek a színét csak néha a holdfényben láttam...olyan krémszínű...nem is tudom minek nevezzem, viszont nagyon aranyos...szerintem kevesebb mint három hónapos...

-Hát szia...-mondtam neki halkan és kezeimbe vettem. -Hát anyukád hol van Pici...? -kezdtem el simogatni mire halkan dorombolni kezdett. -Nincsenek szüleid Picur...? Kóbor vagy...? Nem lesz baj. -öleltem magamhoz teljesen...

Nem tudom, de most ez a találkozás vele valamiért megnyugtatott...kezdek megnyugodni és hinni benne, hogy Rennek semmi baj nem esett és igazából még mindig él és megmentették...hiszek benne és ez a a teljes igazság...Ő nem halna meg ilyen könnyen. Ezt a szívem mélyéről tudom..és ez a csöppség..szerintem egyedül van nincs rajta se nyakörv se semmi...akkor ezek szerint magányos ő is igaz? Nincs családja se senkije.. de ez változni fog...nem fogom itt hagyni...nem akarom...a szívembe fúrta már magát most...-mosolyogva figyeltem, mikor bemászott a kardigánom alá és elfeküdt rajtam. -kuncogni kezdtem halkan és hagytam neki. -néha néha megsimogattam és hagytam, hogy végre én is kapjak egy kis nyugalmat ő által. -feljebb mászott egy idő után is kidugta a fejét. 

-Aww nagyon kis aranyos vagy, tényleg -suttogtam neki és megsimítottam a buksiját, mire a kiscica teljesen belesimult. -Meg is van, hogy foglak hívni...Kenma, ez lesz a neved. Teljesen illik rád Kicsike. -mondta ez ki és egy nagyobb zörrenést hallottam meg, azonnal reflexszerűen megint odafigyeltem...az anyukája lenne a kicsinek vagy...nem nem hiszem, hogy ez egy állat lenne...-a fegyveremmel magam előtt sétáltam és a hang irányéba és lassan a holdfényben...egy arcot láttam meg...egy ismerős arcot...nagyon...már találkoztam vele...hirtelen harag gyűlt a szemembe...ha Ő itt van...és úgymond velem akkor...engem akart lelőni és Ren miatta...miatta! -rászegeztem azonnal mire Ő csak állt...most most mi van? Mi történik...? Miért támad vagy valami? -csak percekig álltunk ott csendben egymásra nézve, viszont nem támadott és én se kezdeményeztem...

Egyet nem gondoltam volna...pontosan azt, hogy...ilyen hamar...találkozok vele...újra...

Sziasztok Gyümiteák!

Elnézést a késésért! Remélem tetszett nektek ez a rész is! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem a következőben is találkozunk!

Oh és itt a cicáról egy kép:

Addig is:

Sziasztok!<3<3<3