Shou szemszöge:

Beszélni nem tudott, csak fáradtan és kábán ellenkezett Ryoto ellen, aki erősen magához rántotta, nem engedte neki, hogy bármi meggondolatlant tegyen....Akiya...Kedvesem... Hogy történhetett ez...? Hiszen, hiszen biztonságos helyen voltál...voltak melletted....ez ez az egész az én hibám...én nem maradtam vele...egyedül hagytam és ez lett a vége...Ha bármi történik most vele, azt sosem fogom magamnak megbocsátani. Jobban körbe kellett volna járnom mindent...nem voltam elég körül tekintő...nem figyeltem mindenre oda...ez a szemét...meg ahhh...Nem tudtam már a gondolataimra figyelni, mert egy könnyes szempár megpillantott engem...ahogy persze én is Őt...

Ahogy meglátott engem, a gyönyörű zöld szemei...jobban könnyben kezdtek úszni, rögvest hozzám akart rohanni, de valami megállította, még több elfojtott hang...az Ő hangja...töltötte be a szobát 's abban a pillanatban a szívem összeszorult, sós folyadék kezdett gyülemleni a szemembe...

-Akiya! -ordítottam oda 's közben a cseppek kezdtek az arcomon át a földre hullani...a mellkasi fájdalmamat senki nem ajánlom...az a pillanat..az egész lelki világomba behatolt és másodpercek alatt tönkretett mindent. Ő csak sírva nézett, szavakat szeretett mondani, de a kendő megakadályozta ebben.

-Na, hogy tetszik Shou vezér? Mit szólsz ehhez a gyönyörű pillanathoz? Igazán szépséges és higgy nekem, a vége is az lesz. -vigyorodott el teljesen az előttünk álló személy. Akiya mérgesen rápillantott és hasba akarta rúgni, de mivel számított rá, végül megfogta a lábát.

-Ryoto! Engedd el őt! Mit képzelsz magadról?!-ordítottam rá, hangosan 's mérgesen, de mintha a mondatom egy fele süket fülekre talált volna.

-Hogy mit képzelek magamról? Na és ő mit képzel magáról? Ha? Mikor tudja, hogy szar helyzetben van még neki áll feljebb, rugdalózni akar?! Majd én mindjárt mutatok neki azt! -mire kimondta az utolsó szót, a térde már Akiya gyomrában volt, nem tudta időben kivédeni, elmozdulni sem előle. A hngja töltötte be újra egy pillanatra az egész szobát...fájdalmas volt, az erje miatt azonnal földre is rogyott, majd köhögni kezdett...a szemeim rögtön vérben kezdtek forogni. Én biztos, hogy megölöm...ezek a gondolatok mardostak bennem, viszont ahogy Rá pillantottam, szívem hatalmasat sóhajtott. Eléggé megijedtem és felakartam volna kelni, de a bilincs megakadályozott, mivel a falhoz voltam bilincselve.

-Akiya!-néztem rá aggódva, még jobban csak könnyezni kezdtem a láttán...Aggódóm...nagyon-nagyon....mi van ha valami baja esett most neki...? -Ryoto te rohadék! Ezért még nagyon meg fogsz fizetni! Engedd el most azonnal vagy nem állok jót magamért! -néztem rá fenyegetően, mire csak egy újabb mosoly jelent meg a száján. Nem érdekelte, akármit mondtam csak vigyorgott rajta.

-Aha, azt nagyon elhiszem neked, ugyan ugyan, őszintén mit tudnál tenni? Egy elhagyatott helyen vagyunk, mire az embereid idetalálnak, már csak holtesteteket tudják innen elvinni. És amúgy is, nálam van a "kis feleséged" ha szabad annak nevezni, nem is olyan eleven most, mint szokott lenni. Mi történt vele? -tett fel a kérdést kuncogva, mire kezdtem még -még jobban idegbe borulni...Ha nem lenne a túsza, talán lenne esélyem nekimenni, de így, hogy vele fenyeget...és most közel is van hozzá...nem tudom megtenni az Ő érdekében. Talán higgadtan tudnék kezelni mindent, bár...nem igazán megy Akiya..épsége miatt...

-Nem hiszem. hogy amit mondtál befog következni! Itt csak egy valaki fog meghalni! Aki biztosan te leszel!-mondtam neki, mire a kicsit keresgélni kezdett magán.

-Oh csak egy valaki fog, tudom is ki lesz az, aztán a másik eldöntheti, hogy megy-e utána. -mikor befejezte, amit elkezdett egy fegyvert vett elő. -leguggolt a földön lévő, gyenge, megsebesülthöz. A játék fordulatot vett...most már nem csak üres fenyegetőzések mentek a levegőben, ugyanis, a pisztolyt egyenesen Akiya fejének nyomta. Odahúzta magához 's nem engedte el, de Ő ahogy megérezte a buksijának nyomódni a puska hideg csövét, megremegett és egyszerre ijedt meg...Ekkor töltött el engem is az az érzés teljesen...Héj héj hogyan lehet ez...? Nem, nem, nem ez biztosan csak egy álom...

-Hogy lehet, hogy...mindkettőnket elkapta...Ő egyre-egyre rosszabb állapotban van....nem tudom, hogy, de olyan mintha megváltozott benne valami...talán én vagyok az oka...? Mint aki megszelídült vagy nem is tudom...vajon mit mondtak neki? Vagy mi változott tényleg meg teljesen benne? Remeg...fél...sose tudtam volna elképzelni ilyen helyzetben nála ezt a reakciót...inkább annak az alkatnak tűnt, aki éppen ekkor eszel ki valamit és diadalmaskodik, ehelyett könnyezve néz felém, bennem félelem szólni sem merek, mielőtt elsüti azt a szart...Akiya...vajon mi történt veled...? A szerelem lenne az oka...? Én tettem ilyenné...?

Akiya szemszöge:

Shou...mikor megláttam..teljesen lefagytam...nem tudom, hogy kerültem ide...ki hozott ide...vagy mi történt éppen itt..? Csak, annyi van meg, hogy...hogy az orvos valami nagyon hirtelen dolgot közölt velem...olyat ó, amire sosem számítottam volna egész életben...utána egyből az jutott eszembe, hogy el kell mondanom Shounak...de...de nem pont most és így gondoltam...

Ryoto...már bánom, hogy megbíztam benned...barátomként bírtalak...sose támadtam neked, te meg csak így hátba...Vajon mi vezérel? Bosszú? Hírnév?? Micsoda...?

Az a hasba rúgás inkább már a lelkemnek fájt, azonnal félelem töltött el..oda akartam kapni, viszont nem tudtam...Félek, nagyon félek...de még csak megszólalni sem tudok, mintha megbéklyóztak volna...Mi van ha történt vele valami...? Mi van akkor...? Pánikoltam éppen, de a gondolkodni sem tudtam már, mikor megéreztem a hideget a fejemnél, azonnal felnéztem Shoura...a szívem szakad meg...tényleg...tényleg így kéne véget érnie...? Legalább egy utolsó szót...ha már ez lesz...Nem! Nem! Nem! Nem gondolhatok ilyesmire! Túl kell élnem...túl...és együtt leélnünk az életünk, nem lehet ez a Boldogan élünk míg meg nem halunk...Még nem...még egy kis időt...kérlek...-a szemem előtt hullott le az egész életem, viszont sikerült egy kis bátorságot még magamban hozni...Nem a halált akarom...csak egy mondatot...ami lehet egy kis csendet hozna...és mindent megoldana...amit még szeretnék csinálni.

De még mielőtt bárhogy megpróbálhattam volna szabadulni a kendőmtől, megtette Ryoto helyettem.

-Na kis szépség, mi az utolsó szavad neki? -mondta és emelte ki az utolsó szót a végén. Először az ember nem tudhatta kinek szán mit, viszont egy idő után rájött...nem engem akar lelőni...először...Shoun akar bosszút állni...de nem az lenne reális ha előbb engem 's neki az lenne a szenvedés, hogy végignézheti...? Végül nem mondtam semmit sem, nem fogom azt csinálni amit mond.

-Na? Mi az nem beszélünk? Jól van nem is kell, akkor ez ennyi volt, elszórakoztam volna veled egy darabig, az ő halála után, de ha te nem vagy hajlandó azt tenni amit én szeretnék, akkor a Shou szenvedje meg a halálod nézését. -kibiztosította a fegyvert 's ekkor fagyott meg bennem a vér is. De mielőtt bármit mondhattam volna...Shou csattant fel.

-Ryoto! Rohadj meg ott ahol most vagy! Egy féreg vagy nem más! Nem tudsz minket legyőzni az a te bajod! Gyenge vagy, ezért kell ahhoz folyamodnod, hogy engem fenyegetsz vele, mert máshogy nem menne! Most meg mindkettőnket fenyegetsz! Azt játszod, aki előbb hallgat rád, az még kicsit életben maradhat! DE még akkora rohadék is vagy, hogy Akiyából kurvát csinálnál a halálom után! Aztán ha megunod utánam küldöd! Nem érdemelsz te meg semmit! Tudod?! Ezt hívják, rohadt alávaló féregnek nem vagy más! -ordította rá, mire a másikban megmozdult valami és hirtelen elsütötte a fegyvert...

Már nem tudtam figyelni, nem tudtam a fájdalomnál jobban mást érezni, viszont egyre lettem figyelmes...nem fáj a fejem...nem érzékelek ott semmit...azonnal felkaptam a fejemet 's Shou hátrabicsakló alakjára lettem figyelmes...Nem engem ért a golyó, hanem Őt...Ryoto az ellövés előtt felemelte a fegyverét...rá célzott nem rám.. Hideg kezdett azonnal a hátamon futkosni, a remegésem már határtalan volt.

-Shou! -a hangos, mégis rekedtes hangom süvített végig a szobán. -mocorogni kezdetm, rúgni, könyökölni, mígnem addig jutottam, hogy Shou egy kacagó tekintet mellett a földre rúgott a porba, pont mellé.

-Élvezd ki a látványt, amíg csak lehet, aztán majd te jössz szépség miután kipróbáltalak párszor. -nem tudtam a szavaira figyelni, nem érdekeltek...nem tudtak érdekelni. -nagy nehezen feltápászkodtam onnan 's odakúsztam hozzá amilyen gyorsan csak tudtam. Ahogy ránéztem, megpillantottam a mellkasát...a fehér ingét vörös vér áztatta át elől.

-Shou! Shou! Nézz rám kérlek nézz rám! -próbáltam egyensúlyban maradni 's csak szólítgattam, ahogy csak tudtam. A bilincs miatt...még egy utolsó...érintést sem tudtam adni neki...-Shou...-az utolsó szólításra, nagy nehezen 's gyengén kinyitotta a szemeit.

-Akiya...-rekedten mondta ki a nevemet, mire halálfélelem futkosott rajtam végig. -Jól vagy...nem téged ért...Hála Istennek...Kérlek...valahogy menekülj el...szeretlek...kérlek éld ezt túl...miattam...csak miattam... -vizslatott végig engem könnyes szemekkel...

-Shou, Shou ne szórakozz ne csináld ezt! -rimánkodtam mellette. -Ne mondj butaságokat és ne beszélj most! Túl fogod élni! Túl fogod! Miattam...és...és...miatta. -az utolsó szót már remegő hangon préseltem a fogaim közt...-erre megrezzent kicsit, majd érthetetlenül nézett rám. Nem érdekel...már már nem érdekel...ha ez az utolsó percünk akkor is...tudnia kell róla...nem tatrom magamban tovább...de nagyon remélem, hogy nincsen igazam...-Shou...el kell mondanom valamit nem tudom hogyan történt... Azt sem értem hogy lehetséges ez, de..én...babát várok..tőled...

Sziasztok Gyümiteák!

Kicsit siettem meg is hoztam a következő részt nektek! Remélem tetszik nektek! Köszönöm, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is:

Sziasztok!<3<3<3