-2 hónappal később-

Akiya szemszöge:

Beköszöntött az ősz, vége van a nyárnak már, pedig annyira élveztem minden pillanatát kettesben Shouval...Fene...Mondjuk furcsa, hogy két hónapja nem volt semmi nagyobb mozgolódás, bár nem akarom én az ördögöt a falra festeni. 

Reggel nyitogatni kezdtem szép, lassan a szemeimet. A homályos foltok mellett, azonnal Shou testalkatát véltem felfedezni, ahogy előrefelé tekintgettem. Hmmm...olyan szexi, mikor éppen öltözködik. Egy boxer volt rajta és egy nadrág, pont inget keresett még a szekrényben ezen szett mellé. Nem is rossz, nem is rossz, na ha ilyenek lennének a moziba befizetnék egyre, ez már biztos. 

-Hmmm tetszik, tetszik, de ha már ezt csinálod nem tudnál inkább vetkőzni, Édes? -kérdeztem tőle lágy hangon. -kibújtam közben az ágyból 's négykézláb odamásztam az ágy széléhez. -erre azonnal megfordult, vigyor az arcán plusz rám is kacsintott. Ekkor szívem nagy dobbanását éreztem a mellkasomban...El is felejtettem mennyire el tud engem bűvölni...

-Hát neked is jó reggelt. -kuncogott fel és közelebb lépett. 

-Ha ilyenre kell kelnem mostantól is, akkor elég szép reggeleim lesznek azt meg kell hagyni. -néztem rá, majd közelebb húztam magamhoz egy hirtelen mozdulattal. -kicsit meglepődött, de élvezte a helyzetet , ahogy felém került egy röpke pillanat alatt. 

-Akiyám, édes vagy, mint mindig, viszont most sajnos nincs idő a játékra, pedig ha lenne, már rég alattam nyögnél Kiscicus~ -suttogta a fülembe dörmögős hangon, amitől nálam megáll az ész...az egyszer biztos. 

-Hmmm, miért nincs rá idő? -néztem rá pislogva. -Persze, hogy van rá! Szóval gyere is csináljuk! -bociszemekkel kezdtem vizslatni, mire csak kacagva megrázta a fejét kicsit. 

-Akiya, tudod, hogy el kell mennem. Mondtam, hogy sietek és két nap múlva már itt is leszek veled...plusz az egyik emberem már itt van szóval szegényt ha lehet ne hozzuk zavarba. -na bazdmeg...most jut eszembe, vissza kell mennie valami ügy miatt, ezért minimum két napig távol lesz! Hjaj...annyira nem akartam! Annyira nem akarom ezt, de nem mehetek vele...nem engedi...amit hát meg is tudok érteni...és ez miatt egyedül kell orvoshoz is mennem...pont akkora adtak időpontot, mikor elmegy...annyira igazságtalan az élet...

-Tudom, tudom már eszembe jutott. -engedtem el közben. -Légy jó és mindenképpen vigyázz magadra! Ha megmersz sérülni a mentőben is ütni foglak! Értetted? -fenyítettem meg kicsit közben. 

-Jól van, jól van. -kezdett már-már nevetésbe folyni a hangja. -Értettem Drágám, de ugye minden rendben lesz? Mármint az orvossal...Még mindig rosszul érzed magad reggelente...annyira rossz érint, hogy nem lehetek ott veled...nagyon aggódom ám érted Kis csillagom...-nézett bociszemekkel rám és szorosan az ölelésébe vont. 

-Persze, persze, csak egy kis rosszullét, valószínűleg valami nem esik jól amit eszek és ez reggelre jön ki rajtam, szóval te csak nyugodj meg és védd a kis kacsódat. -amúgy is...Mi más bajom lenne...? Szerintem valami allergia...pár vizsgálat 's gyógyszer biztos meg fogja tudni oldani ezt az egész izét. Igazából, most is érzek egy kicsi hányingert, viszont jobb ha nem mutatom...a végén nem menne el, akkor meg úszna a nagy lehetősége, ami a teljes megnyugvásunkat jelentené. 

Biztattam ezek után Őt még pár szóval, majd lassan egy forró csók után az ajtóban búcsút vettünk egymástól. Minden érzelmünket bele adva tettük ezt 's persze a francia változatot sem hagyhattuk ki belőle, hisz az egy természetes dolog...vagyis nálunk asszem kezd az lenni...Mindegy is...Shou lassan elhagyta a küszöböt, beszállt az autójába, ámde mielőtt elhajtott volna küldött nekem egy puszit a levegőben...awwww olyan édes...megeszem...Mondjuk lehet előbb Ő engem. Nem tudom mit fogok a következő napokban kezdeni magammal...halálra fogom unni a fejem...Miért nem Rent küldték ide erre az időre...egy vadidegent kellett persze, akinek csak a nevét ismerem...Keiji...milyen név ez...? Jó odáig és is eljutottam, hogy japán. Azt nem kell mondani. 

Máris is hiányzik.-gondoltam magamban, miközben caplattam fel a kis lépcsőn, majd azonnal az ágyba dőltem. Alig tudtam csinálni pár pillanatig csinálni valamit, mert Shou embere feljött 's közölte velem, hogy hamarosan ideje lenne indulni, be sem jött a szobába, hanem a csukott ajtónál közölte...Jó ember, tartsd szépen a távolságot, jól is teszed. El tudom képzelni milyen tájékoztatást kapott az Uramtól, hogy senki ne merjen a közelembe jönni plusz nem is érhetnek hozzám, a kis féltékeny gyerek...-válaszoltam egy igennel, felkeltem, felkaptam a cuccaimat, átöltöztem 's meg is indultam le. 

Mikor elhagytuk a házat mindketten beültünk a kocsiba és elindultunk az orvoshoz. Az út csendben telt, senki sem szólalt meg egy pillanatra sem. Lassan biztonságosan vezetett, amíg én ár pislákolva, majdnem elaludtam. Eközben szép pillanatok repkedtek a fejemben itt ott...az egyik párbeszédünk, pedig utat fúrt, azt akarta rá gondoljak. Szerintem el is mesélem ezt nektek itten. 

Egyik reggel csak egy szál boxerben feküdtem az ágyban és nézegettem a hasamat. Azalatt az ott töltött idő alatt sikerült pár kilót híznom...és hát azelőtt este elég vicces volt a hangulat, szóval reggel még kómásan kicsit hatása alatt voltam. Shou akkor jött ki a zuhany alól és nevetve tette fel a kérdést. 

-Mit nézel annyira a pocakodon te meg? -nézett rám miközben az agyam kerekei pörögtek egy kettőt és kuncogva válaszoltam vissza neki. 

-Nőtt a hasam, vicces lenne nem? Ha lenne ott valaki! Annyira nevetnék.-simogattam meg, mire először csak kicsit pislogva, nagy szemekkel vizslatott engem, aztán vette a viccest és kacagni kezdett. -leült mellém, majd Ő is megcirógatott. -De nehogy azt hidd, csak mióta legtöbbször te etetsz engem, annyira fullra szoktál rakni, hogy híztam egy két kilót, meg mostanság semmi sportot nem csináltam, az ágytornán kívül. -forgattam meg a szemeimet. -Max néhányszor sétáltunk. 

-Viszont az ágytorna jó móka valld be, azt te is élvezed. -suttogta oda, ém pár pillanat múlva kicsit komolyabb lett a hangja. -Tudod én, nagyon örülnék ha lehetne itt valaki, valaki, aki csak rád hasonlítana...egy pici Akiya, aki persze az enyém is lenne félig, viszont olyan gyönyörű lenne, mint te. -mondta vigyorogva, mire teljesen zavarban lettem...Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak vicces vagy komolyan gondolja ezt az egészet...Szerintem természetes első...hiszen mindketten tudjuk, hogy fiú vagyok...ez nem kétség...Bár erről ezután nagyon nem esett szó, mivel a téma gyorsan változott egyet...és hát story time vége. Ideértünk végre az orvoshoz. 

Shou szemszöge:

Már a helyszínen vagyok ahova mennem kellett, ámde ott mindig-mindig eszembe jut Akiya szomorú pofikája, mikor elmentem...tagadni sem tudta volna, hogy nem igen ínyére volt ez az egész dolog, ahogy nekem sem, bár nem igen tehettem mást ebben a helyzetben, ha minden jól megy most üthetünk rajtuk egyet és ezzel végleg vége ennek az egész dolognak 's "mi Boldogan élhetünk, ameddig meg nem halunk", akár csak a mesékben. Lélegzetvisszafojtva mentem végig a kisebb folyosókon, mikor egyik pillanatban rezgést halottam. A telefonomból jött, azonnal ránéztem. Jun...mégis mit akar ilyenkor ez a félkegyelmű? Nem neki a másik oldalról kéne jönnie? Mit csinál...? -felvettem és belesuttogtam, hogy mondja gyorsan, viszont azonnal komoly hangnembe kezdett el beszélni, mintha már ordított volna. 

-Shou! Csapda! Menekülj el onnan azonnal! Ismétlem csapda! Húzd el onnan az irhád, ahogy csak tudod! Ezek a szemetek készültek és már minket is üldözőbe vettek, fogadok feléd is menne- -hallatszottak volna az utolsó szavak, viszont már csak a telefonom csattanását lehetett hallani a földön 's egy sötétség burkolózott azonnal a szemeim elé, mielőtt bármit is reagálhattam volna...

Sziasztok Gyümiteák!

Meghoztam következő részt! Remélem tetszik nektek! A pihenős részek kb itt értek véget, most kezdetét veszi az izgalom is. Köszönöm, hogy elolvastad. Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is:

Sziasztok!<3<3<3