Akiya szemszöge:

-Akiya...elmondod nekem mi a baj...? Akkor tudok neked még többet segíteni. Itt vagyok neked, rendben? Csak kérlek hadd, hogy én is csatlakozzak, ne egyedül cipeld a fájdalmadat. Oszd meg velem és ígérem minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érted, rendben Picurom? -kérdezte lágy hangon tőlem, mire nagy szemekkel kezdtem vizslatni 's egy kis idő múlva egy aprót bólintottam válaszul. Majdan lassan, halkan elkezdtem neki elmondani mindent...

-Tudod mikor még kisebb voltam akkor egyik nap, pont a születésnapomon...engem és a családomat egy támadás érte...anyukám, hogy engem... -kezdtem bele és szinte mindent elmondtam neki, amit csak tudtam...-Ott bent egy kis idő után megfogtak 's az egyik kocsiba tettek, nem a családtagjaim, hanem egy idegen ember ült a kormánynál, lassan felzúgott a motor ezzel jelezve az elindulást, viszont még előtte egy nő is beült mellém, aki az úton vigasztalni kezdett. De én nem tudtam felfogni mi is történt...túlságosan a gondolataimba voltam mélyedve, szinte a külvilág megszűnni látszott körülöttem. Nekem már fel sem tűnt, mikor odaértünk, kivettek, majd felvittek és bevittek az egyik szobába...ezután az a nő végig velem maradt, próbált játszani velem 's megnyugtatni, bár nem tudtam rá nagyon koncentrálni...még mindig le voltam sokkolva...Eztán nagyrészt csak annyi maradt meg, hogy oda Ren is megérkezett, aki védeni kezdett, ámde igazából ő sem tudta mi az én igazi bajom. Ren is csak később tudott meg mindent erről az egészről. Estefelé...Apa is odaért, bejött hozzám...a tekintete...szomorúságot árasztott...nem akartam hirtelen a legrosszabbra gondolni....de ez nem igen sikerült...Lassú léptekkel közelebb jött és szorosan magához volt...az ölelése hideg volt a kinti szelek miatt...viszont egy kis idő után kezdett felmelegedni...Már csak annyi maradt meg bennem , hogy ennyit mondott nekem..."Kicsim...Sajnálom, nagyon nagyon sajnálom..." -mikor ez a mondat kijött a számon az én szemeim is könnyesek lettek, lassan lefolytak az arcomon szépen lassan, ahogy illik nekik...-Most érted...mit mondhatnál egy kisgyereknek? Valamit muszáj...hiszen úgy is rá fog kérdezni, hiszen kíváncsi, mint az összes többi...de az az öt...több volt ezer szónál...azonnal megértettem mi történt...és akkor összetört bennem valami...amit mai napig nem igen tudok helyre hozni, de de úgy érzem Shou....te vagy az aki segít nekem ebben az egészben...Amióta találkoztunk kezdek nyitni az emberek felé...nem zavar annyira ha néznek és nem kell azon gondolkodnom, hogy vajon rólam beszélnek e...szeretem ha megölelnek...főleg ha te...megnyugszom tőle...az az érzés, amit tőled kapok felér egy csodával...már-már nem is bánom, hogy aznap igent mondtam...színjáték volt az egész...egy ostoba terv, de most már tudom! Legmélyen arra gondoltam...mi lenne ha ez a valóság lenne...ha tényleg lenne valakim, akit szerethetek, halálom végig velem van....a társam, kié mindenen és Ő az én mindenem ezen a rút világon...Mi mi lenne ha te lennél az...? -bőgtem el magam a legvégére, hiszen tudatostul teljesen bennem a végére, hogy éppen mit is mondtam kié...-Várj én nem- -kezdtem volna bele, viszont Shou, aki az előbb még lesokkolva figyelt, már sokkal közelebb volt 's ajkait az enyémen pihentette, ezzel is csitított el engem a mondandóm előtt. 

Egy érzelmes pillanat vette közepét nálunk...egy kellemes érzés költözött oda...Kezdem elengedni magam...a falam lehullott, amit éveken át építettem...miért? Miért neki sikerült ezen átjutni...bárki, aki nekiállt már az elején feladta....de de Ő kitartott egész végig...elviselt...tűrte a szemétkedésem...nem sértődött meg...nem bántott...semmi ilyesmi...Vajon tényleg Ő lenne az ki az én szívem választottja?

-Shou én... -váltam és lihegve kezdtem neki újra, de úgy látszik nagyon-nagyon nem akarja, hogy szóhoz jussak most. 

-Akiya, igen én vagyok az, és te csak az enyém vagy. Szebbet nem is kívánhattam volna, hogy ilyet mondj nekem, vagyis gondolhattál ilyesmikre, talán, de a te torkodból jövően életem legszebb mondatai közé tartozik 's az "Igenedet" is ott van már régóta, a szívemben őrzöm, mint egy kincset, mellette téged is, hiszen mindennél jobban szeretlek téged. -nyúlt oda, majd mutatóujjával egy kósza könnycseppet térített le útjáról. -kezdtek apadni ezek is...a lelkem, szívem megnyugvásba szállt...szorosan ölelésébe bújtam...csak egy dolog van, amit erre mondhatok...nincs szükség itt mézes-mázas szavakra...ez az egy is...felfogja forgatni ezt a pillanatot...

-Shou...én szeretlek téged...-néztem fel rá és Ő úgy vissza, mint aki már nem is tudom mihez hasonlítani...egy ezerszeres boldogság látszott gyönyörű, kék íriszeiben 's mint aki nem bír magával nekem rontott, majd a második csóknak is nekiálltunk. 

Most én kezdtem el az egészet, faltam az ajkait lassan, majdan ajkára harapva átdugtam nyelvem a szájába és egy francia csókká változtattam a programot. Shou hagyta nekem, úgy hiszem élvezi a dolgot, odasimultam neki, mire felkapott, de nem szakított meg semmit. Rögvest a konyhapultra ültetett, lábaimat széjjelebb nyitotta 's combjaim közé furakodott. Engedelmeskedtem ennek szépen, ahogy Ő akarta. Elváltam a levegőhiány fényében, majd pihegve lestem minden egyes mozdulatát. Feltűrte a kezével a felsőmet és kicsit odahajolt. 

-Remélem megengeded, nem bánod ugye? -nézett fel vágytól csillogó szemekkel, ami egyből elbűvölt engem. -megszeppenve bólogatni kezdtem kissé kábán. Legbelül még én is értettem, mire céloz...de nem hiszem el, hogy azonnal akarja már másodszorra is. -odafurakodva végignyalt az egyik bimbómon, ami egy nyögést hozott ki belőlem...cseppet lepettnek hangzott, viszont ezt nem igazán csodálom. -lenéztem rá, de újra megismételte ezt a mozdulatát, másikat kezével kezdte kényeztetni én, pedig hát élvezkedtem alatta. Mikor kicsit ráharapott, összeszorítottam az egyik szememet egy kisebb szisszenés keretében. Akkor azonnal szembe találtam magamat egy bűnbánó szempárral. Erre fel is kuncogtam és a hajánál fogva szépen visszatoltam a mellkasomhoz. 

-Nem kell, bocsánatot kérni csak nyugodtan, de azért ne harapj ki belőlem egy darabot. -vigyorogtam rá, mire csak ilyen "Na fenébe" fejjel vizslatott engem.

-Jajj ne már, pedig pont azt akartam szip szip, de ha darabokat harapok ki belőled a végén elfogysz és nem marad nekem semmi belőled. -szomorodott el teljesen.

-Shou...megverlek ha ilyen baromságokkal állsz elő. -morcos arcot vágva figyeltem, mire majdnem elnevette magát. Tudom mire megy ám ki a játék...szórakozik velem..másodszorra engedem meg neki, akkor is ezt csinálja...hát mindjárt megrúgom...na na azért nem....azért ezt nem teszem meg vele...fájna a szívemnek, na meg lehet neki is. 

-Jó jó, értettem asszonyom! -nevette el magát, közben a kulcscsontomhoz hajolt, amin szintén végignyal és egy erősebb harapást hagyott rajta, szintén ezt a nyakamon is pár ponton megtette. Ezeken kisebb nyögések hagyták el a számat, amiket élvezettel hallgatott az uraság. De hiszen mi baj lehetne? Csak mi ketten vagyunk itt..még a nyomokat sem kell eltakarni amiket hagy. 

-És ha így hívsz akkor meg ki foglak dobni. -nyögtem fel hangosabban a mondat végén, félig elpirultam.

-Úgy látszik találtam egy érzékeny pontot. -szívta meg még egyszer, amire egyre egyre hangosabb lett a hangom...Milyen kis beképzelt valaki...na ne csak te élvezd a dolgot. -a kezemet levezettem mellkasán és cseppet tagjára markoltam, meglepődötten felnyögött a drága, majd egy kajla vigyor kíséretében rám nézett. 

-Na milyen kis huncut valaki~~~ˇ-nyújtotta el a végét, amibe teljesen beleremegtem. -és amint ezt ki mondta...három kopogás hallatszott az ajtón....-nagy szemekkel egymásra néztünk...hiszen egyikünk sem vár éppen vendégeket...-Akiya, bújj el én elintézem bárki is legyen. -suttogta, majd elszállt tőlem, kicsit morcos képe volt...megszakította szegény kanossági műveletét...-leugrottam és lebújtam az asztal alá, előtte még gyorsan kerestem egy fegyvert a biztonság kedvéért, úgyhogy ezt is magamnál tartottam. -mikor kiért az ajtóig egy mondat hangzott el, amire már nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. 

-Jó napot jó napot! Van kagyló frissen a vízből, de a gépi fagyi sem rossz, amiben tej sincs, szóval por, de tessék szépen venni, nem kell szégyellni. -hangzott fel, mire Shou leblokkolt 's egy haláli vicces, értetlen arckifejezés látszott a fején, én meg igazából tudtam, hogy mi is folyik itt...

Sziasztok Gyümiteák!

Elnézést a két hónapos kimaradásért, de remélem ezzel a résszel tudtalak titeket kárpótolni. Köszönöm szépen a kommenteket, mindig biztatnak engem, hogy folytassam ezt a könyvet. Köszönöm szépen, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! 

Addig is: Sziasztok<3<3<3