(Bocsánat, Shou ruháját asz előző részben elfelejtettem kitenni,így most ezt pótlom. <3)

Akiya szemszöge:

Mindjárt kezdődik ez az egész és én már itt állok lent az udvaron Ren mellett. Igen, kint tartjuk ezt az egészet és nálunk. Legalább szabad ég alatt leszünk 's legalább esőt sem mondtak mára. szóval attól sem kell félni, hogy esetleg megázunk. 

Ha rá gondolok...meg a mai eseményre...olykor-olykor a szívem kihagy egy ütemet...ennek okát, még mindig keresem, viszont nem nagyon tudok semmire sem gondolni. Valami megfogott benne, mióta láttam Ő lett a gondolatim irányítója...a királyuk, de Shou vajon, hogy gondol rám? Mint valami tárgyra...áh azt nem hiszem, hiszen ott volt az a sikátoros dolog...akkor nem tette volna azt velem, hogy megvéd és még meg is puszilt. -pirultam el újra erre az egészre és lassan az egyik ujjamat a homlokomra tettem. 

Ren segített a többieknek és utána visszajött hozzám. Néha próbált megnyugtatni és megölelt  a biztonság kedvéért. A vendégek is hamarosan megérkeztek. Nem leszünk sokan, az érkezők többsége a szervezetek tagjai és néhány ismerősünk. Hála, legalább nem égek le a fél világ előtt ebben a ruhában, bár kezdem megszokni és nem annyira zavar már, viszont attól még biztos nem mozdulok el a korlát mellől. Azt elfelejthetik. Akik megjöttek, köszöntek nekem és néhányan először furcsán néztek rá, de páran meg mondták is, hogy jól áll...szóval...nem tudom már mit mondjak. Szerintem már csak Ő rá várunk...hamarosan itt lesz...és elkezdődik ez az egész. 

Shou szemszöge:

Pont ebben a pillanatban értünk ide, gyorsan leparkoltunk és már ki is szálltunk. 

-Na akkor most már nagyon kíváncsi vagyok. -szólalt meg Jun, amire kuncogni kezdtem és elindultam be. 

-Az udvaron leszünk és nem lesz tömeg. Jah ha részeg leszel, majd valahogy, hazajössz ezt ne feledd. -néztem rá komolyan és csak nevetve bólogatott. 

-Akkor majd kaparj össze holnap, köszike. -veregette meg a vállam. -lassan beértünk és azonnal pár ember, akik ott voltak segíteni, köszöntek és kivezettek minket a helyszínre. -a szememmel azonnal Őt kezdtem keresni, viszont egy kis ideig nem találtam, majd a korlátos résznél megpillantottam egy zöld ruhát. Akiya lesz az...már innen tudom. Fogadni merek és most nézzük meg milyen jól is választottam, vagyis, hogy áll neki. -gyorsan elhúztam a piáktól a szőke herceget és lassú léptekkel közeledtünk feléjük. Mikor egyre-egyre jobban tudtuk őket nézni feltűnt, hogy nem egyedül van. Van valaki mellette. Egy nála magasabb vöröses hajú...na ő ki lehet? -kezdtem el gondolkodni, de mire jutottam volna valamire már alig választott el minket egy két méter. -azonnal rám nézett a gyönyörű szemeivel és egy halvány mosolyt láttam meg az arcán. -aww de aranyos, most miattam mosolyog, igaz??? Remélem! -eztán Junra nézett és kicsit furcsán figyelte, szerintem nagyon nem emlékszik rá, mindegy jó lesz ez nekik első találkozásnak, viszont így egyenlően vagyunk, én meg a rókát nem ismerem mellette. -odaléptem és a kezemet nyújtottam neki. -és Ő is a sajátját egy is idő után. 

-Szia szépség. -húztam fel és az ajkaimmal egy finom puszit nyomtam, amire megint szokás szerint elpirult. -ilyenkor nem tudom már fokozni ezt a szót, de kibaszott cuki az biztos. Látnotok kéne nektek is. 

-Szia. -válaszolt halkan és egyenesen a szemeimbe nézett. 

-Oh, szerintem még nem ismered. Ő itt Jun, az egyik legjobb barátom és társam úgymond. -mutattam rá, mire integetett neki pislogva. -tökre olyan fejet vág, mint aki azt sem tudja, hogy lány vagy fiú...pedig már látta egyszer. 

-Szia, Akiya vagyok, de szerintem ezt tudod így is. -nézett rá, majd elnézett oldalra. -Szerintem te meg őt nem tudod, hogy ki, szóval a neve Ren, a legjobb barátom nekem is és egyben olyan, mintha a testvérem lenne. -vezette rám a szemeimet komolyan, mint aki azonnal kinyírna ha hozzá is érek egy ujjal...de várj milyen nevet mondott? Ren...annyira ismerős...nagyon-nagyon, mintha hallottam már volna ezt...asszem a sikátorban akkor, viszont nem hiszem, hogy ez fontos...bár...a végén már ki tudja... -a vörös fiú csak intett és Junra nézett egy halvány mosoly kíséretében, és a szőke is rá. -áh mi van ezek már találkoztak egyszer, hogy így figyelik egymást? Lehet hagyni kéne őket kettesben egy kicsit. 

-Akiya, gyere sétáljunk egy kicsit jó? -mosolyogva odanyújtottam a kezemet és Ő odaadta a sajátját. 

-Rendben, menjünk. -fogta meg a kezemet és elengedte a korlátot. -ilyen nehéz lenne neki menni vagy szeretne belém kapaszkodni? Hmmm...

-Hé, csak mondom, ha bármit is csinálsz vele nem ígérem, hogy nem teszek semmit sem. -állt elém Ren és komolyan figyelt engem. 

-Ígérem nem lesz semmi sem. -vigyorogtam és Junra néztem, majd bólintottam, miszerint kicsit foglalja le őt, hogy kettesben lehessünk. 

-Ren, nem lesz baj. -szólalt meg és megindult velem az egyik irányba. -előre néztem és is és sétáltam lassan mellette. 

-Tudod, nagyon jól áll neked ez a ruha, örülök, hogy ezt választottam. -az ujjaimat lassan a derekára csúsztattam és átkaroltam, amire megremegett pöppet. 

-Kapd be  a faszomat. -mormogta az orra alatt és elnézett onnan. 

-Jajj Csöppség ne aggódj, majd arra is sor kerül ha akarod. -hajoltam oda és a fülébe suttogtam. 

-Chhh. Ha nem itt lennénk és nem így lennék már a falról kaparnának le téged. -fenyegetett meg, mire csak kuncogni kezdtem. 

-Jól van jól van Kicsike, nem kell ilyen agresszívnak lenned. Amúgy csak bóknak szántam, nem viccnek. -kuncogtam és közelebb húztam magamhoz, amire szintén egy vöröses árnyalatot vett fel. Awww meg kell zabálni, a kis morcika milyen édes tud lenni. -lassan mentünk egymás mellett 's én segítettem neki ebben, plusz egy kis idő elteltével még belém is kapaszkodott, majd odabújt. -ilyenkor csak vigyorogtam és boldogan mentem ott. 

Olyan nagy ez az udvar, vajon ez a cuki kiscica sok időt töltött itt gyerekkorában? Már sohasem tudhatom meg ,igaz? Milyen lehetett gyerekként? Ugyan ilyen, mint most? De egyben biztos vagyok, hogy még szebb, hiszen néha olyan szelíd, mint a ma született bárány és a szépsége az angyalokéval vetekszik, minden pillanatban egyre, egyre gyönyörűbb lesz a számomra és a a személyisége is elképesztő, szóval úgy érzem, Ő a tökéletes a számomra 's ezt a köteléket, amit az esküvő hoz, remélem az azutáni idők csak erősebbé és törhetetlenné teszik számunkra...

Ezek után, az egyik ismerősöm elhívott beszélni egy kicsit, így a Kiscicát el kellett engednem és egyedül hagynom, amit nagyon bántam, viszont rohadtul nem tehettem mást...nyugi sietek vissza hozzád, nem kell aggódnod. -gondoltam és elmentem onnan. -utoljára, mikor vissza pillantottam rá, a szemeiben tükröződött a holdfény és még csodásabb látványt mutatott így...pluszba olyan kis ártatlanul figyelt engem, hogy azt hittem...ott helyben támadom le szegényt...mondjuk azt pont nem kéne...

Akiya szemszöge:

Végre megjelent, majd itt is hagyott. Szép kis férj mit ne mondjak..-botorkáltam el a következő megtámaszkodóig gyorsan, hogy ne mindenki szeme láttára essek ott össze. Viszont miközben együtt voltunk...teljesen zavarba hozott...folyton elpirultam és nem tudtam ezt megállítani...mégis milyen vonzerővel, bír, hogy már ennyitől is olyan leszek mint egy paradicsom? Ez nem ér...legközelebb Ő is így fog kinézni azt garantálom. -körül néztem a tömegben és egy csomó mindenkit láttam meg. Vannak köztük távoli rokonok...ismerősök munka társak..és most mind eljöttek erre a hazugságra vagy minek mondjam őszintén...Végülis nem magamtól megyek hozzá és lehet ők erről semmit sem tudnak...gratulálnak mégis azokkal a szavakkal csak nagyobbítanak a bajomon... nem tudják mit érzek és nincsenek a helyemen...csak annyit látnak, hogy hozzá megyek valakihez vagy egy nemes célért, mint szokás...vagy szerelemből és gondolják boldog leszek vele, bár ezt még ők sem tudhatják...csak eljönnek ide és végignézik...én meg utána szenvedek évekig, igaz? Ha nem visszafele sül el...akkor mi lesz? Az én életem baszták el és semmit nem számít majd...utálom, hogy csak egy rohadt bábu vagyok nekik a sakktáblán, amit tudnak mozgatni...nem...én ezt nem csinálom végig...biztos nem...nem akarom...ezt átélni és elviselni...boldogsággal kéne eltöltenie...de valahogy nem tud...a holnap rejtélyes...és lehet bukik ez a baromság...akkor minek csináljuk meg ha rossz lesz...a szervezetet én is meg tudom védeni...nem kell ez az álca...felesleges...én nem fogok igent mondani...felejtsék el...-fogtam meg magam is beindultam a hátsó ajtón, ahol úgy sem vesznek észre sohasem. -bementem és nekidőltem a falnak. -erre sohasem szoktak járni, vagyis csak ritkán...meghúzom magam ameddig lehet...

Nem tudom mit kéne tennem...és ez az érzés felemészt...az egyik énem azt mondja tedd meg, mert így jobb lesz...a másik, pedig, hogy felejtsd el...ennek rossz lesz a vége...össze vagyok zavarodva...tudom ez csak egy kamu, amit itt csinálunk és én ez miatt miért érzek rosszt...ha igaz lenne...vajon örülnék neki...? Már ezt sem tudom megmondani...és ekkor ültem le a hideg földre 's csak hallgattam a gondolataim zúgását, plusz egy két könnycsepp is csatlakozott ehhez az egészhez...

Ren szemszöge:

-Na és hogy tetszik ez az egész vigyorika? -néztem rá, mire csak kuncogva figyelt engem. 

-Nagyon jó, viszont Akiyát nem zavarja a szoknya? -kérdezte és én csak bólintva feleltem neki. 

-Az nem kifejezés mennyire nem akarta először. -mentem kicsit közelebb hozzá közben. 

-Szegényke...bár én erről semmit nem tudtam, nagyon is meglepett, mikor megláttam főleg az, hogy mennyire- -kezdett bele, viszont közbe vágtam. 

-Hogy mennyire csajosan néz ki, igaz? -nevettem el magam, amire csak bólintott. 

-Igen, de teljesen először annak is néztem... -kezdett ő is nevetésbe , bár ezt a csodás pillanatot a vőlegény érkezése törte meg. -pislogva néztem, hiszen nem volt mellette senki és egyedül jött...de ketten mentek el...akkor hol van??? 

-Hé fiúk, nem láttátok Akiyát? -tette fel a kérdést. -szúrós szemekkel rá néztem. 

-Nem neked kellett volna rá vigyázni, na? Hol hagytad akkor drága én tudok rá figyelni? -mondtam kicsit hangosabb, hangon és idegesen és majdnem nekimentem, viszont egy kéz visszahúzott...egy meleg nagy tenyér...ami...a szőkéé volt..pislogtam csak 's nagy szemekkel rá néztem. -ekkor elkezdtek beszélgetni és kiderült mindenre a válasz, amit kérdeztem, majd ezek után el is ment tovább keresni, ekkor rá néztem a visszafogómra, aki csak boldog mosollyal figyelt engem. 

-Ha róla van szó, nehezen fogod magad vissza igaz? -nézett rám és lassan megölelt, amire automatikusan szorosan odabújtam...nem tudtam ellenállni...abban a pillanatban ez annyira jól esett...

-Igen, sajnálom az előbbit....- mondtam halkan és a fejem a mellkasába fúrtam. 

-Semmi baj, Kis róka. -hajolt oda és megpuszilta az arcomat, ami miatt egy kisebb pír keletkezett rajta, -eztán csak csendben élveztük ezt a varázslatos pillanatot. 

Shou szemszöge:

Egyszerűen, mire visszaértem csak úgy eltűnt, mint Petőfi a ködben...mindenhol kerestem, viszont sehol sem találtam...Akiya mi történt hova mentél...? Biztos nem a semmiért lett kámforrá csak így...? -járkáltam mindenfelé és az egyik pillanatban észrevettem egy nyitott ajtót...bement volna...vagy mások használták azt...? -kicsit kinyitottam, benéztem, viszont nem igazán láttam ott élő embereket...jó halottakat sem. -egy kis ideig hallgatóztam, majd mikor el akartam hagyni azt a helyet...hallottam valamit...mintha valaki sírna...remélem nem Ő lesz az...nem akarom így látni...-beljebb mentem és elkezdtem keresni a nesz forrását. -egy darabig ezt csináltam...és ezután megtaláltam amit kerestem...vagyis miután rá néztem inkább Akit...-a szemeimmel figyeltem 's, majd a szívem szorult össze a látványtól...a fal mellett ült és könnyezett...mi történhetett...ugye ugye nem miattam van ez, mert akkor...én én...-kezdtem azonnal aggódni. -megindultam közelebb hozzá, ám de mikor észrevett a szemeivel engem figyelt...

-Akiya mi történt...? Mi a baj? -léptem kicsiket lassan egyre-egyre közeledve felé. 

-Semmi! Hagyjál békén! Keress mást helyettem! Ne engem vegyél be az ilyen baromságaidba...ez csak egy hazugság! Csak az! Nem ér semmit sem! -ordított rám, amire megtorpantam azonnal. 

Akiya szemszöge:

Még van képe utánam jönni...és megkérdezni mi bajom...szerinte mi lenne? Ilyen hülye nem lehet már bazdmeg...-odafordultam a falhoz és nem néztem rá...

-Menj el inkább! -mondtam komoly hangon, de nem értette meg...hallottam a lépteit, ahogy elém jön, majd leguggol 's már csak a védelmező karjait éreztem meg magam körül...ez az érzés...mindig magával vonzz. És nem tudok már ellene mit tenni...ahogy most sem...automatikusan..kezdtem lenyugodni, majd egy óvatlan pillanatban...odabújtam hozzá...a mellkasába szipogva próbáltam keresni azt ami most nekem kell..és apránként meg s találtam azt. Egyikünk sem szólt egy kis ideig...csendben éveztük egymás társaságát, majd ezt Ő törte meg köztünk. 

-Akiya...hidd el nekem...én nem szeretném, hogy ez hazugság legyen...gondolom mit érzel...tudni nem tudhatom, mivel nem vagyok a helyedben...viszont kérlek, hagyd abba a sírást...ezek a csúf kis kövér könnycseppek eltorzítják az igazi szépségedet. -suttogtam nekem a lágy hangján az ujjaival elkezdte letörölni a könnyeimet. -Nem tudom pontosan mi a baj, de szeretném ha tudnád, hogy én nem akarok játszani veled. Melletted akarok maradni 's megvédeni téged minden gondtól ami rád leselkedhet. És én ezt szeretném tenni, már ha megengeded... -a végét már a fülem mellett ejtette ki és erre csak szorosabban ölelt és a kezemmel a ruhájába markoltam...-valamiért hiszek a szavaiban...nem hazudik érzem...annyira jól esik, hogy itt van...el sem tudom mondani mennyire...

-Shou...-mondtam halkan és kicsit odahajoltam, amire meglepődve figyelt engem. 

-Shh nem muszáj most semmit sem mondanod. -tett az ujját az ajkaimra, amit picit megnyaltam, miszerint vegye el...halványan elpirult 's erre kuncogtam kicsit. -most Ő vörösödött el! He he! Én nyertem. -gondoltam ezt az egyik pillanatban, viszont a másikban már nem volt ilyen vicces helyzet...mivel csak azt vettem észre, hogy a kis Párducka az ajkainkat egyesíti össze...-nagy szemekkel figyeltem és már nem tudtam felfogni mi is történik körülöttem. -lassan falni kezdte az ajkaimat, majd átkarolta lassan a derekamat. Ekkor vesztettem el a józan eszemet és viszonoztam a megkezdett csókot. -tartottam vele a tempót és a kezeimet lassan a vállára helyeztem és picit megmarkoltam ott. -erre a csókba morgott halkan 's ezt a gyengéd pillanatot kicsit később egy francia csókká alakította...mámorító...csodálatos érzés ez az egész...-hagytam neki és átengedtem neki magamat...plusz a vezetést is...az ajkaink, mintha szikrát gyújtottak volna köztünk, így a levegőt is egyre-egyre forróbbá téve köztünk. -mikor elvált tőlem csak lihegve figyeltem. -amikor újra levegőhöz jutott már nyitotta volna a száját szóra, de befogtam azt és megráztam a fejemet. -aranyosan a szemeibe néztem és kuncogva figyeltem, ahogy a gyönyörű nagy kék szemeivel pislog a tettem miatt. Minden rosszat, amit ez előtt gondoltam azok egy pillanat alatt eltűntek a fejemből..már nem tudtam neki a sexy kis párducra figyelni...így ezeknek nem volt helyük...és én sem akart, hogy elrontsák itt a tüzes, forró levegőt...amit e gyönyörű tette tett velünk...

-Most ezt ne rontsd el szavakkal...kérlek még egy kicsit maradjunk itt...és utána kimegyek..ígérem..- bújtam oda hozzá szorosan. -és Ő erre csak egy boldog mosollyal kezdte el simogatni a fejemet lassan. 

Miután maradtunk egy pöppet...felkaptuk magunkat. Ezután visszamentünk ki, hiszen kezdődött az...amiért eleve itt vagyunk...

És annyit még elmondhatok, hogy ez az első csókom, amit most éltem át...megpecsételte életem következő lépését...

Sziasztok Gyümiteák!

Meghoztam a következő részt, ami sokkal hosszabb lett, mint eleve szokott. Úgy terveztem az egész eljegyzést egy részbe írom, de mint látjátok ez nem igen akart összejönni így kettőre bontottam inkább, bár így is ezek hosszabb fejezetek lesznek. Remélem tetszik nektek! Köszönöm, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is:

Sziasztok!<3<3<3