Jungkook létezésének huszonkettedik évében találkozott először Luciferrel. Ekkor kísérte a pokol legmélyebb bugyraiba, az első megrontott lelket, akiért felelt. Jimin sokat harcolt érte, de a mellette sétáló alak, velejéig romlott és perverz volt. Kénye kedve szerint rontott meg ártatlan kislányokat. Jungkook alig várta, hogy szenvedni lássa őt. Érezte Jimin csalódottságát, hogy nem tudta megmenteni, de ezt nem is kellett.  A fiatal démon, ekkor még nem sejtette, hogy mi vár a lélekre, de biztos volt benne, hogy semmi jó. Megérdemli, amit kapni fog. Démon társai, hozzá hasonlóan sorban Lucifer elé járultak, és a lélek sorsára vártak. A pokol királya egy magas arany trónon ült, mely izzott a forróságtól. Lucifer alakja teljesen szilárd volt. Felsőtestét nem takarta semmi, így jól látszott, hogy bőrét rengeteg tetoválás díszíti, melyek csak még jobban kiemelték az izmait. Alsófelét egy szoros bőrnadrág fedte, ezt pedig egy hatalmas csatos öv fogta derekára. Fekete, hosszú haja arcába lógott, így eltakarva a pirosan izzó tekintetét. Pontosan úgy nézett ki, ahogy megfestették. Veszélyesen és szexin trónolt az izzó kövek között. Egy valami hiányzott csak, a hatalmas fekete szárnya. Pillanatok alatt ítélte el az embereket pusztán csak ránézésre. Tudta, mi a bűnük, és rögtön tudta milyen büntetés jár nekik. Jungkook tekintetével végig mérte a felsőbb rendűséget sugárzó alakot, és rögtön elakadt a vörösen felizzó szemek láttán. Lucifer ajkai széles, negédes mosolyra húzódtak, és előrébb dőlt székében, hogy jobban megnézhesse magának a fiatal démont. Ekkor ismerte fel Jungkook, hogy miért nincs szárnya, ugyanis azok helyén, két hatalmas csonk éktelenkedett. A látványra kénytelen volt saját szárnyait összébb húzni, ám így se tudta elkerülni, hogy a király minden sötét tollát alaposan végig mérje. Mély levegőt véve lépett közelebb, de mivel főnöke csak szemét futtatta rajta, torok köszörülve megszólalt.

- Ő itt, Sagaki Han. – mondta a mellette álló alakra mutatva. Lucifer, mint akit álmából keltettek megrázta fejét, és lassan az említettre fordította tekintetét.

- Á, egy perverz, azok a kedvenceim. Huszonegyes cella lesz az övé. Szép munka.... – emelte fel  kérdően a szemöldökét.

- Jungkook. – mutatkozott be a kék démon meghajolva. Lucifer ismét negédesen mosolygott.

- Nos, kedves Jungkook. Szeretném, ha ezt a disznót lekísérnéd, és utána visszatérnél hozzám. - csapta össze a tenyerét. - Szeretném... nem, ez nem jó kifejezés. Azt akarom, hogy mesélj magadról és a társadról. – miközben beszélt felállt, és fenyegetően, csábosan közelítette meg a fiatalabbat. Ahogy mellé ért ujjait végig futtatta a fekete tollakon. Szeme, szinte égette Jungkook bőrét. Megijesztette a pokol királyának közeledése, így nem várt tovább, maga után rántva a lelket, megindult a cellák felé. Sagaki Han nem félt, tekintete álmatag volt, és semmibe révedő, akár csak a többi léleknek. Amíg Jungkook fogta a pórázt, addig elbájoltan követte a démont. Így könnyebb volt őket kezelni. Régen rengeteg gond volt a sikítozó, szökni próbáló lelkekkel. Persze élvezetes volt a démonok számára, hogy a frászt hozzák a lelkekre, de fárasztó volt őket a cellákba tuszkolni. Ahogy beértek a huszonegyes cellába, és megszűnt a kapcsolat köztük, ijedten tekintett körbe Sagaki. A félelem, ami szemébe volt, valamiért mérhetetlen boldogsággal, és elégedettséggel töltötte el Jungkookot. 

- Köszöntelek a pokolban. – villantott mosolyt az előtte állóra, miközben körbemutatott. – Köszönöm, hogy olyan sok kellemes percet okoztál nekem és Jiminnek, de ideje, hogy megbűnhődj. – csapta be a cella ajtaját, ami abban a pillanatban köddé vált, és csak a kétségbe esett üvöltést hagyta maga után. Jungkook kissé félve közelítette meg Lucifer trónját. Tudta, hogy a férfinek nem tud nemet mondani, hiszen érte létezik, hogy segítse a munkáját. Mikor a bukott angyal elé ért, meghajolt, és akaratlanul széttárta fekete szárnyait. A pokol királya gyönyörködve nézett rá.

- Csodásak! – mosolyodott el. – Nekem is ilyen volt. Talán egy kicsit nagyobb. Már szinte nem is emlékszem. – sóhajtott kissé szomorkásan. – De határozottan megérte. – kacagott fel őrülten. Jungkook mellkasából a félelem szétáradt egész testébe. Lucifer nagyon ijesztő volt számára, mert olyan erő lengte körül, aminek a nyomába ő nem érhetett, és mindentudó tekintete azt súgta, hogy előtte nem tudja elrejteni a gondolatait. – ő milyen? – kérdezte vörös szemeit a kékekbe mélyesztve. Jungkook tudta kire gondol. A társára. Nem akart mesélni a királynak róla. Féltette Jimint, de a szavak szinte erőszakkal kilökődtek szájából.

- Gyönyörű. Aranysárgán fénylik, és hófehér szárnyai vannak. A testalkata izmos, de még is kecsességet sugároz. Az ajkai pedig... egyszerűen csodásak. Vastag, telt, és olyan puha... és finom. A bőre olyan meleg, és selymes. A szemei mély barnák, olyan melegség árad szét a testemben tőle.– Jungkook képtelen volt abbahagyni az ábrándozást. – Szőke tincsei olyan kis játékosak, összevissza mocorognak fején, azt akarják, hogy hozzájuk érjek. Piszeorrát, pedig összeráncolja, ha mérges és, és, és a feneke. Édes istenem... - hangja elhalt, ahogy Lucifer a kezét felemelte. Olyan érzése volt, mintha nem lenne teljesen a saját ura.

- Fincsin hangzik. – nyalta meg a száját. - Tehát láttad szilárd alakban, és megérintetted? – kérdezte szemöldök ráncolva.

- Nem. Csak egyszer találkoztunk, amikor megszülettünk. Én, csak álmodok róla. Mindig... – hajtotta le a fejét. – annyira akarom őt. – amikor ajkait elhagyták a szavak, Lucifer mosolya még nagyobb lett. Rossz érzés kerítette a hatalmába.

- Eldobnád érte ezt a világot? A szárnyaidat? – mosolygott még jobban. Jungkook szemei elkerekedtek, majd a csonkokra tévedtek. Jiminért mindent odaadna, ha vele lehetne. Ha fiú vele akarna lenni. A helyzet viszont úgy állt, hogy a másik fele gyűlölte őt. Pár pillanatig még gondolkozott, majd bólintott. – Ha azt mondom, hogy eltudnál innen szökni az emberek közé. Emberré válhatnál, és lehetne szabad akaratod, szilárd tested. Mit mondanál?

- Azt, hogy mikor indulhatok? – izzott fel kéken Jungkook szeme. Semmire se vágyott jobban. Ő akart dönteni a sorsáról. Megvetette az embereket, de csak, mert irigyelte őket. Ha ő ember lenne sokkal jobban csinálná - gondolta. Lucifert kacajra késztette a fiatalabb lelkesedése.

- Mielőtt megkötnénk az egyességet, tudnod kell, mibe mész bele. – kezdett bele sompolyogva mondandójába. – Ha elhagyod a túl világot, és az emberek közé mész, akkor letérsz az utadról, amit a sors kijelölt. Ez a legsúlyosabb bűne egy angyalnak, legyen az akár a menny, vagy a pokol angyala. Így többet nem térhetsz vissza, vagy ha még is, akkor olyan számkivetett lennél, mint én... Vagyis bukott angyal. - komolyodik el. Jungkook figyelmesen hallgatta Lucifer, aki ezután megosztotta vele az emberi lét minden szépségét. Hogy milyen jókat lehet enni. Milyen jó érzés lerészegedni az italtól. Milyen érzés, ahogy a szellő simogatja a szárnyait, bőrét. Milyen emberfeletti érzés a testi öröm, na meg persze a szabad akarat csodája. Lucifer szájából minden apróság csodásan hangzott. Jungkook alig bírt betelni vele. Ember akart lenni azonnal. – DE! Mindennek van árnyoldala. – mondta szemét a fiatalabbéba mélyesztve. – Az emberek sérülékenyek, így vigyáznod kell magadra. És, hoznod kell egy hatalmas áldozatot. – mutatott a megcsonkított hátára. – Sajnos, az embereknek nincsenek szárnyaik, így neked is meg kell szabadulnod tőlük. – fordította el tekintetét a fiatal démonról. – De ha engem kérdezel, ez nem nagy áldozat, azért cserébe, amit kapsz. – hangja szomorúan csengett, de határozottan. Jungkook elgondolkodott egy pillanatra. El se tudta képzelni szárnyak nélkül a létezését. Ám az embereknek nincs szüksége rá, akkor neki se fog kelleni. – Illetve... - mondta óvatosan a király. – Nem tudom garantálni, hogy Jimin veled megy. Hiszen ő jó... a jók pedig, mindig a helyes utat választják, és ez nem az... - nézett lopva az előtte állóra. Jungkooknak eszébe jutott Jimin reményben izzó tekintete, amikor azt mondta, hogy szereti.

- Meggyőzöm! – mondta határozottan. – Biztos velem fog jönni... - bólintott magát is megerősítve.

- Akkor! – csapta össze a kezét a pokol királya. – Ha készen állsz, kössük meg az egyességünket. – nyújtotta a kezét a fiú felé. Jungkook még egy pillanatig hezitált, mielőtt elfogadta. Majd elképzelte, ahogy végre a karjai közt tartja Jimint, és előre lépve megfogta a felé nyújtott kezet. Csuklója felizzott, és égette a fájdalom. Kénytelen volt felüvölteni, de hangja, mégsem nyomta el a vele szemben álló ördögét. – Jungkook ígéred, hogy elhagyod a túl világot, és szárnyadtól megválva, az emberek között folytatod munkád, hogy bűnre csábítsd őket? – kérdezte, hangja egészen ördögien csengett. A fiatal démon tudta, már nincs visszaút.

- Ígérem. – mondta halkan, küszködve a fájdalomtól. Lucifer ismét negédesen elmosolyodott.

- Cserébe, én ígérem, hogy minden segítséget megadok, és minden tudásomat rád bízom, hogy egyszer helyembe léphess. – mondta, még mindig démoni hangon. Az előbbi bársonyos csalogató hangnem már teljesen eltűnt. Ahogy elengedte a fiatalabb kezét, bőréről az izzás eltűnt, és a fájdalom is megszűnt. Jungkook finoman megérintette a nem rég vörösen égő felületet. Szemét képtelen volt levenni, a helyén keletkező tetoválásról, melyen érdekes formák rajzolódtak ki. Ilyent látott Namjoonon és Taen is. Hát, így keletkeznek - gondolta. – Mostantól minden nap eljössz hozzám. Fel kell készülnünk, mert csak egyszer lesz alkalmad. – ballagott vissza elégedetten a király. – Ha jól sejtem, Rafael nem sokára meglátogat. Akkor kell megtenned. Tanítani akar titeket, így biztos visszahívnak a mennybe, mert ő ide biztos nem jön. – kuncogta és visszaült trónjára. - Erről senkinek ne beszélj. Csak megpróbálnának közbeavatkozni.

Ennek már százegy éve, így Jungkook minden szükséges tudást birtokolt, és fel  volt készülve a szökésre. Ott állt Jiminnel szemben, akinek szeméből sütött a harag. Már ő is mindent tudott, de nem úgy tűnt, mint aki nagyon részt akarna venni, ebben a szökésben. Ez pedig szomorúsággal töltötte el. Nem tudta miben hagyja itt a társát, de voltak elképzelései.

- Ezt te se gondolhatod komolyan? – kérdezte hitetlenkedve a sárgafényű.

- Kérlek, ezt ne itt beszéljük meg! – suttogta a kéken izzó. – Kövess... kérlek! – indult meg halk léptekkel kifelé. Tudta, hova kell menjen, így amint a folyosóra értek, kitárta az ablakot, és egy könnyed mozdulattal kiröppent rajta. Jimin követte. A mennyország széléhez érve, óvatosan érkeztek a poros talajra. Az eddigi fénybe borult kastélyt felváltották a kiszárad sziklák. Jimin korábban még soha nem járt itt. Nagyon kihaltnak tűnt, így nem érezte túl jól magát. Sötét volt, csak a hold és a csillagok világították be az eget. Ez azaz ég volt, amit az emberek is láttak. Innen csak egy hajszálnyira volt az ő világuk. – Szerintem, ez tökéletes a beszélgetéshez. Itt senki nem fog zavarni minket. - ült le a szikla legszélére, és lábát a semmibe lógatta. Jimin sóhajtva foglalt mellette helyet. Figyelt, hogy ne legyen túl közel a másikhoz. Pedig most legszívesebben a kezeiket összekulcsolva tartotta volna fogva a démont. Félt, hogy bármelyik pillanatban eltűnhet, és akkor tényleg soha többé nem látja őt.

- Ne menj! - nézett a számára olyan nagy kísértést okozó arcra. Szemei könyörögtek, ezért Jungkook csak nyelt egyet, és csendben nézte a holdat, mert az szinte gúnyosan ragyogott rá. Nem sokára ez a hold lesz az egyetlen közös bennük. - Mondj valamit, kérlek. – suttogta kissé bánatosan az angyal.

- Komolyan gondoltam. Én mindenképp megyek, és szeretném, ha velem tartanál. Élhetnénk együtt, mint a szerelmesek. – mosolygott a lehető legártatlanabbul. Pedig agyában mocskosabbnál, mocskosabb képek rémlettek fel, ahogy végre magáévá teheti Jimint, és megronthatja, azt a tiszta lelkét. Alig tudta izgalmát visszafogni. Már amiatt az egy csók miatt is, még jobban magával akarta vinni. Az az egy csók, olyan sok mindent igért.

- Kizárt. Nekem itt a helyem, ahogy neked is. – nézett érzelem mentesen a másik. Jungkook magába szitkozódott. Lucifer szólt, hogy ez lesz, de valahogy, azt érezte képtelen itt hagyni a másikat. Ahogy erre gondolt, felizzott a csuklója. Tudta nincs választása.

- Csak, hogy tudd. Most te jelentesz nekem mindent, ezért egy napot adok, hogy utánam gyere. Utána, aztán eltűnők, és élem az életem. – nézett a másikra. Jimin arcán átfutott a szomorúság. Tudta, hogy nem fog jönni, mégis remélte, hogy a kötődés köztük erősebb, mint a jó utáni vágya. –  Nagyon bosszantó, hogy ilyen mélyen belém hatol, a belőled áradó jóság, de képtelen vagyok száműzni. – Jungkook lehajtotta a fejét, majd gyorsan összeszedve magát, a sárgán izzó íriszekbe nézett. Annyira megakarta érinteni a másikat. – Azért jó lett volna még egyszer megérinteni, hogy halljam a halk nyögéseid. – mosolyodott el perverzen, majd a választ meg se várva, elrugaszkodott, és engedte magát a semmibe zuhanni. Látta, ahogy Jimin megpróbálja elkapni a kezét, de már késő volt. Pillanatok alatt zuhant a csillagok közé, egyre távolabb a sárgán fénylő szépségtől és beszippantotta a sötétség. Jimin döbbenten nézett utána. Majd fejét lehajtva hagyta, hogy az üresség őt is körbeölelje, csak őt belülről.

Sziasztok! 

Köszönöm, hogy olvasod a sztorim, és köszönöm a kommenteket, csillagokat! Tudom, hogy késtem kicsit a folytatással, de mostantól csak heti egy részt tudok biztosra ígérni. Egy másik sztorim befejező részével kicsit küzdök, emiatt került ez háttérbe. 

Akik esetleg azt is olvassák, azoknak üzenném, hogy szeretném nagyon jól lezárni, csak nehéz. Valami hiányzik, csak nem tudom mi. Ma, meg holnap lesz időm gondolkodni, így remélem holnap betudom azt fejezni, és ezt folytatni. 

2018.11.10