Reggel a bejárati ajtóm előtt ébredtem, mivel annyira kimerített a tegnapi nap és a kusza gondolataim, hogy már nem is emlékszem mikor dőltem ki teljesen. A hátam igen meg szenvedte ez a földön alvásos dolgot. Nagy nehezen felállok, majd a konyhában lévő órára tekintek és a szemem, majd kiesik a helyéről. A francba! Már is késésben vagyok..

Amilyen gyorsan csak tudom, összeszedem magam. Egy gyors fogmosás, haj igazítás na és persze, a ruha csere, majd rohanok is, hogy oda érjek az irodába. Szerencsémre sikerül fognom egy taxit, így kezdek megnyugodni...de ez a nyugodtság is addig tartott, még dugóba nem kerültünk és megint rohanhattam a saját lábamon. Pár háztömb lefutása végül sikerült megérkeznem, bár elég csapzottan. Egyenesen felsiettem a konferencia terembe, miután megtudtam, hogy hol is van, majd bevágódtam az ajtón. Ám mielőtt bár mit is érzékelhettem volna, csak azt vettem már észre, hogy egy kifulladt Jesse rohan oda mellém.

- Mr. Bell és Jesse. Látom egyikük sem a pontosságról híres, bár ezt már Jessenél volt időm felfedezni.- néz ránk a főnök, miközben kávéját kavargatja.

- Elnézést!- válaszoljuk egyszerre, majd helyet foglalunk az asztalnál, ahol már pár számomra idegen ember ül. Jesse persze mindenkit ismer..mintha újra a suliban lennénk.

Megigazítóm öltözékem, majd elkezdjük a megbeszélést. Jesse akár egy gyerek, elkezd mellettem hintázni a székkel, bennem pedig megfogalmazódik a kérdés.

Mi lenne, ha segítenék neki abban, hogy hátra essen? Hm, Segítsek?

Nem, azt azért nem kéne, hisz csak egy megbeszélésen vagyunk. De azért, vicces lenne.

Figyelmemet inkább visszaterelem a témára, amúgy is most az én festményeimről van szó, amire igen büszke vagyok. Nem volt ám könnyű mindent elsajátítani.

- Mr. Bell!- szólít meg a főnök, mivel megint csak sikeresen elbambultam.

- Tessék?- kérdezek vissza halkan.

- Megfelel akkor önnek, ha Jesse fotózza le a képeit? Nála jobb fotóst nem igen tudnék ajánlani, de ha kételkedne, akkor mutatnék pár fotót, amiket ő készített.- ragadja meg a kivetítő távirányítóját és..egyszerűen hihetetlen képek tárulkoznak elém. Az összhang, a különböző tónusoktól kezdve az kontrasztokig minden ragyogó. Ahogy a fekete-fehér képen kirajzolódik a női arc karakteres formája.

- Ez, tökéletes..- mondom elámulva, mire a főnök visszafordul, hozzám várva válaszomra.- Jesset akarom. Mármint azt, hogy ő fotózza a festményeim- javítom ki gyorsan magam, bár nem mintha itt bárki is Jessen kívül értené is, hogy miért tettem hozzá az utolsó mondatot.

- Nagyszerű!- csapja össze tenyerét, s miután mindent átbeszéltünk kiindulunk a teremből, mivel a tényleges munka csak holnap veszi kezdetét, így én mára végeztem.

Jesse még beszélget pár szót a főnökkel, így a falnak támaszkodva megvárom őt. A várakozás közben a gyomrom, mint egy földrengés, olyan hangot illet magából és csak most jövők rá, hogy nem is ettem ma még semmit. Talán a kávé segít. Az automatához igyekszem, majd kiválasztom a legerősebbet és miután a pénzt is bedobtam várom, hogy elkészüljön. A gép éles hangja jelzi, hogy kész, de mielőtt ki venném a tartóból egy másik kéz nyúl az italom felé és veszi el.

- Hé, azaz én kávém!- förmedek rá, a velem szemben álló Jessere.

- Mióta kávézol te?- kérdezi felvont szemöldökkel, miközben belekortyol.

- Nem mindegy az neked? Más kávéját akkor sem kéne lenyúlni. Maillet.

- Ha sértő jelzőt használsz rám, akkor inkább azt az anyanyelveden tedd meg vagy talán félsz?

- Fél a halál!- nézek rá szúrós tekintettel, majd mint ha ott se lennék tovább sétál, én pedig megint csak követem. - Nos, azt hiszem, hogy én mára végeztem. Te nem jössz?- kérdezem tőle, közben kilépünk az ajtón és rágyújt egy cigire.

- Tudod, valakinek dolgoznia is kell.- szív bele mélyen cigijébe.- Van még egy modellfotózásom, aztán végzek.

- Értem.- érdekesen hangzik. Kíváncsi lennék, hogy Jesse hogyan is dolgozik, de nincs az az isten, hogy rákérdezzek, hogy csatlakozhatok- e. Nem, azért önbecsülés is van a világon.

- Van kedved megnézni?- teszi fel a kérdést. Ez most olvasott a gondolataimban? Bár lehet, hogy csak az elgondolkodott képemből szűrte le, hogy kíváncsi vagyok.

- Nincs jobb dolgom, ami azt illeti.- válaszolom váll rándítva, mire gúnyos mosoly jelenik meg arcán.

- Akkor kövess.- nyomja el cigijét, majd visszaindulunk az épületbe.- Az egyes stúdióba kell mennünk. Szerencsére már mindent előkészítettek, így már csak a gépemet kell vinnem.- áll meg az egyik ajtónál, majd belép rajta. Jobbnak látom, ha nem megyek be vele, még a végén ki tudja mi történik.

Várj, mi? Semmi. Semmi sem történik, Nate. Az már a múlt.

Visszalépve mellém, kezében tartja a hatalmas gépet, majd ismét elindulunk. Belépve a stúdióba hangos köszönés hagyja el szánkat, majd én hátul maradok, még Jesse beállít mindent és egy vékonyka modell csaj sétál elő a vászon mögül. Az arca porcelán fehér, amit vörös szeplők dekorálnak és a szintúgy vörös haja. A szemei, pedig zölden világítanak, akárcsak az én szemeim. Bár ő sokkal szebb látványt nyújt. Jesse biztos szívesen legelteti az ilyen lányokon a szemét, végtére is a suliban is mindig a szép lányokkal jött össze. Aztán jöttem én és mindent felborította. Most szégyellnem kéne magam? Ó, nem. Büszke vagyok magamra.

Csak figyelem tovább, ahogy Jesse magyaráz a lánynak, miközben kattog a gép és készülnek a fotók. A lány, azonban az egyik beállást nem érti, így Jesse odamegy hozzá és szinte pár centire van az arcuk egymástól, mire a gyomrom görcsbe rándul és csak figyelem tovább, ahogy fogja a lány arcát és beállítja a megfelelő pózba.

Miért ilyen szar érzést ezt látni? Nem akarom, hogy máshoz érjen. Azt akarom, hogy csak is engem érintsen.

..Várj mi? Én most..mire is gondoltam az előbb? Féltékeny lennék?

Úristen, Nate szedd már össze magad. Arról volt szó, hogy nem kerülsz többé Jesse közelébe, ennek ellenére csak egy érintés miatt elveszítetted az fejed.

A következő pillanatban már csak azt veszem észre, hogy visszaindul a géphez és tekintetünk össze találkozik és egy mosolyt húz ajkaira. Én pedig ennyitől érzem, ahogy vörösbe borul az arcom és hirtelen nagyon meleg lesz, így kiszaladok a mosdóba a lehető leghalkabban. Egy kis hideg vízzel megmosom az arcom, hogy felfrissüljek. Ám érzem, ahogy két kéz fonódik a derekam köré és hirtelen mozdulatnál fogva rátaposok erőből a másik lábára.

- Te idióta! Eltörted a lábam!- ugrál arrébb fél lábon, felszisszenve a fájdalomtól. Jesse..

- Én vagyok az idióta?! Te osonsz a hátam mögé és molesztálsz!- förmedek rá.

- Még, hogy molesztállak...na persze..- teszi le óvatosan a lábát, majd sóhajt egy nagyot.- Máskor bezzeg nem zavart.- tekint félre.

- Mi az, hogy máskor?- kérdezek vissza, még mindig felháborodva, ám visszaemeli rám kéken izzó szempárját és egyből le is esik, hogy megint csak a múltkor beszél.

- Mi van a munkáddal?- terelem el a témát.

- Végeztem mára, ezért is indultam el megkeresni téged.- mondja karba tett kézzel.- Azt hittem leléptél.

- Sosem tennék olyat.- válaszolom a lehető leghalkabban, fejemet lehajtva.

- Hát, már egyszer megtetted..- fordítja el tekintetét és, ahogy rá nézek szemei teljesen máshogy csillognak. Mintha szomorúság tükröződne bennük. Vajon...ennyire megviselte volna, mikor elmentem?- Menjünk el ebédelni. Meghívlak.- mondja, mire csak bólintok, majd összeszedjük a cuccunkat.

Csak most jutott el a tudatomig az, hogy egyáltalán nem tudok semmit sem Jesse életéről, hisz semmit sem beszéltünk az elmúlt pár évben. Most, hogy visszajöttem pedig szinte minden ugyanolyan köztünk, mintha sosem történt volna semmi kettőnk között.

De egy valamire rájöttem. Vagyis inkább két dologra. Az egyik az az, hogy Jesse semmit sem változott és ugyanolyan idegesítő, de ennek ellenére jól kijövünk egymással, ám valamit nem mond el. A másik pedig, hogy azt hiszem érzek valamit iránta..