Hét év hosszú idő, főleg ha messze vagy mindentől és mindenkitől és csak is magadra számíthatsz. Tudjátok, nem volt olyan egyszerű otthagyni Jesset, mint amilyennek látszott. Valójában szörnyen fájt és olyan volt, mintha egy részem ott hagytam volna vele.

De jobb lesz így mindkettőnknek. Legalább is akkor még azt gondoltam. Igyekeztem leveleket írni neki vagy épp felvenni vele a kapcsolatot bárhol, de valami mégis mindig megállított benne. Valami azt súgta, hogy talán hagynom kéne őt a fenébe, hisz a mi kapcsolatunk sosem volt szerelmi. Kapcsolat...na igen, már ha tényleg lehetett azt annak nevezni, hogy ha lehetőségünk volt rá akkor egyből letepertük egymást.

Ami volt elmúlt és most hét év után újra haza tértem, ám csak anyáméknak szóltam. Nem akartam, hogy Jesse tudjon róla, hogy itthon vagyok.

A suli kemény volt és sikerült néhány ismeretséget is szereznem. De a kemény munka meghozta gyümölcsét, hisz most itt vagyok az egyik leghíresebb galériában, ahol nem is egy képemet már megvették nem kis összegért. A legjobb az egészben tényleg az, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Kíváncsi lennék azért, hogy Jesse végül hogyan is döntött. Egy levelet sem kaptam tőle soha és ez valamilyen szinten fájt, de érthető is volt. Mindketten sokat változtunk ez alatt a jó pár év alatt. Az én régi megtört énem, valahol a kukában landolt és szinte egy új Nate született meg, hála Jessenek, aki nélkül ez mind nem sikerült volna.

Vajon sikerült elfelejteni-e? És mi van, ha már van valakije? De a legfontosabb, hogy egyáltalán mit is érzett pontosan irántam?

Basszus Nate, elég. Nem ránthatod vissza magad a múltba. Talán, majd egyszer, ha találkoztok vele, majd mindent tisztázok.

Tovább sétálgatok a festmények között és az elképesztő fotók között, amik hihetetlenül érdekesek. Néha egy-egy ember leszólít, hogy köszöntsön vagy épp gratuláljon a sikereimhez, amit örömmel fogadok, bár még mindig nem vagyok az a társaságba járó típus. Kissé fáradtan tekintek körbe a terembe, de abban a pillanatban, mintha fejbe csaptak volna egyből elmúlik a fáradtságom. Sőt, szinte minden érzelmem és helyette marad a zavartság és a döbbenet, hisz most épp két gyönyörű kék szempárba bámulok, amit bárhol felismernék egy szempillantás alatt.

Na nem, ilyen nincs. Mégis, hogy a francba kerül ide Jesse? Csak nem elszólták magukat Stevek? És ki az a fickó mellette?

Megint kezdtem túl kombinálni, igaz? Gyerünk Nate, csak nyugi. Feltűnőmentesen lépj le, majd irány vissza Párizsba. Aztán talán újból hét év után visszatérek és akkor képes leszek a szemébe nézni..vagy nem.

Ám a tökéletes tervem mihelyst kigondoltam, azonnal füstbe is bent, ugyanis a következő pillanatban már épp felém tartott a két férfi a lábam pedig teljesen a földbe gyökerezett és csak továbbra is bámultam Jesse kék szemeibe, akárcsak ő az enyémbe.

- Mr. Bell örülök, hogy eljött!- üdvözölt az idősebb férfi széles vigyorral arcán, majd bemutatkozott. - Nagyon örülök, hogy el tudott látogatni a kiállításra. A festményei egyszerűen hihetetlenek.

- Számomra a megtiszteltetés, hogy itt lehetek.- válaszoltam egy erőltetett mosollyal és igyekeztem nem rá nézni a mellette álló személyre.

- Hadd mutassam be az egyik legkiemelkedőbb fotósunkat, Jesse Torres-t.- mutat a mellette álló férfira, aki összevont szemöldökkel bámult rám.

- Hali..- ez az egy kis szó csúszott ki a száján. A főnöke már épp kezdett a lehető legcsúnyábban nézni rá, ám mielőtt bármit is mondhatott volna, közbe vágtam.

- Felesleges a bemutatkozás. Ismerjük egymást. Igaz Jesse?- kérdezem tőle mosollyal az arcomon és felvont szemöldökkel.

-... Ami azt illeti, igen.- fonja össze maga előtt kezeit.

- Nahát ez remek!- csapja össze tenyerét az idősebb férfi, mire mindketten rákapjuk tekintetünket.- Így akkor tökéletesen együtt fognak tudni dolgozni a következő projekten.- veregeti vállba Jesset, akinek a szája is tátva marad.

- Miféle projektről beszél?- kérdezem kissé pánikszerűen, de igyekszem tartani higgadtságom.

- Jessenek már említettem, hogy szeretném, ha készítene néhány kiváló fotót a festményeiről. Arról, ahogy készíti, a különböző és rendkívüli technikákkal. Remélem jól fog működni minden.- s azzal elviharzott a másik irányba.

Na nem. Ilyen biztos nincs. Vagy mégis? Ó a francba is.

- Rég találkoztunk.- szólal meg hirtelen, mire óvatosan visszanézek rá.

- Valóban..- suttogom alig hallhatóan. Nem tudom mit mondhatnék neki..

- Ne legyél ennyire megrémülve. Ami a közös munkát illeti pedig, én minden tőlem telhetőt megteszek.- mondja, majd hátat fordítva elindul a tömegben, én meg már azon kapom magam, hogy követem egy szó nélkül.- Elérted azt, amiről mindig is álmodtál. Gratulálok.- áll meg az egyik festményemnél.- Tudod elsőnek nem jöttem rá, hogy honnan is ismerős ez a kép, de most, hogy találkoztunk újra rájöttem, hogy ugyan ezt a színkombinációt használtad az egykori szobádnál, amit még együtt festettünk ki.- süti le szemeit és egy halvány mosoly jelenik meg arcán.

- Örülök, hogy nem felejtetted el.- nézek rá elmosolyodva.

- Sajnos nem..- fúrja tekintetét újból az enyémbe, s valami egészen érdekes dolgot látok benne. Szomorúságot.

- Figyelj Jesse..én sajnálom..- hajtom le fejem, miközben kezemmel tarkómat masszírozom.

- Hagyd Nate. Nem kell a magyarázatod.- vág közbe, majd egy egyszerű mozdulattal hátra simítja haját. Semmit sem változott ez alatt a hét év alatt...csak még vonzóbb lett, mint volt. Nem csodálkoznék rajta, ha talált volna magának nálam jobbat.

Ezután nem nagyon beszéltünk, csak körbe néztük a különböző alkotásokat, majd még váltottunk pár szót Jesse főnökével. A csávó ahhoz képest, hogy idős hihetetlenül energikus. Elhagyva az épületet elindulunk az autók felé, majd egy pillanatra megtorpanok, hisz most nem Jessevel fogok haza menni. Haza..már ha egy hotel annak számít.

- Van valami gond?- néz hátra féloldalasan felvont szemöldökkel.

- Azt hiszem én most megyek. A szállásom nem messze van innen, úgyhogy..- erőltetek egy mosolyt arcomra, mire kérdően néz rám.

- Hogy te még mindig milyen jól tudod sajnáltatni magad..- mondja, miközben rá gyújt egy száll cigire.

- Parancsolsz?

- Csak azt mondom, hogy ugyan olyan naiv vagy, mint régen.- kezd el mutogatni kezeivel.

- Mondja ezt az, aki még mindig nem nőtt fel és még mindig kislányosan hosszú haja van.- vágok vissza, kissé bosszús tekintettel.

- Ez nem "kislányosan" hosszú haj. Ez a legtökéletesebb Jesse haj és csak egyszer kötöttem fel!- válaszolja már igen ingerülten, majd mélyeket szív cigijébe.

- Én kérek elnézést.- forgatom meg szemeim, mire csak egy nagyot sóhajt.

- Te egyre bosszantóbb vagy.

- Rólad sem tudnék mást mondani..- nézünk ismét egymással farkas szemet, majd halkan elnevetjük magunkat.

- Na gyere Miss Perfect..- nyomja el cigijét, majd válaszom meg sem várva elindul az autója felé, én pedig, mint egy kiskutya követem. Brávó Nate, megint hagytad, hogy elvegye az eszed. Bár anno én csavartam el a fejét..

Csendben beülök mellé az anyós ülésre, majd megmondom a hotel címét és elindulunk. A kocsiban már nem igazán szolunk egymáshoz, de teljesen elönt egy nosztalgikusérzés, ahogy nézem az éjszakában játszó fényeket. Be kell, hogy valljam, hiányzott ez a környék, annak ellenére, hogy nem jó dolgokból adódóan kerültem ide, mégis Jesse szülei pontosan úgy vigyáztak rám, mintha a saját gyerekük lettem volna.

Nem sokkal később leparkol a hotel elé, én pedig nem is tudom hirtelen, hogy mit mondjak.

- K-köszönöm, hogy elhoztál.- emelem rá tekintetem és megint csak elkápráztat a kék szemeivel. Ma már hanyadjára is?

- Nem kell megköszönnöd.- mosolyodik el halványan, az arcunk pedig szinte csak pár centire van egymástól és csak azt veszem észre, hogy az ajkait bámulom. Egyre csak közeledik és közeledik felém, ám szerencsére egy türelmetlen autós a dudálásával megszakít bennünket és kissé bosszúsan elhúzódik tőlem.- Akkor holnap az irodában.

- Jó éjt!- válaszolom, majd amilyen gyorsan csak tudok kiszállok az autóból és felrohanok a szobámba. Lassan végig csúszok háttal az ajtó mentén, miközben arcomat a kezeim közé temetem. Vágytam megint csak az érintésére és teljesen megbabonázott.

Ekkor jöttem csak rá, hogy talán mégsem annyira sikerült elfelejtenem Jesset, mint ahogy szerettem volna.