Ez a pillanat olyan volt számomra, mintha megszüntem volna létezni. Mintha minden amit elterveztem a kukába landolt volna. De kit hülyítek..hisz ott is landolt. 

Szóval Jessenek jegyese van. Ez lehetett az a titok, amit oly gondosan próbált elrejteni előlem. Ám megszívta, mert Nancy sikeresen elszólta magát. 

Hogy ezek után mit fogok csinálni? Nos, fogalmam sincs. 

- Steve már vár, úgyhogy mennem kell.- szólalt meg ismét Nancy, mire visszatértem a valóságba valamennyire.- Nagyon örülök, hogy végre láttalak Nate. Remélem hamar meglátogatsz minket.- ölelt magához szorosan, mire arcomra erőltettem egy mosolyt, majd felállt és szigorú tekintettel Jessere nézett, aki csak lehajtott fejjel ült. 

- Remélem nem szeretnél, majd késni a bemutatkozó vacsorán. Várni fogunk.- mondta, majd távozott a bejárati ajtón és ismét kettesben maradtunk.

Egyikünk sem szólt semmit. Olyan volt, mintha több ezer méterre lennénk egymástól. A levegőben érezni lehetett a feszültséget, de a csendet végül én törtem meg. 

- Azt hiszem nekem is ideje indulnom.- álltam fel, ám mielőtt egy lépést is tehettem volna, ölelő karok közt találtam magam. Megint csak belém fojtották a szót. Szinte elvesztem a karjai között, amivel most olyan szorosan és védelmezően ölel, mint aki soha nem szeretne elengedni. Bárcsak így is lenne, de ez csak fantázia. Egy álomvilág, amiben Én és Jesse örökké együtt leszünk. Ám a valóság ennél sokkal keserűbb. 

- Sajnálom...- suttogta, arcát szorosan nyakamba temette. 

- Nem számít. Tudhattam, hogy egyszer eljön, majd ez a nap is.- válaszoltam kissé rideg hangon, s óvatosan eltoltam magamtól. 

- Miért?...

- Mit miért?- kérdeztem vissza értetlenül. 

- Miért fogadod el ilyen könnyen?- nézett rám kék íriszeivel, amiből tisztán ki lehetett olvasni a szomorúságot. 

- Mert feladtam Jesse.- remegett meg hangom.- Lásd be, hogy mi sosem leszünk újból együtt. Te megházasodsz, gyerekeid lesznek a mi kapcsolatunk pedig egyre inkább csak romlani fog, ami pedig a múltban történt azt rég elfogjuk felejteni.- miközben ezeket a szavakat kimondtam, a szívem ismét csak ketté szakadt a fájdalomtól. 

- Az nem is számít megint csak, hogy én mit akarok? Hát tud meg, hogy én rohadtul nem akarom ezt az egészet!- emelete fel hangját, ami kissé meglepett. Nem értettem, hogy mitől lett ilyen indulatos.- Csak azt kell szem előtt tartani amit te akarsz, igaz?

- Ha megint célozgatni próbálsz, akkor most fejezd be. Te csak is a Párizsi utat tudod elhozni, semmi mást! Mit akarsz még Jesse?!- emeltem fel én is a hangom. 

- Hogy mit akarok? Tényleg tudni szeretnék, Nate?- kérdezte gúnnyal itatott hangon. 

- Fejezzük ezt be Jesse...- túrtam feszülten a hajamba, majd ismét megindultam volna, ám az utamba állt és egyik kezével végig simított az államon. 

- Téged akarlak..- suttogta ajkaimra, a következő pillanatban pedig már azok az édes ajkak az enyémet falták. Elakartam tolni. Ráordítani, hogy fejezze be és ne játszadozzunk tovább egymással, de nem tudtam. Olyan volt, mintha teljesen birtokolni kezdett volna és nem csak a testem, de a lelkem is. Képtelen vagyok őt elengedni, bármennyire is helytelen most az egész. Jegyese van, aki biztos csodálatos és gyönyörű. 

Miért zavar össze, minden egyes tettével és szavával? Olyan vagyok, mint aki még mindig tizennyolc éves. 

Semmit nem észlelek a külvilágból, csak azt érzem, ahogy ajkamat harapdálja; szívogatja. Kezét szorosan derekam köré fonja, ezzel is még közelebb húzva magához. Lassan a kanapé felé terel, ami pont a hátam mögött helyezkedik el és óvatosan dől le velem együtt a puha szivacsra. Ám mielőtt bári olyat is tenne, elválok tőle és megállítom. Tudja, hogy miért teszem ezt, hiszen az arcára van írva. 

- Késő, hogy mindent helyre hozzak, igaz?- tette fel a kérdést egy nagy sóhaj kíséretében, miközben egy pillanatra sem szakította még a köztünk lévő szemkontaktust. 

- Nem tudom Jesse.... nem tudom.- válaszoltam alig hallhatóan, s lassan kimásztam alóla és felültem.- A szüleid komolyan gondolják ezt az egészet, veled ellentétben. 

- Sajnálom, hogy eltitkoltam előled, csak tudod féltem.

- Mégis mitől?- mosolyodtam el halványan. 

- Hogy elveszítelek.- mondta, arcomat pedig elöntötte a forróság e szavak hallatán. Igazán jól esett tőle, de ez akkor sem működhet így. 

- Megmondtam, nem? Sosem hagynálak itt.

- Az előbb mégis elakartál menni.- vigyorodott el.

- Kussolj.- néztem rá rosszallóan.

- Rendben.- s ismét ajkaimra tapadt. 

Na nem így értettem azt, hogy fogja be a száját. De nagyon is élvezem a helyzetet.

- Gyere el te is a bemutatkozó vacsorára.- jelentette ki, miután elváltunk egymástól. 

- Te megörültél?- néztem rá kikerekedett szemekkel. 

- Te is a családtagja vagy, akkor most miért ne?- nézett vissza rám kérdően. 

- Talán azért, mert a mi kapcsolatunk korántsem testvéri.- forgattam meg szemeim. Hogy lehet valaki ennyire naiv? 

- Hát, akkor majd elmesélem, hogy hogyan is próbált rám mászni a csaj vacsora közben.- rándította meg vállát, mire egy erőset haraptam bele kulcscsontjába. 

- Ez fájt!- szisszent fel.- Úgy látszik muszáj lesz rád raknom egy száj kosarat.

- Csak szeretnéd.- löktem le magamról, majd felültem törökülésbe.- Elmegyek, de csak is Nancyék miatt.

- Na persze.- mosolyodott el elégedetten.- Itt maradsz velem?- hangzott el a kérdés, ami ismét csak megdöbbentet. Úgy nézett rám felfelé, -miközben a földön ült- mintha minimum az Mindenható nézne le rá. 

Utálom mikor ezt csinálja, ilyenkor érzem a leggyengébbnek magam vele szemben. Ajkaimon kiengedek egy sóhajt, majd pólójánál megragadva húzom magamhoz és csókolom meg. 

Nemcsak Ő tud meglepetéseket szerezni. Ám ezek a csodás pillanatok nem fedik el a valóságot.  

Bármennyire is tiltakozunk ellene tudjuk, hogy ami most előttünk áll az nem lesz könnyű. De a legnagyobb félelmem mégis az, hogy Jesse nem mellettem fog dönteni a nyomás hatására. 

Ott leszek vele, de az Ő kezében lesz az irányítás és a mi jövőnk. 

Csak el ne szúrja..