Egymás mellett ültek a hűvös fűben. Körülöttük a pusztaság terült szét, csendjével szolgáltatva a nyugalmat. Felhúzott térdük mögött gondolatokba fordult tekintettel bámulták a lengedező  fűszálakat. Hallották egymás lélegzetét, ahogy a levegő kicserélődik tüdejükben. Hallották, ahogy a tücskök lassan neki kezdenek éjszakai éneküknek. Látták, ahogy a csillagok fénye halványan feltűnik az égen.

Mindkettőjük megszeretett volna szólalni, de valahogy jól esett számukra ez a kötetlen lebegés. Csak ők és a közöttük kialakult harmónia.

Taehyung újra biztonságban érezte magát. Már nem fenyegették az öngyilkos gondolatai.
Ugyan még mindig aggódott a jövő miatt, hiszen félt, hogy Yoongi is tönkre teszi majd, de ebben a pillanatban még ez sem tudta elvenni a kedvét.
Egyre szorosabban próbálta magára húzni Yoongi pulóverét; érezni akarta magán a szőke hajút. Elképzelte, hogy a meleg ruhaanyag valójában Yoongi bőre, és hogy egész testével körbeöleli már kevésbé didergő testét.

- Te nem fázol? - fordult a mellette ülő felé, akit csak egy pulóver próbált távol tartani a hidegtől.

A levegőben már érezni lehetett, hogy a szeptember csípős hidege már nem jár olyan távol. Taehyung testén még mindig átfutott a libabőr, de Yoonginak még csak az ajkai sem remegtek meg a hűvös időjárástól.

Yoongi Taehyung felé fordult, és újra érezte azt az apró vibrálást teste különböző pontjain, amit a lakásban is kiváltott belőle a barna hajú.
Látta, hogy Taehyung fázik, hiába melegedett át kissé a teste. Pupillája még mindig ide-oda ugrált a vacogástól.

Közelebb csúszott hozzá, és magához húzta Taehyungot.

- Már nem - suttogta Yoongi, miközben Taehyung feje a vállán pihent. Ő átkarolta a barna hajút, és ujjaival a nyakát cirógatta.

Minden egyes érintéssel mintha egyre jobban megértette volna a szerelmet. Még mindig nem tudta volna meghatározni, hogy mit is jelent ez, vagy hogy mit vált ki belőle a fiú, csak azt tudta, hogy egy másodpercre sem szeretne elszakadni Taehyungtól.

Taehyung most különösképp örült annak, hogy sötét van, mert érezte, ahogy orcái égnek.
Erre vágyott, ezt kívánta, mégsem számított arra, hogy ennyire zavarba fogja hozni Yoongi. Pedig már aludtak is egy ágyban, de ez a mostani pillanat, ez a mostani helyzet sokkal bensőségesebbre sikerült.
Próbálta a levegőt nyugodtan venni, de még a légzése is meg-megremegett, ahogy Yoongi ujjai a nyakán köröztek.

Szokatlan volt számára ez az új érzés, hiszen még sosem kötődött senkihez. Napjai magányosan teltek, és soha senkit nem érdekelt az, hogy mi van vele.
De Yoongi elérte azt, hogy a bizalmába fogadja. Úgy érezte, mintha ez a vele töltött két nap megadta volna neki mindazt, amit egész életében nem kapott meg.

Nem csalódhat Yoongiban. Túl gyönyörű az egész ahhoz, hogy csak illúzió legyen. Vagy csak a lelke van annyira kiéhezve a szeretetre ahhoz, hogy ne várjon.

- Nem akarok iskolába menni - nyöszörögte egyszercsak Taehyung. Bele gondolt, hogy az iskolában nem lesz ott vele Yoongi. Újra egyedül lesz, és újra szembe kell néznie a fájdalommal.

- Tudom, Taehyung. De muszáj iskolába járnod, hogy később jobb életed legyen - még Yoongi sem hitte el a saját szavait.

- Nem attól lesz jobb életem, hogy sok pénzt fogok keresni vagy sem. Én csak..végre szeretnék boldog lenni. Ez nem pénz kérdése - Taehyung már csak inkább lehelte a szavakat. A maradék ereje is elfogyott arra a tényre gondolva, hogy Yoongi nélkül kell majd eltöltenie a napjai nagy részét. Hogy megint csak egy védtelen zebra lesz az iskola falai között.

- Most boldog vagy? - tette fel azt a kérdést, aminek válaszától Yoongi rettegett.

- Azt hiszem, hogy igen. Talán. Attól függ, milyen szempontból értelmezzük a kérdést - Taehyung sem értette, hogy miért adott ilyen filozofikus választ. Sosem bonyolította túl a dolgokat, most mégis olyan választ adott, amit ő sem szívesen hallana másoktól. Ő egy igent vagy nemet szeretne kapni a kérdésre, konkrét feleletet; nem kitérni messzi és bonyolult irányokba.

- Velem boldog vagy, Taehyung? - csúszott ki Yoongi száján, mielőtt akárcsak egy másodpercre is elgondolkodhatott volna rajta.

- Veled? Veled igen - somolygott Taehyung, és érezte, hogy arcbőre még forróbb lesz. Odahajolt Yoongihoz, és puszit nyomott az arcára, majd a szőke hajú ölébe feküdt, és lehunyta pilláit.

Hogy ezt miért tette? Taehyung sem tudta rá a választ. De valami húzta a szőke hajú fiúhoz, mintha kényszerítette volna, hogy ajkait Yoongi bőréhez érintse. Bár szívesen tette, tehát nem haragudott arra a bizonyos erőre, amire cselekedetének felelősségét hárítani akarja.

Yoongi csak bámult maga elé, szakadozó lélegzetvétellel, és azt kívánta, hogy Taehyung ajkai bárcsak az ő ajkaira nyomták volna azt a puszit.
Miért gondol ilyenekre, miközben nem szabadna?
Bőven túl ment már a határon, aminek meg is lesz a következménye, ezzel ő maga is tisztában van, mégsem tud már ártatlanul nézni Taehyungra, mint azelőtt.

Inkább megrázta a fejét, hátha ezzel kiürülnek bűnös gondolatai, és ujjait ezúttal Taehyung tincsei közé vezette.
Elveszett a puha hajzuhatagban, mintha bőre erre a selymességre vágyott volna.

A Hold halványan sütött le rájuk a felhők takarásában. Yoongi tekintete elveszett a csillagokban, mintha megfeledkezett volna a külvilágról. Kivéve persze Taehyungról.
Taehyung többé már nem tud az eszébe jutni, hiszen minden másodpercben rá gondol. Erre a gyönyörű fiúra, akinek a lelke tisztasága megtisztíthatná a világot minden rossztól. Ha az emberek jobban figyelnének rá, talán a gonoszság is megszűnhetne az emberek szívében. Ha az emberek törődnének és foglalkoznának vele, Taehyung boldog lenne.

Lenézett a fiúra, aki időközben elaludt az ölében. Békésen lélegzett; mellkasa nyugodtan emelkedett és süllyedt, mintha tüdejét már nem szúrná ezernyi fájdalommal átitatott tű.
Mindig így szeretné ezután látni Taehyungot. Nyugodtnak és problémáktól távol.

Óvatosan karjai közé vette az alvó fiút, és az éj sötétjében hazafelé kezdett indulni. Hallotta Taehyung szuszogását, és érezte meleg leheletét, ami a pulóverén keresztül beáramolt bőréhez, ezzel életre keltve Yoongiban azokat az apró villámokat.

Mire felért a lakásra, Yoongi testében a villámok átfordultak egy egész viharrá.

Bement a szobájába, ami közvetlenül Taehyungé mellett helyezkedett el, és figyelve a fiú biztonságára rakta le saját ágyára. Betakargatta a bézs, szolid mintás takaróval, majd engedett magának pár percet, hogy elveszhessen Taehyung káprázatosságában.

Még a sötétben is tökéletesek voltak a vonásai. Még mindig túl szép volt erre a mocskos világra.

Megkerülte az ágyat, és lefeküdt Taehyung mellé. Nem mert annyira közel helyezkedni hozzá, mert félő volt, hogy egyetlen érintése Taehyungnak tornádót generálna Yoongiban.