Min Yoongi lakása épp úgy árasztotta magából a nyugalmat és a biztonság érzetét, mint maga a fiú.

- Taehyung? - lépett közelebb a barna hajúhoz Yoongi. Amióta a szőke bezárta maguk mögött a bejárati ajtót, Taehyung lába mintha oda ragadt volna a bézs szőnyeghez. Az előszobában állva tekintete révetegen pásztázta végig a lakás pontjait, és úgy érezte, mintha mellkasa lassan össze omlani készülne.

- Használhatnám a fürdőt? - Taehyung hangja ugyan halkan zendült vissza a falakról, de úgy árasztotta a kétségbeesést, mintha ezen múlna az élete.

Aprót bólintott a szőke hajú, majd háta mögé mutatott, miközben pupillái teljesen elfedték íriszeit. Tüdejét az aggodalom szilánkjai kezdték el felsérteni, ezzel elérve, hogy torkán ne jussanak ki a szavak.

Aggódott volna Taehyungért?
Elméletileg minden nap ezt érezte - legalábbis ahogy képes rá - akkor most miért hasított belé még jobban?

Taehyung bőrén, ahogy átlépte Yoongi lakásának küszöbét, jéghideg vízcseppek kezdtek el folyni. A pánik egy másodperc alatt uralkodott el rajta, ezért muszáj volt normalizálnia levegővételét.

Ahogy a világos fürdőszoba ajtónak dőlve lehunyta pilláit, mély sóhajaival betöltötte az egész helyiséget. Lélegzetvételenként sikerült csillapítani idegességét.

Miért van itt? Meg érdemli egyáltalán, hogy Yoongi ilyen kedvesen bánjon vele?

Nem tehetett róla. Túl hirtelen érte az emberi szeretet és az emberi bánásmód.
Olyan magas és olyan vastag falak övezik lelkét, hogy egy tornádó is kevés lenne ahhoz, hogy lerombolja ezt a szilárd védelmet biztosító falat.
De Min Yoongi megtalálta az apró rést Taehyung pajzsán.

Épp ez volt az, amitől Taehyung tartott.
Hogy jön valaki, aki felébreszti benne a reményt, aki elhiteti vele, hogy megérdemli a szépet az életből, hogy aztán ő is ugyanúgy a földig tiporja lelkét, ahogy mindenki más teszi Taehyunggal.

De már az első másodperctől kezdve bízott Yoongiban. Túl gyönyörű, túl más ahhoz, hogy ne higgyen neki.
Vagy már mindegy neki? Mindegy, hisz már úgy is olyan, mintha nem élne? Mit számít, ha még egy ember eltapossa? Utána is véget tud vetni életének.

Viszont szeretett volna adni Yoonginak egy esélyt. Nem is maga miatt, sokkal inkább a szőke hajú miatt. Mert tényleg másnak látja Yoongit, mint bárki mást.
És úgy gondolja, hogyha nem adja meg az esélyt neki, akkor ezzel fogja bemocskolni Yoongit.
Bemocskolni azt a hamis ábrándot, azt a hamis képet, amit Yoongi mutat magából.

Inkább a csaphoz lépett, mielőtt elrontaná azt, ami még csak csírájában kezdődött el.

Nem tudja, hogy mit várjon a jövőtől. Hogy mit várjon Yoongitól.
De ha már az első másodpercben tönkreteszi annak az esélyét, hogy ezúttal jobb legyen, akkor talán megsem érdemli, hogy egyáltalán lehetőséget kapjon.

Mintha a jéghideg víz, ami a kékes árnyalatú, márvány mosdókagylóban hűsítette kezeit, elűzte volna még hűvösebb gondolatait.

Nem szabadna gondolkodnia. Nem szabadna aggodalmaskodnia, hiszen ő is tisztában van vele, hogy már mindegy neki. Nem kéne emiatt gyötörnie magát, hiszen ha csalódik is Yoongiban, még mindig marad egy esélye.
Az öngyilkosság.

Ahogy kinyitotta az ajtót, szembe találkozott Yoongi ökölbe szorított kezével.

- Csak megakartam kérdezni, hogy minden rendben van-e - Yoongi keze megfagyott a levegőben. A szavak automatikusan buktak ki belőle; színtelen hangszínével ellentétben tényleg érdekelte, hogy mi történik Taehyunggal.

Nem értette, hogy mi zajlik le saját magában. Mintha Taehyung képes lenne megváltoztatni őt.
Eddig is foglalkoztatta, ha valami történt a barna hajúval, de ez a mostani egészen más volt.

Érezte, hogy a szíve összehúzódik, amikor Taehyung percekig csak bámult ki magából. Amikor látta, hogy alig jut levegő tüdejébe. Amikor azon a kétségbeesett hangján a fürdőbe kéredzkedett.

Eddig ilyesmire nem volt példa.
Hűvös, semleges maradt, ha Taehyungot baj érte. Foglalkozott vele, mert foglalkoznia kellett.
De most azért foglalkozott vele, mert foglalkozni akart.

- Nincs semmi gond. Csak egy pillanatra megszédültem, azt hiszem - Taehyung igyekezte elűzni tekintetéből a félelmet. Nem akarta megijeszteni Yoongit, de teste magától produkálja reakciót, anélkül, hogy Taehyung irányítás alatt tudná tartani őket.

- Ülj le a nappaliba, addig csinálok neked egy teát - Yoongi szíve újból összehúzódott. De most azért, mert Taehyung hazudott neki.

Taehyung helyet foglalt a szürke kanapén, majd kíváncsi szemekkel körbe kémlelt a helyiségben.

Az ülőalkalmatossággal szemben lévő hatalmas, nyitott ablak miatt nemcsak a friss levegő áramolt a lakásba, hanem minden pontját tompa fénnyel töltötte be.
Nem sok bútor árválkodott az ezüstre festett falak között, csupán a legszükségesebbek csillogtak a tisztaságtól.

Sehol egy szögre akasztott festmény, egy fotó a polcon, vagy egy újság az üvegasztalon.
Mintha Yoongi is ma lépte volna át először a lakás küszöbét.

Taehyung a szél által fellibbenő fehér csipkefüggönyt figyelte, amin át szürkéllett  a borús felhőkkel beborított ég.
Milyen lehet boldognak lenni?
Sosem tapasztalta még meg ezt az érzést, de talán, ahogy ott ült Yoongi kanapéján, miközben a szőke hajú teát csinált neki, csontjai között elkezdett virágozni a boldogság.

Hiszen végre valaki törődött vele. Ez pedig számára felért a boldogsággal.
De hiába volt benne ennek a szokatlan érzésnek a kezdetlegessége.
Gondolatai még mindig nyugtalanok maradtak.

Yoongi nem értette, hogy Taehyung miért hazudott neki. A szőke hajú is látta, hogy többről van szó puszta megszédülésnél.
De nem erőltetheti, ha nem akarja elmondani.
Mindenesetre az nyugtatta, hogy most már mindennap vigyázhat Taehyungra. Nem érheti több veszély, több rossz.

- Tessék - adta át óvatosan a forró bögrét a barna hajúnak, aki illedelmesen meg is köszönte. Yoongi az egyszemélyes fotelban helyezkedett el, miközben Taehyung hol ajkaihoz emelte a bögrét, hol tenyere között tartotta.

Taehyung hiába igyekezett. Yoongi még mindig látta azt a világtalanságot a barna hajú szemeiben. Tizenhét évet nem tudott letagadni az életéből. Az a tizenhét évnyi fájdalom mindig ott fog égni tekintetében.
De Yoongi mást is látott. Csupán épp hogy csak megcsillant, de látta Taehyung íriszeiben a reményt.

Miután Taehyung megitta a teát, Yoongi elvezette a szobája felé. Taehyung eközben megfigyelhette, hogy a lakás többi részét is ugyanolyan minimalista stílus övezi, mint a nappalit és a fürdőszobát.

- Jó lesz? - nyitott be egy fehér ajtó mögé Yoongi.

- Tökéletes - pásztázta végig Taehyung a világos szobát. Tetszett neki a letisztultság, az egyszerűség és a halvány színek, amik nemcsak ezt a szobát uralták, hanem az egész lakást is. - De, éjszakánként aludhatnék majd veled?

Yoongi gondolkodás nélkül bólogatott a feltett kérdésre. Szíve most is összeszorult, de most nem az aggodalom vagy a féltés miatt.

Ahogy Taehyung rá nézett, és ahogy feltette ezt a kérdést, mintha megértette volna, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni.
Nem tudta volna leírni pontosan, de mintha az agyában lévő receptorok okozta apró villámok pár másodpercre megmutatták volna neki ezt az érzelmet.

- Nem megyünk el sétálni? - Taehyung vékony anyagú, fekete pulóverének szélét húzogatta, miközben ajkait harapdálva várt a válaszra.

- De, menjünk - indult el Yoongi, mielőtt Taehyung zavarba jövése őt is zavarba hozta volna.

Ahogy az árvaházból idevezető úton, úgy most sem beszélgettek.
Csak lépdeltek egymás mellett, miközben mindkettőjük tincseit felborzolta a szél. Nem mentek be a belvárosba, inkább a külső városrészek felé vették az irányt, ahol a virágok pompáztak, és ahol a fák lombjai zöldelltek.

Csendes volt minden. Csak a szél zúgása, és a bogarak zümmögése szolgáltatott hangforrást.
A fűszálak vacogva hajladoztak egymásba, a falevelek pedig dideregve hullottak a földre.

- Fázol? - Yoongi törödő pillantást vetve nézett Taehyungra, aki karjait simogatta, abban reménykedve, hogy attól majd kissé felmelegedik. Már kezdett esteledni, így a hőmérséklet is csökkent, és Taehyungon csupán egy vékonyka hosszú ujjú volt. - Tessék.

Yoongi a barna hajú hátára tette melegebb, kapucnis, cipzáras pulóverét. Taehyung testén a libabőr futott végig, de nem a hideg miatt. Bele borzongott az érintésbe, mikor Yoongi keze a vállát érte.
Még a meleg ruhaanyag ellenére is érezte a szőke hajú ujjaiban vibráló törődést.

- Köszönöm - nézett rá hálásan és meglepetten Taehyung.