Noha soha nem bírta a bálokat - nagyrészt azért, mert az otthoniak általában az ő kigúnyolásába futottak ki - Ez az este most valamiféle kellemes bizsergést keltett benne.

Cai végig mérte magát a tükörben, mélyzöld ruhája tökéletesen passzolt rá és életében talán először érezte azt, hogy valóban úgy fest, mint egy herceg. Már igazából csak a királya hiányzott volna mellőle.
Esme szervezte az estét, arról volt szó, hogy a viharsárkány vissza fog érni az embereivel, az ő fogadására lett volna az egész.

Hetek óta nem látták egymást, néhány nappal korábban pedig Aleks a kötelékükön keresztül "akadt ki" - ahogy ő fogalmazott - Cai pedig alig győzte vígasztalni, miközben ő se érezte sokkalta jobban magát. Amikor pedig jött a hír, hogy a sárkány és követsége egy-két napot késik, Cai szíve szerint vissza mondta volna az egész ünnepséget.

Esme persze teljes mellbedobással érvelt amellett miért tartsák meg mégis és nagy nehezen sikerült meggyőznie a herceget, hogy maradjon meg az ünnepség. Azt már Cai se tudta, hogy sikerült még arról is meggyőznie a nőnek, hogy vegyen részt ő is a bálon - nyilván pillanatnyi gyengeségében ígérhette meg neki - de most, ahogy egyre közeledett a pillanat, azt érezte, hogy kifejezetten jó kedve van.

És ideges. Jó kedvűen ideges. Furcsa vegyülése volt ez az érzelmeknek, amit alapvetően bármikor máskor megkérdőjelezett volna, de nem most.
Néhány utolsó igazítás az arany gombok környékén a mellényén és készen is állt. Mint egy igazi, délceg herceg. Csak a királya hiányzott mellőle...

Ahogy végig vonult a folyosón több emberrel is találkozott. A személyzet megállás nélkül rohant, a vendégek özönlöttek, mint az árvíz - Cai meglátása szerint legalább akkora kárt is tudnak okozni, mintha a Revirn ömlene ki - és fennhangon társalogtak, valamint nevettek. Csak Sasha nevetése nem volt ott közöttük.
Nem is emlékezett mi volt a pontos indok, hogy olyan hamar el kellett mennie több hétre a kontinens túloldalára.

Valami mester embert emlegetett, de olyan zavarosan adta elő, hogy képtelenség volt lekövetni.
Ahogy Cai a bálterembe vezető lépcső tetején megállt egy pillanatra mintha elbizonytalanodott volna. Nem, nem is bizonytalanság volt, mint inkább kétely, félelem. Nem tudta mi miatt, de elkezdett aggódni. Már éppen sarkon is fordult volna, hogy távozik, mikor egy sötét, arany hímzéses kabátban lévő alak jelent meg mellette és belé karolt.

- Szabad lesz az első tánc? - kérdezte az ismerős idegen.
Cai igyekezett nem hajadoni vihogásban és ugrálásban kitörni, ahogy az alakban ránézés nélkül ráismerte kedvesére, de nem állt messze tőle. Össze szedve magát végül, csak incselkedve felelt:
- Persze, ha mód lesz rá. Jobb, ha időben lecsap rám, az első táncot elutasítani illetlen dolog, jöjjön bárkitől is a kérés.

A válaszra a sárkány ajkai vigyorra görbültek, majd együtt léptek be az árnnyal a terembe.
Mély hajlongások és vagy negyed óra kötelező csevegés és small tálka után, amitől Cai falra tudott volna mászni, Aleksander végre megszabadult kis időre a feje körül röpködő dögkeselyűktől és módja volt újra vele foglalkozni.

- Megszabadultál?
- Falra mászok tőlük.
- Meg tudom érteni.
- Csak rád gondoltam, míg beszéltek. - vonta magához kedvesét. Cairan arcán halovány pír jelent meg a mozdulat és szerelme vágyakozó pillantásainak hatására.
- Szóval... - nyelt nagyot az árny, mert érezte, hogy torka váratlanul igencsak kiszáradt.

- Szóval?
- A-az a tánc.
- Mhm... ami azt illeti, nem bírom a tömeget.
Na ezt Cai is átérezte.

- Akkor...
Aleks karját nyújtotta, párja pedig készséggel elfogadta azt. Egymás oldalán osontak ki a bálteremből a hátsó kertbe.

A holdrózsák ragyogó, kék színben világítottak a holdfényben, illatuk mámorító volt, ahogy a szerelmesek végig vonultak a kerten. Hosszú ideig csak némán sétáltak egymás mellett. Ez is része volt a kettejük közti idillnek, nem kellett mindig beszélniük, hogy megértsék egymást, azonban egy idő után Aleks szólalt meg.

- Tudom nem kell, nem várod el, de... szeretnék bocsánatot kérni a pár nappal ezelőtti miatt.
- Kicsim...
- Tudom, hogy neked sem egyszerű, pláne nem annyira, mint nekem, csak... felgyűlt a stressz, nem voltál velem, szarul éreztem magam és...
- Sasha... - érintette meg finoman kedvese arcát az árny, a sárkány pedig automatikusan belesimult párja érintésébe.

- Nem várom el, hogy mindig jól legyél. Te is ember vagy kedvesem, nem csináltál semmi rosszat, rendben?
- Rendben.
- És amit akkor mondtál, nem taszítasz el magadtól. Nem szeretlek kevésbé akkor sem, ha rosszul érzed magadat. Fontos vagy nekem, szeretlek.

A sárkány szemei könnyektől csillogtak, ajkai szelíd mosolyra húzódtak, ahogy csókot nyomott szerelme tenyerébe. Folytatva sétájukat Aleks egy ponton megállt jobban szemügyre venni a rózsákat.
- Minden teliholdkor kinyílnak egy teljes életen át, ha fagy van, ha zivatar, ha jó idő, ha rossz. Ezek a virágok mindig képesek újra és újra összeszedni magukat és beragyogják az éjszakát. Hm... ami azt illeti, egészen rád emlékeztetnek.
- Édes vagy...

- Édes vagy... engem kettőnkre. Te és én, mindig sikerül összekapnunk magunkat egymásért.
- Igen... Tudod Cai, nekem... nekem jó ideje már te jelented a családomat.
Az árny ledermedt, szemei a rózsákon pihentek, jobbnak látta most hallgatni, pontosan tudta milyen nagy szavak ezek Aleks szájából, aki a családját tartotta a legfontosabbnak a világon.

- Szeretem a családomat, őszintén, de... téged szeretlek legjobban a világon. - halk motozás a kavicsos talajon, az árny érezte, hogy meg kellene forduljon. Már sokkal könnyebb volt felismernie az érzések honnan származtak. Nem ő volt ideges egész este, Aleksander volt az. Kételkedett, önmagában és valamiben... valamiben, ami vele volt kapcsolatos. Kételkedne kettejükben? Az kizárt, még soha nem érezte, hogy a férfi ennyire biztos volna valamiben, mint bennük abban a pillanatban. Akkor... a válaszában?

Fél valamitől, hogy mit fog rá Cai reagálni?
Mikor már azt érezte túl sokáig áll némán, háttal kedvesének, lassan megfordult, szemei pedig elkerekedtek a látványtól.
A sárkány fél térdre volt ereszkedve, kezében egy kicsi barna doboz, melynek fedele már bal kezében pihent, a dobozban pedig egy gyűrű volt. Egy gyönyörű, smaragdzöld köves gyűrű.

Aleks arcán könnycseppek útvonala volt kivehető a holdfényben, ahogy azok szemétől álla vonaláig lefutottak nyilván azon idő alatt, míg Cai gondolkozott. Most viszont nem volt egyetlen gondolat sem a fejében. Semmi, mintha minden szót kitöröltek volna belőle. Némán állt ott a kért közepén, előtte élete szerelme térdre ereszkedve.

- Cairan Corvus, kérlek, tégy engem a világ legboldogabb emberévé és... és gyere hozzám! - nyögte ki nagynehezen a sárkány, hangja időről időre elcsuklott.
Most viszont minden tiszta lett. A mester ember, egy kovács, a bál, a hír, hogy késnek, a sok aggodalom az elmúlt hetekben, az idegesség amit annyit érzett párja körül. Végig attól félt elveszítheti, hogy talán nemet fog neki mondani.

Most viszont, ahogy a kérdés jött, s ahogy az előtte térdelő férfi a megváltást, vagy éppen örök kárhozatot nyújtó válaszára várt Cairannak csak egy szó volt, mely minden addiginál fényesebben ragyogott fel szívében és elméjében egyaránt.
Igen.