Ott feküdt, alatta a vértócsa látványa arra késztette az árnyat, hogy egy pillanatra megtorpanjon. Szemeibe könnyek gyűltek. Aleknek nem igazán volt olyan pont a testén, ami ne sérült volna.
Cai azt se tudta, hol fogja meg, vagy merjen-e egyáltalán hozzá érni.

Végül is a legzavaróbb dolgot távolította el legelőször. Levette kedveséről a szájkosarat.

Szájkosár, gondolta, ezek a rohadékok képesek voltak szájkosarat tenni rá! Az én Sashamra! Csak találjam meg őket, az összeset megkínzom, mindet egyenként, és mindet máshogy.

Alek szemei lassan nyílni kezdtek, a szeme körül lévő vörösség csak még inkább kiemelte zöld íriszeinek ragyogását. Felnézett Caira.
Az árny majdnem újra elsírta magát. Mindenre számított, arra, hogy Alek majd megpróbál elhúzódni tőle, arra, hogy hazugnak fogja nevezni, arra, hogy közli vele, hogy többé semmit nem akar tőle.

A sárkány ajkai lassan mosolyra húzódtak. Erőtlenül kezébe vette kedvese egyik remegő kezét, és csókot nyomott rá.

- Tudtam, hogy értem jössz... - suttogta rekedtesen.