Cairan a bál terem galériáján sétálgatott a terített asztalok között. Esme a több órányi ruha proba és sminkelés után ragaszkodott ahoz, hogy felmérjék a helyszínt.

A  terem hatalmas márvány tengerként terült el az árny alatt. Faragott obszidián oszlopok kúsztak egészen a galéri talapzatáig. A felső szint több kisebb páholyra volt osztva.
Az egész szinten a személyzet serényen hordta ki a jobbnál jobb ételeket italokat és természetesen a helyi borokat. Esme egész nap Cairant kínozta a ruha probával így már igazán megéhezett.

A hercegnő legalább segített elterelnie a figyelmét az Aleksal kapcsolatos aggodalmairól. Remélte, hogy jól van és habár tudja jól, hogy barátjának nem kötelessége tudtára adni minden lépését jólesett volna tudnia merre van.

-Merre jár az eszed? -kérdezte a nő ahogy elhaladtak egy újabb páholy bejárata mellett a folyosón.

Rajta, Aleksanderen. Mindig csak ő rajta járt az esze. A férfi belopta magát a szívébe, tagadhatatlan volt a kettejük között lévő kötelék de eddig nem mert soha sem mondani semmit. Ez egy olyan titok volt amit mélyen szívében örzött és elhatározta, hogy megtartja magának.

Ezért egy másodlagos aggodalmát vezette elő.

-Mi lesz ha a családom felbukkan? -ez is aggasztotta de közel sem annyira mint barátja hol léte. 

Esme egy pillanatra megállt majd fejét oldalra biccentve a férfi szemeibe nézett.

-Nem fognak, csak követek. Na meg ez egy álarcos bál Cairan. A király ígéretet tett, hogy itt nem eshet bántódásod, apám pedig tartja a szavát. -a lány büszkén húzta ki magát tagadhatatlanul királyi vér volt.

Lehet hogy a király megígérte, hogy nem eshet baja efalak között. Viszont a király nem tudott arról az esteről amikor a helyi főpap és levente társai elhurcolták, hogy megtanítsák ki az úr a háznál. 4 napon át reszketett az angyalfűtől mire helyre jött. Aleksander ápolta, ami azt illeti ő is mentette ki a templom pincéjéből.

A folyosón tovább haladva az árny tekintete megakadt a Darumai zászlón. Az ő országának páholya, a hely ahova sohasem tartozott igazán.
Lábai szinte magától indúltak meg mikor benyitva a kis erkély részre  terített asztalok fogadták. Ez a páholy már csak a vendégeit várta. A hercegnő helyet foglalva a lent rohangáló szolgálók hadát leste.

-Pontosan kik a követek? -kérdezte az árny miközben egy kókusz golyót elcsent az egyik tányérról. Ő maga is helyet foglalt kissé oldalvást háttal az ajtónak.

-Fogalmam sincs, katonai szempontból fontos személyek. Tudod az országaink között elég vékony a jég. -Esme kereszteb fonta karjait maga előtt.

-Tch -az árny most egy epres süteményért nyúlt. -Darumának minden országgal érzékeny a helyzete.

Vetrasal pedig azért különösen mert a Lermisimoi háború alatt egy elsősegély osztag vérmágus csúnyán odaveszett. Cai mióta ebbe a palogába van gyakran elgondolkozik nem-e éppen az ő keze által.

-Te már csak tudod. Na de váltsunk témát túl szép nap ez a háborús politikához.

Esme lelkes volt Cai pedig tovább szemezgetett a süteményekből.

-Miről szeretnél... -Cairan be sem tudta fejezni a mondatot amikor a nő egyből a szavába vágott.

-Felelsz vagy mersz?

Az árny oldalra biccentette a fejét akár egy bagoly és arcára zavar ült ki.

-Tudod a játék. - a férfi a fejét
rázta. -Nektek Darumába nem volt gyerkszobátok.

Cai ajkai mosolyra húzódtak végül pedig válaszra nyíltak.
-Felelni sosem szoktam mivel nem igen kérdeznek, mernem viszont muszáj ha élni akarok. -felelte az árny maga is meglepődve az ajkait elhagyó szavaktól. Egy pillanatig elmerengett a süteményén ismerős kesernyés szag csapta meg.

-Ohkay... Ha felelsz akkor válaszlnod kell egy kérdésmre viszont ha mersz meg kell tenned azt amit kérek. Ugyanez fordítva. Ez a játék lényege.

A férfi elűzve elöző észrevételéből fakadó gondolatait biccentett, hogy megértette a szabályokat.

-Felelsz vagy mersz Cairan Corvus? -kérdezte a nő mint akinek a fejében már az összes létező zavarba ejtő kérdés megfogalmazódott.

-Felelek. -az árny félre tette a sütit amibe már beleharapott és ujjait összekulcsolva az asztalon tekintetét a vele szemben ülőre emlete. Esme győztes mosolyt villantott.

-Nekem még sosem meséltél a szerelmi életedről. Volt már valakid?

Cairan egész tinédzser korát a fronton töltötte, viszont már akkor is egy emberért dobogott a szíve. Aleksander volt az első és az egyetlen aki iránt bármi féle gyengéd érzelmet táplált. Amióta pedig a férfi ismét vele volt ez az érzelem egyre csak erősödött.

-Soha nem voltam senkivel. -a szavak szinte kiszabadúltak a száján. Esme hitetlenkedve meredt a darumaira.

-20 évesen soha? -kérdezte ismét. Lehet, hogy Cairan jól hazudott de ebben a helyzetbe nem látta értelmét.

-Soha. -Az évek alatt soha sem volt híve annak hogy lelki kötődés nélkül másokba feledkezzen legyen szó itt kapcsolatról vagy kalndokról. Neki egy emberért dobogott a szíve és vagy ő vele lesz ha megadatik vagy inkább társául fogadja a magányt.

-Mi az eseted? -kérdezett tovább a nő.

Cairan humorosan megakarta jegyezni, hogy most ő jön viszont belső kényszert érzett, hogy válaszoljon.

-Herceg. Vetrasi. Sárkány egy vihar sárkány. Aleksander.

Az árny úgy érezte egy pillanatra megnémúlt a világ ahogy ezt ki mondta.Az oly régóta dédelgetett titka ami most torkát marta felszínre jutott. Esme nem igazán lepődött meg.

-Szerelmes vagy Aleksba? -kérdezte egyszerűen a hercegnő.

Cairan egyre biztosabb volt, hogy volt valami a sütiben. Valami igazság szérum. Éjj gyökér. Annak az illatét érezte. Gyakran használták katonai és politikai tárgyalásokon az országok képviselői.

-Szeretem őt.-Ajtó nyikordúlt mögötte pedig a Vetrasi herceg állt ajándékkal a kezében. A beszélgetést meghallva azomban megtorppant. Aleks füleit az ajtóra tapasztotta.

-Szerelmes vagyok Aleksanderba, olyan régóta, még mielőtt elvittek a háborúba már ott a folyóparton is éreztem, hogy ő az akit örökké szeretni fogok. -Esme először nem vette észre unokatestvérét viszont egy ponton a légáramlat magával hozta Aleks eső illatát. A teste megfeszült és fogalma sem volt mit is kéne tennie.

-Szeretem, jobban mint bármit vagy bárkit ezen a világon. Amikor mellettem van a lelkem otthonra
lel.-Aleks az ajtóban állva elsem hitte amit hallott. Érzései viszonzásra leltek. Szíve pedig repesett az örömtől. Azomban ott élt benne a kétely nem értie félre a helyzetet éppen.

-Ő az akiért felégetném a világot is csak, hogy biztonságban tudjam. Ő a fényem a sötétben. A levegő a tüdőmben. Aleksander az akiért a szívem minden pillanatban megdobban.

A viharsárkány szíve pedig Cairanért dobogott, pont ezért is fogta el a pánik, hogy ezt most nem szúrhatja el. Elég jó akart lenni hozzá . Cairanhoz. Az ő kis kincséhez. A herceg lábai összegabalyodtak, ahogy éppen készült elsurrani, hogy szobájába össze szedhesse magát és Cairan elé állhason.

A mozdulat közben akár egy darab fa átesett az ajtón. A páholy ajtaja szélesre tárult és Aleksander a földön elterülve hevert. Arca egyből elvörösödött zavarában. Cairané szintén mikor realizálta mit is hallhatott Aleks. Esme csak halkan kuncogott.

-Jól vagy? -segítette fel Cairan barátját. Amint Aleks ismét talpra állt egyből az árny fölé magasodott. Ujjaik egymásba fonódtak a mozdulat sor közepette.

-Jól vagyok. Szóval akkor ha jól értem a helyzetet, te szeretsz enegem és nem csak szeretezs hanem szerelmes vagy-hadarta Aleks zavarában. Tudnia kellet jól érti e a helyzetet.

Amikor tekintetük találkozott az árny szemei egy darabig elidőztek Aleks zöld íriszein majd végül a padlót nézte szégyenében és ha a férfi nem fogja szorosan a kezeit hátrébb is lép.

-Esme kimennél kérlek. -a nő már ott sem volt Aleks kérésére. A magasbbik gyors ölelésbe fogta az árnyat amikor észre vette legördülő könnycsepjeit.

-Szeretlek Sasha. Szerelmes vagyok beléd és sajnálom ha ez megrémít. Na meg teljesen rendben van ha te nem így érzel. Viszont nem akarlak elveszíteni. -Cairan teljesen kétségbe volt esve. Félt, hogy mit gondol róla Aleks. Félt, hogy nem akarja többet látni.

Aleksander is félt. Félt, hogy elég jó -e ehez és Cairanhoz. Ami azt illeti az árny is félt, hogy elég jó e Aleksanderhoz.

-Szeretlek-felelte gondolkodás nélkül a vetrasi. Az ő könnyei is kicsordúltak. Cai a kijelentésre felnézett. Az óceán kékje és az erdő zöldje ismét találkoztak.

Az árny most úgy helyezkedett hogy szorosan vissz ölelhesse szerelmét.

-Szeretlek. -ismételte Cairan. Aleksander pedig arcát Cairan válába temette. Mélyen beszívta az árny piskóta illatát.

-Te jól vagy? -kérdezte a Vetrasi ahogy az ölelésből elválva végig mérte az előtte állót.

-Ami azt illeti éj gyökér volt a sütiben, ezért is valtam meg mindent Esmének. Viszont cseppet sem bánom, hiszen hallottad és akkor most... -Cai megnémult fogalma sem volt most mi is a pontos helyzet. A viharsárkánynak sem hiszen még ő sem volt ilyen helyzezben.

Aleksander közelebb lépve gyengéden megsímította az árny arcát aki belesimult a puha ujjak lágy érintésébe. A köztük lévő kötelék erősen húzta őket egymáshoz.

-Cairan Corvus-hangja megremegett félt a választól viszont ezt a kérdést fel kellett tennie. -Megtisztelnél azzal, hogy úgy hivatkozzam rád mint a párom?

Az árny gondolkodás nélkül válaszolt.
Agyát elöntötte a dopamin.

-Igen! -felelte széles mosollyal arcán. A kötelék egyre szorosabbá fonodót közöttük ahogy ott álltak egymás kezét fogva a másik arcát fürkészve.

A válasz hallatán Aleks szívéről egy hatalmas kő gurult le. Elöntötte a nyugalom és a boldogság. Ajkán mosoly ült, szemeiben pedig végtelen szeretet tükröződött kedvese iránt. Cairan ugyanilyen tekintettel nézte a herceget.

-Örülök, hogy a páromnak nevezhetlek Cairan Corvus. Lennél a párom a ma esti bálon? Mármint a párom párom... hivatalosan... Tudod arra gondoltam...-Aleks ismét hadart amitől az eretnek halkan felkuncogott.

-Sasha, egy éltre a párod leszek bárhova is sodorjon minket az élet én mindig melletted maradok. -Cairan gyengéd puszit lehelt Aleks arcára. A viharsárkány egész testében kellemes bizsergető érzés futott át ott ahol az árny ajkai megérintették.

-Mindig melletted leszek Cairan, és mindig megóvlak. -felelte a herceg egy apró csókot nyomva a darumai jobb orcájára. Amikor Cairan feleszmélt a kellmes érintésből egy fekete kis dobozzal találta szembe magát amit Aleks éppen a kezeiben tartott.

-Ezt neked hoztam a holdtűz bál alkalmából. -Cairan kibontva a dobozban egy obszidián karkötöt talált.Az obszidián gyöngyök mellé labradorit és hematit volt még fűzve. -Néphagyomány , hogy obszidiánból és egyéb ásványokból készített talizmánokat ajándékozunk annak akit a legjobban szeretünk.

-Köszönöm Sasha. Ez gyönyörű. -az árnynak már a balcsuklóján is volt a talizmán.

-Örülök, hogy tetszik. Én magam fűztem , ezért tűntem el ma. Sajnálom, hogy magadra hagytalak és Esme által okozott kínokért igyekezlek kár pótolni Cairanom.

-Lesz miért Sasha, alig éltem túl nélküled. -az árny zsebeiben kutatott.

-Van kedved együtt készülni a bálra? Mert akkor elkezdhetem a kárpótlásodat.

-Örömmel. -felelte Cairan. Aleksander már a szobája felé is vette volna az írányt viszont az árny vissza
húzta. -Várj még kérlek. Van számodra valamim.

Egy zöld kis szütyőben lapúlt karkötőjének a tökéletes mása. Még a vörös piacon készítette Aleksnak mikor utánna járt a helyi szokásoknak. A kötelék eredménye lehet a két ajándék közti hasonlóság.

A vetrasi a szütyőt kibontva vidáman húzta fel jobb karjára az obszidián karkötőt. A két ékszer között egyetlen különbség volt. Aleksanderén matt gyöngyök voltak míg Cairanén fényesek ragyogtak.

-Köszönöm kincsem.

A becenév hallatán az árny ott helyben elolvadt. Ő volt Aleksander kincse. Aleksander pedig Cairan kincse. A sárkányoknál pedig akit az ember kincséül jelöl ki örök életre őrzi.

Aleks elindúlt kifelé, karját párjának nyújtotta aki örömmel fogadta el azt.

-Gyere kedvesem, készüljünk fel életed első holdtűzbáljára.

Cairan nem szólt semmit csak szerelme kezeit szorosan magához húzta ahogy együtt ballagtak át Aleksander szobájába.A személyzet össze súgott a hátuk mögött, ez egyiküket sem zavarta. Csak ők léteztek egymás számára ott és akkor.

Mind a két férfi boldogan és szerelmesen sétált a másik mellett. A kötelék dallama pedig megváltozott , vidámabban és életteltelien énekelt kettejük között. A Leanis egyre csak erősödött ahogy a szeretetük is a másik iránt.