Aleksander eddig élete elmúlt legszörnyűbb óráin volt túl. Arra ébredni, hogy egy ötév körüli kislány bökdösi az orrát nem a legkelemesebb élmény volt. Amikor zöld szemeit kinyitotta a kislány bártortalanúl hátrált pár lépést.

-Helyedbe óvatosabban nyúlkálnék idegenek arcához. Még a végén valaki leharapja az ujjad. -morogta gyógyfüvektől kába hangján. Irina apró ujjaira meredt majd felnézve a már asztalon ülő Vetrasi hercegnek a szárnyait csodálta. Barna szemei csodálkozva kerekedtek el a kitárt fekete hártyás szárnyak láttán.

-Azta, hópihének is hasonló szárnyai vannak.

Aleks válaszúl felvonta a szemöldökét szárnyait pedig háta mögé vonta szorosan nehogy leverjen valamit. Izmai még elvoltak ernyedve a gyógyfüvektől. Szíve azonnal nyugalomra lelt amikor ismét érezte a sérült szárnyát.
-Hópihe egy sárkány? -tanakodott hangosan.

-Nem hópihe egy vándor nyúl. Csak hajlamos elszökni.
Oh ott szalad! -Aleks oda kapta a tekintetét amerre a kislány szaladt. Érezte, ahogy a mozdulattól hirtelen megszédül.
-Ez rosszabb mint a
másnaposság! -dörzsölte meg ornyergét.

Irina a nyúl után iramodott aki azonnal kicselezte a így viszont a Vetrasi hercege felé suhant  egyenesen. Aleks talpara ugrott és a nyúlat a lábainál fogva emelte a magasba. A nyúl apró denevér szerű szárnyaival csapkodva igyekezett szabadúlni de mindezt sikertelenül.

-Azt hiszem elkaptam.-a nyúl addig ficánkolt amíg sikeresen megszabadúlt az erős szorításból. A kisállatnak mázlija volt hiszen a herceg a gyors mozdulat következtében a padlón találta magát.

Irina hangosan sikított fel amikor Hópihe a mellkasának ugorva terítette a földre. A viharsárkány és az örgeasszony unokája egymással szemben ülve ült a földön köztük a fenevaddal. Hópihe egy édes gyökeret rágcsált, figyelmen kívül hagyva, hogy éppen ketten is igyekeznek elfogni.

A bejárati ajtó hangos nyikorgással csapódott ki. Hópihe a zajtól megrémülve rohant át a másik szobába. Aleks és Irina az Eretnek döbbent arcáról és a vajákos asszony mérges ráncairól ismét összenézett. Irina arca mosolyra húzodott végül Aleksanderrel hangos nevetésben törtek ki.

Cairna alig hitt a szemének. Aleksander élt és jól volt, sőt vidám volt ami megmelengette az árny szívét. A hangos nevetésnek a vajákos asszony még hangossabb ordítása vetett véget.
-Itt meg mifolyik?

Irina megszeppenve ült a földön és még Aleks is olyan benyomást keltett mint egy kisfiú akit most kaptak rajta.

-Hópihe... -kezdett bele a kislány.

Cairan teljesen lefagyva állt. Érezte ahogy minden izma megfeszül és ahogy a láz teljesen elönti a testét. Hófehér arcára mosolyt ült ki és az ájulás előtti utolsó pillanatban Aleks képe maradt meg szemei előtt.

-Cai... -Aleksander még időben kapta el barátját.

-Irina menj a szobádba, ha itt végeztem én is megyek. -jelentette ki az asszonyság a lány pedig szavai szerint cselekedett.- Te pedig fektesd az asztalra a párodat, még a végén elpatkol itt nekem!- zsörtölődött az asszonyság a gyógyfüves polcon kutakodva.

-Elpatokol? De hiszen ...-Aleks kezdett kétségbe esni az asszony szavaitól. Nem veszítheti el Cairant ,nem halhat meg szüksége volt rá. Szüksége volt a barátjára ebben pedig olyan biztos volt mint abban ,hogy bármit meg fog tenni érte.

-Attól ,hogy még egy isten fia eltud patkolni a párod gyermekem. Mégis mit hittél? Nesze ezzel kösd le!-dobott oda pár kötelet a sárkánynak aki értetlenül meredt az érdes anyagra. Cairan kezeit és lábait az asztalhoz kötötte szájába fadarabot helyeztek nehogy elharapja a nyelvét fájdalmában. Hiába volt ájúlt a mágia csomói még mindig kusza gubancot alkottak és az ennek kibogozásával járó fájdalom leírhatatlan.

-Hátra!- parancsolt a vajákos és a sárkány meghátrált. Aleksander tehetetlenül szemlélte ahogy az idős asszony Cairan mágiáját igyekszik helyre állítani. A levegőben hét színes szál kavargott mindegyik szál egy hatalmas csomóba ért össze. A mint a vajákos asszony erősebben meghúzta az egyik szálat az Eretnek óceán szemei kipattantak. Gyötrelmes kiáltásba kezdett ,arcán könnyek folytak le. Teste ívbe feszült és ösztönosen szabadúlni probált a kötelek szorításából.

-Fiam ne csak nézz segíts lefogni!- adta ki a parancsot az asszony Aleksander pedig legjobb tudása szerint igyekezett eleget tenni annak.Cairant a vállainál fogva probálta  az asztalon tartani. Az árny tekintette ide oda cikázott végül megállapodott a Vetrasi hercegen. A kiáltozás fájdalmas nyöszörgéssé torzúlt.

-Itt vagyok Cairan. Rendben leszel. Nem lesz semmi baj.-suttogta Aleks az Eretnek fülébe némi komfortot biztosítva neki. Az asszonyság továbbra is bogozott, már csak két szál volt egymásba gabalyodva. Cairan tűzvérű szála szinte majdnem ketté szakadt amikor a vérmágusok szála levált róla. Az ezzel járó fájdalomtól az Eretnek eltépte a köteleit Alekset akaratlanúl is félre lökve a földre zuhant. Karmai itt ott elő bukkantak ahogy szemei is smaragd színben fel ragyogott. Veridián pikkelyei végig futottak az egész testén. A benne élő sárkány ismét helyét kereste és ezúttal meg is talált a vajákosnak hála. 

Amikor a teste lenyugodott erőtlenül a földre rogyott. Aleksander segítette fel társát akinek ideje sem volt ellenkezi bármi féle segítség ellen. Végül Cairan nyöszörögve támojgott el a legközelebbi fa székig egymaga.

-Hogy érzed magad?- fürkészte arcát az Eretneknek a vetrasi ,  előtte guggolva. Az asszonyság a már a háttérbe húzódva feltett egy adag kamilla teát főzni.

-Mint akit jól megvertek majd kifkordították a belsejét, mivel nem tetszett amit láttak megint megverték majd vissza fordították. Pontosan így érzem magam Aleksander.- az árny őszintén felelt de azt elfelejtette meg említeni,hogy ezt még szorozza meg a barátja kettővel.

-Ettől most meg kéne nyugodnom?-vonta fel aggódva szemöldökét a magasabbik.

Cairan nem tudta mit feleljen. Ákson asszony hangja hallatszott a háttérből:

-Mind kettőtöknek kutya baja sem lesz pár napon belül. Csak ne használjátok addig a mágiátokat!-adta ki intelmeit az asszony.

Az idős vajákos két bögre teával sétált a két férfi felé, akik elfogadták a meleg italt. Cairan remegő kezekkel emelte ajkaihoz a teás bögrét. Teste megfáradt a rengeteg mágiától, ennyire gyengének még a háború alatt sem érezte magát soha.

-Pontosan hány nap? -szegezte az asszonynak a kérdést a darumai.

Aleksander az ablakpárkánynak támaszkodva kortyolgatta teáját. Szárnyaival majdnem leverte a virág cserpeket még ennyi ideig sosem voltak kiengedve.

-3-4 nap de ha türelmetlenkedik sokkal tovább is tarthat. Legyenek türelemmel galambocskák a mágiának idő kell, hogy célba
érjen. -az idős asszony magának is hozott egy bögre teát és helyet foglalt az árnnyal szemben.

-Köszönöm-bökte ki Aleksander. Ez nem egy egyszerű köszönöm volt sok mindenre vonatkozott. Az asszony válaszúl csak biccentett.

-Te-mutatott Aleksre-ne húzd vissza a szárnyaid és ne is használd őket amíg be nem heged a seb. Te pedig-bökött Cairanra göcsörtös ujjaival-ne használj mágiát amíg az magától nem jelentkezik.

A fiúk egyszerre bologattak mintha csak kis iskolás diákok lennének.

-Hogy hálálhatnánk meg? -kérdezte az árny mélyen a bögréjébe meredve.

-Továbbra is azt kérem amit eddig.

-De hiszen... -kezdett bele a sárkány de az asszony leintette.

-Továbbra is azt kérem ő érte-mutatott Aleksre. -Érted pedig Eretnek más árat követelek.

Cairan ócen tekintetét lassan a vajákosra szegezte.

-Mondja csak mit kér?

Az asszonyság rideg hűvös tekintete megtört , szemeibe könnyek csillogtak.

-Amikor én meghalok Irina magára marad már pedig én már nem fogok sokáig élni elhihetik. Azt kérem, hogy viseljék gondját.

Cairan és Aleks megértően bólintottak.

-Így lesz esküsszöm. -felelte az árny.

-Így lesz. -erősítette meg a
másik is. -Mindent köszönünk mi akkor tovább is állnánk. Aleks barátjához lépett, hogy felsegítse. A fiúk remegő lábakkal lépdeltek. Cairannak szinte semmi erje sem volt lábai akár az ólom. Aleksander számára pedig forgott a világ, barátja súja és a szárnyaié pedig igen csak megnehezítették számára is a járást. Már a tornácon voltak amikor az idős asszony utánnunk szólt.

-Várjanak galambocskáim! A csűrben aludhatnak, a szalma melegen tartja magukat na meg a polcon vannak régi pokrócok. De hajnalban távozniuk kell!

Az asszony megfordúlt majd becsapta az ajtót még mielőtt a két férfi bármit is szólhatott volna.

-Barátságos. -jegyezte meg Cairan félmosollyal ajkain.

-Hívd ahogy akarod de meg mentette az életünket.

Közben barátjával egymásba karolva a csűr felé cammogtak. Be érve a romos fa épületbe az árny azonnal a szalmába vetette magát. Aleksander a pokrócok felkutatásának szentelte az idejét. Végül ő törte meg a csendet.

-Oh ezek olyan jó puhák, a pirosat vagy a kéket kéred. -Aleks már régebb óta beszélt de Cairan tudatáig nem jutottak el a szavak.

Csak barátja mozdulatait leste, hogy mozog és le sem tudta írni mennyire hálás az isteneknek vagy a sorsank vagy bármi felsőbb rendű dolognak, hogy Aleksander életben van.

-Cai? Minden rendben? -a sárkány hangjába annyi aggodalom csendült, hogy az árny most eszmélt rá, hogy nem felelt. Továbbra is úgy meredt Aleksre mint egy csodára aki bármikor eltűnhet.

-Azt hittem elveszítelek... -az árny hangja elcsuklott-azt hittem,
hogy... -nem bírta kiejteni a szavakat helyette zokogásban tört ki. Mérhetetlenül fájt mindene a sírás pedig csak még több erőt vett el. Hideg kezek törölték le könnyeit gyengéd mozdulatokkal. Aleksander óvatosan ála alá nyúlva maga felé fordította Cairan könnyes tekintetét.

-Minket már semmi sem választhat el! Vigyázni fogunk egymásra, én vigyázni fogok rád. -Cairan tágra nyílt szemekkel itta barátja szavait. Érezte, hogy szíve hesebben ver, amikor megérezte Aleks kezeit az arcán.

-Vigyázni fogok rád Sasha. Köszönöm, hogy segítettél megszökni.

-Köszönöm, hogy veled tarthatok, hogy mindig is velem voltál, hogy a barátom lettél, hogy bízhatok benned, hogy szerethetlek... - Cairan ismét magábafolytotta a szavakat. Lassan naplót írhatna olyan sokszor nem mond ki dolgokat.

Végül ezt kérdezte:
-Te, hogy vagy? Sajnálom, hogy miattam sérültél meg. -az árny ismét érezte a szívében a húzást.

-Meg vagyok, furcsa érzés, hogy kint vannak a szárnyaim ennyi ideig de a szédülésen kivül minden király. Tudod jobban aggódtam érted, amit veled tettek a rituálén... -a sárkány keze akaratlanúl is ökölbe szorúlt az emléktől. -rettegtem, hogy bele halsz Cairan. Képesek lettek volna megölni téged és én csak néztem várva a pillanatot.

Aleksander arcára minden érzelem kiült düh aggodalom megkönnyebbülés és hála. Az árny magához ölelte barátját aki viszonozta azt és még erősebben vonta magához.

-Sasha, köszönöm, hogy vagy nekem. Akármilyen nyálasan is hangzik nekem már csak te vagy.

Aleks elvált az ölelésből, hogy ismét egymás szemébe nézhessenek.

-Te és én, örökké Cai. Mindig vigyázni fogunk egymásra. Mindig lesz hely az udvaromba számodra. Fontos vagy nekem.

Cairan szeretett volna válaszolni de a teste megadta magát, így a köteléken át igyekezett üzenni. Aleksander pedig érezte sőt mintha hallotta volna a választ. Te és én ödökké. Fontos vsgy nekem Sasha a legfontosabb.

Mire az árny feje a szalmához ért már az álmok birodalmában járt. A vetrasi herceg a kék takaróba bugyolálta be a vacogó árnyat majd magára a piros pokrócot terítette.

Hogy biztosítsa a meleget és a biztonságot ezen a hideg márciusi éjjelen Cairant ölelésbe fonta szárnyaival pedig betakarta magukat. Egyfajta védő burokot alkotva a világ ellen. Ott és akkor csak ők ketten léteztek.