𝐌𝐚𝐱 𝐕𝐞𝐫𝐬𝐭𝐚𝐩𝐩𝐞𝐧

-Dru?-dörzsöltem meg a szemeimet mikor a kellemes érzés hatására kippattantak, ám a nap eléggé bántotta, így rögtön le is hunytam őket, azonban az ütemes mozgás nem szűnt meg. –Mit művelsz?-vettem erőt magamon és felkönyököltem.

-Ébresztő, és asszem Super Max illetve Vadmacska történeteinek reggel is folytatódniuk kell.-szakadt el egy pillanatra testem legnemesebb részéről és nevető szemekkel magyarázott nekem.

-Na jó.-nevettem fel miközben a fejem hátra hanyatlott. –Szétviszel.-mosolyogtam a plafonra ahogy Dru nyelve körbejárta a második agyam minden egyes négyzetcentiméterét ujjai pedig pumpálva társultak, hogy minél hamarabb repítsenek el a gyönyör kapujába. –Kelnék minden reggel erre.-nyögtem ki. A lány még soha nem volt senkivel és én vagyok az első neki e tekintetben, meg igazából másból is, de ahhoz képest, hogy most csinálja elsőnek meglepően ügyes. –Dru elfogok menni.-nyögtem hátracsuklott fejekkel miközben vártam, hogy a gyönyör, mint olyan elárassza testem minden egyes kis porcikáját. Dru gyorsítva a tempón végezte ajakaival a munkát és ujjai is erősebben szorítottak. Engem pedig megtalált a gyönyör. Azt hittem lesz annyi lélekjelenlétem, hogy kikapjam Dru ajkai közül a tagom, de már késő volt ugyanis az ondófolyadékom már a lány ajkán volt.

Ő aludt a bal oldalon, én csak a jobbon voltam hajlandó futamok előtt ez nálam mindig örök szokás volt, így a jobb oldali éjjeliszekrényhez nyúlva kaptam el a papírzsepis dobozt és kihalászva belőle pár darabot hajoltam a lány felé, hogy megtöröljem telt ajkait.

-Um köszönöm.-tűrte füle mögé kiengedett hajának egy tincsét miközben elfogadta a zsepit. Imádtam azon ritka alkalmakat amikor nem egy szoros kontyban volt összefogva a nyaka alján a haja, hanem szabadon hagyta kisebb hullámokban vállaira omlani.

-Nos.-tettem derekára ujjaimat és púderrózsaszín topjának korcát kezdtem el piszkálni. –Ezektől sürgősen meg kell szabadulnod.-mosolyogtam rá miközben apró testét elkezdtem magam felé húzni.

-Nem.-nevetett fel és megpróbálta lehámozni magáról ujjaimat, kár, hogy én erősebb vagyok nála. –A csajszimajszikkal megyek reggelizni és gondoltam inkább felkeltelek, mint hogy leírjam egy cetlire amit lehet nem is fogsz látni.-magyarázott miközben megint megpróbált eltolni magától.

-Jól tetted.-mosolyogtam bele hasába miközben magamhoz öleltem. –Kelnék minden reggel erre.-beszéltem továbbra is a topjának és a pocijának.

-Megoldható.-vezette ujjait hajszálaim közé én pedig meglepetten kaptam rá a tekintetem.

-Imádnám, te nő.-dőltem vele hátra az ágyon.

-Valahogy sejtettem.-tette kezeit mellkasamra, majd állát kézfején nyugtatta és úgy fürkészett kék szemeivel.

Ki akartam mondani neki azt ami tegnap óta megfogalmazódott bennem, de úgy éreztem még korai ezért csak néztem a kék szemeit, mígnem úgy érezte elkésik ezért felpattanva róla, a kis csendes nyugodt burkunkat megszakítva ment a fürdőbe, majd a gardróbba ahova tegnap vacsi főzés közben sikeresen bepakolt.

-Jövök majd.-nyomott egy apró puszit a szám szélére.

-Remélem minél hamarabb.-mosolyodtam el, majd derekánál fogva húztam közelebb magamhoz és ajkait táncba hívtam, természetesen nem ellenkezett.

Levegőhiánytól elválva és egy mosolyt küldve felém szakadt ki ujjaim erős szorítása közül és indult el a lift felé, amint eltűnt a látóteremből léptem vissza a lakásba.

Fél órája ülhettem a konyhapultnál a bárszéken müzlivel teli pocakkal és az instát pörgettem várva, hogy Dru hazaérjen, amikor csöngettek.

Rutinos mozdulattal kaptam szemeimet szponzor órám számlapjára, hiába volt ujjaim között a telefonom, és bár meglepődtem, de nagy mosollyal az arcomon indultam meg a bejárati ajtó felé amkor a csengő hangja ismét megütötte a fülemet.

-Dilara?-néztem rá döbbenten, mert nem éppen rá számítottam.

-Személyesen.-tolta fel méregdrága napszemüvegét a haja tetejére. –Beengedsz?-nevetett fel kínosan én pedig kelletlenül, de arrébb álltam.

-Nos, mi járatban erre?-fontam karba kezeimet miközben ő otthonosan helyet foglalt a kanapén én pedig a lehető legtávolabb álltam meg tőle, a konyhában lévő pultnak támaszkodva.

-Nem fogok kertelni. Úgyhogy bele is kezdek.-húzta negédes mosolyra ajkait. –Válj el Alexandrától.-tárta szét kezeit.

-Miről beszélsz?-néztem rá döbbenten.

-Bosszút akartál állni rajtam, oké, sikerült. Piszkosul rosszul esett, de most már állj le. Tanultam a hibából. Itt vagyok kezdjük elölről.-nézett rám szomorúan.

-Hülye vagy? Miért válnék el Drutól?-néztem rá döbbenten.

-Azért Max.-állt fel és lassan elindult felém. –Mert, ha nem teszed meg, kiteregetem, hogy kamu házasság a tiétek, neked a jó hírneved, neki az örökségének megtartása miatt köttetett a ti kis frigyetek, és azért ez egy elég durva vád, de valljuk be nem alaptalan. Megtámadom a nővérei akaratát és hidd el, ha bebizonyosodik az igazam nincs az a bíró aki nem nekem ítélné a Swarovski örökséget. Úgyhogy választhatsz, vagy elválsz és felszívódok, vagy maradhat a kamu kapcsolta, de hidd el tönkrementek benne mindketten.-állt meg előttem.

-Miért csinálod ezt?-néztem rá fájdalmas arccal.

-Valamit valamiért Maxi.-húzta gonosz mosolyra ajkait.

-Miért kaptunk mindketten meghívót Daniil Kvyat esküvőjére?-libbent be boldogan Dru a nappaliba kezeiben a meghívókat lóbálva. –Dilaj? Vagyis Dilara. Szia. Mit keresel itt?-húzta kínos mosolyra ajkait, majd közelebb érve hozzánk a pultra rakta a meghívókat és hűvösen kamu mosolyra húzta ajkait.

-Nem látogathatom meg csak úgy a kedvenc uncsitesókámat?-kérdezte Dilra tetett felháborodással, nekem pedig hánynom kellett a tudattól, hogy mennyire kétszínű.

-De csak szólhattál volna.-nevetett fel kínosan Dru.

-És abban mi lett volna a meglepetés?-tette csípőre Dilara kezeit számonkérően.

-Igaz.-tűrte hátra hajtincsét, mely kihullott a kontyából.

-Na Maxi? Te mondod el neki vagy én?-húzta negédes mosolyra ajkait Dilara, én pedig könyörgően néztem rá, hogy ne most. Az agyam ezerrel kattogott, hogy találjak valami kiskaput, be akartam avatni Drut, együtt kezdtük, azt akartam, hogy ezt is tudja. Két és fél hét, csupán ennyi telt el azóta mikor Christan miatt találkoztam vele, mert ultimátumot kaptam, és most megint más dönt a fejem felett a sorsomról, megint más dönt helyettem. –Akkor mondom én.-csapta össze tenyereit Dilara. –Megcsalt. Méghozzá velem. A Maldív-szigeteken is velem beszélt végig és azt ecsetelte, hogy mennyire türelmetlenül várja már a viszontlátást.-húzta gonosz mosolyra ajkait miközben végig a szemembe nézett. Nem szólaltam meg, nem tagadtam csak semleges arccal néztem rá vissza, mert bár semmi sem történt köztünk másodpercek töredéke alatt értettem meg, hogy túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, és, ha igazán szeretem el tudom engedni, mert az volt a helyzet, hogy szerettem.

-Takaródj innen Dilara.-szűrte fogai között a szavakat Dru miközben végig a szemembe nézett. Dilara gonosz mosolyra húzta ajkait, majd az ajtó hangos csattanásával adta tudtunkra, hogy távozott.

-Ez igaz?-kérdezte megtörten én pedig válaszul csak aprót bólintottam. Volt vesztenivalónk, nem is kicsi, így pontosan tudtam mit is kell tennem. Már csak azt éreztem, hogy apró tenyere arcomon csattan. Nem az ütés volt nagy, nem is fájt. A jelentése, a tudat amiért kaptam, na az a lelkemig hatolt és tönkretett. –Hát akkor boldog születésnapot nekem.-jelentette ki, majd beviharzott a gardróbba, oda ahova még csak tegnap pakolt be. Csendben néztem ahogy megtörten pakol a következő pillanat amit észleltem már az volt, hogy tele pakolt bőröndjét húzza maga után, egy koppanás a kanapé szembeni dohányzóasztalon és a bejárati ajtó ismételten hangos csapódást hallatott.

Fájt-e? Cseszettül, mert azt hittem jár nekünk a tündérmese, szenvedtünk már annyit egymásért, hogy megérdemeljük.

A kanapéhoz sétálva, hogy leüljek láttam meg a karika és eljegyzési gyűrűjét, fájdalmasan vettem tudomásul, hogy ennyi volt bizony. Az Aston Martinom kulcsát felkapva sétáltam ki az ajtón, mert nem bírtam tovább a házban maradni, ott ahol minden rá emlékeztetett.