Amikor ártatlan Japánként ülünk egy konferencián, és akaratlanul is főszereplővé válunk. A végére pedig talán be is pasizunk.

-És ne feledjük azt sem, hogy az óceánok vízszintje 0, 54%-kel többet növekedett, mint tavaly, és ez persze mind Kína hibája-gesztikulált hevesen az Egyesült Államok, közben természetesen hamburgerrel tömte a fejét.
-Én meg figyelmeztetlek, hogy a tartozásaid is egyre nőnek! Ideje lenne őket törlesztened...-vágott vissza Alfrednek.
Erre egypáran hevesen bólogattak, Oroszország pedig kuncogott egyet az orra alatt.
Japán csak nyugodtan, fegyelmezetten bámult ki a fejéből, meg-megnézett néhány országot, néha csendesen közbeszólt, de lényegében láthatatlan volt. 

Elméletileg egy világkonferencián ült, ahol az országok kitárgyalják a problémáikat, ilyen-olyan gondjaikat, kulturáltan próbálnak kompromisszumokat kötni és nem ócsárolják egymást. Elméletileg.

-Egy kis szalonnát?-zökkentette ki őt a merengésből Magyarország hangja. Na igen, egyeseket abszolút nem kötötte le a tény, hogy egy kimondhatatlan nevű csendes-óceáni madárfaj a kihalás szélén áll, hagyták az állandóan veszekedőket, hadd vitassák meg az "egész világot megrengető" témákat.

Magyarország és Lengyelország előtt úgy volt megterítve az asztal, mintha ötfogásos lakoma folyna legalábbis.
Ausztria idegesen nyomkodta a képzeletbeli zongorabillentyűket az asztal szélén ("hogy repül az idő, már lassan száz éve az exem...").
Görögország szundikált, addig se zargatták a GDP-vel, meg mindenféle pénzügyi izékkel.
Finnország szerelmetesen pillantgatott Svédország felé, aki komoran visszanézett rá (=folyt a romantika), Dánia és Norvégia egymást rugdosta az asztal alatt (=szintén ment a romantika ezerrel).
A baltiak állandóan remegőgörcsöt kaptak, ha Oroszország nevetgélni kezdett, Kanada pedig... Izé, ki is az?

Tehát, hogy megállapítsuk: az országok, szép koruk és nagy tapasztalatuk ellenére úgy viselkedtek, mint holmi hormonzavaros tinik. Ezt már igazán megszokhattuk tőlük.

-Nem, köszönöm, de nem vagyok éhes-utasította vissza finoman az igencsak zsíros szalonnát Japán. Nem fért bele a diétájába az efféle hizlaló cuccos.

-De hát borzasztóan sovány vagy, drágám!-sápítozott aranyszőke haját tekergetve Lengyelország.
-Csak nem depressziós vagy, kedvesem?-kérdezte egy aggódó anya arcával Erzsike.-Na ki vele, mi bánt!-hajolt közel Kikuhoz. Talán túlságosan is közel.
Méghogy valami bántja őt! Ezek a pletykás nyugati csajocskák csak arra várnak, hogy kiöntse nekik a lelkét, és legyen miről témázniuk a gyűlés hátralevő részében. Nincs semmi baja, egyszerűen csak nem szeret zabálni.
-Ó, tényleg Kiku! Hogyan állsz mostanában szerelmi téren?-érdeklődött Belgium, aki addig szórakozottan reszelgette a körmeit.
Japánnak semmi kedve se volt a trécseléshez, főleg nem a szerelmi életéről. Ami-mondjuk ki-nem létezett.

-Húha, valamit nagyon titkolsz, Kikukám...-vigyorgott elégedetten a lengyel, majd összesúgott a mellette ülő Csehországgal.
Németország szúrós tekintettel kezdte fürkészni őket.

-Ha a hölgyek kívánnak valamit hozzáfűzni a Nagy-Korallzátony védelmi projektjéhez, akkor csak nyugodtan!-ordított rájuk agresszívan a rendmániás Németország.
-Komolyan mondom, ez a pasas rosszabb, mint egy ötvenéves kémiatanár!-motyogta oda a többieknek Belgium.
-Ó, dehogy, Ludwig, itt mindenki tesz a zátonyaidra-kezdte nyávogva a lengyel-csupán arról folyt köztünk a szó, hogy Japán szörnyen belezúgott valakibe...-pletykálkodott hangosan Feliks.

Kiku érezte, hogy arcába tódul a vér. Hogy lehet valaki ennyire tapintatlan?
Egyesek kuncogtak egy halkat, mások csak fáradtan sóhajtottak, Amerika pedig:

-Ó, Japán... Nem kell szégyellni, hogy ennyire tetszem neked. Nyugodtan elmondhattad volna.
-Te hülye! Miből gondolod, hogy te tetszel neki?!-kiabálta le Franciaország, beletúrva szőke hajába, hogy az még szexisebbnek tűnjön-természetes, hogy én vettem le a lábáról!

Japán szégyenében majd elsüllyedt. Az országok kezdtek kiszivárogni a gyűlésről, senkit nem érdekelt a bolondok vitája.

Most majd mindenki ezzel a témával fogja cikizni.

És igaza is lett. Másnap reggelinél Franciaország még jó párszor megkérdezte tőle, nem akar-e vele randizgatni, és félpercenként érték az "itt a kis szerelmes" beszólások.
Ráadásul olyan pletykák is felröppentek, miszerint Japán csókolózni tanul egy könyvből.

Aznap szabadnapot kaptak. A többnapos világtalálkozó helyszíne Athén volt, csak hogy még jobban szivassák Görögországot, aki készségesen vállalta, hogy körbevezeti a többieket a városban délután.

Mert persze nincs is annál izgalmasabb, mint Heracles álmos, monoton beszámolóját hallgatni az Akropoliszról. Lassan mindenki lekopott, beült egy kávézóba, vagy felvásárolt egy fél szuvenírboltot.

A végére, amikor már a legstréberebbek közül is a legstréberebb figyelte érdeklődve a beszámolót, beesteledett. (Gondolom, nem kell mondanom, hogy Kikuról van szó.)

Görögörszág és ő letelepedtek egy padra, és halkan filozofálgattak, simogatták az ölükbe telepedő cicákat, amiket valamilyen okból mágnesként vonzottak magukhoz.
-Te is szereted őket, igaz?-kérdezte egy nagy ásítás után a görög.
-Igen-válaszolt a semmibe meredve Kiku. Milyen szimpatikus ez a Görögország! Nyugodt, lassú, halk, szereti a macskákat.

Míg Japán elmerült gondolataiban, észre sem vette, hogy megközelítik őket hátulról. És azt sem, hogy Heracles bizony bealudt, és ráborult az ő vállára.

-Úúú! Szerelmes pár! Mindig együtt jár!-üvöltötte az illető a hátuk mögött.
Japán összerezzent, de Görögország nem ébredt fel.

Amikor hátranézett, a lehető legrosszabbat látta: Amerikát.
Márpedig ha Alfred így látta őket együtt, akkor fél perc múlva már mindenki az esküvőjükről fog fecsegni.