A fűben üldögélt, zöld ruhája beleolvadt környeztébe. A szorgoskodó hangyákat és méheket nézte, a madarakkal együtt énekelt és a szél meséit hallgatta.
Magyarország szerette a természetet.
Most is, több óra jegyzetelés és unalmas beszéd után kint pihent meg, mert itt szabadnak érezte magát.
Olyan volt, mint egy ló: szabad tér kellett neki,  a végtelen, ahol kedvére vágtázhat.
Kisujjára egy katica röppent. Erzsébetnek a hétpettyes láttán eszébe jutott egyik ismert gyerekdala. Elkezdte hát dúdolgatni.
-Katalinka, szállj el, jönnek a törökök...-csilingelő hangjára több ország is felfigyelt, aki kikapcsolódásképpen a hosszú gyűlés után a parkba jött ki sétálni
A katicaröptető dal után Erzsi rákezdett egy másikra is:
-Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta...
A padon ücsörgő Törökország felkapta fejét ezekre a szavakra. Oda akart menni, megszólítani a magyart, elbeszélgetni vele, és lehet, hogy...
Á, nem, ne kergessünk kósza ábrándokat, Magyarország és ő...na az már a múlté!
Valami frappáns köszönésen tűnődött, és hirtelen eszébe jutott ez:
-Há' szeva egri csillagom!
Magyarország felsikkantott, erre nem számított. A török vigyorogva próbálta lenyugtatni. Majdnem át is ölelte, de Erzsébet tiltakozva eltolta magától.
-No, no, no...
-De azért hiányoztam, nem?-hajolt közel szerelméhez Sadik. Letelepedett Erzsébet mellé a pázsitra, a lány mogyoróbarna tincseit füle mögé tűrte, aki erre a gesztusra elpirult.
-Tudod, nekem asszem jobb így.
Nem voltál azért annyira kedves velem...-gondolt vissza a régmúlt évekre Erzsébet.
-Mi országok nem tehetünk a sorsunkról, az a főnökünk és embereink dolga-védte magát Törökország, és amikor meglátta Bözsi "télleg?" tekintetét, hozzátette-hidd el, nem én kiáltottam fel odahaza, hogy: "hé, menjünk má' Bécsbe, mer' ott olyan jó!''.

A semmiből animésen felbukkant Ausztria, és úriasan kijelentette:

-Bécs tényleg a legjobb hely! Amúgy pedig, nem úgy volt, hogy ő az én feleségem?!-vonta fel a szemöldökét bosszúsan.

Hirtelen megjelent Poroszország is, miközben elordította magát:

-Te biza tévedsz, öcsém, ő az én nőm! Kesesese!!!

Magyarország teljesen összezavarodott. Most meg mi a fene folyik itt? Hozzászokott ő már az udvarlókhoz, de egyszerre ennyi? És ilyen nyilvánosan? Úgy döntött, inkább bölcsen hallgat egyelőre.

Mint az előbbiek, egyszercsak előkerült valahonnan Lengyelország, és rá nem jellemzően, sírva szólalt meg.

-De...hüpp...Erzsébet...mi BFF-k voltunk...hüpp...azt hittem engem választasz! Brühühü!!!

Mostmár seknki nem fog meglepődni, úgyhogy igen, leírom. Persze, Románia sem maradhat ki.

-Te, Böbe-mondta pirosra gyúltb arccal-ööö...izé, tudod szerintem tök dögös vagy bár a frizura, amit közvetlenül a rendszerváltás után hordtál, jobban bejött.

Ekkor a fiúk ráeszméltek, hogy ők mind Erzsébet kegyeiért küzdenek, és őrült szócsatába kezdtek, ami pár perc múlva bunyóvá fajult. 

(Lásd mesék, ahol ha verekedni kezdenek, egy nagy porfelhő látható, amiből kezek-lábak lógnak néha ki, és ordítozás hallatszik...)

Magyarország pedig inkább mentette irháját.

Leült az egyik közeli padra, kifújta magát, megigazgatta ruháját és loboncát.

Olaszország melléje telepedett, és megkérdezte:

-Nem jössz el velem egy pastára, Erzsébet?

Magyarország kedvesen rámosolygott, és igent mondott. Egymásba karolva, nevetgélve sétáltak el a hatalmas, kavargó porfelhő mellet, majd hirtelen egy hang harsant:

-Állj, állj, állj! Meg kell állítanunk azt a pastazabálót!-kiáltott a porosz.

-Teljes mértékben egyetértek-szólalt meg Románia-de kié lesz a zsákmány? (Román barátunkban erős vámpírhajlamok működnek.)

-Természetesen az enyém-mondta Gilbert olyan hangsúllyal, mintha azt jelentené ki, hogy az ég kék-mert én vagyok a legaszömebb!

A bunyó folytatódott, és Magyarország büszkén belekacsintott a kamerába.