Másnap reggel Hoseok kelt ki az ágyból leghamarabb. Felvett egy pólót és egy rövidnadrágot -, hogy azért a kisgyerek előtt ne egy szál alsónadrágban parádézzon -, majd útra kelt. Először a vendégszobába kukkantott be, ami egy ideje kedvese, ám jelenleg Lina hálóhelyéül szolgált.
Mosolyogva nyugtázta magában, hogy a csöppség még alszik. Kis ideig még legeltette szemeit a fekete hajzuhatagon, majd úgy döntött, ideje továbbállni.

Halkan, óvatosan lépkedett le a lépcsőn. Az egész házat sötétség borította, minden sötételő és redőny használatba volt véve Yoongi által, ugyanis a férfi nem szerette, ha reggel felébreszti a napsütés. Ezen Hoseok mindig csak jót mosolygott, amikor még minden rendben volt. Ahogy most, az alvó szerelmét nézve eszébe jutott ez az apróság, rég nem érzett melegség járta át a mellkasát. Régen jobban ismerte őt bárkinél, minden apró szokását, furcsaságát. Most viszont... nézte, de nem tudta, ki az ott előtte a kanapén elterülve. A melegség hirtelen változott át jeges szomorúsággá, ami hirtelen szúrta át szívét.

Megtörölte arcát, mely a meggyötörtség miatt öregebbnek tűnt az utóbbi időben, mint valójában volt.

Mióta a dolgok nem alakulnak olyan fényesen, azóta a férfi sokat változott. Idősebbnek tűnik, sápadt, lefogyott, a mosolya sem a régi, sőt, talán az is eltűnt a szemei csillogásával együtt. Ez pedig Yoonginak nagyon nem tetszik - hiába próbálná úgy beállítani, hogy nem érdekli. Nem tudja kezelni a helyzetet, nem tudja megfelelően kifejezni magát, ezért valahányszor, amikor tudatni akarta volna Hoseokkal, hogy aggódik érte, nem éppen úgy sült el, ahogyan kellett volna.

Igaz, ő valami olyasmit szeretett volna mondani, hogy „Aggódom érted, sokat leadtál", ehelyett szavai egészen máshogy hagyták el a száját: „Sovány vagy". Emiatt a fiatalabb általában csak még rosszabbul érezte magát, és órákig sírt elbújva a hálószobájuk rejtekében, mert a párja undorodik tőle. Holott ez nem így volt. Yoongi kicsit sem undorodott tőle.

Hoseok csendben figyelte a másikat, gondolataiba merülve, amikor egy kéz ragadta meg a karját, és rántotta le őt a kanapéra.

Yoongi szemei ugyan csukva voltak, de már egy jóideje csak forgolódott. A dolgok őt is ugyanúgy megviselik, mint a párját, csak rajta máshogyan mutatkozik meg. Ő, aki bárhol, bármikor képes volt álomba merülni, már egy ideje nem alszik többet három-négy óránál éjszakánként. Nehéz lett volna kimondania, bevallania, de hiányzott neki, hogy fiatalabb társa átölelje, és orrát a tincsei közé fúrja, ahogy az is hiányzott, hogy reggel egy csókot lopjon tőle, amikor elindul az iskolába dolgozni.

- Szia - suttogott halkan, felnyitva pilláit. Régen figyelte meg normálisan a fiatalabbat. Persze, azt látta rajta, hogy mennyire megviselt, de azon túl sohasem jutott, túlságosan fájt neki.

- Szia - felelt Hoseok, és egy halovány mosoly bújt meg szája sarkában. El is felejtette, Yoongi mennyire aranyos reggelente, meg akkor, amikor álmos.

Ezek után nem szóltak. Csak nézték egymást, tanulmányozták az ismerős, mégis ismeretlen vonásokat. Elfelejtették már, hogy milyen jó érzés így indítani a reggelt, magukba szívva egymás gyönyörűségét.

- El kellene kezdenem reggelit készíteni - a fiatalabb halovány, kellemes hangja törte meg a békés csendet.

- Olyan gondoskodó vagy, Hobi - az említettnek megdobbant a szíve a becenév hallatán. Szerelme régen nem becézte már őt, ahogyan ezt ő sem tette. - Nem tudom, mi romlott el köztünk, és miért. Sajnálom, valószínűleg az én hibám ez az egész...

- Ne! - szólt közbe Hoseok. Nem akarta hallani. - Ne mondd ezt. Ketten rontottuk el - szomorúan sóhajtott fel, majd felállt a párja mellől, hogy tehesse azt, amit az imént említett.

- Segítek - ült fel Yoongi, és megdörzsölte a szemeit. Testéről lecsúszott a takaró, így azt már semmi sem fedte.

Hoseok zavarba jött. Pont, mint régen.

Mindketten kiballagtak a konyhába, és elkezdtek előpakolni. Yoongi levett a szekrényből három tányért, míg Hoseok a serpenyőt és a tojásokat készítette elő. Mindezt síri csendben valósították meg. Olyan hallgatásban, ami a viharok tomboló káosza előtt szokott lenni.
Nos, igen, ez tökéletesen olyan volt.

Egyetlen pillanaton múlott az egész, Hoseok meglökte Yoongit, akinek a kezéből kiesett a bögre, amelyet még a párja ajándékozott neki. Egy róluk készült kép díszítette, és habár először kifugurázta, és kinevette az ajándékot akkor, most mindennél fontosabb volt neki. A tárgy viszont apró darabokra tört.

És akkor már hallani lehetett az első mennydörgést.

- Nem igaz, hogy nem tudsz figyelni - morogta az orra alatt az idősebb. Nem bántásnak szánta, egyszerűen csak így jött ki a száján. Úgy érezte, azzal, hogy a bögre eltört, a szívéből is kitört egy darab.

Ahogy nézte a padlón, darabokban heverő tárgyat, könnyek szöktek a szemébe. A közös képük ott hevert a szeme előtt. A bögre törött volt, pontosan kettejük között hullott szét. Yoongi úgy érezte, ez tükrözi a valóságot, emiatt pedig összeszorult a mellkasa.
Az zavarta meg agymenését, hogy a fiatalabbik elkezdte összeszedni a darabkákat, és az egyikkel sikeresen megvágta a kezét.

- Picsába!

Kidobta a törött bögrét, majd lemosta a bíborszín nedűt ujjairól. Yoongi pedig csak nézte, és arra gondolt, hogy el fogja veszíteni azt, akit szeret. Bepánikolt, és ha Ő pánikol, az sosem sül el jól.

- Gratulálok - a felgyülemlett feszültség ilyen módon mutatkozik meg nála, de nem tehet semmit. Ezek a szavak úgy törnek fel belőle, hogy ideje sincs átgondolni, mit mond.

- Bocsánat, hogy egy kétbalkezes idióta vagyok - motyogta Hoseok, és akármilyen halkan is tette, párja meghallotta.

Újabb mennydörgés.

Az idősebb utálja, amikor szerelme ilyeneket mond magára, de sosem tudja azt mondani, hogy „Jaj, szívem, nincs igazad", ahogy azt kellene. Yoongi az a típus, aki keményen odavágja, hogy...

- Hát te hülye vagy. Bárkivel előfordul - köpte oda nyersen, talán picit nyersebben a kelleténél. És mihelyst megtörtént, meg is bánta, de nem tudta rávenni magát arra, hogy bocsánatot kérjen, hiába tudta, mennyire érzékeny a másik.

Hoseok arcán úgy folytak le a könnycseppek, mint az ablaküvegen az eső.

A vihar megérkezett. A semmiből jött, ok nélkül, de nem lehetett megállítani, legalábbis azt hitték, hogy ismét egymás torkának esnek majd, mindenféle dologgal fognak dobálózni csak azért, hogy a másiknak is fájjon. A sértett, fiatalabbik fél már nyitotta volna a száját, hogy valami olyat vágjon Yoongi fejéhez, amivel még egy szilánkot döf a szívébe, ám ekkor, mint a nap fénye a felhők mögül, Lina úgy tűnt fel a konyha ajtajában.

- Sokkal jobb volt itt ébredni. Köszönöm szépen, hogy erre az egy éjszakára boldog lehettem - mondta, a két férfi pedig meglepetten pillantott felé. Álluk a padlót súrolta a kislány hálás szavai hallatán, hiszen az -, mint megtudták - csupán csak a nyolcadik életévében járt.

Akkor és ott a nap erőszakosan üldözte el a vihart, amely nem hagyott pusztítást maga után. A két férfinek lehetősége lett újabb sebek nélkül továbblépni a konfliktuson.

🍓

❝ Néha a láthatáron feketéllik egy rettenetes vihar, mégsem tör ki, hanem fokozatosan továbbmegy, és feledésbe merül. ❞

- Rose Tremain