▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

MEGLEPETÉSEK

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

Hol az egyiket, hol a másikat üti. Nem bír el velük, túl sokan vannak. Dustin ordít és közben kinyitja a busz ajtaját, amin Steve éppen beesik. 
– Veszettek vagy mi? - kérdezi Steve, miközben a Demagorgonok megtámadják a buszt. Mindenhonnan jönnek, és mintha egyre többen lennének.
– Azt hittem, hogy ebből csak egy van! - nézek körül idegesen. 
– Menjetek fel a tetőre! - mondja Steve lábával tartva az ajtót. Max elindulna de felsikít, elé lépek, mire farkasszemet nézek az ocsmány lény pofájával. Előveszem a zsebemből az egyetlen dolgot, amit magammal hoztam, majd azzal a lendítéssel kibiztosítom és pontosan a szájába lövök a szörnynek, amitől az csak nyüszítve eldől a tetőn. Számítanék rá, hogy jönnek még, de mintha minden felgyorsulna, és ők ott se lennének, eltűnnek. Felsóhajtva - de nem egészen megkönnyebbülve - nézek a többiekre, akik sokkal nagyobb meglepettséggel néznek vissza rám, és a kezemben tartott - eddig nem látott fegyverre. 
– Mégis mikor akartál szólni róla, hogy nálad fegyver van? - kér számon Dustin miközben kilépünk a sötétbe burkolózott ég alá.
– Mindenre fel kellett készülnöm. - mondom egyszerűen. - Hidd el, ez most kapóra jön. - dugom vissza a zsebembe. - Valamerre mennek. - nézek el a távolba. - Ha lehetne egy tippen a hawkinsi laborba.
– Miért mennének a laborba? - kérdezi egyszerre Steve és Max.
– Mert valószínűleg onnan jöttek... - mondom, és Hopperre gondolok. Kisebb konstantálás után, végül elindulunk vissza az erdő felé, hogy a dögök után menjünk. Elől megyek Steve-vel, akinek végül megjön ismét a hangja.
– Nem is tudtam, hogy értesz a fegyverekhez. - jegyzi meg, és közben vállára dobja a baseball ütőt.
– Hopper tanított meg használni. Tudta, hogy még szükség lesz rá. - felelem, miközben kicserélem a tárat.
– Ennyire megbízik benned?
– Tudta, hogy ha megint beüt a szar, jobb ha van nálam valami. A tavalyi incidensek után nem alszom valami jól.
– Azt meg tudom érteni. - mondja bólintva. Hallom, hogy mögöttünk Dustinék nagyon beszélnek.
– Dart volt az?
– Biztos. Megismertem. 
– Venus pedig csak lepuffantotta! - mondja Lucas.
– Azok után, hogy megette a macskát, nem is csodálom. - teszi hozzá Steve.
– Hogy mit csinált a macskával? - kérdezi egyszerre Max és Lucas.
– Megette Dustin macskáját. És valószínűleg most a kis barátai már nagyobb dologra pályáznak.
– Várj! - állítja meg idegesen Lucas Dustint. - Ezek szerint te megtartottad, etetted, hagytad, hogy folyamatosan nőjön, és most a nyakunkra hoztad a kis bandáját is?
– Nem mindegy? Menjünk! - mondja Max.
– Nem! Megszegte a szabályokat, és veszélyeztette a csapatot! - akad ki Lucas.
– Te bevontál egy kívülállót! - kontrázik Dustin.
– Srácok elég! - mondja Steve.
– Ezt nem hiszem el. - forgatom a szemeimet, de ekkor hangokat hallok. - Steve, add a zseblámpát! - szólók oda neki.
– Miért?
– Csak add! - veszem ki a kezéből, és elindulok a zaj felé, miközben Dustinék még mindig veszekednek. Felsietek a dombon, ahonnan látni lehet a fák között elterülő labort. Onnan jönnek a hangok. Mire hátra pillantok a többiek is itt vannak. 
– Igazad volt. - mondja Steve.
– Hazamentek. - feleli Lucas. Összenézünk Steve-vel. 
– Gyerünk, induljunk! - mondom. 
– Várjunk, most egyenesen belerohanunk a kelepce közepébe? - kérdezi Max.
– Van jobb ötleted? - kérdezek vissza. - Sürget az idő, nyomás! - indulok meg. Nem tudom, hogy a mai este, még mennyi meglepetést tartogat magában, de igyekszem uralni a helyzetet. Valószínűleg semmi sem fog olyan gördülékenyen menni, mint ahogyan azt elterveztük, ebben teljesen biztos vagyok, de muszáj harcolnunk. Ez már rég nem csak rólunk szól, hanem az emberiség jövőjéről...