Kiszálltam a limuzinból, a fehér, hosszú járdára, majd megfordultam, és már a távolodó kocsit néztem,ami az utcán végén lévő kanyarban el is tűnt. Ott álltam, és gondolkoztam a történteken. Nem. Semmiképpen nem fogom elfogadni Mycroft javaslatát. Nem fogom sem magam, és legfőképpen Johnt kitenni olyan veszélynek, ami megváltoztatna mindent. Néhány járókelő elment mellettem, de egy röpke pillanatra sem fordították felém a fejüket, mindenki ment a saját dolgára. Néhány perc múlva felocsúdtam merev nézésemből, ami nálam egy nagyon is rossz hobbi, ha az agyam túlságosan is leterhelt lesz, vagy ha erősen gondolkodom, néhány percre megállok és bámulok magam elé, ez is megszokott velem történni, ha az elmeházamba lépek be, nyitott szemekkel. Lassan körülnéztem, majd kis léptekkel elindultam a közelben lévő áruházba, Primarkba, ahol egy kicsit lenyugodhatok és álca nélkül vásárolhatok kedvemre. Voltak olyan idők, amikor a lábam ki sem tehettem a házból, mert leakartak vadászni, de most itt  szabadon nézelődhettem. Vettem pár ruhát, cipőket, és egyéb holmikat, amit jónak, és szükségesnek tartottam. Gondoltam John most nem ment vásárolni, ezért az élelmiszerüzletbe is befutottam, hogy ha már náluk lakom, akkor a ma esti vacsorát én főzzem meg. Hazafelé elég kifáradtam, ezért lementem az alaksorba, hogy metróval menjek. Lent a föld alatt nagyon sok ember volt, és most épp többen is mint az átlag, mert kb.1 óra lehetett, és mindenki most kapta meg az ebédszünetet, és sietett minél előbb el a munkahelyéről.

Lent vártam míg megjött a vonat, halkan az embereket figyeltem, mikor valaki -egy női hang- sikoltott. Gyorsan odakaptam fejemet, és azt hittem ott fogom magam a földhöz verni, de ha jobban átgondolom nem magam, hanem azt a személyt. Néhány méterre ott állt Sherlock véres ingben, véráztatta arrcal, s még hogy ez ne legyen elég, egy hosszú szigonyt is tartott a kezében. Sokáig bámultam őt, fontolgattam, hogy oda-e menjek hozzá, egy nagy sóhajtás után pedig rávettem magam, hogy megmozduljak. Ahogy elindultam felé, valahogy megérezhette, hogy valaki nézi, és megfordult szembe velem.

-Miss Watson maga mit keres itt?- nézett rám lomhán.

-Ezt én is kérdezhetném öntől Sherlock, hogy mi a fészkes fenét gondol magáról! Ugyan észrevette, hogy csupa vér a ruhája?- kérdeztem suttogva és mérgesen ránézve, mert nem akartam még nagyobb feltűnést kelteni.

-Igen, tudok róla- mondta rám sem nézve. Eközben megjött a vonat, és beszálltunk. Minden épeszű ember próbálta betartani a tisztességes távolságot Sherlocktól, és ijedt szemmel nézték őt a fülkében.

-És ugyan arról is tud, hogy egy hosszú, véres szigony is van a kezében, és az emberek magát nézik!- mondtam, amire rámnézett szúrós szemmel, ami mintha azt mondaná, hogy most komolyan? Tényleg ezt kérdem, és nincs értelmesebb kérdése? Hiszen jól láthatja...

-Igen, tisztában vagyok vele, Miss Watson!- mondta mire előre nézett. A beszélgetés után, én elmosolyodtam, és egy halk nevetés hagyta el számat.

-Maga teljesen zakkant!- mondtam nevetve, mire karba tettem a kezemet, és az ablakon néztem kifelé. A kijelentésemre Sherlock lenézett rám, mert egy egész fejjel magasabb volt tőlem.

-Ha maga nevet ezen, akkor ön sem lehet annyira épeszű, mint a többi ember. Félnek tőlem, de maga mégis mikor meglátott odajött hozzám, nem hétköznapi az egy biztos.

-Nem, egyáltalán nem vagyok hétköznapi, ezt eltalálta. De azért mentem oda magához, mert mégis - ha már mondhatom- lakótársak vagyunk, és eléggé bosszant, hogy így flangál az utcán, meg is vagyok lepődve, hogy még a rendőrök nem fogták el. Jajj, igen persze, már tudom miért nem. A báttya!- mondtam halkan, amire Sherlock rám nézett kissé csodálkozva, de gyorsan lepergett az az érzés az arcáról.

-Pénzt ajánlott, hogy kémkedjen utánam?-kérdezte, és rám nézett.

-Nem - feleltem kurtán.

-Elég különös. Johnnak ajánlott, de nem fogadta el. Akkor miért beszélt vele?- kérdezte kiváncsian, amire én nem akartam elmondani, hogy a fő téma mi is volt közöttünk, de eltudtam terelni a témát.

-Tudja, hogy egy kamera van a nappalinkban, és Mycroft tette oda, hogy úgy tartsa szemmel nem csinál-e valami őrültséget?

-Igen tudom!

-És nem zavarja?

-Néha igen, néha nem- mondta, mire abbamaradt beszélgetésünk.

Leszálltunk a vonatról, és hamarosan már Baker Streeten találtuk magunkat. Mikor beléptünk John újságot olvasott, s mikor ránk nézett, főleg Sherlockra, olyan arcot vágott, amin muszáj volt nevetnem.

-Alice, Sherlock.... Így utaztatok a metrón?

-Egy taxi sem vett fel...-válaszolta Sherlock, majd eltünt a fürdőszobában, én pedig ledobtam magam a kanapéra,de előtte odaléptem a  szekrényhez és a kis kamerába molyogtam, majd  a kukába dobtam , és ölembe vettem a számítógépet. Sherlock gyorsan végzett,  tiszta ruhában, és a megszokott kék kardigánjában jött a nappaliba. Szúrósan rám nézett, amire én is ránéztem.

-Mi az?- kérdeztem értetlenkedve.

-A helyemen ül!- mondta, és a fekete kanapéra pillantott. Erre felhúztam csodálkozva egyik szemöldököm, és a szemszögemből láttam, hogy John csúnyán ránéz Sherlockra, tudatva azt, hogy legyen egy kicsit udvariasabb.

-öhmm..-hümmögtem- és? Hiszen annyi szék van, ott a kanapé is..- kérdeztem gorombán, elvégre ő is úgy viselkedett velem.

-Gondolkodnom kell, és ott szoktam gondolkodni!- mondta kurtán rám nézve jeges kék tekintetével, mire belefáradtam gyerekes haragjába. Megfogtam egy kézzel a laptopot, és átültem a kanapéra, ami a szoba másik sarkában volt, ami fölött a sárga smiley mosolygott.

-A csatát megnyerte, de a háborút nem!- mondtam egy kis idő után hangosan, amire John nevetni kezdett, Sherlock pedig megforgatta szemeit. Ha már itt lakom, keresek egy kis kényelmes fotelt a neten! Találtam nemsokára egy kék színü ülőgarnitúrát,épp nekem, amit nyomban meg is rendeltem.

-Semmi?- kérdezte Sherlock néhány perc múlva felállva, és járkálni kezdett a szobában.

-Lássuk csak... Kormányigazítás...Eltünt személyek...- sorolta John.

-Semmi jelentős esemény?Istenem..- kiáltott, egy kis idő után megállt, és Johnra nézett- John nekem kell egy, szerezzen egyet!- mondta ránézve.

-Nem..

-Szerezzen!- szűrte ki fogai között a szavakat.

-Nem, világosan megbeszéltük történhet bármi. Egyébként is mindenkinek fizetett, egy mérföldes körzetben senki sem fog magának eladni. Nem segíthetek!

-Mit is?- kérdeztem felfigyelve, mire Sherlock levetette magát a padlóra, és a kandalló körül kezdett el valamit keresni.

-Mrs. Hudson hová tette a dugicigimet?- kérdezte már kétségbeesve, amire megértettem mit akart.

-Alice maga tudja hol vannak?-kérdezte lopva rám nézve.

-Nem!

-És nincs magánál? Habár tudom, hogy nem nikotin függő.

-Nincs Sherlock, és most kérem legyen csendesebben, és ne dobáljon mindent szanaszét...gondolkodnom kell- mondtam az ő szavait használva gúnyos mosollyal, amire mérgesen összeszükítette szemeit rám nézve, majd tovább keresett.