Már el is felejtettem, hogy  London mennyire is gyönyörű hely. Szerettem az itteni légkört, habár lehet valakinek depressziósnak tűnik, hogy majdnem mindennap esik az eső, és enyhe köd van, de nem érdekel mások véleménye, szeretem az esőt.

Már 10 perce ültem a taxiban, mert belekeveredtünk egy kisebb dugóba, így unatkozni kezdtem.
-Ahh!-sóhajtott hangosan a sofőr, és dudálni kezdett- Mi lesz már? Induljanak!- morgolódott, majd hátra szólt nekem- Sajnálom kisasszony, de egy kisebb dugóba keveredtünk. Az út a szokásosnál  hosszabb lesz.
-Semmi gond!- szóltam hozzá, hogy ne legyek annyira tiszteletlen, mert csak az ablakon figyeltem kifelé és néztem, ahogy szép lassan elkezd esni az eső- Nem sietek!- néztem még mindig ki az útra. A férfi megnyugodott látszólag, amire hogy ne unatkozzon elkezdett beszélni nekem az itteni időről, a családjáról, mennyi gyereke van, és hogy mennyire utálja ha az anyósa beszól neki.Én pedig csak tetettem, hogy figyelek rá, de nagyon untatott, és fárasztó volt a locsogása,  főleg a hosszú utazás  végett Amerikából,így kizártam őt.
-Tudja, és ekkor megmondtam neki, hogy ez.... - hallotam utoljára és ránéztem, elvéve tekintetem az ablaktól.
Elemezni kezdtem őt.
Gyűrű az ujján- szereti a feleségét
Borostás arc- elhanyagolja kicsit magát, de a ruhája hajtogatásából kivéve nem is annyira, lehet csak lusta volt megborotválkozni, nem , elaludt, a kockás inge bal felén kávé folt és az ing alja rosszul van  begombolva, hát persze, hogy elaludt. A rádiónál egy kép a gyerekekről, szóval nem  hazudik, egy szerető apa. Úgy az 52-54  éveit járhatja. A haja kicsit ősz, de még kilehet venni, hogy fekete színe volt. A visszapillantón egy kereszt lóg, szóval vallásos. A munkáját nem szereti, a kéziféknél por és papirok lehajigálva, míg az ülés alatt egy ledobott vizes üveg és a kocsi kormányán kisebb repedések vannak, szóval sokat dudál így ebből ítélve türelmetlen is.
-Hölgyem!- mondta rámnézve a sofőr, én pedig gyorsan visszanéztem rá kérdően kiesve a transzból- Itt lennénk!-mondta, amire elővettem lassan a pénztárcám.Megfizettem és mosolyogva kiszálltam az autóból, kivéve a bőröndöm is.
Najó, ezt meg  ne ismételjem!- mondtam magamnak, arra gondolva , hogy milyen fura helyzet is volt, hogy a sofőrt bámultam. Elhesegettem a gondolatot, és az előttem lévő sorházat kezdtem inkább figyelni. Elég otthonosnak tűnik így kívülről, leszámítva, hogy még egy kis kávézó is van mellette a Speedy's Coffee. Felmentem a kisebb lépcsőn és hangosan bekopogtam. Kezdtem egy kicsit aggódni, mi lesz ha John nem is akar majd látni, és elküld?
Az ajtó lassan kinyílt, és egy öreg nénike állt ott.
-Miben segíthetek?-mondta egy kis mosollyal, amit viszonoztam.
-Jónapot! Lehet, hogy eltévesztettem a házszámot, de itt lakik John Watson?- kérdeztem illedelmesen.
-Igen a felső emeleten lakik Sherlock Holmessal, van időpontja?- kérdezte.
-Időpontom?- húztam fel egyik szemöldököm meglepődve.
-Igen, mert időpont nélkül, sajnos nem  fogadhatják önt. Túl sok a gondos bajos fiatal, ezért Sherlock csak az érdekes ügyeket veszi figyelembe, mint magánnyomozó!- mondta mosolyogva. Magánnyomozó? Mi a fene? -gondoltam, de eltüntettem arcomról a meglepődöttséget.
-Nem, nem asszonyom én csak Johnhoz jöttem! - mondtam mosollyal.
-Akkor legjobb lesz ha inkább felkísérem önt a lakásához.
-Köszönöm asszonyom!- mondtam és bementem a kis folyosóra, amiből egy hosszabb kis lépcső vezetett felfelé.
- Ugyan kedvesem, elég csak Mrs. Hudsonnak hívnia...-mondta rám nézve, nekem pedig leesett, hogy nem tudja a nevem.

-Ohh, de goromba vagyok, még be sem mutatkoztam. A nevem Alice Watson- húztam mosolyra a számat, mikor meglepődött, és kezet fogtunk. Akaratom ellenére elkezdtem őt elemezni:

A ruhájából ítélve ,és a köténykéjéből, házvezetőnő vagy maga a főbérlő. Igen  ő a főbérlő, hiszen ez a panelház nem olyan nagy, hogy Johnnak feltétlenül szüksége lenne egy házvezetőnőre. Nem hordja a jegygyűrűjét, pedig tisztán látszik az ujján, hogy van neki, persze a ráncokból ítélve, de megállapíthatom, hogy csak néha veszi fel, de mindig leveszi. Vajon miért? Hűtlenség?Gyász? Vagy a férje drogdíler volt? Valószínü...A keze enyhén remeg, szóval alkoholfüggöségben szenvedett. Elég ráncosnak néz ki a korához képest, amit ha megsaccolok 60-65 év között lehet, lehet ez drogfüggőség. Ejnye, ejnye a nénike nem is olyan ártalmatlan, mint hittem.

-Maga rokona John Watsonnak, ha szabad kérdeznem?- kérdezte és engem nézett tágranyílt szemekkel.

-Pontosabban a húga vagyok- mondtam mosolyogva.

-Húga? Szent egek! Most veszem észre, hogy mennyire hasonlítanak! Az arcvonásai, de még a magasságuk is!- mondta meghökkenve, és csodálva, én arcomról pedig eltünt a mosoly. Utálom ha a magasságomat veszik figyelembe. Lehet, hogy nem vagyok óriás, de mégis 168 centi vagyok. Najó, ne legyek goromba. Újra mosolyra húzódott a szám.

-Tessék mondani John most otthon van, mert ha nem akkor nem szeretném rabolni az ön drága idejét- mondtam, és közelebb húztam magamhoz a bőröndöm.

-Persze, ha felmegy a lépcsőn, és betér jobbra akkor megtalálja az ajtót- mutatott fel.

-Köszönöm Mrs. Hudson-intettem, és már vittem is fel a fekete bőröndöm az emeletre.

Mikor felértem egy nagyon furcsa érzés fogott el, egyszerre akartam elfutni, és kinyitni az ajtót is, hogy találkozzak a rég nem látott bátyámmal. Bátorságot vettem és kopogtam. Semmi. Mégegyszer kopogtam.

John ajtó!- kiáltotta valaki a fal mögött.

A fürdőszobában vagyok!- hallottam az ismerős hangot- Nyisd ki Sherlock!

Erre valaki hangosan morgott egyet, és elindult felém, majd kinyitotta a fekete ajtót.

Sherlock

Éppen az elmepalotámban voltam, mikor megzavart egy kopogás. Nem álltam fel, hanem újra próbálltam visszameni az elmémbe, de újra kopogott valaki.

-John ajtó!- kiáltottam.

-A fürdőszobában vagyok! Nyisd ki Sherlock!- mondta John, mire hangosan felmorogtam, és elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam egy nő állt előttem. Hosszú barna haja volt, és enyhén hullámos is egyben. Nem akartam hosszúra húzni a beszélgetést, ezért rövidre fogtam azt.

-Ki maga?- kérdeztem, amire belenézett a szemembe a zöld szempárjával.

-öhmm , John itthon van?- kérdezte enyhe amerikai akcentussal. Elemezni kezdtem őt...de.... nem láttam rajta semmit.....egyszerüen semmit...megpróbáltam mégegyszer, de....nem ez nem lehet.....biztos bennem van a hiba...

-Ki az Sherlock?- jött az ajtó felé John.

-Még én sem tudom....-mondtam halkan nézve az előttem álló személyre.

Alice

-Még én sem tudom...- mondta  halkan, ezekszerint Sherlock az ajtóban állva, magának.
Sherlocknak fekete göndör haja volt, ami kiemelte tengerkék szemeit is. Mondhatom, hogy jóképű is, de nem azért jöttem ide.

Amikor John felémindult és meglátott engem, megállt és tágranyíltak a szemei.

-Nem ez nem lehet...-mondta és látni lehetett, hogy legyökerezett a lába.

-Szia John!- mondtam halkan, és egy kis mosolyra húztam a szám, hogy oldjam a feszültséget.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szóval megérkezett a második rész is remélem, hogy tetszett, ha igen dobj egy csillagot! :)

#Sz.