Reggel arra ébredtem a szállodában, hogy csend volt. Nagyon nagy csend. Ez most lehet eléggé furcsának és ostobának tűnik, de a régi életemnek köszönhetően, nem voltam hozzászokva a reggeli csendhez. Ahogy kikászálódtam az ágyból, ösztönösen az ablak felé vettem az irányt. Kint még csak akkor kezdett felkelni a nap, minden csak most ébredezett. John biztos még alszik, lehet Sherlock... ,,Sherlock,, - a név hallatára eszembe jutott a tegnapi kis konfliktusunk a kandallónál. Nem voltam dühös, csak szomorú és csalódott, hogy John éppen ilyen robotszerü, érzéketlen férfit mond legjobb barátjának. Nem akartam vele találkozni reggel, ezért megmosakodtam, felöltöztem és gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd egy kis sétára indultam.

Sherlock P.O.W

A tegnapi nap teljesen kifárasztott, a stressz a félelem, már nagyon rég kizártam ezeket, de tegnap mégis, mégis újra megtapasztalhattam ezeket,ezért is aludtam ma olyan sokáig. Gyorsan felöltöztem, és kimentem a folyosóra. Elhaladtam Alice ajtaja előtt, és megálltam. Csend volt bent, vagy alszik, vagy úgy döntött ma nem fogja elhagyni a szállodát. Tegnap eléggé letámadtam őt. Megsértettem, pedig nem kellett volna. Amikor elmondtam Johnak, hogy mi történt közöttünk, eléggé feldúlt lett ő is, és elég nyilvánvalóan azt mondta, hogy minél hamarabb kérjek Alicetől bocsánatot. Úgy irigylem néha őt ezért. Képes nem csak magára, de még másokra is az érzelmek terén figyelni, én sajnos erre nem vagyok képes. Elfordultam az ajtótól és már a szabadban találtam magam. Most inkább az ügyre akartam koncentrálni, ezért meglátogattam Henryt.

A látogatásom rövidre sikeredett, megkérdeztem tőle, hogy miért nevezte el az általa mégis életben lévő szörnyet Vérebnek, hiszen egyrészt ezért is fogadtam el az ügyet, de a válasza elég kiábrándító volt, ő sem tudta.

Amikor a szálloda felé vettem az irányt, elhaladtam a temető mellett, ahol a padon egy üldögélő személyre lettem figyelmes.

Alice P.O.W

A sétám végén a temetőbe vettem az irányt. Milyen ironikus, hiszen az élet végén mindenki idekerül majd. Egy kis padra leültem, és a csendet hallgattam, szerettem a csendet, annak ellenére, hogy valamikor eléggé irritált, mint például ma reggel. Ahogy ott gondolkodtam léptekre lettem figyelmes, és a zaj irányába fordultam.

-Jutott valamire a tervével? Látott a faluban valahol nagy kutyát?- kérdezte a földre szegezve a tekintetét.

-Nem nagyon. Most gúnyolódik?- kérdeztem rá nézve, eltorzítva arcvonásom, hogy még most sem veszett el a a nagy egó-ja.

-Nem dehogy! Minden lehetséges tervet és gondolatot meg kell forgatni az agyunkban, hogy a végén jussunk valamire!- mondta felnézve már rám, de nem engedtem neki. Felálltam és a szálloda felé vettem az irányt, remélve, hogy ott hagyom őt, de ahogy elindultam gyors léptekkel azonnal követni kezdett.

-Alice..- szólított meg, de nem reagáltam, csak folytattam az utam. Éreztem a hangjában, hogy megforgatta a szemeit, mert nem reagáltam rá- Alice..- ismételte, de nem álltam meg. Erre olyan dolgot mondott, amire kénytelen voltam leállni- Amit tegnap mondtam, azt úgyis gondoltam. Nincsenek barátaim. Csak John és maga, persze ha ön barátjának tekint még. Biztosíthatom arról, hogy Johnt nem fogom semmilyen  nagyobb veszélynek kitenni, és ha mégis, akkor soha nem fogom azt megbocsátani magamnak!- mondta komolyra véve a hangját, amin elgondolkoztam. Megfordultam és a szemébe néztem , abba a világos kék, szinte szürke szempárba, amik másról nem is csak az igazságot sugározták felém, és én nem tudom miért, de úgy éreztem tényleg igazat mond, és nem hazudik. Erre egy kis mosoly kúszott az arcomra.

-Csak örülni tudok annak, hogy mégsem annyira kőszívü, amennyire mások gondolják. De egyet hadd jegyezzek meg!- mondtam komolyra fogva a témát- Soha ne ítéljen meg és el senkit a látszata alapján! Soha nem tudhatja, hogy az a bizonyos ember min ment keresztül! Tegnap eléggé nyilvánvalóan arra célzott, hogy csak egy púp vagyok a hátán, ezért nem is zavarom!- mondtam neki, majd a kapu felé vettem az irányt- ezért inkább most.. Hagyjon. Engem. Békén- mondtam minden egyes szavat kihangsúlyozva, amire megállt, és olyan arcot vágott, mintha szellemet látott volna, de nem törődtem vele.

-Alice!- kiáltotta megörülve, amire hátranéztem összehúzva a szemöldököm, hogy mi is szállta meg, majd odafutott hozzám- Te elképesztő vagy, fantasztikus!- mondta felvillanyozva.

-Jólvan elég lesz, nem kell túljátszani!- mondtam szemforgatva.

- Lehet, hogy az esze nem olyan gyorsan jár, mint nekem, de az biztos, hogy az átlagosnál sokkal jobb, s­őt mi több, különleges!

-Ne rontsa el kérem ezt a pillanatot, alig néhány perce kért csak bocsánatot!

- Mivan ha a Véreb, nem egy szó, hanem bizonyos szavak kezdőbetüi, amelyek más fogalmat jelentenek...

-Ne...- jöttem rá én is, hogy ezzel mit akar mondani, és elakadt a szavam. Egy új nyom- Egy zseni vagyok!- mondtam hangosan magam elé nézve, amire Sherlock vigyorogva felhúzta egyik szemöldökét.

-Jöjjön, irány Baskerville- i labor!- mondta, amire mind a ketten beültünk az autóba.

Néhány órával később...

-Átlagos cukor!!- kiáltotta Sherlock, amire a labor sarkába hajította a kémcsövet.

-Ezt nem értem... hiszen csak drog okozhatta a hallucinációt!- mondtam az ajtót becsapva magam után, majd leültem egy székre.

-Akkor feleslegesen zártatok be engem a laborba, halálra rémültem...- mondta John hangosan, hogy mind ketten figyeljünk rá.

-Kifelé!- mondta Sherlock, néhány perc csend után. Erre megértettük Johnnal, hogy az elmepalotájába megy, és ilyenkor inkább jobb, ha egyedül marad.

Olyan félórát állhattuk ki, mikor kijött.

-Gyertek!- mondta, amire egy irodába léptünk be- A Véreb egy CIA kisérlet neve, amit Indiában hoztak létre!- mondta, amire egy monitorba beírta a Véreb szavat, de sípolni kezdett az-Nincs hozzáférésünk az adatokhoz, egy jelszó kell!- mondta csalódottan.

-A tábornok jelszava!- mondta John az igazat, amire én jobbra pillantottam, és sietve kinyitottam a másik irodaajtót, és járkálni kezdtem nézelődve a holmijait. Sherlock és John összenéztek, majd követtek engem a szobába.

-Jelszó...jelszó...jelszó- ismételgettem halkan, majd megálltam a szoba közepén, hogy teljes térlátásom legyen mindenre- Kötekedő, maradi, régimódi, hagyománytisztelő, de sosem használná a gyereke nevét. Szereti a munkáját, büszke rá, azzal kapcsolatos- soroltam, és a könyvespolc felé mentem, kikerülve a két engem halkan figyelő személyt- Könyvek, Wellington, Hannibal, Churchill mind a 4 kötet...persze hogy Churchill rajong érte.. Thatcher Downing Street-i legendák 1-2-4 kötet, szóval Thatcherért is rajong...- néztem végig újra- Egy kép, apja és fia, becsületért és a jó szolgálatért kapott medál!- mondtam hangosan, és megálltam.

-Alice...-akadt meg  a bátyám szava, Sherlock pedig csak szótlanul állt, de az arcán egy diadalittas mosoly jelent meg. Néhány perc után pedig megszólaltam.

-A jelszó Thatcher!- mondta megfordulva, rájuk nézve- De a tábornok keresztnevet használna!- válaszoltam és leültem a gép elé. Beírtam a jelszavat, és megnyílt a fájl.

-Ez hogy..? Hogyan?.....Elképesztő volt!- kérdezte John rám nézve, én pedig lesütöttem a szemem. Lehet most jött el az ideje, hogy elmondjam a múltam Johnnak, de mintha Sherlock olvasott volna a gondolataimban hozzámszólt.

- Nem most van a megfelelő idő erre Alice!- nézett rám , majd a fájlt kezdte olvasni.

-Megfelelő idő? és mégis mire?- szükítette össze szemét a bátyám.

-Megigérem John ha hazaérünk, mindent elmagyarázok, de most nem alkalmas!-  válaszoltam, és Sherlockhoz mentem, hogy beleolvassak a fájlba.