ﾟ+*:ꔫ:*﹤Amikor veszekedtek﹥*:ꔫ:*+ﾟ

ꔫ 𝓗𝓮𝓮𝓼𝓮𝓾𝓷𝓰 ꔫ

Heeseunggal való viták nem voltak gyakoriak. Nagyon laza voltál, ő pedig észszerű. Egészen addig, amíg a kapcsolatotok nyilvános lett.

– Nem értem, miért nem akarsz nyilvános helyre menni. A cég is azt mondta, hogy rendben van – mondta Heeseung, miközben mindketten az ágyán feküdtetek. A hangja lágy volt, mint mindig ha hozzád beszél.

– Nem kényelmes. Láttam, hogyan reagáltak a kapcsolatunkra. Már csak attól falnak mennek ha valaki közel kerül bármelyikőtökhöz. – motyogtál és az inggombjával játszottál. Rossz szokásod volt, azonban Heeseung sohasem szólt érte, mivel aranyosnak találta.

– De szívem, kit érdekel mit mondanak? Szeretlek, és szeretnélek néha elvinni randevúzni, nem pedig bujkálni – válaszolta a fiatal férfi, azonban a hangja megváltozott. Összeráncoltad a szemöldököd és felültél.

– Nem akarom ezt a beszélgetést folytatni. Kényelmetlen ez nekem, értsd meg – motyogtad ujjaidat tördelve.

– Történt valami? Szégyelled a kapcsolatunkat? – leesett az állad mivel nagyon meglepett kérdése.

– Nem, persze hogy nem. Miért gondolod ezt? – döbbenetednek hangod is adtál, mire rád pillantott.

– Nem akarod, hogy az emberek tudjanak a kapcsolatunkról, mégis mire kellene gondoljak?

– Heeseung – ejtetted ki nevét lassan, miből tudta, hogy bizony baj van – Nem akarom, hogy bárhova is kövessenek, vagy hogy betekintést kapjanak az életemből, az életünkből... nem adom fel a szabadságomat.

– Szóval a velem való kapcsolathoz, fel kellene adnod a szabadságod? – kérdezte megköszörülve torkát, mitől rosszat sejtettél.

– Igen – mondtad határozottan azonban mikor láttad fájdalmas arcát, rájöttél mit követtél el – Én..Heeseungie, nem úgy értettem, kérlek – próbáltál utána kapni, hogy fogd meg a kezét, de nem engedte. Csak felállt és az ajtóhoz sétált.

– Mikor elmész, zárd be az ajtót. A fiuk ma nem jönnek haza – és ezzel kisétált a szobából, de a dormbol is, magadra hagyva.

ꔫ 𝓙𝓪𝔂 ꔫ

– Kérlek, csak figyelj rám – könyörgött Jay, miközben követett a lakásodba. Tudod, kicsit észszerűtlen voltál, amint felhozta nagyon dühös lettél. Persze tisztában voltál azzal, hogy végig kellene hallgatnod, de nem így tettél. Itt van minden rokonod, nem várhatja el, hogy feladj mindent.

– Nem fogok költözni csak mert te azt akarod – emelted fel a hangod. Jayel már pár éve együtt voltatok, csakhogy te nem Koreában élsz, így a ritkábbnál is ritkábban találkoztok személyesen. Leginkább mikor koncertjük van, vagy ha el tudd szabadulni pár napra. Illetve te is kiutaztál már párszor az országba. De eddig nem okozott problémát. Azonban Jay szerette volna ha összeköltöztök.

– De segítek, hogy a szüleid is felköltözzenek. Munkát is találunk nekik, sőt mire berendeznék a lakást már az is lenne – folytatta kétségbeesetten, ugyan sikertelenül, hiszen hallani sem akartál róla. Mindennél jobban szeretett, így minden alkalommal fájt neki, téged az Államokban hagyni – Legutóbb azt mondtad, többet szeretnél lenni velem, és én gondoskodni fogok rólad.

– De nem akarom értsd meg. Itt van mindenem, a barátaim, családom, az egész életem Jay...nem hagyhatom csakúgy hátra – motyogtad fájdalmasan, hiszen részben igaz volt. Bár nagyon gyönyörű ország Korea, kicsi korodban mikor a szüleid meséltek szülőországukról, annyira vágytál oda, főleg miután párszor már voltál ott, de...most hogy így hirtelen ezzel jön, megrémiszt. – Nem akarom, hogy eltarts, nincs rá szükségem.

– Tessék? De én...nem így értettem – Jay hangja nagyon vékony volt, mert félt, hogy örökké elveszít.

– Plusz meg ki tudja hány növel fekszel össze – bukott ki belőled, ami nem csak őt de saját magad is meglepted.

– Hogy micsoda? T/N te...

– Őszintén Jay. Van, hogy hosszú hónapokig nem találkozunk, ha pedig mégis, több mint pár napot nem töltünk együtt. És azok sem mindig szexel végződnek. Képtelenség, hogy ne feküdj le másokkal rajtam kívül.

– Te..én..aish, tudod mit? Most elmegyek, de nem kell ezt beszélnünk – járkált föl alá idegességében, majd hirtelen feléd fordult hitetlenül pislogva lényedre, majd elhagyta lakásod.

ꔫ 𝓙𝓪𝓴𝓮 ꔫ

A vacsora Jake szülei házában láthatóan jól sikerült. De láttad a pillantásokat és hallottad, ahogy suttognak rólad. Ő ezt nem vette figyelembe, pedig neked nagyon rosszul esett, főleg mikor az exével hasonlítottak össze. Nem nagyon szerettek a szülei, mert tartottak attól, hogy ugyanúgy ki fogod őt használni ahogy az exe és sokan mások is. A lakásod felé vezető úton hallgattál, miközben Jake mosolyogva beszélt.

– Annyira jól ment! Alig várom a karácsonyt, az lesz az abszolút legjobb. – áradozik boldogan, miközben leparkol a lakásod előtt.

– Jake

– Anya olyankor elkészíti a kedvencem

– Jaeyun – elhallgatott mivel ha a koreai nevén szólítod nagy a baj. Így csak nagyot nyelve nézett rád, észrevéve mennyire ideges vagy.

– Mi a baj kicsim?

– Nem tudok menni.

– Miért? Baj van?

– Nem erről van szó. Én csak...nem tudom tovább csinálni. Sajnálom – gyorsan kiszálltál a kocsiból majd besiettél a lakásodba. Amint bezártad az ajtót képtelen voltál visszafogni könnyeid.

Jake pedig értetlenül pislogott maga elé, mivel azt sem tudta, mi történt.

ꔫ 𝓢𝓾𝓷𝓰𝓱𝓸𝓸𝓷 ꔫ

– Komolyan azt kellett mondanod, hogy az ideális típusod egy másik férfi? Könnyen mondhattál volna bármi mást – Sunghoon nem az a fajta, aki hamar megharagszik, sőt, főleg rád nem, viszont ez most fájó pont volt számára. Egy interjú során megkérdezték tőled, hogy ki az ideális típusod, és egy másik férfit mondtál. De az igazság az volt, hogy nem követted azt a bandát, csak hirtelen nem tudtad mit kellene mondanod, mivel váratlan kérdés volt.

- Nem mondhattam, hogy S..

– Miért nem?

– Sunghoon, tudod mekkora botrányt okoztam volna neked? – kérdezted tőle nyugodtan, mire csak felsóhajtott. – Tudod jól, hogy nem akarlak ennek kitenni. – emlékeztetted mit beszéltettek meg hónapokkal azelőtt, hogy nem igen hoznátok nyilvánosságra a kettőtök kapcsolatát. Ezzel eddig nem is volt baj, így nem értetted mi történik most.

– Akkor is mondhattad volna – motyogja csendesen, mire beszívtad a levegőt, hiszen nem akartál kiabálni vele.

– Akarod, hogy mások tudjanak rólunk? – tetted fel hirtelen a kérdést, minek válasza nyilvánvaló volt miután nem válaszolt. Persze számítottál erre, mégis valamiért fájt.

– Nem arról van szó, hogy nem akarom, csak...ez bonyolult.

– Értem – suttogtad magad elé, majd magára hagytad a döbbent fiatal férfit.

ꔫ 𝓢𝓾𝓷𝓸𝓸 ꔫ

Az utóbbi időben eltávolodtál tőle, mentségül pedig a tanulást és a részmunkaidős állásod hoztad fel. Nem volt energiád semmire ez tény, de eközben Sunoo elbizonytalanodott, és azt hitte tett valamit, amivel megbántott. Egy idő után pedig a legrosszabbra gondolt, hogy van más férfi az életedben.

– Mit keresel itt? – kérdezted mikor megláttad őt a lakásod előtt.

– Valaki mást vártál? – kérdezte az ajtókeretnek dőlve végignézve rajtad, mire meglepődtél. Nem arról volt szó, hogy nem örültél neki, csupán nem számítottál rá.

– Miről beszélsz? – nem igazán értetted mit is akart. Fáradt voltál, nem érezted jól magad, és csak szerettél volna bedőlni az ágyba kialudni magad.

– Hol van? – és csak ekkor értetted meg miért jött oda hozzád.

– Azt hiszed megcsallak? – ahelyett, hogy azért jött volna, hogy megnézze, hogy van, ő ezzel a baromsággal állít be. Ideges voltál, hogy nem bízott benned, és nagyon rosszul esett.

– Nem szabad bemennem? – kérdezte mikor kissé arrébb tessékelted az ajtóból. Alapvetően nem fordult volna meg a fejedben ilyesmi, azonban nagyon fáradt, dühös, sérült voltál, hogy tisztán gondolkozz így szembe fordultál vele.

– Tudod mit Kim Seonwoo? Nem. Nem szabad bejönnöd, addig legalábbis míg ilyen hülyeséged állítasz rólam. – csaptad rá az ajtót, kulcsra zárva nehogy bemenjen.

ꔫ 𝓙𝓾𝓷𝓰𝔀𝓸𝓷 ꔫ

Általában mikor veszekedtek, az valami apróság miatt történik, ami nem is nevezhető veszekedésnek. De nem ezúttal. Jungwon nagyon későn ért haza és még csak egy üzenetet sem küldött. Azzal magyarázta ki magát, hogy Sunghoonal volt, mert rosszul érezte magát.

– Nem értem, miért nem tudtál legalább egy üzenetet dobni. És ne magyarázd ki azzal, hogy valaki rosszul volt, mert ez két hete megy Jungwon. És senki sem lesz mindennap rosszul. Ki tudja kinél voltál – emelted meg a hangod mire a fiatal férfi szemöldöke felrándult.

– Ezt nem egészen értem. Hogy ért...

– Kivel csalsz meg? – tértél a lényegre, mire Jungwon meglepetten pislogott rád. Nem értette az egész helyzetet, hiszen persze nem volt mindennap valamelyik tag rosszul, ez tényt, de nehéz időszakon voltál túl és jól esett neki egy kis kikapcsolódás. De egyáltalán nem olyan értelemben, ahogyan te összeraktad a fejedben.

– Ezt komolyan gondolod? – pislogott rád döbbenten mire bólintottál válaszként, mire ő felnevetett. Ezen te persze még jobban megsértődtél.

– Jó, nevess tovább seggfej – vágtad hozzá a takarót jelezve, hogy aludhat a kanapén, majd becsaptad magad mögött a szoba ajtót.

ꔫ 𝓝𝓲𝓴𝓲 ꔫ

– T/N, azt mondtam hagy békén – mondta Niki hideg hangon, miközben csak ült a számítógépével szemben.

– Azt akartad, hogy átjöjjek! Hát itt vagyok, és most figyelmen kívül hagysz! – leültél az egyik ágyra, ami történetesen a leader ágya volt. Épp a házi feladatodat írtad mikor hívott, így félbe hagytad azt, de arra nem számítottál, hogy ennyire rosszkedvű lesz.

– El tudsz menni? Idegesítesz – mondta Niki miközben továbbra sem nézett rád. Persze nem gondolta komolyan, egyszerűen csak rossz napja volt, nagyon rossz...és nem tudta, hogyan közölje ezt veled.

– Tudod, hogy most éretlen vagy? – mondtad és keresztbe fontad a karjaidat.

– Komolyan? – megfordította a széket így veled szembe került – Te vagy az aki makacskodik hiába mondom, hogy menj el – kiabálta el magát, mire a többiek is felfigyeltek a nappaliból.

– Egyáltalán nem kommunikálsz velem. Szeretnék segíteni, de így nem tudok – hallatszott a csalódottság hangodban, amitől rosszul érezte magát Niki.

– Nem akarok beszélni – motyogta ismét a gép felé fordulva, ami bár ki volt kapcsolva, de ezek szerint mégis érdekesebb volt. És az volt az a pont mikor nagyon dühös lettél és lepillantottál a karkötődre amit még ő adott neked. Lerántottad és rádobtad majd kisétáltál a szobából, majdnem neki menve Sunghoonnak. Gyorsan még bocsánatot kértél tőle majd elhagytad a dormot.