Tegnap éjjel veled álmodtam. Egy csodás álom, ahol újra együtt voltunk. Talán a harmincas éveinkben voltunk, de annyira szerelmesek voltunk. Házas életet éltünk, természetesen. És ez volt a legjobb dolog ami történhetett volna velem, még ha csak álmodtam is.

Emlékszel arra az éjszakára a parkban? Amikor a csillagokat néztük és a közös jövőnkről beszélgettünk? Fáj a tudat, hogy ez sohasem valósul meg, hogy álmaink, ígéreteink csak úgy semmivé vesznek.

De nem mondtam a legjobb dolgot, hogy gyerekeink is voltak. Kettő pontosabban, és tökéletesen rád hasonlítottak. Egy kisfiú és kislány.

Rossz volt reggel arra ébredni, hogy nem a valóság volt, hogy nem együtt öregszünk meg és nem várnak a gyerekek ránk.

De ígérem, igyekszem a boldogsághoz vezető utamon.

Oh, emlékszel édesem a menedzserünkre? Arra, aki folyton ugratott minket? Megnősült!

Azt hittem nehéz lesz eljátszanom mennyire örülök neki, esetleg ezzel elrontok mindent, de saját magam is megleptem, hogy őszintén jól éreztem magam, és még mosolyogtam is.

Láttad, ugye? Hiszen ezt akartad, hogy mindig is őszintén mosolyogjak. Eddig nem ment, és el is felejtettem mennyire jó érzés őszintén mosolyogni.

Azt hiszem ezt a hyungok is észrevették, Sunghoon hyung oda is jött hozzám és megsimogatta a hátam. Talán ők is velem együtt örültek. Remélem te is jagiya.

Bűntudatot érzek...

Tudod ott az esküvőn találkoztam egy lánnyal, aki nagyon is rád emlékeztet. Nem akartam vele foglalkozni, hiszen az én szívem csakis teljesen a tied lehet, de olyan furcsa érzés volt mikor mellettem ült. Néhányszor találkoztam vele és meséltem rólad, arról, hogy szoktam veled beszélni.

Úgy éreztem, ítélkezni fog felettem és kinevet, pedig annyira jól érezem magam mellette, de az ellenkezője történt. Azt mondta T/N, hogy ez teljesen rendben van, és mikor fel leszek rá készülve, szeretné ha bemutatnálak téged. De nem tudom édesem...jó ötlet ez? Nem haragudnál?

Annyira bűntudatom van emiatt, hogy talán érzek T/N iránt valamit..olyan mintha belülről felemésztene, ugyanakkor..nem csak az egymásnak tett ígéretnek, de tényleg őszintén önmagam vagyok körülötte.

Persze ettől még nem szeretlek majd kevésbé, ugyan úgy hiányzol, ugyanúgy csakis veled szeretném leélni az életem viszont...érzem miszerint T/N is fontos számomra. Noha, fogalmam sincs hányadán állunk, kapcsolat-e ez egyáltalán, az lesz-e valaha...nem tudom édesem. Az egyetlen dolog amit tudok, hogy bár mindegy mi lesz, pokolian hiányzol, és ő az egyetlen aki ezt picit is jobbá tudja varázsolni. Talán...esetleg, te küldted hozzám?

Igyekszem erre gondolni, nem pedig a bűntudatra, a fájdalomra...

Tényleg, T/N valamelyik nap feldobta az ötletet, hogy esetleg inkább a boldog pillanatokra gondoljak, arra mennyire boldoggá tettelek, nem pedig hogy itt hagytál mert szerinte ez nincs így. És...őszintén igaza lehet, hiszen biztos nem akartál itt hagyni, és annak sem örülnél ha örökké a múltban ragadnék, várva rád, megfosztva magam minden szép pillanattól...ezt így kimondva valóban szörnyű de..a szívem egy része akkor is a tied.

Téged szeretlek a legjobban.