– Ez a harmadik alkalom ebben a hónapban T/N! Lassan elveszítem a türelmem irántad – édesanyád majdnem elveszíti kitartását, mert frusztrált miattad. Hangosan sóhajtva mutatod meg magad neki, hamar végignéz rajtad és bizony észrevette elkerülöd a tekintetét. Ez ugyan nem volt újdonság. Még a szolgák is megszokták. Sokkal több vagy te annál, mint a tipikus hercegnők, akik egész nap csak a könyveket bújják. Nyilván az is nagyon jó időtöltés, elvégre jó modort tanulnak, de te ennél többre voltál képes.

– Hányszor kell elmondanom, hogy soha ne menekülj a kastélyból? – édesanyád csalódott volt miattad. Ez sem volt valami új, elvégre gyakran történt így.

– Csak sétálni akartam anya

– Nem vagy normális ember kicsim, nem mászkálhatsz mikor kedved tartja, főleg nem egyedül éjszaka. – mondta aggódva, ami mosolyt csalt ajkaidra, rádöbbentve, valóban igaza van édesanyádnak. Fiatal korod ellenére a királyság átvételének terhe rajtad volt. Három sikertelen eljegyzés miatt pedig most szüleid nehezen találnak olyan herceget, aki hajlandó lenne feleségül venni és átvenni a trón egy részét.

Nagyon szép vagy, a hercegeket elbűvölte a szépséged, amikor rád pillantottak. De egyszerűen nem tudnak lépést tartani azzal, amit meg tapasztaltak. Nagyon kalandvágyó vagy, és gyakran elveszíted a kitartásod, hogy jól nevelt hercegnőként viselkedj.

– Sajnálom anya – végül csak bocsánatot kértél, mert nagyon jól tudtad, hogy nincs értelme vitatkozni. Mindig igaza lesz, és soha nem fog megérteni téged.

– Két hétig nem kóborolhatsz a városban és még több őrt állítok neked – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, mitől kénytelen voltál szemébe nézni.

– De – kezdtél volna valamit felhozni mentségül azonban nem hagyta, és távolodni kezdett.

– Nincs más megbeszélnivaló erről a témáról. És jövő héten részt veszel a Belift királyi bálján – mondta végül, mielőtt teljesen magadra hagyott.

Megdöbbentél, ahogyan ingerülté érzed a helyzetet. Csak annyit tettél, hogy elmentél kicsit sétálni a tenger közelébe, aztán ezeket a büntetéseket kapod. Nem túl sok?

Nehéz szívvel indultál a szobádba, személyes szolgád csendben követett, mert nem tudta hogyan vigasztaljon meg. Egyáltalán lehet azt ilyen állapotban? Butaságot sem szeretett volna mondani, olyat főleg nem ami megbánt, ennek ellenére csendben sem akart maradni, mivel kínosnak érezte. De nem tudott mit tenni. Nagyon jól tudta, hogy a büntetés miatt vagy ennyire letört. Azon az éjszakán a mennyezettet bámulva azon töprengtél, hogy milyen lett volna ha normális emberként születsz meg, nem pedig hercegnőnek.

Jungwon herceg éppen belépett a palotába, miután körbejárta a város legidősebb bátyával. Anyjuk már várta, miközben melegen mosolygott rájuk, minek köszönhetően ők is ily módon köszöntötték őt.

– Nem kell a testvéreddel menned Jungwon – mondta, miközben megsimogatta az arcát.

– Rendben van anya. Egyszer nekem is kötelességem lesz – mosolyodott el kedvesen megmutatva gödröcskéit. Erre viszont nem mondott semmit csak mosolygott. Jungwon volt a második legfiatalabb de nagyon felelősségteljes. Úgy gondolta, hogy ha azokat az utakat megteszi mint legidősebb bátya, kevesebbet fog hibázni. Ennek természetesen örült az édesanyjuk, ugyanakkor aggódott is, hiszen még fiatal volt, nem lett volna szabad ekkora felelősséget vállalnia. Az tény, hogy a herceg szerette volna így, senki sem erőltette rá.

– Nem kell túlzásba vinned fiam – mondta, mire az említett kuncogott, majd elnézést kérve indult el, hogy az öcsével is foglalkozzon kicsit. Odament ment ahol általában szoktak időt tölteni, és nem csalódott, valóban várta a legfiatalabb.

– Hamarabb jöttél hyung, minden rendben? Heeseungie hyung? – húzta fel érdeklődve szemöldökét Niki, hiszen úgy volt, a legidősebb is ott lesz.

– Elment valahova, mert dolga akadt – válaszolt mosolyogva közelebb lépve a fiatalabbhoz.

– Szórakozni?

– Nem szórakozni járunk Niki.

– Annyira feszült vagy, próbálj meg lazulni. Értem én, és tisztában vagyok azzal, hogy egy nap nekünk is uralkodni kell, de fiatalok vagyunk. Most kell élnünk hyung – válaszolt mire az idősebb csak bólintott. Valóban túl feszült lenne?

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Hadd emlékeztesselek erre T/N. Ez egy nagyon különleges bál, amelyet egy nagyon jól ismert királyi család rendez. Ne is gondolj arra, hogy valami vicceset csinálj, hallod? – határozottság cseng édesanyad hangjából, ahogyan a szolgák segítettek a lánya báli ruhájába. Nem fog hazudni, hiszen azt akarta, te is részt vegyél benne, remélve, találkozol egy jó modorú herceggel és esetleges eljegyzés is válhat belőle, mivel az eddigi felbontott eljegyzéseid pletykát indítottak, ami a későbbiekben nem igen vetne jó fényt a királyságra.

– Igen anya – motyogtad félhangon, miközben a szemed az előtted lévő tükörre tévedt. Valójában nem vagy száz százalékig őszinte ebben, de a szüleid ezt a választ akarták hallani, és hogy elkerült a további vitákat, úgy döntöttél, megadod nekik. Csendben voltál, amikor a báli ruhát hozzád erősítették itt-ott, tökéletesen hozzásimuljon felsőtestedhez, a szolgák pedig csodálták mennyire elegánsan festet rajtad. De ebből te semmit sem élveztél, hiszen már unalmassá vált és nem szórakoztatóak.

– Indulj a hintóhoz – motyogta édesanyád, miközben szorosan édesapád mellett állt, mindvégig rajtad tartva szemét. Válaszként bólintottál majd beültél a hintóba, hogy induljatok a bálra. Aggódtak érted, és remélték minden rendben lesz, nem kevered magad veszélybe, szégyenbe sem...reménykedtek abban, hogy nagyon jól fogsz viselkedni, ahogyan tanították.

Az egész út némán telt el, a szemed egész végig a tájat nézte azon töprengve, mikor értek már oda. Hallottál már a királyságról, hogy mennyire népszerűek, így csak jót lehetett róluk hallani, főleg a fiúk miatt. Még kimondani is sok. Legalábbis számodra. Hét fiú, azaz hét gyermek. Sokan egyetlen fiú utódot sem tudnak világra hozni, a Belif királynője pedig ezt szépen megcáfolta. De amin még jobban meglepődtél, az volt, hogy a testvérek nem harcolnak a trónért. Volt már rá nem egy példa, mire képesek mások a trónra lépésért, volt ki saját fivérét ölette meg, de róluk még csak hasonlót sem lehet hallani. Egy részed viszont nem tudtad elhinni, hogy nem harcolnak a koronáért. Túl szép, hogy igaz legyen. Ezt hitted.

– Megérkeztünk, felség – a fejed jobbra fordult, miközben szemeid gyönyörködtek az előtted táruló csodálatos kilátásban. Válaszként bólintottál majd megfogva a királyi őr kezét, igyekeztél a kastélyba, ahol szinte azonnal kikiáltották neved, ezzel a teremben lévők rád szegték tekintetüket.

Szüleid hamar beilleszkedtek a tömegbe, követve példájukat, te is próbáltál nem feltűnően viselkedni. Nem ez volt az első ilyen alkalom, amin részt vettél, de kétségtelenül, ez az egyik leglátványosabb. Kissé elhúzott szájal nézed a többieket, akik hol vagyonukkal hol pedig neveletlen gyermekeikkel dicsekednek, igyekszik nagyra tartani magukat, ami rossz érzettet kelt benned. Tudod, hogy csak az irigység miatt teszik, hiszen fordított esetben büszkék lennének, nem pedig a dicsekvés vezérelné őket.

Mikor már a résztvevők ott voltak, kikiáltották, miszerint érkezik a királyi család. Természetesen a király és királyné voltak az elsők, őket követte első szülött fiuk, Heeseung herceg, aki a trónörökös lesz, aztán a hármas ikrek, Jongseong, Jaeyun, Sunghoon herceg következett, kinek elég komoly arckifejezése volt. Majdhogynem félelmet keltő. Mögöttük Seonwoo herceg volt, de a te tekintetted a mögötte lévőre tévedt. Félre biccentetted kissé a fejed, figyelve mennyire kiegyensúlyozottan sétál. Mosolygott, így látszottak a gödröcskéi, és ahogy járt megmutatta mennyire büszke önmagára. Mindenki ujjongott, miközben kecsesen meghajoltak, a királyi család előtt. Csendben nézted a táncparketten lévőket, küzdve a gondolattal, hogy elmenekülj a bál elől, mert számodra unalmassá vált, de édesanyád ismét megsemmisített ezt azzal, hogy közelebb lépett hozzád.

– Kislányom, ő itt Hyoson királynő – mutatott be neki, mire udvariasan meghajoltál köszöntve őt.

– Valóban gyönyörű a lányotok – mosolyodott el kedvesen, szüleidre pillantva.

– Köszönjük szépen. Jól kijön majd a fiaddal – ezt halva ránéztél. Összeráncoltad a szemöldököd, hiszen azt hitted nem jól hallottad, de mikor láttad édesanyádat, aki mosolyogva nézett az előtte álló nőre, rájöttél, bizony nem viccelt, sajnos jól hallottad. Ezek után bemutattak a hercegnek, de nem igazán érdekelt, így csak csendben hagytad hadd meséljen ő. Egyszer majd belefárad, gondoltad magadba, ami nem is olyan rég jött el, hiszen alig telt egy kis idő, egy lány, máris felkérte táncolni. Természetesen nem bántad, sőt még örültél is neki.

Tekinteted a szüleidre vándorolt. Mindketten jól érezték magukat, ami mosolyt csalt ajkaidra, úgy gondoltad ez tökéletes alkalom lesz a szökésedre ugyanis már nagyon untad magad. Így hát elkezdtél kiosonni, vigyázva, hogy ne lássanak meg. Halkan kuncogtál miközben kiértél a folyosón, amelyik a nagy kertbe vezetett. Egy ideig tátva maradt a szád az előtted lévő gyönyörű kert láttán. A kezed lassan a koronádra csúszott, hogy levehesd, a másik pedig a báli ruhádhoz, felemelve azt könnyebben tudj járni. Ahogy tovább sétálsz, hirtelen beleütközöl valakibe. Hatalmasra nőtt a szemed mikor tudatosult benned, hogy ez bizony Jungwon herceg. Egy kicsit össze volt ráncolva szemöldöke, ahogyan rád pillantott.

– Ki vagy? – kérdezte tőled, bizonyára nem vette észre koronádat, ezért kérdezte így.

– Az északi T/N hercegnő – mosolyodtál el kedvesen mire Jungwon bólintott.

– És mi az oka annak, hogy nincs a bálban hercegnő? – igyekeztél udvarias lenni, finoman leporoltad a ruhád, mire a herceg megfogta kezed és rácsókolt, hogy köszöntsön.

– Szökés – válaszoltál gyorsan – Ne értse félre, megtiszteltetés részt vennem ezen a bálon, de már szerettem volna kicsit pihenni. Nagyon zsúfolt minden odabenn és frusztráló – sóhajtottál, de szinte azonnal felkaptad a fejed mivel az örök keresni kezdtek. Már éppen azon gondolkodtál, hogy bujkálni készülsz mire Jungwon herceg feléd tartott. – Mit csinál?

– Segítek – motyogta ujjait csuklódra fonva, elkezdve valamerre húzni. Nem tudtál mit válaszolni a döbbenettől. Valóban csakugy segít?

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Kuncogtál, miközben szabadon rohantál az előtted lévő széles mezőn. A hideg szellő megcsap ahogyan szaladsz, és folyamatosan élvezed a rövid szabadságot. Jungwon herceg csak téged figyelt, amint egy ideig fogta a koronádat. Boldogan nevettél teljesen átélve kellemes tapasztalatod, a herceg pedig élvezte a látványt, amit nyújtottál neki. Soha nem látott még valakit ennyire örülni egy kis szabadságnak.

– Óvatosan – mondta komolyan, elég gyors volt ahhoz, hogy elkapja a karod, ugyanis megbotlottál saját lábadba. Nagyon ügyetlen voltál és attól félt, emiatt megsérülhetsz, ezért segített felállni.

– Köszönöm – kecsesen meghajoltál előtte, amit mosollyal viszonzott. Ezek után elindultál, ő pedig mögötted követett, míg végül elértetek a labirintushoz. Felkeltette kíváncsiságodat, ez nem is volt kérdés – Labirintus?

– Igen, ez a kedvenc helyem – árultál el hol tölti a legtöbb idejét a palota falain kívül. Megfordultál, hogy a hercegre nézz, és hirtelen játékos vigyor jelent meg az arcodon.

– Volt már bent? – összeráncolta homlokát kérdésedre, majd nézte ahogyan leveszed a koronád kezedben tartva, és oldalra billented a fejed. Összeszorította az állkapcsát, mikor rájött mit tervezel.

– Nem lenne jó ötlet ha bemenne. Napkeltéig nem jutna ki hercegnő – figyelmeztetett, de már késő volt, elhatároztad, miszerint te oda be fogsz menni, bármi történjék.

– Biztos vagyok benne, hogy a herceg időben meg fog találni és kijuttat mindkettőnket – pimasz mosolyra húztad ajkaid, mielőtt beszaladtál volna.

A herceg egy ideig elképedve bámult maga elé, mire az arcán megjelent egy kis vigyor. Nagyot sóhajtott, majd úgy döntött, hogy követ téged.

Az egész labirintus természetesen idegen volt számodra. Zavarba ejtett, de csak megvontad a vállaid, és megtetted azt a merész lépést, miszerint sétáltál amerre a lábad vitt. Viccesnek tartottad így néhol felkuncogtál, de igyekeztél csendben maradni, hogy ne találjon meg olyan hamar. Egyben izgalmas is volt. Csupán röpke pár perc telt el, de a herceg meg is talált, mire te viszont elkezdtél az ellenkező irányba szaladni, a herceg pedig utánad.

– Meg van – mondta, miközben átölelt karjaival és végül lefeküdtetek a földre, Mindketten nevetettek, igyekezve levegőhöz jutni. A hold ragyogott rád a fényes csillagokkal együtt.

– Olyan szép – motyogtad, miután végre sikerült lenyugodnod egy keveset.

– Igen, valóban az – ugyan a herceg rá sem tekintett az égre, de biztos volt benne, hogy közel sem olyan gyönyörű mint te voltál.

– Bárcsak mindig ilyen szabad lennék – sóhajtottál egy pillanatra megfeledkezve, hogy nem vagy egyedül. A herceg értetlenül fonta össze szemöldökét, hiszen valóban vannak kötelességek mint királyi család tagja, ugyanakkor nem értette miért szeretnél ennyire szabad lenni. – Anya sokszor nem engedi, hogy azt tegyek amit szeretnék, folyton követi minden mozdulatom – bár nem tudtad, hogy akarja e hallgatni, de úgy voltál vele, legfeljebb rád szól. De szerencsére nem így lett, és megértően bólintott. – Vissza kellene mennem – motyogtad, mire Jungwon herceg felállt utána neked is segített, majd megfogva a kezed indultatok ki a labirintusból. Jól érezted magad vele, annak ellenére, hogy herceg, ő megértette mire vágysz. Legalábbis így gondoltad, mivel nem volt egy rossz szava se hozzád. Nem ugyan ott léptetek be a kastélyba éppen azért, hogy ne keveredjetek bajba, de különösen a pletykák miatt, szeretted volna azokat elkerülni, arra az estére. Összeráncoltad a szemöldököd, mikor a folyóson észrevetted a kisebb zűrzavart, ott voltak a szüleid és néhány őr. Tudtad, hogy baj lesz, főleg miután édesanyád rád pillantott dühösen. Odasietett hozzád, csuklód kicsit erősebben megszorítva, mire összepréselted az ajkaid, mert kellemetlen volt.

– Hol voltál? Királyi őreink mindenhol kerestek téged! Mondtam, viselkedj ma! – szinte sikoltotta, ami felkeltette néhány őr figyelmét, és az éppen arra tartó -veled egyidős-, hercegnőket is, akik csak gúnyosan elmosolyodtak. Ismerted őket, hiszen néha találkoztatok már, de valamiért soha nem jöttetek ki jól egymással. Már éppen szerettél volna felszólni édesanyádnak, hogy megvéd magad, mikor is egy gyengéd kéz a derekadra simult kissé hátra húzva, ezért édesanyád el kellett engedje csuklódat.

– Velem volt, felség – Jungwon herceg melletted állt hihetetlen magabiztosan.

– Nagyon sajnálom, nem okozott gondot? – kérdezte udvariasan édesanyád, a dühe egy pillanat alatt elszállt. Ez nyilván az imént rossz szemmel néző hercegnőket is felkeltette, és irigységgel töltötte őket el.

– Nem, egyáltalán nem. Igazából élveztük egymás társaságát, igaz? – egy pillanatra feléd fordult kedves mosollyal ajkain kimutatva gödröcskéit, ami hihetetlen aranyossá varázsolta. – Megsérült hercegnő? – közel hajolt füledhez majd belesúgta, hogy senki más ne hallja. Természetesen elpirultál de igyekeztél normálisan cselekedni.

– Nem. Köszönöm, hogy megmentett anyám haragjától – mosolyodtál felnézve rá. Válaszként kuncogott majd kissé eltávolodott tőled.

– Mi történik itt? – hallottad a Belift királynő hangját, amire elpirultál, remélve nem okoztál nagy gondot mert akkor biztosan a szüleid nagyon dühösek lesznek. Tekintete a fiára vándorolt, majd a karjaira, ami úgy fogta közre derekad mintha meg akarna védeni valamitől.

– Anya, ő itt T/N hercegnő északról, és kedves édesanya, a királynő – Jungwon herceg bemutatott téged és anyád, ami kissé idegessé tett. Meghajolva köszöntötted őt, amit kedvesen viszonzott is.

– Az északi hercegnője...nagyon örülök, hogy találkoztunk – nézett rád azokkal a gyönyörű szempárjával, majd édesanyádhoz fordult. Ritka pillanat egyike volt mikor fia ennyire jól kijött egy hercegnővel, így nem tudott nem mosolyogni rajta. Az est hátralevő részét a herceg társaságában töltötted míg a szüleid, Jungwon szüleivel voltak.

– Élveztem a mai estét, herceg – hajoltál meg Jungwon előtt aki kezedért nyúlt apró csókot adva rá.

– Én is élveztem, hercegnő – mosolyodik el, majd segít felszállni a hintóba ami haza vezet.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Édesanyád ragyogó mosollyal tudatta veled mennyire jó hangulatban volt, így nem igazán aggódtál.

– Drágám! Most azonnal el kell készülnöd, mert ma meglátogat Jungwon herceg – szólt rád boldogan. Amióta az a bizonyos bál történt, szüleid sokkal engedékenyebbek veled. Persze még mindig nem szabad elhagynod a kastélyt, de legalább nem figyelik minden lépésed. Kicsit össze vagy zavarva az imént hallottaktól, mert lehet félreértetek valamit a bállal kapcsolatban, és attól félsz édesanyád kényszeríti a herceget, hogy megismerjen téged. Bár azt mondta, jól érezte magát azon az estén, egyszerűen nem akartad elhinni, hogy miattad menne oda, hiszen már biztosan tudja a felbontott eljegyzéseid.

Azonban gyorsan telik az idő, és mielőtt észrevennéd, már a palota nagy ajtaja előtt várod a herceg érkezését. Pár másodperccel később be is lépett mire a körülötted lévő szolga lányok elpirultak. Nem is csodáltad hiszen nagyon jóképű a herceg.

– Üdvözlöm – köszöntötted amint közelebb lépett hozzád. Kicsit zavarba érezted magad, ezért félrepillantottál, amit Jungwon viszont aranyosnak tartott.

– Az öröm az enyém, hercegnő – csókolta meg kezeid majd a szüleid is köszöntötte, kik meleg mosollyal viszonozták.

– Rád bízom a herceget, kislányom. Járjátok be a kastélyt – mondta édesapád, és már ott is hagyott titeket. Végül csak bólogattál majd megkezdtétek az emeleten és ahogy telt az idő egyre jobban feloldottál, újra jól érezted magad vele.

– És végül itt tartom a zongoraóráimat – mondtad benyitva a kis titkos helyedre, a herceg pedig követett téged.

– Tud zongorázni? – érdeklődött felhúzott szemöldökkel. Kuncogva válaszoltál neki majd a zongorád felé sétáltál.

– Igazából festeni szerettem volna megtanulni, de anya ragaszkodott a zongorához – a hangod szomorúan csengett, hiszen nem tehettél mást, mint amit édesanyád mond.

– Miért nem teszi meg mindkettőt? – vetette fel az ötletet, ami megmosolyogtatott. Számtalanszor próbálkoztál már ezzel, de mindig vissza lettél utasítva, így egy idő után már nm is érdekelt annyira.

– Anya nem igazán szeretné ha festenék, nem tudom miért, de jobb szerette ha zongorázok – vontál vállat hiszen nem igazán tudtad megmagyarázni neki az okát, és hogy elkerüljétek a kínos csendet elkezdtél játszani a hangszeren. A nap hátralevő részében beszélgetettek, jobban megismerve egymást, mikor is Jungwon herceg felvetette, hogy menjetek kicsit a városba sétálni. Nagyon tartottál attól, hogy a szüleid nemet mondanak, ám meglepetésedre, beleegyeztek. A herceg látta mennyire különbözik viselkedésed, attól amit a kastélyba mutatsz magadról, sokkal élénkebb voltál, és ő ezt nagyon is élvezte. Látszott rajtad, mennyire ismered a város, így azt feltételezte, sokszor jártál már azokon az utakon a szüleid tudta nélkül. És nem járt messze az igazságtól.

Végül a királyság egyik legszebb virágmezőn kötöttetek ki. Felszabadultan futottál, mint általában mindig, ha ott jársz, ő pedig csak mosolygott és figyelt téged. A herceg számára ez volt az egyik legszebb jelenet, amit valaha látott. Hirtelen ötlettől vezérelve, megfordultál és a herceg felé kezdtél el szaladni, bízva abban elkap és nem áll félre. Így is volt, Jungwon hatalmas mosollyal ajkain tárta szét karjait majd derekad köré vonva azt emelt a magasba, párszor körbe forogva veled, majd letett. Ám karjait nem vette le derekadról.

– Köszönöm herceg. Nagyon jól éreztem magam – suttogtad szemébe nézve, mitől zavarba jöttél.

– Ennek igazán örülök – motyogta szemeivel ajkaidra pillantva majd ismét rád. Érezted a heves szívverésed és a pillangókat a gyomrodban.

– Ha megcsókol felség, számomra ez lesz az első – magad sem tudod miért de elmondtad neki, mert bár voltak udvarlóid, de egyikőjüknek sem adtad oda az első csókod. Olyannak szeretted volna akit igazán kedvelsz. És Jungwon herceg ilyen személy volt. A herceg nyelt egyet és próbált igyekezve megszabadulni a gombóctól a torkában. Oldalra döntötte fejét, miközben közelebb hajolt míg orrotok össze nem ért.

– Mindenképpen emlékezetessé teszem, szerelmem – és még mielőtt bármit is reagálhattál volna, a herceg óvatosan ajkaidra hajolt édes csókot adva rá. Nem tartott sokáig, sőt, azonban az érzések amiket kiváltott belőled, a kissé hideg szellő, a nap ahogy szép lassan lenyugodott, valóban emlékezetessé egyben romantikussá varázsolta az egészet.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Végül annyira közel kerültetek egymáshoz, hogy a közeli falvakban, városokban már lehetett is hallani pletykákat egy újabb eljegyzésről. Nem foglalkoztál vele, hiszen sem a herceg sem szüleid nem említettek semmi hasonlót. Azonban te magad nem bántad volna ha valóban megtörténik. Jungwon herceggel nagyon is jól érezted magad, és ahogy telt az idő egyre jobban szeretted őt. Ebben pedig akkor lettél biztos, mikor a herceg egyik nap áthívott magukhoz és megmutatta neked az egyik szoba tartalmát. Üresen állt évekig, de átalakíttatta úgy hogy festeni tudj. Innen pedig nem volt nehéz kitalálni miszerint ő maga is hasonlóan érzet irántad.

– Hallottam, hogy a herceget arra kérték, kérje meg a kezét, ezért van mindig a közelében – lettél figyelmes két fiatal lány, pontosabban szolgákra, hogy igencsak érdekes témáról beszélgetnek – A király szívességet kért Belift királyi családjától, mert már szégyellték a hercegnő viselkedését – folytatta ami maradásra késztetett. Ugyan nem akartad elhinni, de féltél, igaz, mert nagy port kavart a felbontott eljegyzéseid.

– Tényleg azt hiszed tetszeni fog így a hercegnek, hiszen számtalan eljegyzést bontott már fel. Biztosan ezt is felfogja – motyogta a másik félve nehogy valaki meghallja. Szerencsére olyan helyen voltál, ahol nem látszottál.

– Nem tudom. Szerintem a herceg ezt úgy fogja fel, mint kötelessége, és idővel ki tudja, talán egymásba szeretnek. De gondolj bele, mióta közeledik felé, hirtelen mindenki elfelejtette a róla szóló pletykákat – mondta halkabban mivel félt, meghallja valaki és akkor viszont nagy bajba kerülne. Ezért nem is szóltál semmit, sokkal inkább oda siettél ahol Jungwon herceg várt rád.

– Elutasítom az eljegyzést – álltál elé összetört szívvel. Nem akartad elhinni amit az a két lány mondott, de valóban érdekes volt, hogy azóta senki sem pletykált rólad. Nem is akartál magyarázatot hallani így gyorsan megfordultál és elmentél volna, ha Jungwon nem fogja meg karod. Összevont szemöldökkel nézett rád, mert bár nem kérte meg a kezed, de szerette volna és ezt hallva, lemondasz róla, megrémítette, hogy talán félreértettél valamit. Hallott a pletykákról, de őszintén nem érdekelte, mivel tudta, vele teljesen őszinte vagy és boldog. Ennyi pedig bőven elég volt neki.

– Nem értem – érződött hangjában a fájdalom de tudnia kellett mi történt.

– A szüleim megkértek, hogy férkőzz a közelembe?

– Nem. Miért tették volna? Egyszerűen csak elvarázsoltál hercegnőm, ezért közeledtem feléd – fogta meg a másik kezed apró mosollyal ajkain – Szeretném egy nap megkérni a kezed, mikor készen állsz rá – suttogta egy apró csókot hagyva ajkaidra. Annyira őszintén csengtek szavai, hogy képtelen voltál nem hinni neki. Végül is mit számít mások mit mondanak, addig míg vele teljesen boldog vagy.