– Olyan gyönyörű – tekinteted a saját arcodról a szolgára vándorolt, aki a hajad fésülésével van elfoglalva.

– Köszönöm – a tükörből néztél rá, melegen mosolyogva. Most éppen a -valószínűleg-, férjeddel kell találkoznod, mivel a királyságban történetesen két hercegnő van, és egyikőtöknek férjhez kell mennie, hogy aztán egy teljesen más helyen élje le életét. Nos, igen, egyikőtöknek. De mivel te vagy a legfiatalabb, neked kell ezt megtenned. Nem igazán foglalkoztat, hiszen már hozzászoktál, merthogy gyerek korod óta nem számít a véleményed a palotában.

A családod számára olyan vagy akár egy báb. Azt kell tenned, amit mondanak, és ha azt mondják valamit nem tudsz megtenni, akkor sohasem fogod tudni azt a bizonyos dolgot, függetlenül attól, te mit szeretnél. Más szóval rabként élted az életed, és nem mehettél ki a palotán kívülre, nem úgy mint nővéred. Sokan azt mondják azért féltettek ennyire mert a legfiatalabb voltál, azonban a valóság nem egészen ez. Egy jósnő egyszer azt mondta édesanyádnak, hogy te leszel az, aki sikeres lesz a királyi családban, az aki büszkeséget és örömöt szerez szüleinek. Ami viszont nem tenne jót nővérednek, így valahogyan uralkodniuk kellett feletted.

– A hercegnő készen áll? Királynő hívatja – nyitott be a helyiségbe egy másik szolga meghajolva mire csak bólintottál válaszképp. Utoljára még végigsimította hajadon a fésűt a kedves szolgáló, majd mosolyogva nézett rád a tükörből.

Őszintén egyáltalán nem akartad ezt az egészen. Túl fiatalnak gondoltad magad a házassághoz. Szeretted volna előbb felfedezni a világot, és olyan életet élni ahol szabad vagy. Nem igazán volt választásod, mint elmenni és találkozni vőlegényeddel, így kecsesen indultál ki a szobádból, ám véletlenül találkoztál nővéreddel. Tekintete végigfutott rajtad, miközben egy enyhe vigyor jelent meg ajkai sarkában, majd felszegte állát, illetve felhúzva szemöldökét nézett rád.

– Gondolom találkozol a vőlegényeddel húgom – mondta szinte gúnyosan. Összeszorítottad ajkaidat, miközben mindkét kezed az elegáns ruhád mindkét oldalához simult. Soha sem voltál közel nővéredhez, mivel sok olyan dolog van amiben teljesen másképp véltek, így nem jöttetek ki egymással valami jól. De mivel idősebb, a tiszteleted felé teljes mértékben a mindennapi életed részévé vált. A mögötted álló szolgáló csendben maradt, és lehajtotta a fejét. Hozzászokott már az efféle viselkedéshez.

– Alig várom, hogy férjhez menj, és elköltözz ebből a kastélyból...a kastélyomból – mondta ügyelve arra, hogy elég jól halld minden szavát. Nyeltél egy nagyot, de igyekeztél tartani kecses testtartásod, miközben mindenféle módon próbáltad megnyugtatni magad, hogy ő az idősebb, tisztelned kell, még akkor is ha ő ezt nem tette meg.

– T/N hercegnő? – oldalra fordultál amikor az egyik szolga hirtelen szólított neveden. Szerencsére megmentett téged, ezzel megúsztál egy szörnyű helyzetet. Korábban szerettél volna közel kerülni nővéredhez, de mostanra rájöttél, hogy talán nem is olyan rossz a házasság. Első dolgod volt meghajolni nővéred előtt majd előre indulni, igyekezve fontosabb dologra koncentrálni mintsem szúrós tekintette. A vőlegényedre.

Valójában nagyon kevés alkalomkor vagy több személy közelében, főleg ha idegenekről van szó, így a velük való kapcsolattartás már biztosan kihívást jelentett számodra. Már csak a gondolat, hogy első találkozás lesz, és beszélned kell vele, idegessé tesz. De úgy vélted ez természetes. Természetesen, szüleid azt akarják, hogy minden tőled telhetőt megtegyél és a legjobb benyomást hagyj hercegedben. Tudták, nem fogsz nekik csalódást okozni, azonban te úgy véltek éppen az ellenkezőjét teszed folyton.

– A hercegnő itt van – jelentette be a szolgáló, értesítve szüleid és vőlegényed, hogy megérkeztél. Összeszorított ajkaikkal szívtál be egy erős lélegzettet, mielőtt beléptél a terembe. A jelen lévők egyből rád szegezték tekintetüket. Vőlegényed szemébe néztél miközben szüleid bemutattak egymásnak. Mindannyian mosolyogtak, különösen a szüleid. Látszott rajtuk mennyire büszkék rád, hogy pontosan azt teszed amit elvárnak tőled.

– Örülök, hogy találkoztunk hercegnő – mondta az előtted álló herceg, óvatosan az ajkaihoz emelve kezed, hogy csókot leheljen rá.

– Az öröm az enyém, felség – megőrizted mosolyod.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Jongseong herceg óvatosan lépkedett be a nagyon csendes palotába. Csak kiosont egy kicsit, és hamarabb ment vissza, mint általában szokott, mert korán a család együtt reggeliznek, így nem lenne jó ha nem találnák a szobájában.

– Ma korán jöttél Jongseong – az említett herceg majdnem felsikoltott, amikor valaki hirtelen megszólalt a háta mögül. Lehunyta pilláit, megnyugtatva örülten dobogó szívét. A másik viszont mosolygott reakcióján, a szokásos köntösében. Közelebb lépett hozzá majd a kezében nyomott egy pohár vizet.

– Miért vagy fent hyung? – kérdezte a fiatalabb testvérét.

– Megszomjaztam, és gondoltam, hogy a családi reggeli miatt korábban fogsz hazajönni – válaszolta miközben szeme végigjárta a herceg testét mintha vizsgálná, nem esett e baja. – Rúzs-foltok vannak a nyakadon Jongseong. Fogd vissza magad – Heeseung herceg komolyan mondta, hiszen aggódott testvére miatt. Az rendben volt, hogy nőkhöz járt, hiszen nem volt még senkije és mégiscsak férfiből van, de mindennek van határa. – Komolyan, abba kell hagynod ezt. Anya valamelyik nap be fogja mutatni menyasszonyod, és nem folytathatod ezt tovább. – nagyot sóhajtott mikor látta, hogy Jongseong nem nagyon figyel rá, sokkal inkább erősen dörzsöli a rúzs-foltokat, próbálva eltüntetni – Legalább mond, hogy védekeztek. Nemhogy összehozol itt nekem egy kisbabát.

– Megörültél? Nem is lehet gyereke a csajnak. De amúgy is mindig védekezek, hiszen ki tudja kivel fe...khm, van ilyen közeli kapcsolata – magyarázta mivel némileg megnyugtatta az idősebbet. Tisztában volt azzal, hogy eljön ez a nap, meg kell komolyodnia, méltó uralkodónak kell lennie egyszer, de addig is élvezni akarja szabadságát, mert ha már bejelentették az eljegyzést, nem vetne jó szint ez a kis élete a királyságra. – Most megyek a szobámba. Köszönöm – hajolt meg elindulva az említett helyiségbe. Nem tudott nem arra gondolni amit Heeseung mondott. Valahol igaza volt, viszont ez neki nem biztos, hogy menne. Egy lány egész életére olyan unalmasnak hangzik. Egyszerűen nem tudja elképzelni magát leélve életét egy személy mellett. Az nem Jongseong lenne.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Hallom bemutatták a hercegnőt? – egyik délután mikor épp végeztek a teendőikkel, Jaeyun úgy döntött érdeklődik ikertestvére iránt. A herceg ránézett és bólintott válaszként, majd nagyot sóhajtott – Szép? – Jongseong ismét bólintott válaszként. Mert igaz a hercegnő valóban csinos volt, csak nem tudja, miért érzi olyan érdektelennek. – Akkor mi a probléma? Szereted a szép lányokat – állapította meg Jaeyun továbbra sem hagyva békén legidősebb ikertestvérét. Még a másik testvérük, egyben legfiatalabb az ikrek közül is elmosolyodott, hiszen ismerte az idősebbet.

– Nem tudom. Egyszerűen nem tűnt érdekesnek – vallotta be őszintén. Meglehetősen közel álltak egymáshoz, hármas ikrek lévén, így sokat is voltak együtt, ami azt jelentette mindent megbeszéltek egymással. Hiába eltérő személyiségük volt, nagyon is jól kijöttek egymással.

– Ez természetes Jongseong. Mit vártál? Elsőre még a szüleink sem teljesen érezték azt a bizonyos szikrát – kuncogott Jaeyun végignézve az idősebben.

– A szüleink esete más Jaeyun. Lélek társak – szólt közbe Sunghoon, aki egészen addig csendben volt.

– Sunghoonnak igaza van. Különben is, miért hiszitek azt, hogyha megtalálom a lélektársamat el is veszem feleségül? Vagy az lesz akit feleségül veszek? – kérdezte hirtelen, ami napok óta nem hagyta nyugodni.

– De te nem is keresed – szinte egyszerre mondták a másik kettő, mire az idősebb felsóhajtott. Valahol nekik is igazuk van. Élvezi a szabad életet. – Egyébként, hogy van a szolgád Sunghoon? Láttam őt minap a folyosón. Igazán gyönyörű. Mond csak, az ágyban is olyan jó, mint a takarításban? – természetesen ezt viccnek szánta, hogy végre leakadjanak róla. Különben sem kezdene ki olyan lánnyal, akit kiszemelt egyik testvére. Azonban arra nem számított, hogy Sunghoon hevesen fog reagálni erre. Ugyan tudta, hogy mindig is védte azt a lányt, és nem igazán tulajdonított figyelmet más lányokra, sejtette milyen érzései vannak iránta, amit Sunghoon nem is ellenzett, sőt, de nem gondolta volna, hogy komolyan veszi ezt az ártatlan viccet.

– Hagyd őt békén Jongseong – motyogta komoly mély hangján a legfiatalabb ikertestvére, mitől nyelnie kellett. Csak akkor beszél így, ha dühös. De, hogy oldva legyen a feszültség Jaeyun nevetni kezdett, amire nem sokkal később követte őt Jongseong majd Sunghoon is.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Csendben voltál miközben élvezted az ételt. Anyád meleg mosollyal méregette nővéredet, aki majd kicsattant boldogságában a királyi bált halva. Megszoktad már ezt a fajta viselkedést, éppen ezért nem is figyeltél oda, hanem inkább piszkáltad az ételt a tányérba, így nem vetted észre, hogy édesanyád téged nézz.

– Mehetsz Nayoungal – meglepett arckifejezéssel pillantottál felé. Nem mindig engedik meg neked, hogy elmenj bárhova is nemhogy bálba. Azonban nővéred teljesen másképp reagál mint ahogy te. Mosolya lehervadt amint meghallotta mint mondott édesanyátok. Valamiért mindig is irigyeld téged, amit furcsállsz hiszen igazán nincs mit irigyelnie. Az ő élete sokkal jobb, egyszerűbb mint a tied.

– De anya... – és persze nem szerette volna ha te is vele tartasz, azonban most az egyszer nem adtak neki igazat.

– A vőlegénye is ott lesz. Furcsa lenne ha a húgod nem venne részt – mondta anyátok, mire izgatottan bólogatni kezdtél, miszerint értetted. Bár nem örültél annak, hogy az a férfi is ott lesz, de legalább kimozdulsz kicsit. Nayoung, a nővéred, nyilvánvalóan szúrós pillantással illetett meg téged, de nem igazán tudtál foglalkozni vele. Most az egyszer. Nem igazán voltál vele tisztában mire is való a királyi bál, annak ellenére, hogy te is ilyen családból származol, de mindenesetre élvezni fogod.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Eljött a bál napja, és édesanyád készített neked egy elegáns báli ruhát. Nem tudtad eltitkolni izgalmat, amit még a szolga is észrevett, aki mindig veled volt. Elmosolyodott, s valójában örült, hogy ennyire boldog vagy.

– Izgatott a bál miatt, vagy a herceg miatt? – szemeid a koronáról a szolga szemébe irányult, aki kedvesen mosolygott.

– Valójában mindkettőért izgatott vagyok – válaszoltál neki, hogy ne legyen gyanús, mert nem szeretted volna az igazat mondani, hogy valójában azért vagy izgatott, hogy itt hagyott a kastélyt. Még ha csak egy kis időre is.

A hintóban egyikőtök sem beszélt. Se te se a nővéred. Ő túlságosan is bosszús volt, amiért nem csak egyedül van, te viszont csak ábrándoztál róla, hogy milyen lehet egy efféle bál. Sok idő után egy elegáns palota előtt állt meg a hintó. Már voltak ott egy jó páran, akik valószínűleg nemesek és királyok voltak. Nayoung megmutatta a meghívót, majd beléptetek a gyönyörű palotába.

Egyszerűen imádtad mennyire elegáns a minden, de még sincs túlzásba véve a dekorációk. Nem úgy mint nálatok a drága nővéred által. Ő csupán hatalmas mosollyal, magabiztosan lépkedett előre, te viszont kissé hátrébb szorultál. Nővéred hozzá volt ehhez szokva, de neked teljesen új volt. Vagyis annyira nem, de korántsem volt számodra annyira ismerős mint neki. Néhány szempár rajtatok maradt, miközben megpróbáltál elkeveredni a tömegben, de mégsem elveszni. Nayoung üdvözölt néhány embert, akiket minden bizonnyal ismert, te viszont nem. De nem aggódtál, hiszen a vőlegényed bármelyik pillanatban megérkezhet, és akkor nem lesz annyira kínos az egész.

– Nayoung hercegnő, örülök, hogy megérkeztél – kaptad fel a fejed egy elegáns nő felé, ahogy közelebb ért. Minden bizonnyal ő a királynő. – Te lennél T/N? – nézett rád mosolyogva, mire bólintottál válaszképp, miután illedelmesen üdvözölted. Látszott nővéreden mennyire ellene van, hogy így állt hozzád, de igyekezett lenyelni ellenszenvét, és inkább kérdezősködött a bálról, illetve említette a királynőnek mennyire gyönyörű a kastély. Tökéletes téma váltásban. Aztán valami Jongseong herceget emlegettek, mire gondolkodni kezdtél, mert ismerős volt a neve. Talán ő lenne a vőlegénye? Egy hónapja jelentették be a szüleitek, hogy neki is meg kell házasodni és be is mutatták a férfinak, aki majd el fogja venni, de milyen meglepő, hogy erről te nem tudtál. Mármint a férfi kilétéről. Bár mire is számítottál, hiszen ha a nővéredről volt szó, akkor neked semmi keresnivalód nem volt a közelben. Ha téged sem ígértek volna oda valakinek, nem lennél jelen a bálon.

Némán követted őket mert nem szerettél volna egyedül maradni. De nem sokat sétáltatok, hiszen megáltatok egy igazán helyes fiatal férfi előtt. Tisztes távolságban álltál meg, de mikor a fiatal férfi irányodba nézett, úgy döntöttél mégis közelebb lépsz bármennyire nem fog örülni a nővéred. A királynő bemutatott egymásnak, és kiderült, hogy a második legidősebb fia, aki a nővéred jegyese. A szíved örülten kezdett el dobogni abban a pillanatban mikor egymásra néztetek. Furcsa volt, hiszen senkinél sem reagáltál így, meg a vőlegényednél sem. De úgy tűnik Jongseong herceg tekintete sem hagyta el tiedet, még a találkozásotok után pár órával sem. Akármerre fordultál, akárkivel beszéltél, még ha az a vőlegényed is volt, mert időközben megtalált, folyton találkozott tekinteted Jongseong hercegével. És nem értetted miért. Olyan volt mintha leplezni sem akarná kíváncsiságát feléd.

Egy ponton kisebb káosz alakult ki a királyi családon belül, amibe ugyan nem volt kihatása a bálra, de egészen közel voltál, és meghallottad a beszélgetést, ugyanis Heeseung herceg, a trón-örökös, váratlanul eltűnt.

Ez azonban Jongseongot nem tudta érdekelni. Tisztában volt, hogy a város szélén élő kedveséhez menekült, de ezt nem mondhatta meg szüleiknek. Nem volt szabad. De voltaképp az jobban lefoglalt, hogy téged kövessen szemeivel.

– Ennyire tetszik a hercegnő? – mosolygott Jaeyun idősebb ikertestvéréhez hajolva közel, hogy csakis ő hallja.

– Nem tudom Jaeyun. Szerintem megbabonázott, mert le se tudom venni róla szemem – motyogta apró mosollyal ajkain. Leírhatatlan volt az az érzés, ami hatalmába kerítette. Volt már dolga nőkkel, sőt a hét herceg közül talán neki a legtöbbel, viszont egynél sem érezte ezt mint nálad. Már csak attól majd elolvad szíve, ha rá pillantasz.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Miért van ennyire elfoglalva mindenki? – kérdezted, amint észrevetted a szolgákat, akik szorgosan takarították a palota minden zugát. Persze ez nem meglepő, hiszen azért is vannak fizetve, azonban még ilyen szorgosan senki sem végezte munkáját.

– A Belift királyság hercege azt mondta, ma meglátogatja, felség – szolt oda neked szolgálod, de halkan, hogy senkinek se legyen feltűnő. Persze hiszen a nővéreddel jegyben járnak. Viszont neked a pillangók életre keltek a gyomrodban, a herceget említve. Tényleg ilyen hatással van rád?

Ezek után nem szóltál semmit, amit ugyan észrevett de nem mondott semmit. Az nem az ő dolga volt. Igyekeztél folytatni a megszokott kis napi terveidet, csakhogy Jongseong herceg gondolata nem hagyta ezt, ami rossz volt rád nézve, hiszen a nővéred hercege. Neked is meg van a sajátod, így nem kellene folyton róla ábrándozni.

– T/N – felkaptad a fejed édesanyád hangjára, aki belépett a könyvtárba. Végül itt találtál menedéket. Abban a pillanatban felálltál és üdvözölted őt, ahogy meghallottad hangját. – Üdvözölted már Jongseong herceget? Nem rég érkezett – tájékoztatott mire elmosolyodtál. Mindig is szigorú volt veled szemben, nem úgy mint idősebb testvéreddel, de próbáltad azt hinni, hogy azért mert te voltál a legfiatalabb.

– Még nem volt rá lehetőségem, anya – felelted lehajtott fejjel, nehogy ezért is kapj. Azt már nem említed meg neki, miszerint el akarod kerülni a herceget amennyire lehetséges, mivel nem szabadna így érezned iránta.

– Milyen udvariatlan – motyogta ám tisztán kivehetőek voltak szavai – Ez esetben menj és üdvözöld – intett az ajtó irányába, jelezve most már itt az ideje, hogy elindulj. Nem szívesen ugyan, de teljesítetted kérését, és kissé bosszúsan de elindultál a vendégszobába, ahol minden bizonnyal Nayoungal van. Ám meglepetésedre egyedül áll ott.

– Hogy van felség? – szinte visszhangzott édes hangod, miközben meghajoltál udvariasan. A szolga eközben becsukta az ajtót kettesben hagyva titeket. Nem szólt semmit csak feléd fordult majd egy lépést tett irányodba, majd kezedért nyúlt, hogy aztán a szemedbe nézve csókolja azt meg.

– Jól vagyok hercegnőm – gyengéden csengett hangja amikor e szavak hagyták el ajkait. Idegességedben nyeltél egyet, megpróbálva finoman kihúzni kezeit fogságából, hogy azért ne légy udvariatlan, de Jongseong nagyon nem ezt akarta. – Hol volt kegyed? – nézett egyenesen mosolyogva szemeidbe, mitől elpirultál. Nem is kicsit.

– A könyvtárban – válaszoltad röviden.

– Szeretsz olvasni? – tette fel a kérdést kíváncsian, mitől képtelen vagy nem rá nézni.

– Igen. – válaszoltál mosolyogva hiszen valóban szerettél olvasni. Az egyetlen dolog amiért nem szolnak semmi rosszat a szüleid, az az olvasás, mivel azzal tudja fejleszteni magát, így míg a nővéred babákkal játszott, te szépen elvoltál a könyvek adta világban. Jongseong herceg elmosolyodott, mert nagyon érdekesnek találta. Ugyan az olvasás őt nagyon megviselte, de ha csak arra gondol, hogy rád nézz miközben szorgalmasan olvasol, szórakoztatónak tűnik számára. – Hol van a nővérem? – próbáltad terelni a témát, mivel kissé zavart a herceg közvetlensége.

– Kiment – válaszolta hanyagul, mint akit nem érdekel.

– Mennem kellene, örvendtem a találkozásnak felség – hajoltál meg majd szélsebesen el akartad hagyni a termet, azonban Jongseong még időben megállított.

– Érted jöttem ide, hercegnőm – nem válaszoltál rá, hiszen nagyon meglepett, ugyanakkor valahol mégis számítottál rá. Mindketten éreztétek miért van ott valójában, de nem érezted helyesnek.

– Ez a baj felség. Nem szabadna így gondolnia, hiszen odaígértek valaki másnak, ahogy kegyedet is – emlékeztetted őt, mire elhallgatott gyönyörű szemeidet nézve.

– Azt hiszed, anélkül jöttem volna ide, hogy ezt ne tudnám? – lép közelebb hozzád egy keserves mosoly kíséretében – De fáj, hogy így gondolsz rám, hercegnő. – valóban így volt. Maga sem tudta miért de rosszul érezte magát.

– Ha megbocsát mennem kell. – hajoltál meg, ezúttal magára hagyva őt.

Jongseong halkan kuncogott, miután kiléptél a teremből, és bár tudta nehéz dolga lesz, de meg kell szereznie magának. És nem, nem azért hogy jobban érezze magát, vagy mert másokkal ellentétben nem adod olyan könnyen magad. Boldogabbnak érezte magát a közeledben, és ezt nem fogja feladni semmiért. Akárhányszor meglátogatta palotátokat, újra és újra próbálkozott, ám te mindvégig ragaszkodtál döntéseidhez.

Egyik nap mikor beértél szobádba, furcsa hangot hallottál az erkélyről, így odaléptél, de arra nem számítottál, hogy Jongseong lesz ott. A türelme fogytán volt, így gondolta talán ezzel a lépéssel megoldja a problémát.

– Felség? – lepődtél meg rajta, hogy ott találtad. Az ajtón nem mehetett be, így fel kellett oda másznia.

– Szóval ez a te szobád? – motyogta szórakozottan. Te azonban nem mulattál ilyen jól rajta, hiszen bármikor beléphet egy szolga és bejelenti miszerint a vőlegényed megérkezett. Nem lenne valami előnyös, ha már férfival találnak a szobádban. – Kerülsz, szóval jöttem meglátogatni.

– A nővérem keresni fogja felségedet – kissé pánik vélhető a hangodban, mert el sem mered képzelni mit reagálna, ha így találna titeket.

– Csak nyugodtan. Végül is ez egy kastély, nem vagyok itt jártas, egyszerűen csak eltévedtem – válaszol vállvonogatva. El sem tudod képzelni, hogyan lehet ennyire nyugodt. Nagy levegőt vettél, mert bár nem mutatod ki, de mióta ismered a herceget, többször fordul meg a fejedben, hogy nem kellene ennyire engedelmeskednek szüleidnek, és ez egyáltalán nem tetszik. Nem szabadna efféle gondolatok járjanak a fejedben, ezért is kerülted őt. Ezt a gondolatmenetet két határozott kopogás szakította félbe, mire hatalmas szemekkel néztél fel a hercegre, gyorsan a fürdőszobádba lökve őt. Először azt hitted a nővéred, de megkönnyebbültél mikor csak egy szolga volt, hogy megérkezett a vőlegényed.

– Abba kell ezt hagynia felség – olyan határozottan fordultál hozzá miután elment a szolga, hogy meglepődött az említett. Mosolyogva próbálta leplezni fájdalmát, ami kisebb nagyobb sikerrel véghez is vitt.

– Nézz a szemembe és mond azt, hogy nem akarsz, akkor abbahagyom – suttogta közvetlen ajkaidra mire megdermedtél. Többször is szólásra nyitottad ajkaid, de nem tudtad kimondani azokat a bizonyos szavakat, bárhogy próbálkoztál.

– Nem szabad ezt tennünk.

– Értem. Érezd jól magad a hercegeddel – suttogta még utoljára mielőtt elhagyta szobád.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Soha életedben nem bántál meg semmit így. Nagyon fáj látni, ahogy édesen mosolyog testvéreddel együtt. Gyomrod görcsben állt, ahogy a kertben kis piknikjüket élvezték, amit maga Jongseong herceg készített. Soha nem irigyelted a nővéredet, de akkor azt akartad, hogy a herceg csakis a tied legyen.

– T/N? – fejed a melletted lévő vőlegényedre kaptad, aki aggódva figyelt téged. Nem válaszoltál neki, helyette érdeklődve figyelted, próbálgatva kiverni fejedből Jongseong herceg gondolatát, és inkább a vőlegényedre összpontosítottál. – Csak azt kérdeztem, nem lenne e kedved, meglátogatni a palotámat? – mondhatni nagyon bájos a mosolya. Emellett jóképű, kedves úriember. Tökéletes számodra, ahogyan édesanyád leírná. De miért nem érzed a késztetést, hogy szeresd őt? Valóban tökéletes, minden szempontból és hozzád illik, de ennek ellenére csak és kizárólag arra vágysz, aki nem lehet a tied.

– Persze, nagyon szívesen – válaszoltad mosolyogva, nem igazán fogva fel kérdését. Még egy ideig beszélgettetek, vagy inkább csak ő te pedig bugyután mosolyogtál, míg végül a palotába kísért majd elment. Nagyot sóhajtva indultál szobádba, mikor is véletlenül találkoztál nővéreddel, és Jongseong herceggel. Hallottad, ahogyan együtt nevetnek, mire iszonyat rossz érzésed lett, így lehajtottad a fejed. De legnagyobb szerencsétlenségedre, Nayoung épp azt a pillanatot látta jónak, hogy beléd kössön.

– Nem üdvözölsz minket, húgocskám? – közölte gúnyosan, mitől még kényelmetlenebbül érezted magad. Hatalmas levegőt vettél, majd felemelted a fejed, hogy meghajolva üdvözöld őket. Csak túl akartál ezen esni, aztán a szobádba sietni, ahol nyugodtan kisírhatod magad.

– Üdvözlöm – motyogtad alig halhatóan, mire nővéred csak vállad vont majd odébb álltak. A szobádba érve, megkérted a szolgát, hogy egyedül akarsz maradni így mehet nyugodtan. Eleget tett ennek, bár kissé aggódva hagyott magadra. Fogalmad sincs meddig csak bámulod a mennyezettet, viszont nem sokkal később egy hang megzavarta ezt. Az erkélyed felé fordultál, ahol Jongseong herceg mászott fel. – Jongseong – ez volt az egyetlen dolog, amit ki tudtál nyögni ajkaid közül, mivel ismét könnybe lábadt a szemed. Félmosolyra húzta ajkait, majd közeledett feléd, és kezeit arcodra helyezte finoman.

– Ha ennyire nem akarsz, miért nézel olyan csillogó szemekkel rám? – hangja lágy volt mégis kétségbeesett, mire kész voltál nem engedelmeskedni szüleidnek, hiszen annyira szerelmes voltál belé.

– Nagyon akarlak hercegem – suttogtad szemébe nézve, mire nem tudta mihez kezdjen. Nagyon rosszul érintette mikor elutasítottad, ugyanakkor elvesztette a reményt, hogy valaha is magáénak tudhat. Szíve ismét örült tempóban kezdte el pumpálni a vért, mikor szemébe néztél. Ismét reménykedni kezdett, kettőtökben. – De félek Jongseong – csupán a gondolat, hogy a családod mit fog mondani a kialakult helyzetre, megrémít. Azonban a herceget, már nem érdekelte konkrétan semmi. Boldoggá akart tenni és ezért kész volt bármit megtenni, így szép lassan ajkaidra hajol egy óvatos csókot lehelve, ami bár nem tartott több mint pár másodpercig, mégis meghitt volt.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Ez mit jelentsen lányom? – nagyon látszott a harag édesanyád szemében, ahogy közölted velük a tényeket. Veled együtt ott volt az apád és a nővéred, és persze Jongseong is.

– Szeretném feleségül venni a legkisebb lányukat – ejtette ki bátran a herceg, mire mindenki csalódottan pillantott kettőtökre.

– Ez lehetetlen Jongseong herceg. Neked Nayoungot kell elvenned, ebben állapodtunk meg – mondta édesanyád határozottan majd elhúzott mellőle, ám te legnagyobb meglepetésére, elhúzódtál.

– Sajnálom anyám, de szeretem őt – válaszoltad könnyes szemekkel félve a következményektől.

– Hálátlan – még be sem tudta fejezni, mivel nővéred előd lépett és erősen felpofozott. Mivel nem számított senki erre a lépésére, így Jongseong sem tudott megvédeni, de hamar cselekedet és arrébb lökve őt állt eléd. Hosszú másodpercekig senki sem szólt semmit, majd apád törte meg a kínos csendet megköszörülve torkát.

– Ha továbbra is ragaszkodsz hozzá, akkor megtagadtak mint lányom – jelentette ki magabiztosan, mivel tudta vagy legalábbis azt hitte, úgysem fogsz ellenszegülni neki. Ellenben neked eszed ágában sem volt feladni igaz szerelmedet értük, kik soha sem szerettek igazán. Nyeltél egy hatalmasat és lassan levetted a fejedről csoda szép koronádat, miközben egyenesen apád szemébe néztél.

– Viszlát felség – hajoltál meg előttük illedelmesen majd letéve a koronát indultatok ki Jongseongal.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Jól vagy? – Jongseong herceg gyengéden simogatja arcod miközben egyre jobban közeledtek a palotához, ahol felnőtt. – Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni – motyogta bűnbánóan, mire elmosolyodtál. – Nem kellett volna miattam lemondanod az életedről.

– Sokáig azt hittem tényleg az az életem, de valójában a nővéremnek szánt sorsot éltem – magyaráztad neki keserű mosollyal ajkaidon. Az út további részén nem szóltatok semmit egymáshoz, mindenki elvolt maga kis világában, csak néha egy-egy apró kis csók törte meg a csendet. Amint megállt a hintó, szíved torkodban dobogott. Féltél, hogy nem fognak elfogadni, bár nem tetted szóvá ezt a hercegnek.

– Jongseong herceg visszatért, felség – jelentette be az egyik szolga, amint beléptetek a palotába.

– T/N? – döbbent meg az édesanya, mire nagyot nyeltél.

– Magammal hoztam, és őt akarom elvenni feleségül, nem pedig a nővérét. – hitetlenkedve néztél fel rá, hogy ennyire őszintén, semmi félelemmel jelenti be szüleinek. Természetesen miután mindketten üdvözöltétek őket. Uj volt még neked ez a közvetlenség a szülőkkel, de nem rossz értelemben.

– El tudnád vinni a hercegnőt, kitisztítani sebeit, és új ruhát adni neki. Ma itt alszik nálunk – nézett az egyik szolgára a király, mire nagyot nyeltél. Nem akartad, hogy reggel visszaküldjenek, ahonnét kitagadtak. – Ne értsd félre, nem tiltjuk meg, csak van pár dolog amit meg kell beszélnem a fiammal – mosolyodott el a férfi mire látszott rajtad ennyire megkönnyebbültél. Megköszönve kedvességüket, hajoltál meg illedelmesen, majd indultál a szolga után.

– Mi történik? – jelent meg a legidősebb gyerek, egy pohár vízzel kezében.

– Az öcséd nem hajlandó elvenni Nayoung hercegnőt. Helyette a húgát akarja – magyarázta apjuk. Először az elsőszülött fia nem akarta a neki kijelölt hercegnőt elvenni, helyette egy átlagos ember lesz a felesége, most meg a második szülött is ezzel jön. Igaz hogy ezúttal hercegnő, de korántsem egyszerű a helyzet, hiszen mindketten oda vannak már ígérve másnak. Talán kissé fél, hogy mi lesz a többi fiával. Eközben Heeseung herceg végigméri az öcsét, mire az csak megvonta vállát.

– Szeretem őt – és ezzel meg is győzte az édesanyát, de nem az apját.

– Fiam, tudom, hogy izgalmat akarsz az életedben, de ez más. A szerelem erős kötelék, amivel nem szabad játszani – sóhajtott fel édesapjuk, mire az említett sértődötten forgatta meg szemeit.

– Atyám, szerinted képes ennék ezzel játszadozni? Igen, nem vetetem meg a nőket, de mióta ismerem T/N másra sem vágyom csak rá. Képes volt lemondani az életéről, atyám, hogy lennék képes becsapni őt? – csak úgy ömlöttek belőle a szavak mire mindenki csak pislogott. Nem hitték volna, hogy valaha megélik ezt. Természetesen örültnek neki, csak meglepő.

– Megbeszéljük vacsoránál. – jelentette be a király megköszörülve torkát. Nem kellett rá sokat várni, hiszen pár órával később már mindenki a hatalmas asztalnál ült, legnagyobb meglepetésedre te is. Először nem szólt senki semmit, így észrevétlenül körbe tekintettél, míg meg nem akadt tekinteted a legidősebb fiún, aki mellett ült egy gyönyörű lány. Csakhogy nem viselt koronát. Bér te sem. – Holnap elmegyünk hozzájuk – jelentette ki a király, mire keserű ízt éreztél szádban.

– De apa...

– Meg fogod kérni a kezét fiam, ahogyan szokás.

– De kitagadták őt. – árulta el Jongseong mire egy pillanatra, mindenki ledermedt, főleg az édesanya.

– Tessék? Ez igaz? -fordult feléd mire válaszként bólintottál.

– Nem mehetek többé oda, csak ha lemondok a hercegről de...szeretem őt felség. Nem érdekel a korona, vagy a szüleim, én vele szeretnék élni – motyogtad ujjaidat tördelve idegességedben.

– Nagyon sajnálom kicsim – mondta lágyan az édesanya mire elmosolyodtál.

– Ez esetben beszélnünk kell a vőle...volt vőlegényeddel. – javította ki gyorsan magát majd felemelte poharát – Üdvözlünk a családban T/N hercegnő – mosolyodott el mire mindenki más ujjongani kezdett.