– T/N, istenem, örülök, hogy ma hoztad a virágaidat – egy öreg néni a faluban felfigyelt rád, amint cipeled a kosaradat tele friss virágokkal, amelyeket közvetlenül a kertedből szedted.

– Hogy van, Mrs. Choi? – mosolyogtál rá, majd meghajoltál miközben illedelmesen köszöntötted.

– Jobban, hogy látlak – mosolygott továbbra is az idős hölgy, rád nézve. Mindig is szerette, milyen udvarias és jó modorú vagy. – A virágok, amelyeket a múlt héten hoztál, egyszerűen gyönyörűek voltak! – izgatott volt, amikor megpillantotta kosarad tartalmát. Felkuncogtál és nagyon büszkének érezted magad, ahogy a hölgy tovább nézegette a kosarad. – Kérek néhány százszorszépet – mondta, és ismét rád emelte tekintetét azzal az anyai mosolyával. Bólintva jelezted neki, hogy értetted majd szépen elkészítetted neki. Miután megvoltál ezzel, megkért, várd meg mivel ki akarja fizetni. Amíg várakoztál rá, úgy döntöttél, kicsit körül nézel, ugyanis a város szélén éltél, így nem gyakran láttál ilyen sok embert. Csak ha éppen megfordultál a városban. Mindenki nagyon sietett dolgára elvégre hétfő volt és rengeteg a teendő.

– Láttad a herceget? Nagyon jóképű közelről! Még a saját szememnek sem hittem – két fiatal lány elhalad melletted és hallod, ahogy a hercegről beszélnek. Lassan megfordulsz ahol a palota helyezkedik. Hatalmas gyönyörű még ilyen távolságban is. A királyságot egy hét fiú gyermekes család uralta. Láttad őket párszor, és valóban mind helyesek voltak. Fizikailag hibátlanok, ami miatt mindenki imádta őket. Vagyis a legtöbben. Viszont a te figyelmed is a legidősebb keltette fel. Persze tudtad semmi esélyed nála, hiszen közel sem állsz hozzá illő rangban, de ábrándozni lehet.

Gyakran láttad őt, mikor érdeklődött az emberekről, főleg a kereskedőkről, vagy akik nem tudtak gondoskodni magukról. Mindig figyelmes volt és törődött népével. Valóban jogos a trónra, és nem csak mert elsőszülött. Felelősségteljes és nagyon megbízható. Egyszóval minden lány ideális típusa. A fiatal lányok a városban folyamatosan vágytak rá, hogy láthassák őt. Csupán pár perces csevegés is sokat jelentett számukra. Ami téged illet, kicsit reálisabb voltál, mint bármelyikük. Pontosan tudtad, hogy neked semmi esélyed.

A királyi vér azoknak szól, akik abban a körben élnek. Vagy a hozzá hasonlóaknak.

– Tessék T/N. Elnézést, amiért megvárakoztattalak – hirtelen felkaptad a fejed az idős hölgy hangjára. Mosolyogva biztosítottad, hogy nincs semmi probléma. Folytattad a napot azzal, hogy virágokat szedtél/vittél az embereknek, nem igazán foglalkozva a téged figyelő fiatal fiúkkal.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

A palotában Heeseung herceg éppen befejezte az öltözködést, miközben lefelé tartott a palotájuk díszes lépcsőjén. A végén az egész családja portréja volt, ami előtt megállt. Élvezi a királyi életet, mindig is azt hitte, uralkodói létnek sok kiváltsága van, de néha megfordult a fejében, hogy normális hétköznapi életet éljen. Milyen életet élnek? Mindent maguktól csinálnak? Egyedül cserélik a függönyöket, az ágyneműt és a terítőt?

– Fiam! Elmész ma a városba? – a feje lassan a hang irányába fordult, amikor édesapját vélte felfedezni. Egyszerű, kényelmes ruhában volt, de a korona fején, mutatva pozícióját.

– Igen – válaszolt határozottan, majd meghajolt üdvözölve apját, aki szeretettel nézte legidősebb fiát. Mindig nagyon büszke volt rá, hiszen felelősségteljesnek és bölcsnek vélt lenni.

– Légy óvatos az úton. A királyi őrök elkísérnek – tájékoztatta őt. Összeszorította ajkait hiszen szeretett volna mondani valamit, de inkább visszafogta. Legidősebbként őt védték a leginkább, és ennek megfelelően szigorú neveltetést kapott, ami nem mindig volt kedvező számára.

– Így lesz – meghajolt majd kilépett a palotából. A lova már várt rá, ahogy a királyi örök is. Ugyan nem kell mindig megtegye ezt az utat, de ő szerette. Szerette látni az embereket a városban, látni ahogyan élnek. Mélyen a szívében vágyott arra ami nekik volt. Szabadságra, talán ezért tette meg olyan gyakran ezt a sétát.

Ahogy várható volt a nép örült neki, hogy látták. Ez szokásává vált, hogy a városba megy, megnézi az embereket, és teljesíti a királyi kötelességét.

Amint visszaért a palotába, elhúzta a száját, hiszen néhány ismerős hintót vett észre. Nem igazán érdekelte és máris unalmasnak ítélte, valamint fáradtnak érezte magát. Annyira szeretett volna besurranni, és nem üdvözölni őket.

– Ki van itt? – kérdezte az egyik szolgálótól, amikor meglátott néhányat.

– A keleti király és családja, felség – mondták szinte egyszerre, mire Heeseung csak bólintott, majd nyelt egyet mielőtt belépett. Hallotta édesanya hangját, ahogyan izgatottan egyben boldogan csengett.

– Annyira megnőttél. Utoljára akkor láttalak, mikor még kislány voltál – anyja hangja mindig olyan lágyan és finoman csengett. El akarta őket kerülni, de szerencsétlenségére az apja észrevette.

– Fiam! – szólt neki majd felállt, hogy oda menjen hozzá. Heeseung herceg próbált mosolyogni majd feléjük fordult.

Látta párszor a hercegnőt mikor apjával náluk voltak. Udvariason meghajolt köszöntve őket, amit viszonoztak.

– Hogy van felség?

– Köszönöm jól, és a hercegné? – válaszolta udvariason, és egyenesen a szemébe nézett. A lány meglepődött mikor ugyan ezt tette. Hallotta a pletykát miszerint mennyire helyes volt a Belif palota elsőszülöttje, de soha nem gondolta volna, ilyen lélegzetelállító. De nem maradt ott sokáig a herceg, mivel szeretett volna átöltözni, így elnézést kért, majd elindult a lépcsőn.

– Fogadok, hogy szüleink keresnek valakit, akit kijelölhetnek feleségednek – támaszkodott az ajtófélfának Jongseong herceg, ami elválasztotta a két fiatal férfi szobáját. Mikor még kicsik voltak, át kellett helyezni egy másik ajtót, mivel Jongseong herceg félt, mikor nem látta a bátyát, így van egy ajtó ami összeköti a két szobát, és ez azóta is így maradt. Mármint az ajtó. Valamiért nem tették vissza.

– A házasság...majdnem megfeledkeztem róla – motyogta a vártnál hangosabban. Jeongseog elmosolyodott majd ellökte magát az ajtófélfától.

– Ha szükséged lenne a segítségemre, mindig megtalálsz a szobámban. – mosolygott majd visszasétált a szobájába, becsukva az ajtót.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Heeseung herceg még mindig ében volt, miközben a mennyezetét bámulta egy jó ideig. Tudta, hogy a trón átvételekor feleségül kell vennie valakit, hiszen a hagyományok közé tartozik, de nem ért ezzel egyet. Látta, ahogy az apja szeretettel nézte az anyját, és ez fordítva is így volt. Ugyanilyen szerelmet akart ő is. Viszont ha megházasodik ez nem lesz így. Pontosabban ha kényszerházasság lesz. A szerelem olyan dolog amit nem lehet erőltetni.

A herceg végül elhatározta magát, kimászik az ágyból és a testvére szobája összekötő ajtajához lépett. Kétszer kopogott majd kinyitotta.

– Segítenél kisurranni a kastélyból? – kérdezte a fiatalabbra pillantva, mire az elmosolyodott és megragadta a köntösét.

– Csak nem menekülünk? – ejtette ki izgatottan, ahogy közelebb lépett hozzá. Heeseung herceg zavartan összeráncolta szemöldökét, mivel semmi ilyesmit nem akart, csak egy kis levegőre volt szüksége.

– Csak egy kis friss levegőt szeretnék – megrázta a fejét mire Jongseong bólintott. Kicsit aggódott, hogy mit fognak tenni. Ugyan fiatalabb testvérének nem ez az első alkalom, hogy ezt tette, hiszen számtalanszor osont már ki. Mind közül ő volt a legmakacsabb, az a személy, akit nem lehet irányítani semmilyen módon. Megvoltak a saját meggyőződései, és azt teszi amit akar.

A legidősebb herceg, ezért mondhatni féltékeny volt rá. Nem csak neki kellett volna nehéznek lennie, hiszen Jongseong második az öröklésben, mégis olyan jól kezeli. Talán mert más a személyiségük, és a fiatalabb merészebb és bátrabb. Nem igazán érdekli mások mit mondanak. Viszont Heeseung ezt nem tehette meg, hiszen nem csak népének, hanem a hat öccse számára is példaképnek kell lennie.

– Biztos vagy benne, hogy nem fognak rájönni? – kérdezte kissé félve, miközben azon a lovon ült, amelyet Jongseong ajánlott neki. Apró kuncogott bátyja aggodalmas arcát látva.

– Csak napkelte előtt térj vissza és nem lesz semmi baj – szokásos vigyora jelent meg ajkain. Éjfél volt szóval bőven volt ideje, így már nem aggódott annyira. Jongseong herceg mosolyogva nézte bátyát, de amint az egyre távolabb került, mosolya is lehervadt. Valójában rosszul érzi magát bátyja miatt. Mindig is jó volt mindenkivel szemben. Komolyan vette kötelességét, még akkor is ha nem feltétlen értett egyet. Felnézett rá emiatt, és még ha csak egy kis időre is, de szabadságot biztosíthat neki, akkor mindent megtesz.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Hiába volt már éjfél, te kint voltál a kertedben, miközben a feletted lévő holdat bámultad. Gyönyörű volt, és az egész hely csendje csak még jobbá tette. Egy apró mosoly jelent meg az arcodon, ahogy az előtted lévő virágokat csodáltad. Hirtelen oldalra fordítottad a fejed, mivel a kerted előtti erdőből hangokat hallottál a bokrok felől. Mivel a ház ahol éltél a város végén volt, egészen közel helyezkedett el az erdő. Nem tulajdonítottál rá nagyobb figyelmet, mivel úgy gondoltad, lehet csak néhány állat, így inkább visszatérsz a virágaidhoz, de amikor lépéseket, illetve ágak törését hallod, felálltál, majd aggódva néztél a bokrok felé. A ruhádat kissé felemelted, nehogy rálépj ha netalán futni kéne, majd elindultál abban az irányba ahonnét hallottad a zajt.

– Haló? – a hangod egy kicsit visszhangzott, mert éjszaka volt és szinte sírj csend telepedett le. A félelem úrrá lett rajtad, amikor, valaki a bokrok mögül kilépett, és lágyan eltávolította a leveleket kabátjáról. Nem láttad az arcát, mivel a kapucni eltakarta azt, csak akkor pillantottad meg mikor felnézett rád. Hatalmas szemekkel bámultad a fiatal herceget, hiszen épp rá nem számítottál. Először nem is tudtad mit kellene tenned, de gyorsan meghajoltál. – Felség – suttogtad magad elé döbbenten.

– Nem kell ilyen formálisnak lenni. Még csak nem is hordom a koronát – lassan felemelted tekinteted, hogy a szemébe nézz. Arcod vörös lett, ahogyan a herceg szeme rád szegeződött.

– Attól tartok, nem tehetem meg felség – válaszoltál azonnal neki, kissé megdöbbentve attól, hogy Heeseung herceg van előtted. Soha nem láttad őt ilyen közelről így érthető volt, miért remeg a kezed.

– Nem kell ennyire formálisnak lenned. Komolyan mondom – biztosított mosolyogva, mire megint elpirultál, kedves hangjától, illetve bájos mosolyától.

– Talán eltévedt? Segíthetek? – kérdezted óvatosan, mivel úgy tűnik mint aki nem tudja, hol is van.

– Nem – bizonytalannak hangzik, így csak pár pillanatig nézed őt hátha folytatja, azonban csendben marad.

– A város végén van felség, és azt hiszem ebben az órában nem szabadna itt lennie – mondtad meggondolatlanul, de nem tehettél róla. Aggódtál érte. Tartottál attól, bajba kerülhet. Heeseung összeszorította az ajkait, miközben lenyelte a szavakat, amiket legszívesebben hangosan kimondott volna. Valójában nem gondolta volna, hogy találkozik bárkivel is ilyenkor, de ha már megtörtént nem tud mit kezdeni ezzel. – Esetleg, szeretne egy kis teát? – törted meg a csendet, elszégyellve magad, hogy nem kínáltad meg eddig semmivel. Az lett volna az első dolgod nem pedig kíváncsiskodni. Most aztán szépeket gondolhat rólad. Nem tudta biztosan miért, de annak ellenére, hogy egyedüllétre vágyott jelenléted nagyon is megnyugtatta. Szokatlannak találja, mert biztos volt benne, sohasem látott, mivel egy ilyen gyönyörű lányt nem feledne el soha.

– Egy tea jól esne – válaszolta lehúzva a csuklyáját. Rámosolyogtál és udvariasan bevezetted a kertedbe. Mögötted követett, ám a tekintette soha nem hagyta el alakodat. Szeretné tudni a neved, azonban fogalma sincs hogyan kérdezzen rá. Egy aranyos asztalhoz vezetted ami a ház előtt volt a kertben.

– Itt megvárhat felség. Mindjárt hozom a teákat – mosolyogtál rá.

– Kérlek, hívj Heeseungnak – elpirultál, lágy hangja hallatán.

– Attól tartok nem tehetem meg...

– Kérlek. Azért jöttem el, hogy egy kis időre távol legyek a királyi élettől. Az utolsó dolog amire szükségem van most, hogy felségnek hívjanak – bár nem tervezte elmondani, de mivel makacs voltál az illemet illetően nem volt más választása.

– Rendben, Heeseung. Pár pillanat és hozom az italokat.

Nem tudta pontosan mit érzett mikor nevén szólítottad. Az nem kifejezés, melegséggel töltötte el egész testét, mosolya pedig nem akart alábbhagyni, ahogyan várt italára a csoda szép kertet nézve.

– Tessék – kecsesen elhelyezted a csésze teát elé. Felfigyelt arra, ahogyan óvatosan kiszolgálod.

– Köszönöm – motyogta, te pedig leültél a másik székre.

– Szóval megszöktél a palotából? – kérdezted meggondolatlanul, próbálva megtörni a kínos csendet.

– Igen, lassan fullasztóvá válik – válaszolta belekortyolva teájába, amit adtál neki.

– Tehát vannak gondok? – kissé szarkasztikusan hangzott, habár egyáltalán nem annak szántad. Nyilván nekik is vannak problémáik, nem csak a hétköznapi embereknek – Elnézést – hajtottad le szégyenedben fejed, mire a herceg felfigyelt rád.

– Nem kell elnézést kérned. – szerette volna folytatni, ugyanakkor nem akarta, hogy még kellemetlenebbül érezd magad, így csak elmosolyodott. Valójában megdöbbentette mennyire közvetlen lettél. Nem rossz értelemben.

Az éjszaka további része beszélgetésekkel telt el, vagy éppen ahogyan élvezitek a kilátást, illetve egymást társaságát. A herceg nem épp ilyennek gondolta a kis kiruccanását, de mindenképp, ez volt élete egyik legjobb éjszakája. Lassan követted őt, miközben előre haladtatok, ahol hagyta lovát. Nagyon jól érezted magad vele, de észrevetted mennyire későre jár, és figyelmeztetted, vissza kellene menjen nehogy az őrség keresse majd.

– Megkérdezhetem a neved? – nézett le rád lováról kedvesen mosolyogva.

– T/N, felség.

– Bizonyára még találkozunk T/N.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

– Elnézést – szólította meg Heeseung herceg, királyi őrségük legmagasabb pozícióban lévő férfit.

– Igen, felség? – kérdezte, mire a herceg nyelt egyet, miközben lassan felvette a napi feladataihoz szükséges dolgokat.

– A házak a város végén...gondoskodnak róla, hogy azokat is ellenőrzik? – igyekezett több információt megtudni rólad, úgy hogy ne legyen az annyira feltűnő.

– Természetesen felség. Amennyire tudjuk, egy fiatal leányzó él a város végén – válaszolta őszintén egyáltalán nem gondolva arra, hogy rossz szándéka lenne. Biztos csak a népe érdekében szeretne tudni több mindent.

– Gondolom a szüleivel – igyekezett nem annyira nyilvánvaló lenni, és úgy tűnik, ez sikerül is, hiszen a másik nem vesz tudomást róla. Vagy csak nem akar.

– Egyedül él felség. A nagyszüleivel élt miután az édesanya kilenc éves korában elhunyt – a herceg erre viszont felkapta fejét hiszen megsajnált. Nem tudná elképzelni az életét az édesanya nélkül.

– És a nagyszülei?

– A nagyapja három éve halt meg, a nagymamája pedig egy évvel később követte őt – a találkozásotok óta csak is rád tudd gondolni, így eldöntötte, némi információhoz jut. De erre nem számított. – Kedves hölgy felség. Ő gondoskodik a városban lévő virágokról – tehát akkor ezért volt annyi virág a kertben. Nem értette miért borít be mindent a virág, de már világos számára. És alig várta, eljöjjön az éjfél, hogy az örök kissé lazítsanak, és ő ismét hozzád tudjon menni.

Természetesen gyorsan cselekedett, hogy minél hamarabb ott legyen veled.

– Nem szabadna egyedül lenned, ebben az órában – hallottad lágy hangját, mire elmosolyodtál. Hallottad már korábban léptei zaját, de nem voltál benne biztos, hogy valódi e vagy csak képzeled.

– Ahogy felségnek se – hajoltál meg illedelmesen köszöntve őt, mire elkapta a kezed és gyengéd csókot lehelt rá. Elpirultál, de próbáltad megőrizni hideg véred, hiszen nem lett volna jó ha felgyulladsz a melegségtől.

– Hogy vagy, hölgyem? – kérdezte halkan szemével egyenesen a tiedbe nézve.

– Köszönöm jól, és te Heeseung? Főzzek esetleg egy teát? – minden alkalommal kellett emlékeztetned magad, hogy a nevén kell szólítanod, mivel erre kért. Válaszként bólint majd bemész a házba, hogy kis idő múlva visszatérj a gőzölgő italokkal. – Mesélj a napodról – kérted óvatosan leülve az egyetlen szabad székre miután átnyújtottad neki az italát.

– Tessék? – kuncogtál értetlen arckifejezésen, gondoltad még nem kérdezte senki tőle, ami némileg mosolyt csalt arcodra.

– A napodról. Mit csináltál vagy mi történt. Igazából bármi amiről szeretnél beszélni. – egészítetted ki előző mondatod, mire felcsillant a szeme. De ettől függetlenül megdöbbent, és most először érezte úgy, hogy nem a korona miatt beszélgetnek vele.

– Nos, először is, a testvéreim, a hármas ikrek, gyakrabban veszekednek manapság – csak ültél és hallgattad ahogyan nagy beleeséssel mesélt. Látszott rajta, hogy senki sem érdeklődött még így iránta, és ettől boldognak érezted magad. Tudtál valami olyat nyújtani, amit eddig senki más. Rendkívüli volt, ahogy megosztottátok egymással a veletek történt aznapi dolgokat. Heeseung herceg úgy gondolta, ez egyszerű mégis megfizethetetlen, ami azonban a legfontosabb, mindennap meg tudná ezt tenni veled. Soha nem fáradna bele.

Teltek a napok, hetek, hónapok, ez pedig egyfajta titkos kis rutinná nőtte ki magát. A herceg éjszakánként meglátogat, és egészen hajnalig beszélgettek, ismerkedtek a gyümölcs teát szürcsölgetve. Ugyan vannak napok mikor nem maradhat olyan sokáig, de igyekszik mindig ott lenni, azonban te megértenéd ha nem menne mindig. Elvégre herceg, sok a teendője.

Viszont benned találta meg a menedékét. Eleinte bizonytalan volt, de már értette, miért döntött édesanya úgy, hogy ebben a királyságban marad. Mert otthon érezte magát, még annak ellenére is, hogy nem őt szánták édesapjának. És ezt érezte Heeseung is veled, mintha otthon lenne. Valahányszor fáradtnak, rosszul érezte magát, mindig hozzád ment. Közelebb kerültetek egymáshoz, és végül érzések is alakultak ki egymás iránt. Tudtad, eljön az idő, amikor ez a szerelem véget ér, mivel a herceg és te nagyon különböző életet éltek. De ennek ellenére, ott voltatok egymásnak.

– Fiam, visszajöttél – üdvözölte apja, amikor belépett a palotába. Azt tervezte, hogy egyenesen a hálószobájába megy átöltözni, majd ismét kioson hozzád, de meglepetésére édesapja már várta.

– Apám – illedelmesen meghajol köszöntve őt.

– Épp időben értél vissza! Nagy királyi bált szervezünk neked – izgatottnak hangzott, így maga a herceg sem tudott nem mosolyogni.

– Az egész lakosságot meghívjuk? – kissé talán túl izgatottan ejtette ki e szavakat, ugyanis alig várta, hogy elmondja neked és meghívhasson a palotába.

– Nem fiam, csak a nemesek lesznek itt, hiszen a te tiszteletedre lesz szervezve – válaszolta az apja, letörve lelkesedését.

– Ezekből a virágokból szeretnék a szobámba – mutatott a csoda szép csokrokra, amit tudta, hogy a tied, hiszen már ismerte őket annyira, és mindig előszeretettel vitetett a szobájába, hiszen mikor nem lehetett veled, legalább így érezze finomságod és szépséged.

Azon az éjszakán újra kiosont hozzád, szorosan átölelve derekad, arcát pedig nyakadba temetve, amire felkuncogtál.

– Hogy vagy, hercegem? – lassan felemelted karod, hogy puha hajába tudj túrni.

– A szüleim bált rendeznek nekem – nem válaszolt azonnal, de érezted ahogyan ellazul érintésedtől. Amint befejezte abba hagytad haja piszkálását. Persze büszke voltál rá, ugyanakkor ez azt jelentette, lassan itt a vég számotokra. Nagyon igyekeztél mosolyogni, mielőtt megfordultál volna vele szemben. Legalább miattad ne érezze rosszul magát.

– Nagyon büszke vagyok rád. – Heeseung egyenesen a szemedbe nézett, és ahogy látta benned az őszinteséget, nem tudta mit érezzen. Mindketten tudtátok, a trón átvételéhez, házasságot kell kötnie.

– Szerelmes vagyok beléd T/N – bátran jelentette ki, így egészen váratlanul ért. A gondolat, hogy a hercegnek érzései vannak irántad, s milliomodik alkalom után, hogy átfutott a fejedben, szürreálisnak hatot.

– Tudod, hogy én is szeretlek, felség – mondtad ki őszintén, pár pillanat elteltével, miután sikerült felfognod, ez nem egy álom. – De nem vagyok nemes, hogy méltó legyek a szerelmedre – folytattad, így belé fojtva szavait.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

El volt foglalva a királyi bál miatt, így nem igazán talált időt arra, hogy kiosonjon hozzád, de minden pillanatban gondolt rád. A szavaid jutottak eszébe. Miért mondtad úgy, mintha már nem lenne remény számotokra? Fáj neki, hogy ilyen könnyen el tudod őt engedni. De ott volt a bál éjszakája és a legrosszabbra számított. Hivatalosan is be fogják mutatni menyasszonyát. Viszont Heeseung azt tervezte, hogy mindent elmond szüleinek majd elmegy hozzád, miután felmondta a házasságot. Már ha erre kerül a sor a bálon.

De legnagyobb meglepetésére, apja nem jelentette be kivel fog megházasodni, így úgy döntött megvárja a végét, és majd akkor mondja el nekik mit érezz irántad, addig viszont igyekezett kedvesen bánni a kelleti hercegnővel és családjával. Azért nem szerette volna ha rossz fényben tünteti fel nevelését, amit a szülei biztosítottak neki. Ám ahogy vége lett az egész bálnak, határozottan ment szüleihez.

– Apa, nem akarom feleségül venni a keleti hercegnőt – határozott és bátor tett volt ez a részéről, amin meglepődtek a királyi házaspár. A testvérei is meglepődtek, hiszen soha sem gondolták volna, hogy egy nap Heeseung majd a szüleikkel szembe száll.

– Jól tudtad, hogy a trón öröklése érdekében feleségül kell venned valakit – édesapjuk hangja lágy volt mint mindig.

– Tudom, és ezért szeretném bemutatni nektek azt a lányt akit szeretek. Akit feleségül fogok venni.

– Melyik királysághoz tartozik? – szólalt meg az est folyamán először édesanyjuk, mire a legidősebb herceg rá nézz.

– A mi királyságunkba – válaszolta határozottan teljesen ledöbbentve szüleit. Tudta, hogy nem lesz egyszerű, így hátralépett miután hosszú pillanatig egyikőjük sem szólt semmit, majd levette koronáját és elhagyta a palotát. Szeretett volna minél előbb melletted lenni, így azt az utat tette meg, hogy ne vegyék észre az örök, amint még Jongseong mutatott neki hónapokkal azelőtt. Nem akart tovább ott maradni, ahol téged nem látnak szívesen.

Meglepődtél mikor az ismerős vágtatást hallottál. Meg voltál győződve, hogy a bál aznap este volt, így nem értetted mit kereshet ott Heeseung. Ám mégis mosolyogva nézted ahogy feléd lovagol gyönyörű öltönyben, korona nélkül. Leugrott lováról egyenesen feléd sietve, hogy szorosan ölelje tested.

– Szökjünk meg T/N – közelebb hajolt hozzád, homlokát a tiédre támasztotta, miközben lehunyta szemét, majd motyogta az orra alatt, mire szemed elkerekedett a hirtelen megjegyzésétől. Nem tudtál mit válaszolni először, majd nagyot sóhajtottál és megfogtad az orcádat simogató kezét

– A királyságnak szüksége van rád – válaszoltad halkan miközben lassan megráztad a fejed.

– És nekem szükségem van rád T/N.

– De én itt vagyok hercegem – próbáltad megnyugtatni habár nem értetted mi lehet a baj.

– Feleségül kellene vennem Shinhye hercegnőt – szeme tele volt szomorúsággal, ahogyan rád nézett, majd felsóhajtott és összeszorította állkapcsát. Habár mindketten tisztában voltatok ezzel, mégis annyira szívszorító, hogy sohasem volt esélyetek.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Meglepődtél, amikor felébredtél és láttad, hogy a nap már felkelt, és Heeseung karjai szorosan voltak körülötted. Nem ment vissza a palotába, ott maradt veled, ami megdobogtatta szíved. Óvatosan megfordultál ölelésében egyúttal nézted ahogyan édesen aludt.

– Heeseung – szólítottad meg halkan, mintha nem szeretnéd ha felkelne. Néhány másodperc múlva felnyögött majd kicsit kinyitotta szemét, elmosolyodva reggeli édes arcodon. Imádta, hogy első dolog amit meglátott az te voltál. – Vissza kell menned a palotába. Biztosan mindenhol keresnek már. – simítottad ki egyik tincsét szeméből, majd felkeltél, hogy készülődni tudjatok. Te a napi feladataidat végezve ő pedig a palotába.

– Nem szökhetnénk el mégis? – fordult feléd mikor kezébe vette ruháit, válaszként megráztad a fejed, ezzel jelenve, hogy ideje indulnia, bocsánatot kérjen szüleitől, amiért aggodalmat okozott. Mielőtt visszament volna, közelebb lépett hozzád egy gyengéd, érzelmekkel teli csókot lehelve ajkaidra, megígérve, hogy mindent rendbe hoz.

Valóban mindenki pánikolva kereste őt a palotában, de megnyugodtak mikor látták, hogy belép a herceg. Egyből szüleihez ment, bátran vállalva a felelősséget.

– Megörültél fiam? Ilyen hirtelen távozni és egy egész éjszakára eltűnni. Annyira aggódtam – siettet oda hozzá az anya végigmérve nem esett e baja. Fájt így látni őt, de szembe kellett szállnia, ha nem akart örökké boldogtalanul élni.

– A döntésem határozott és nem változtathatsz rajta – mondta még egyszer apja, azonban Heeseung összeszorította állkapcsát, és lehunyta egy pillanatra a szemét.

– Egész életemben arra törekedtem, hogy engedelmeskedjek neked Atyám, hogy példát mutassak testvéreimnek, és egyszer sem panaszkodtam mert tudtam, ez a kötelességem. De ha ez azzal jár, hogy nem lehetek azzal akit szeretek, akkor nem kell a korona. – mondta ki határozottan, amivel meglepte szüleit – Mindig felnéztem rád Atyám, ahogy uralkodsz a birodalomban, ahogy szeretetet mutatsz felénk, a nép felé, és mindig is olyan akartam lenni mint te. Szerettem volna valamit, ami köztetek van anyával. Az a fajta szerelem ami nem mindenkinek adatik meg, és ezt semmiért sem leszek hajlandó feladni. T/N a korona nélkül is szeret – mondata végén meghajolt szülei előtt, éppen indulva, hogy elköszönjön testvéreitől és elmagyarázni nekik a helyzetet, mikor is édesapja megállította.

– Fiam – szólt hozzá határozottan mély hangon, mai megállásra késztette őt – Nem is szándékozod bemutatni nekünk?

– Apa – nem igazán tudta mit mondjon. Természetesen valamilyen szinten örült, hiszen nem kell elhagynia a palotát, de félt, hogy téged sem vihet oda.

– Nem engedhetem meg, hogy lemondj a trónról – tárta szét karjait, mire Heeseung mosolyogva ment oda hozzá.

・┆✦ʚ♡ɞ✦ ┆・

Türelmesen vártál rá, hogy belépjen a palotába. Azt mondták nem sokkal azelőtt, miszerint Heeseung megérkezett a szokásos útjáról, a városból tett látogatásából, s most hogy visszatért, kötelességednek érezted elsőre üdvözölni őt. Még ha nem is várta el tőled. De hamarosan a felesége leszel, hozzá kell szoknod ehhez az élethez. Még mindig olyan mintha álmodnál, de természetesen örülsz, hiszen mindketten nagyon boldogok vagytok. Attól végképp, hogy a családja teljesen elfogad téged.

A herceg belépett és szemével egyből téged keresett, amint megtalált melegen mosolyodott el. Gyengéden megfogta kezed, illetve arcod és apró csókot lehelt ajkaidra.

– Milyen napod volt szerelmem? – kérdezte miközben közelebb húzott, hogy megcsókolja orcáid.

– A kertben voltunk édesanyáddal – magyaráztad neki, a kis virágos kertre célozva, ami annyira nem is kicsit, de imádsz benne tevékenykedni. A napokban pedig a királynő is csatlakozott hozzád.

– Örülök, hogy ennyire jól kijöttök egymással – vallotta be őszintén, aminek te is örülsz. Féltél, hogy nem fognak elfogadni, nem tudsz majd beilleszkedni, tönkre teszed Heeseung életét, de szerencsére mindenki nagyon segítőkész.

– Szeretlek felség – simogattad meg arcát gyengéden, mire behunyta szemét.

– Szeretlek. Ígérem, jó király leszek és egész életemben szeretni foglak, királynőm – motyogta halkan mintha csak egy titok lenne, majd lágyan ajkaidra csókolt.