Már 2. hete hogy hazaértem. A Luke-al való utolsó beszélgetésem akkor volt,amikor leszálltunk a repülőről. Maximum 20 perces lehetett, annak a fele azzal telt, hogy panaszkodtam, hogy az előttem ülő gyerek megállás nélkül sírt, az anyja pedig ordibált, hogy hagyja abba. És, hogy lemerült a telefonom, az egyetlen közeli konnektort pedig a mellettem ülő öreg foglalta le, elemtöltésre (?), aztán amikor megkértem, hogy hagy használjam, azt hitte, hogy az elemekre gondolok, ezért vagy fél órát magyarázott valami olyasmiről, hogy "a magad fajta kölykök már csak kéregetni tudnak". Nem figyeltem, bedugtam a fülesem, amivel leszívtam a maradék aksit, de megérte,mert amikor az 5. zene után oldalra néztem, még mindig beszélt. Mikor félbeszakítottam, hogy a konnektort akarnám használni, csak annyit mondott, hogy "Jah hogy azt? Nem." (Mindig is oda voltam az idősek kedvességéért). Már vagy 8 perce beszéltem Luke-nak, és még mindig folytattam a panaszkodást, hogy megint egy halas szendvicset adtak, ami ráadásul szerintem romlott volt, meg hogy nem tudtam nézni a tájat, és hogy rohadó tetem szaga volt az öregembernek, és hogy még ő se volt a közelben, így minden lehetőség arra, hogy lefoglaljam magam, vagy, hogy értelmes lénnyel társalogjak kifújt. Megunta, majd a számra tette a kezét,amitől megremegtem, majd nevetett egyet, nem akarta, és nem is tudtam levenni a kezét a számról, így utolsó lehetőség ként megnyaltam a tenyerét, mire kuncogott, és emlékeztetett, hogy van egy húga, szóval megszokta. Levette a számról a kezét, aztán az ő útjáról kérdeztem, mire elmesélte,hogy vele majdnem minden fordítva történt, és hogy legközelebb nézzek körül,mert minden ülésnél van egy konnektor. Ezt jó tudni. Az életem egyetlen legrosszabb repülő útja után, sokat segített, hogy belenéztem a szemébe, amitől mellesleg azt hittem, hogy elolvadok.

Anya már sokkal jobban van. James elmondása szerint a legjobb időszakban mentem el, mivel szinte mindenben segíteni kellett. Megúsztam, de jövök, egyel James-nek.

Leültem a tv elé egy forró csokival a kezemben, és néztem az így jártam anyátokkal-t, de mivel angol volt, csak néhány mondatot értettem. Emiatt nem szoktam tvzni. Nemsokára angol tanfolyamra megyek (van egy magyar nő, aki tanfolyamokat tart, olyan szerencsétleneknek, mint én), utána az autóvezetési vizsga, aztán mire megkapom a jogsim (mert meg kapom. remélem) már a suliba leszek. Oh igen, az iskola. Kíváncsi vagyok, hogy menyit beszélek majd Luke-al. Egyébként jól tudtam, mióta visszautaztunk, nem is beszélünk.

- Túléltem! - hallottam egy női hangot az ajtóm mögül. Kinyitottam,majd anyát pillantottam meg

- Mit éltél túl? - mosolyodtam el halványan

- Feljöttem a lépcsőn. És nem estem le.

Mind ketten felnevettünk, majd anya leült az ágyamra, és fürkészve nézte a laptopomat

- Ez ki? - bökött a képernyő felé

Odament, hogy megnézzem, hogy miről beszél. Luke képe volt ott. Elfelejtettem, hogy rákapcsoltam, és otthagytam.

- Ő lesz az új osztálytársam. - mosolyogtam

- Még egy ember, akit nem fogsz érteni?

- Nem. Luke félig magyar. Találkoztam vele pesten, és egy repülővel jöttünk haza

- Akkor mostantól két olyan osztálytársad lesz, akivel a beszélgetéseknél nem kell mondatonként fordítót használnod - mosolygott. Egyébként tényleg szoktam használni.

Amikor anya kiment, tovább néztem a képet, de hamar abbahagytam (a 15 perc nekem hamar), mivel nekem nem tetszik. Bírom. Biztos jó barát. Mármint, mint egy haver. Miért hazudok magamnak? Jobb is így. Barátnője van, aki nagyon szép, és biztos, hogy sokáig együtt lesznek. Aminek én örülök, mert így Luke boldog. Ugye? 

Inkább jobb is, ha most mindent elpakolok, és alszok.